Szolnok Megyei Néplap, 1973. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-23 / 45. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. február 23. Csehszlovákia huszonöt esztendeje Február 25-én tesz negyedszázada, hogy Csehszlovákiá­ban a nép erői visszaszorították a támadó reakciót és ki­kiáltották a dolgozók köztársaságát. Ezekben a napokban csehszlovák barátainknál ünnepi események egész szóza­téval emlékeznek meg a történelmi jelentőségű sorsfor­dulóról. A fővárosban a párt és a kormány vezető személyisé­geinek jelenlétében leplezték le az ország első munkás- elnöke, Element Gottwald szobrát. Az ünnepségsorozatra Prágáha érkezett Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Kom­munista Pártja Központi Bizottságának főtitkára. „Joggal látjuk ebben a látogatásban — írja a Rudé Právo, a CSKP központi lapja — a Csehszlovák Kommunista Párt, és a Szovjetunió Kommunista Pártja, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Szovjetunió közötti testvéri érzések és kapcsolatok kifejeződését.” A moszkvai Pravdában dr. Gustav Husák. a CSKP KB főtitkára méltatja a februári fordulat negyedszázados év­fordulóját „A szocializmus, mint új társadalmi rendszer,® Megkezdődött Rómában a Vietnam-értekezlet gyakorlatban bizonyította be fölényét: megoldotta a cseh és szlovák nép történelmi fejlődésének alapvető gazdasági, politikai, társadalmi, nemzetközi és kulturális problémáit. Népünk ma összehasonlíthatatlanul jobban él, mint ne­gyedszázaddal ezelőtt” — állapította meg Gustav Husák. Az ünnepségek valamennyi szónoka megemlékezik ar­ról az alapvető fontosságú tényről, hogy a csehszlovák nép sikereinek legfontosabb biztosítéka a szocialista Csehszlo­vákia helyes külpolitikai orientációja volt. Ez a külpoli­tika, mint a Rudé Právo megállapítja, jelentős mértékben elősegítette az ország nemzetközi helyzetének megszilárdí­tását és hozzájárult ahhoz, hogy Csehszlovákia kitörjön ab­ból az elszigeteltségből, amelybe a nyugati reakció 1948-ban és 1968-ban próbálta juttatni. Barátainknál, szomszédainknál folynak az ünnepi meg­emlékezések. A negyedszázados évfordulón mi, magyarok is szívből köszöntjük a szocialista Csehszlovákiát és újabb nagy sikereket kívánunk a közös célért, vállvetve vívott harcban. VienfianébaB, i fővárosban lelkes diákok üdvözölték a laoszi tűzszünetet Életbe lépett a tűzszünet ’ A világ minden tájáról ér" kezett nagyszámú résztvevő­vel ünnepélyes keretek kö­zött. csütörtök délután meg­kezdődött Rómában a társa­dalmi erők vietnami szoli­daritási világértekezlete. A tanácskozást a stockholmi Vietnam-konferencia és az olasz—vietnami szolidaritási bizottság határozta el és hív­ta össze még decemberben, amikor tetőfokán állt az amerikaiak utolsó bombázá­si hulláma Vietnamban. Idő­közben a tárgyalások mégis sikeresen befejeződtek, alá­írták a fegyverszüneti egyez­ményeket. Vietnamban meg­kezdődött a béke helyreállí­tásának lassú, nehéz, de biz­tató folyamata. Ebben az új helyzetben a római Vietnam- értekezlet módosította cél­kitűzését. Az új feladat: megszabni, milyen irányban tevékenykedjék az új körül­mények között » hatalmas nemzetkőd szolidaritási mozgalom. Európa, Ázsia, Afrika. la­tin-Ameri ka. Ausztrália és Eszak-Amerika mintegy hat­van országából érkeztek kül­döttségek. társadalmi és köz­életi személyiségek, a szak- szervezeti, ifjúsági és nő­mozgalom. a kulturális élet képviselői, jelen vannak a Béke-világtanács és számos más fontos nemzetközi szer­vezet vezetői. Együttérzésük­ről. támogatásukról biztosí­tottál! a konferenciát kiemel­kedő politikai személyisé­gek mint McGovern volt Megélénkült diplomáciai tevékenységgel folytatódott csütörtökön Bécsben a had­erőcsökkentési előzetes kon­zultáció. A jelenlevő 19 or­szág delegációjának eszme­cseréje arra irányul, hogy a plenáris ülés előtt tisz­tázzák a szervezési és eljá­rási kérdéseket. A résztvevők körének megállapítása a legnagyobb probléma, mivel a NATO- országok merev álláspontot képviselve elzárkóznak a szocialista országok javas­latától. Az utóbbiak indít­ványa, mint ismeretes azt hangsúlyozza, hogy a rész­vételre az egyenjogúság alapján kapjon jogot vala­mennyi európai állam, amely az előzetes konzultá­ció iránt érdekeltséget ta­núsít, továbbá vegyen részt a megbeszéléseken az Ame­rikai Egyesült Államok és Kanada is. A Magyar Távirati Iroda bécsi tudósítója a magyar delegációhoz közelálló kö­rökből úgy értesült, a je­lenlegi megbeszélések kö­zéppontiéban az a kérdés áil hogy a bécsi konzultá­ción és a későbbi tárgyalá­sokon melv országok vegye­nek részt és ezek az orszá­gok milyen minőségben kapjanak képviseletet. A megbeszéléseket amerikai demokratapárti el­nökjelölt. Luigi Longo, as Olasz Kommunista Párt el* nöke és sokan mások. Hazánk közvéleményét, a vietnami népet támogató magyar szolidaritási mozgal­mat is küldöttség képviseli az értekezleten. Vezetője Sarlós István országgyűlési képviselő, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának alelnöke. tagjai Bugár János- né. a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának alelnöke a Béke-világtanács tagja, Kiss Károly, a SZOT az Or­szágos Béketanács és a Ma. gyár Szolidaritási Bizottság alelnöke, dr. Kende István docens, az Országos Béketa­nács elnökségi tagja, a stock­holmi Vietnam-konferencia Végrehajtó Irodájának tagja, dr. Bart ha Tibor református püspök és Bíró Imre római katolikus plébános. A Vietnami Demokratikus Köztársaságból érkezett kül­döttséget Hoang Minh Gium művelődésügyi miniszter, a Dél-vietnami Nemzeti Fel- szabadítási Front küldöttsé­gét Nguyen Van Tien, a DNFF KB tagja vezeti. Né­pes küldöttségek érkeztek valamennyi szocialista or­szágból a Szovjetunióval as élen. Az értekezlet az ünnepé­lyes megnyitó után, amelyen beszámoló hangzott el Észak- és Dél-Vietnam helyzetéről, bizottságokban folytatja munkáját. előző jegyzékréáltások során mind a Varsói Szerződés keretébe, mind pedig a NATO-hoz tartozó országok azt állapították meg, hogy az előzetes konzultáción va­ló részvétel még nem dönti el, mely államok vegyenek majd részt teljes joggal és melyek megfigyelőként az érdemi tanácskozásokon. Minthogy ezeknek az esz­mecseréknek feladata éppen ennek eldöntése, céltalan­nak látszik az eszmecsere befejezése előtt azok ered­ményére vonatkozóan talál­gatásokba bocsátkozni. A magyar kormány saját biztonsága érdekeiből kiin­dulva és szövetségeseivel szoros összhangban alakítja ki álláspontját és ennél nyomatékosan veszi figye­lembe azt a jegyzékváltá­sokban is rögzített elvet, hogy az európai haderők és fegyverzet csökkentése nem mehet egyik fél biztonságá­nak a rovására sem. Azok a célzatos találga­tások, amelyeket egyes saj­tóorgánumok időről időre közre adtak, zavarják a konzultációk tárgyszerű me­netét. Az ilyenfajta módsze­rek ártanak magának a bé­csi eszmecserének és az európai biztonság ügyé­nek is. Csütörtökön helyi idő sze­rint délben (közép-európai idő szerint reggel 6 óra) élet­be lépett Laoszban a tűzszü­net. A szerdán aláírt tűzszü- neti megállapodás értelmé­ben az „egy millió elefánt országában” elhallgatnak a fegyverek, megszűnnek a bombázástól, 30 napon belül megalakítják az új koalíciós kormányt és 90 napon belül kivonják az országból a kül­földi haderőket.. A laoszi hazafias erők fő­parancsnoksága napiparancs­ban szólította fel az ország több mint kétharmadát el­lenőrzésük alatt tartó Patet- Lao egységeket a tűzszünet szigorú tiszteletben tartásá­Thíeu dél-vítnami elnök Saigon közelében beszedet mondott tartományi tisztvi­selők, a nemzetgyűlés né­hány tagja és a politikai pártok vezetői előtt. Később újságírók kérdéseire vála- szo.va közölte, hogy valószí­nűleg márciusban a „kalifor­niai Fehér Házban” találko­zik Nixon elnökkel. A saigo- ni rendszer vezetője igyeke­zett a DIFK-re hárítani a fe­lelősséget a tűzszünet soro­zatos megértéséért, de köz­vetve a VDK-t. Kínát, sőt a Szovjetuniót is megvádolta azzal, hogy „hátráltatják a béke helyreállítását”. VI. Pál pápa fogadta Tran Van Lám saigoni külügymi­nisztert, aki átadta Thieu A legfrissebb jelentések szerint kilencen élték túl a líbiai légitársaság Boeing— 727-es utasszállító repülőgé­pének tragédiáját A líbiai gépet amelynek fedélzetén 104 utas és kilenc főnyi személyzet tartózko­dott, izraeli vadászgépek szerdán az izraeli megszállás alatt álló Sinai-félsziget fe­lett lelőtték. Az izraeli kórházban ápolt kilenc túlélő állapota is vál­ságos, mert valamennyien sú­lyos égési sérüléseket szen­vedtek. Mint egy líbiai kormány- szóvivő közölte, a repülőgép, amely Bengáziból Kairóba tartott, a rossz időjárás mi­att tért el útirányától. A Boeing—727-esen túlnyomó részben líbiai, egyiptomi, Szíriái. Jordániái, szudáni és tibanoni állampolgárok tar­ra, s egyidejűleg éberségre intette őket. Tekintve, hogy Laoszban az egyes frontokat nem egy­szer 1000 mérföld választja el egymástól, egyelőre ter­mészetesen nem tudni mi­lyen a tényleges helyzet a tűzszünetet illetően. Szerdán még folytak a harcok: a királyi kormány erői kétségbeesett kísérlete­ket tetteli, hogy javítsák po­zícióikat. Beavatkoztak az amerikai repülőgépek is, Ro­gers amerikai külügyminisz­ter azonban a szenátus kül­ügyi .bizottságában kijelen­tette, hogy a tűzszünet élet­be lépésével beszüntetik az amerikai stratégiai légierő akcióit is. elnök üzenetét. Thieu állító­lag arra kérte a pápát, láto­gasson el Saigonba. ☆ Csűrötökön reggel a Feri­hegyi Repülőtérről- a MA­LÉV IL—18-as különgcpé- vel a Vietnami Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelőbizott­ság magyar tagozatának újabb csoportja indult Sai­gonba. A búcsúztatáson — a hozzátartozókon kívül ■— részt veitek a Honvédelmi Minisztérium és a Külügy­minisztérium illetékes veze­tői. Jelen volt Hoang Coung, a VDK nagykövete, és Huynh Van Than, a Dél-Vietnami Köztársaság nagykövetségé­nek ideiglenes ügyvivője. tózkodtak. A gép utasai kö­tött a legmagasabb rangú személyiség Szaleh Masszud Bujasszir korábbi líbiai kül­ügyminiszter volt. A <*ép francia személyzetének tag­jai közül egy légikisasszony és egy steward életben ma­radt. A líbiai utasszállító gép szerdai tragédiájának kilenc túlélőié közül ketten csütör­tökön belehaltak sérüléseik­be egy izraeli kórházban. A katasztrófa halálos áldoza­t-inak száma pillanatnyilag 92. ugyanis összesen ennyi a megtalált holttestek száma, de a helyszíni mentési mun- k<i-+ok még nem fejeződtek be. Bizonyos azonban, hogy hét túlélőt egy izraeli kór­házban kezelnek. Kévé- a re- iy arra, hogy esetleg újabb megmenekült szemé­lyeket találnának. Élénk diplcmáciai tevékenység Bécsben Thieu vádol Vizsgálják a lelőtt utasszállító gép ügyét Gustáv Husák kitün'etése (Folytatás az 1. oldalról) Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára csütör­tökön este a prágai vár tróntermében ünnepélyesen átnyújtotta Gustáv Husák- nak, a CSKP KB főtitkárá­nak a Lenin-rendet. A magas kitüntetést a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsának Elnöksége adomá­nyozta Gustáv Húsúknak 60. születésnapja alkalmából a Szovietunió és Csehszlovákia népei közötti testvéri barát­ság és együttműködés * fej­lesztésében szerzett kimagas­ló érdemeiért, valamint a beke és a szocializmus meg­szilárdításához való hozzá­járulásért. Az ünnepségen jelen voltak: Ludvik Svobo- da hadseregtábomok, köztár­sasági elnök, Lubomir Strou- gal miniszterelnök, továbbá V CSKP KB elnökségének és titkárságának tagja. Megje­lent Cservonyenko, a Szov­jetunió prágai nagykövete is. Leonyid Brezsnyev a Le­nin-rendet átnyújtva Gustáv Busáknak, az alábbi beszé­det mondta: A testvéri Csehszlovákia kommunistái és más dolgozói a közelmúltban országszerte megünnepelték Gustáv Hu­sák elvtársnak, Csehszlová­kia Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottsága főtitkárának 60. születésnapját. A mi or­szágunkban is megemlékez­tünk erről. Mostani prágai baráti látogatásunk lehetővé teszi, hogy személyesen fe­jezzem ki jókívánatainkat Husák elvtársnak, s a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének megbízásából átnyújtsam államunk legma­gasabb kitüntetését, a Lenin- rendet. Husák elvtárs azoknak a csehszlovák kommunisták­nak a dicsőséges csoportjá­hoz tartozik, akik forradalmi illegalitásban tevékenyked­tek, részt vettek a fasizmus elleni harcban, ott voltak a népi hatalom forrásainál, építették és ma is építik az új, szocialista társadalmat. Ezen a nagy és nehézségek­kel teli úton Husák elvtárs kitűnt a kommunista esz­mények iránti hűségével, állhatatosságával és bátor­ságával. szervező tehetségé­vel. Az országban a helyzet normális mederbe terelődött. Megszilárdult a kommunista pártnak, a csehszlovák tár­sadalom harcos marxista—le­ninista élcsaoatának vezető szereke. Csehszlovákia nép­gazdasága biztosan és dina­mikusan fejlődik, emelkedik a dolgozók életszínvonala. A Csehszlovák Szocialista Köz­társaság a nemzetközi ügyek­ben befolyásos és tekinté­lyes erőként szerepel. Elvtársak! Különösen sze­retném hangsúlyozni, hogy annak a politikai helvzet egészségessé tételére iránvuló munkának, amelyet a CSKP Központi Bizottsága Husák elvtárs vezetésével végzett, egyik lényeges láncszeme volt a népeink és országaink kapcsolatait hagyományosan jellemző barátságnak és test­véri együttműködésnek a helyreállítása. Ennek lénye­ges eleme a télies kölcsönös bizalom, a mély megbecsü­lés és a pártjaink kötött ki­alakult igazi elvtársiasság. Kedves Husák Elvtárs!En­gedje meg. hogy az SZKP Központi Bizottsága, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége és a szovjet kor­mány nevében ismételten szívélyes jókívánságainkat fe­jezzem ki és átnyújtsam ön­nek a nagy Lenin nevét vi­selő érdemrendet. Erőt, egész­séget kívánunk önnek, újabb sikereket tevékenységében a szocialista Csehszlovákia, or­szágaink barátsága javára, a kommunista mozgalom újabb győzelmei érdekében! K ssinger sajtóértekezlete Dr. Kissinger elnöki főta­nácsadó csütörtökön a Fe­hér Házban tartott sajtóérte­kezletén megjegyzéseket fű­zött a Washingtonban és Pe- kingben egyidejűleg közzé­tett közös közleményhez. A mindössze 30 soros közle­mény semmitmondó, de mindent sejtető formában utal arra, amit Kissinger összegezően így fogalmazott meg: „Kapcsolataink a Kínai Népköztársasággal az ellen­séges viszony szakaszából a normalizálás szakaszába lép­tek’. A normalizálás! folyamat meggyorsítása és a kapcsola­tok javítása érdekében az USA és a KNK elhatároz­ta, hogy a közeljövőben köl­csönösen összekötő hivatalt állítanak fel egymás főváro­sában. A közleménynek ez a be­jelentése keltette a legna­gyobb meglepetést, hiszen a kínai vezetők mindeddig a leghatározottabban, elutasí­tották* még a gondolatát is annak, hogy Washingtonban képviseletet állítsanak' fel mindaddig, amíg az ameri­kai fővárosban a Csang Kaj- sek rezsimnek nagykövetsége van. DÍJMENTESEN UTAZHAT EURÓPA ORSZÁGAIBA, ha a MÁV szolgálatába lép! A MÁV budapesti Igazgatósága felvesz azonnali be­lépéssel érettségivel, vagy általános iskolai végzett­séggel rendelkező dolgozókat 18—45 éves korig. — KOCSIRENDEZŐNEK, — VONATFÉKEZÖNER, — JEGYVIZSGÁLÓNAK (NŐKET IS) KIKÉPZÉSI IDŐ: kocsirendező és vonatfékezőnél 6 hét jegyvizsgólónál 3 hónap Kiképzés alatti bérezés tanult munkakörtől függően 1400—1800 Ft Fenti munkakörökben 55 év (nőknél 50 év) a nyugdíjkorhatár. Továbbá: — SZAKMUNKÁSOKAT (építőipari jellegű) — PÁLYAMUNKÁSOKAT Bérezés kollektív szerződés szerint! Juttatások: — bel- és külföldi utazási kedvezmény, — szállítási kedvezmény, — egyen-, munka-, védőruha stb. MODERN VASÚT, KÖNNYEBB ÉS BIZTONSÁGOSABB MUNKAVÉGZÉS VÁRJUK JELENTKEZÉSÉT: a MÁV budapesti Igazgatóság központi munkaerő felvételi iroda szolnoki kirendelt­ségén, Szolnok, Ságvári krt. 33. sz. Telefon: 11-020., vagy Szolnok állomás és pályafenntartási főnökség, ill. budapesti állomások munkaügyi szerveinél! \ 1

Next

/
Thumbnails
Contents