Szolnok Megyei Néplap, 1973. február (24. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-07 / 31. szám
1§13. lenruar i. SZOLNOK MEG VEI NÉPLAP 7 LVASolNK Megérdemli a dicséretet Hosszú ideig jártam kezelésre Karcagra, a kórházba, így nem egyszer tapasztaltam a Szolnok—Karcag útvonalon közlekedő autóbusz kalauzának. Csécsei Antalnak emberséges magatartását. Jóságáról csak annyit, hogy ha csak tehette, az ajtóhoz ment. ő lépett le először minden megállóban, s fiatalt, öreget egyaránt segített a leszállásnál. Érdemes megemlíteni a nevét az újságban, minden jegykezelő példát vehetne róla. Jó egészséget kívánok neki, s kérem, továbbra is segítse — főleg a magamfajta 72 éveseket. Antal Ferenc Kunhegyes Maya ., . Január 31-én ismét írtak a szolnoki, megszüntetett tej- boltokról. Eszerint a „vihar” még tart. Nem csodálom. A mi Vosztok úti tejboltunk Maya presszóvá „lépett elő”. Dolgozó nő vagyok. Kora tavasztól késő őszig reggel 7 -re járok dolgozni. Másodikos gyermekem van, akinek nagy-nagy örömet jelentett, hogy minden reggel elfogyasztott 3 dl kakaót két kiflivel a tejboltban, és utána ment az iskolába. Nyugodt voltam, nem volt gond a reggelire. Mi lesz vost vele és kis pajtásaival, akik ott reggeliztek a tejboltban? A szülők csak idegeskednek emiatt is. Szomorú adatokat ismerünk a gombamódra szaporodó italmérésekről. Mégsem gondolnak az illetékesek arra, hogy az embereknek kellett a tejbolt és jobb is volt, mint a Maya-megoldás! „ R. L.-né Szolnok Körösi út — Ugar ~ Munkásőr út Evek óta foglalkoztat a gondolat, hogy akik a Körösi úton laknak, miért vannak az utca- és házszámot tekintve megkülönböztetve. A felszabadulás előtt az ún. ószolnoki sorompótól a Béke utcáig Körösi út volt az utca neve. onnan — a cukorgyári iparvágány régi nyomvonaláig — Ugar. Oda már nem postás, hanem mezei rendőr (mai nyelven mezőőr) hordta a leveleket Az Ugarban lakók házszámait perjellel komplikálták. Így volt régen, így van ma is. Szüleim címe például Ugar 1/5. az adóhivatalnál 1/6. Időközben az „olajosok” és a Ganz Villamossági Művek a Béke utca utáni szakaszon — tehát az Ugaron — telepedtek le, az ő címük még-, is Körösi út lett, illetve 1972. május 1-e óta Munkás- őr út. A vállalatok telephelyei között megbúvó kis házak címe maradt: Ugar 1/1, 1/5 stb. 1972. május 1-ével sok utca neve megváltozott Arról sajnos, nem tájékoztatott bennünket a sajtó sem, hogy mi a teendő például a személyi igazolványok lakcím rovatával. Át kell-e Íratni és hol, milyen formában? Érthetetlen, hogy miért nem lehet az egész utcát — a cukorgyári iparvágányig — most már Munkásőr útnak nevezni és a szédítő per-jelek helyett újból számozni a házakat. S természetesen az illetékes helyeken (telekkönyv, adóhivatal stb.) is átvezetni. Előfordul, hogy a címemre feladott postai küldeményt a Lenin Tsz területén lévő Ugarba — mert ott is van! — viszik, amely „ismeretlen” vagy „meghalt” felirattal a budapesti 72-es postahivatalhoz vándorol, ahol a hiányos címzésű levelek gazdáit is keresik. Hiányzik még nekik a mi Ugarunk is? Ifj. Bíró Ferenc Szolnok 3Vft azt hisszük, hogy nem! Igaza van olvasónknak. Rendet kellene teremteni a megyeszékhelyen a Munkásőr út—Ugar tájékán az utcaneveket, házszámokat — táblákkal! — illetően. De nemcsak ott! Szidjuk a javító-szolgáltató cége;ket, a kézbesítőket, s közben — előfordul — magunk sem tudunk néha eligazodni a tábla nélküli utcák, házak dzsungelében. (A szerk.) 8—10 gépkocsi salak segítene 1972-ben a tanács illetékes osztálya engedélyezte, hogy a Beloiannisz úti iskola tanulói és a vasipari vállalat KISZ- fiataljai egy kispályát építsenek az Eötvös téri parkban. A munka elkezdődött. Sajnos, befejezni már nem tudták — nem volt salak. Hihetetlenül boldogok lennének a fiatalok, ha valamelyik vállalat vagy üzem 8—10 gépkocsi salakkal segítségükre sietne, őszintén bevallva, szállítóeszközük — pénzük — sincs... Tehát még a helyszínre is kellene vinni az ajándékot. A napközis gyerekeknek nincs udvaruk; ők is, valamint a környékbeli gyermekek is szívesen mozognának többet a szabad levegőn, rugdosnák a „bőrt”, ha volna hol. A szülői munkaközösség reménykedik, hogy kérése eljut oda, ahol nélkülözni tudnak 8—10 gépkocsira való salakot. Katona Gyula Szolnok Kampány utáni „hajrá'' Az Élelmezési Dolgozók Szakszervezete 1972-re is meghirdette az élelmiszer- ipari üzemek szocialista brigádjai részére a szellemi vetélkedőt. A Szolnoki Cukorgyárban a nagyarányú fejlesztési munkálatok és a répafeldolgozási idény miatt csak az idén, január 28-án rendezhettük ezt meg. Húsz szocialista brigád jelentkezett. Sajnos, az influenza itt is „közbeszólt”, a vetélkedőn már csak tizenhét vehetett részt. így is mintegy százan figyeltek a kérdésekre. A selejtező után a legjobb eredményt elérő nyolc brigád jutott a döntőbe, ahol öt témakörben három-három kérdésre kelíett válaszolniuk a versenyzőknek. A sporttal kapcsolatos kérdésekre adott válaszok bizonyították leginkább, hogy a brigádok tagjai felkészültek. A zsűri igazságos és pártatlan döntést hozott. Az első helyet a műszerészek Puskás Tivadar szocialista brigádja szerezte meg. A villanyszerelők Zalka Máté brigádja lett a második. a hegesztők Dózsa György brigádja a harmadik. Az első öt brigád pénzjutalmat kapott, a többiek értékes könyvjutalmat, oklevelet. A győztes brigád — a Puskás Tivadar — február 24-én részt vesz a cukoripar szocialista brigádjainak sárvári vetélkedőjén. Zsigmond Béla Szolnok CFz“szSSg§*** Hiába fogadkoztam .. . Ügy látszik, hogy mind gyakrabban foglalkoztat bennünket az emberek — saját magunk — közömbössége. Példa rá többek között a január 14-én megjelent „Beszélik, hogy... azért lett öngyilkos” című cikk is, amelyre már közöltek egy hozzászólást. Kényes téma ez, valakinek beleavatkozni, beleszólni a magánéletébe... Magam megjártam ezzel egyszer. Segíteni akartam, segítettem is, mégsem kaptam köszönetét. Maguk az emberek kényszerítenek rá, hogy esetenként közömbösek, passzívak legyünk. Meg is fogadtam, soha többé... Nem tudtam megtartani! Karácsony előtt Budapesten voltunk. A Kossuth Lajos utcában arra lettünk figyelmesek, hogy füstöl egy Wartburg alja. Szóltunk. Kiszállt a vezetője, és felnyitotta a motorház tetejét. Hatalmas lángok csaptak ki belőle, füstölt, égett minden. Szegény ember gyorsan kirángatott a kocsiból egy plédet és próbálta eloltani a tüzet. A tömeg meg csak tétlenül nézte. Valaki elkiáltotta magát: Gyerünk arrébb, robbanni fog! ♦ Ennek már fele sem tréfa! Berontottam az ottani ipar- művészeti boltba. Egy vevő — mivel, hozzáértem a rohanásban — letorkolt. Magyarázkodtam. Ha nem az enyém a kocsi, miért vagyok úgy oda? Felrobban egy autó, meghal egy ember, és maga ezen vitatkozik? — háborodtam fel. Szóltam az üzletvezetőnek, hogy jöjjön a poroltóval, de addigra már a férjem leállított egy autóbuszt, amelynek vezetője segített. Mi lett volna, ha mi is csak bámulunk? A szemünk előtt történik egy tragédia ... Az a szemüveges férfi nem is tudja, hogy tulajdonképpen kinek és minek köszönheti a kocsija és saját maga megmentését... Ez nem is fontos. A mi lelkiismeretünk nyugodt. Katona Gyula Jászberény Útban volt a postaláda Január 17-én közöltük Szöllősi Károly szolnoki 'olvasónk levelét, aki szóvátet- te: legalább csúcsforgalomban miért nem nyitják meg a buszvezetők a felszállásra kijelölt ajtót a leszállók előtt is.. j Azért, mert január 11-én a Szolnok—Tiszafüred útvonalon közlekedő autóbuszon — poggyászszékrény hiányában — hat szolgálati postaláda akadályozta a leszállást csakúgy, mint a felszállást! — tájékoztatta szerkesztőségünket Kerekes Ferenc, a VOLÁN 7. sz. Vállalat igazgatója. A vizsgálat során a gépkocsivezető két, korábbi esetre hivatkozott, amikor az utas lába vagy ruházata megsérült a postaládáktól. Ettől függetlenül a VOLÁN vezetőinek az az állásfoglalása, hogy megfelelő gondossággal, óvatossággal biztosítani lehetett volna a leszállást az első ajtón. A modortalan kalauzt — aki szintén szóba került a levélben — figyelmeztették. (Mennyivel szívesebben írtunk az oldal elején Csécsei Antal magatartásáról!) ’ Új megálló a kenyérgyárnál Dénes Mihály rákóczifal- vai olvasónk levelét január 31-én közöltük „Várjuk-vár- juk a választ" címmel. Űj megállót kértek — írta —, kaptak is választ a. VOLÁN- tói, de ■ a végleges állásfoglalásról nem tájékoztatták az érdekelteket, noha ígéretet kaptak erre. Nos, azóta már tapasztalhatták, hogy február S-étől, hétfőtől a kenyérgyárnál állnak meg a helyi autóbuszok. A válasz valóban késett — megállapításaink szerint a VOLÁN hibáján kívül. A megállóhely kiépítése körül volt huzavona, amelynek részletei most már lényegtelenek. A gépjárművek kötelező fe elosségbi/tosításáról A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány a gépjárművek kötelező biztosításának rendjét a 42/1970. (X. 27.) Korm. számú rendeletével szabályozta. A szabályozásra az jellemző, hogy a felelősségbiztosítással kapcsolatos szabályokat, — különösen a kárigény bejelentésének es érvényesítésének módját a megelőző szabályozáshoz viszonyítva lényegesen egyszerűsíti. E jogszabály rendezi a külföldre távozó gépjárművek felelősségbiztosítását is. A fele őtíég tartalma A kötelező felelősségbiztosítás alapján az Állami Biztosító azokat a károkat téríti meg, amelyekért a gépjármű tulajdonosa e minőségben felelősséggel tartozik. Megtéríti az okozott kár egy részét az Állami Biztosító az esetben is, ha a károkozásért nem a gépjármű tulajdonosa, hanem a gépjárművet eltulajdonító, vagy azt jogtalanul használó személy a felelős. Nem téríti meg az Állami Biztosító azt a kárt. amely a károkozó gépjárművén elhelyezett, s nem az azzal közlekedők személyi használatára szolgáló tárgyakban keletkezett Ismeretlen gépjármű által okozott kár is megtéríthető, ha a károsult a nyomozó hatóság határozatával bizonyítja, hogy a kárát gépkocsi okozta, de a gépkocsi üzemben tartójának személye nem volt megállapítható. E szabály azonban a gépjárműben keletkezett károkra nem vonatkozik. A biztosítás díját magán- személy két egyenlő részletben január és június 1. napján köteles megfizetni. Az első díj a rendszámmal való ellátást követő hónap első napján esedékes. Késedelmes díjfizetés esetén a hátralékot az esedékességtől számított egy hónap elteltétől kezdve — de az esedékesség napjával kezdődő minden megkezdett hónap után progresszívkésedelmi pótlék is terheli. Nem fizetés esetén a hátralékot közadók módján is be lehet hajtani. A biztosító a kártérítési összeget a károsultnak fizeti. A károsult igényét az Állami Biztosítóval szemben a bíróság előtt közvetlenül is érvényesítheti. A biztosított csak akkor követelheti, hogy az Állami Biztosító neki fizessen, ha a károsult követelését ő egyenlítette ki. A biztosított és a károsult egyezsége a biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha a biztosító azt tudomásul vette, a biztosított bírósági marasztalása esetén pedig csali akkor, ha a biztosító a perben részt vett. A be jcleu tés mód a A káresetben részes gépjármű üzembentartója, vezetője a káreseményt legkésőbb a következő munkanapon az Állami Biztosítónak írásban köteles bejelenteni és a kárrendezéshez szükséges közléseket megtenni. — Szolnok megyében a gépjármű-károkat az Állami Biztosító gépjármű kárrendezési csoportja (Szolnok Ságvári krt. 31. sz. Telefon: 11—036) rendezi. A bejelentést azonban minden járási és városi fióknál is meg lehet1 tenni. A gyors lebonyolítás érdekében a biztosító kárfelvételi és kárrendezési napokat is tart megjelölt időpontokban. Ezeken a napokon a kárszakértők is ott tartózkodnak, és amennyiben a gépkocsit is odaviszik, úgy, ha a felelősség jogalapja is tisztázott, akkor akár számla nélkül is elvégzik a kármegállapítást. és a károsultnak a megállapított kártérítés összegét haladéktalanul kifizetik. Ha az ügyfél a kármegállapítás összegszerűségét vitatja, a javítási számla alapján fizetnek. A bejelentésre rendszeresített űrlapot mind a károsultnak, mind a károkozónak ki kell töltenie, és ebben a baleset körülményeit úgy kell leírni, hogy abból a felelősség jogalapja megállapítható legyen. Rendőrségi intézkedés esetén a kárbejelentéshez az igazoló-lapot is csatolni kell. A biztosító követelései Amennyiben az Állami Biztosító a kárt megtérítette, őt illetik meg azok a jogok, amelyek a biztosítottat illették meg a kárért felelős személlyel szemben. A kifizetett kártérítési összeg megtérítését is követelheti, amennyiben a biztosított vagy alkalmazottja jogellenesen és szándékosan, foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyzetetéssel vagy segítségnyújtás elmulasztásával okozta a kárt. Akkor is jogosult a kifizetett kártérítés összesét követelni, ha a gépjárművet szeszesital hatása alatt/vagy vezetői engedély nélkül vezették, illetve a gépjármű vezetését szeszesital hatása alatt álló vagy vezetői engedéllyel nem rendelkező személynek adták át. Dr. Cs. I. • • Üzemszervezési, technológus^ ellenőrzési területekre várjuk kezdő és gyakorlott szakembrerek jelentkezését __ GÉPÉSZ-0 G EPG V ART ÁS-TECHNOLÓGIAI — FINOMMECHANIKAI, — MŰSZER FINOMMECHANIKAI, — ÜZFMSZERVEZESI egyetemi, főiskolai szaktechnikus! végzettséggel MŰSZERIPARI SZÖVETKEZET JÁSZBERÉNY Táncsics u. 11. Jelentkezés: személyesen vagy írásban a szövetkezet elnökénél. Még nincs vége a télnek! $zakbo((iainli ba it OlP-liitelre ín kapható! Olaikályha Iparcikk KiNkepe»«fdeInii Ve