Szolnok Megyei Néplap, 1973. február (24. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-22 / 44. szám
8 SZOLNOK MEGIEI NÉPLAP 1973. február 22. 1973. FEBRUÁR 22. CSÜTÖRTÖK GERZSON NAPJA A Nap kél: 6.39, nyugszik: 17.17 órakor. A Hold kél: 23.28, nyugszik 8.13 órakor. Két zacskó ópiumnak „adott életet” hétfőn az izraeli Eilat egyik kórházában egy 18 éves svéd hölgy. A rendőrség kábítószer csempészéssel gyanúsította a lányt, ám az alapos külső motozás nem vezetett eredményre. Ekkor arra gondoltak, hogy a csempész „testén belül” rejtette el a zugárut. A hölgyet hatósági díszkísérettel szállították a szülőszobába. Az idegesen várakozó rendőrtisztek szeme felcsillant, amikor a hozzájuk lépő orvos megnyugtatóan közölte: „az anya és ópiuma jól érzik magukat...” Mint a hollandusék Nem kell nagy vihar, elég egy kicsi szél is ahhoz, hogy az utcákon szanaszét heverő, kisebb-nagyobb szemétcsomót szárnyára vegye, majd, ismét elszórja az úton, a parkban, vagy becsempéssze a nyitott ajtókon. Eldobáljuk a buszjegyet, a cukros zacskót, a papírokat, cigarettavéget. S aztán mintha nem is lennénk magunk is hibásak, kézlegyintéssel megjegyezzük: ilyen a köztisztasági vállalat munkája. A köztisztasági vállalat dolgozói hiába igyekeznek gyakran söpörni, takarítani A ma estig várható időjárás: erősen felhős idő, többfelé esővel, havas esővel, havazással, élénk, napközben időnként erős nyugati, északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 3—8 fok között. A párizsi februári forradalom — A SZÖVETKEZETI szövetségek megyei bizottsága soron következő ülését ma délután 2 órakor tartja a KISZÖV székhazában. Napirenden szerepel a többi között a gazdasági együttműködés lehetőségei a szövetkezeti ágazatok között, a bizottság idei munkaprogramjának jóváhagyása, és a soros elnök megválasztása egy évi időtartamra. Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1848. február 22-én tört ki a párizsi februári forradalom amelynek előzményei az 1830-i júliusi forradalomig nyúlnak vissza. A Bouröon-restawe&cióval 1815-ben visszatért királyok — XVIII. Lajos, majd X. Károly — a reakciós nemesség számára kedvező kormányzati és gazdasági rendszert igyekeztek létrehozni. A mindinkább magstzilárdult kapitalista termelési viszonyokat azonban már nem tudták felszámolni és a júliusi forradalom megdöntötte uralmukat. Az ekkor létrejött úgynevezett júliusi monarchiában Lajos Fülöp polgárkirálysága’* alatt a pénzarisztokrácia volt hatalmon. A kibontakozó ipari forradalommal egyidőben nyomorúságos életkörülmények között alakult ki, szerveződött és vívta első harcait a francia proletariátus. 'Az 1831-es, majd 1834-es lyoni felkelések voltak az első fegyveres munkásfelke- lések a burzsoázia ellen. A megerősödött ipari burzsoázia a tömegek növekvő elégedetlenségére támaszkodva, részt kért a hatalomból es választójogi reformot követelt. A párizsi nép 1848. februári forradalma megdöntötte a júliusi monarchiát, s létrehozta a Második Köztársaságot, _ FŐ AZ ELEGANCIA elnevezéssel, divatbemutatót rendez ma délután 5 órakor Szolnokon a Múzeum étteremben a Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat és a Centrum Áruháza — KI TUD többet Budapestről címmel szellemi vetélkedőt rendez a szanda- szőllősi könyvtár ifjúsági klubja ma este fél 7-kor Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 100. évfordulója alkalmából. A vetélkedőt — amelyen az első öt helyezett értékes könyvjutalomban részesül — dr. Paál Ágnes vezeti. Tájékoztatás A Szolnok megyei Rendőrfőkapitányság közlekedésrendészetiosztálya értesíti a gépjárművek üzembentartóit, hogy a forgalomból kitiltott gépjármüveket csak műszaki vizsga «tán helyezhetik forgalomba, Az ilyen gépjárművek műszaki vizsgáját a KPM, az AFIT szolnoki telepén végzi minden héten szerdán 16 órától. (Szolnok, Százados út.) Jelentkezés, előzőleg írásban, vagy a helyszínen, Szolnok megyei Rendőrfőkapitányság közlekedésrendészeti osztály Építők, építtetők figyelem ! Megbízásút alapján rövid határidővel vállaljuk L osztályú bányakavics beszerzését és házhoz fuvarozását 250,— Ft/ro* egységárért Szolnok közigazgatási határán belül levő lerakóhelyekre. Az egységár minden költséget (anyagár, fuvar* és rakodási díj) magában foglal. Bányakavics házhoz fuvarozását a megye más helyiségeibe Is vállaljak kedvező egységárral Megrendelés és felvilágosítás: VOLÁN utazási, szállítmányozási fis KERESKEDELMI IRODÁNKBAN SZOLNOK. Ságvári krt 58—51. Telefon: 13-798. ÜK VOLÁN 7. s*. VÁLLALAT Ssolnok — A SZOVJET hadsereg megalakulásának 55. évfordulójára emlékeznek ma délután a Kilián György Repülő Műszaki Főiskolán. Az ünnepélyes csapatgyűlésen részt vesznek a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet katonai alakulatok képviselői is. — ÜZEMHÁZAT épít Karcagon a Damjanich és a Kórház utca sarkán a Ruhaipari Szövetkezet. Rövidesen elkezdődik a telek közművesítése, a tervek szerint tavasszal hozzáfognak az építkezéshez és jövőre már megindul a termelés is. A beruházás 18 millió forintba kerül. — ARBORÉTUM. A Keszthelyi Agrártudományi Egyetem hallgatói — tudományos és esztétikai céllal — arborétumot hoznak létre a Balaton-parti város peremén. Az egyetemi kollégium és a városi temető közötti területen már megkezdték a terület előkészítését. Azt tervezik, hogy fokozatosan Magyarország valamennyi fafajtáját meghonosítják itt. az utcákat, ha nincs meg mindenkiben a felelősségérzet lakóhelye szépítéséért, tisztaságáért. Ezért kényszerül a hatóság gyakran szigorú közbelépésre. Köztisztaság elleni szabálysértésért Tiszaföldváron például az elmúlt másfél hónapban tizenhárom személy ellen indult eljárás. Közülük négyre összesen 1 600 forint pénzbírságot róttak ki. Nemrég olvastam, hogy Hollandiában még az országutak is olyan tiszták, hogy megteríthetnénk rajtuk. Miért ne lehetnénk mi is hollandusok? t. irt. — NYÍLNAK a tavaszi virágok. A Bakony, Bükk erdeinek egyik jellegzetes növénye, a farkas-borosz- lán kibontotta virágait. Az egyébként márciusban virágzó, illatos félcserje elsősorban Szentgál, Herend és Városlőd környékén fordul elő. A szokottnál egy hónappal korábban nyílik az örökzöld levelű babérka- boroszlán is. Védekezés a fertőző állatbetegségek ellen Állatállományunkat gyakran veszélyeztetik a fertőző állatbetegségek, melyek ellen védekezni kell, hogy a járványos elterjedését idejében megakadályozzuk. A betegség felismerése az állategészségügyi — tanácsi szervekhez történő azonnali bejelentése az állattartók kötelessége. így lehet megakadályozni, hogy egy-egy területen ne terjedjen el olyan fertőző állatbetegség, amely jelentős népgazdasági kárt okoz. A fertőző álatbetegségek elsősorban az állatforgalom- mal, állati eredetű termékekkel (hús, tojás, tej) és ezek csomagolására használt anyagokkal terjednek. Szerepe van a betegség terjesztésében a takarmányoknak, s egyes veszélyes ragályos betegségek terjedésében közrejátszik — maga az ember is. Különösen akkor, ha az ember beteg állatokkal érintkezik, vagy ilyen állatokat gondoz. Ezért az állategészségügyi rendszabályok betartása minden állampolgárra kötelező. Szolnok megyei NÉPLAP Á Mapyer Szocialista Munkáspárt Szolnok mesve! Bizottsása és a Szolnok mesvei Tanács lapja Főszerkesztő: Varsa József Telefoni 1»—093 ti—3». li—069. ti—032 Telest a m Index-szám t SS 689 Riadta • Szolnok mesve! bankiadé Vállalat 8001 Szolnok Pt 108 teazeató- Vtráeb Iván , Telefon: t3—004 Al előfizetés dfta esv hónapra S0.— forint Törleszti a Maevat Posta Előfizethető mindet) oosta- hivatalná! ás . kézbesítőknél QTnltvMr* NTő WJalat 5000 Szolnok, Május 1. u. 10. Feie» V vezető: Kozák Ferenc — Mit tegyünk a betegség elleni védekezés érdekében? az állattartó udvarok kapubejáróinál egy olyan edényt; ládát kell elhelyezni, melyben fertőtlenítő folyadék, vagy fertőtlenítő szerrel átitatott fűrészpor, forgács van. A kéz fertőtlenítésére egy edényben fertőtlenítő folyadékot kell a kapubejárónál elhelyezni. Fertőtlenítő szerként a kereskedelmi forgalomban levő Csepel 12, vagy a hipó, és a klórlúg 3 százalékos vizes oldatát kell használni. Az állattartó udvarba belépő és az onnan távozó lábbelijét és kezét fertőtlenítse. — Az állattartó udvarokba kerülni kell az idegenek látogatását. — Az állatokat gondozó személy minden esetben fertőtlenítse kezét és lábbelijét, az állatokat lehetőleg ruha- váltással gondozza, a munkaruháját utcán ne használja. — A betegség fellépése esetén annak megszűnéséig takarmányt lehetőleg ne vásároljon fel az állattartó. — A húsmosólevet, konyhai hulladékot, ételmaradé- kot meg kell semmisíteni, vagy csak gondos felfőzés után szabad az állatok takarmányozására felhasználni. — A trágyát naponta gondosan össze kell gyűjteni és az összegyűitött trágyát, valamint annak helyét naponta kell fertőtleníteni. — A betegség felszámolása érdekében a lakosság fontos feladata a felsorolt rendszabályok betartása és a szakszerű védekezés. Szolnok megyei Állaté <- ^zségügyi Állomás A tv és a rádió mai műsorából ajánljuk ÉN VAGYOK JEROMOS. Magyar filmvígjáték (1971.) Egy szép napon dr. Katona Benő körzeti orvoshoz megérkezik a várva várt „kivitelező személyzet”: Jeromos bácsi, az immár több éve húzódó pöcegödörjavítási munkálatok elvégzésére. Menten hozzá is lát a munkához ... A filmet 20.00 órai kezdettel láthatjuk a tévében. TERHINEK VÉGNAPJAI (1962.). A Mester és Margarita című, halála után negyedszázaddal kiadott regényével a modern világirodalom legnagyobbjai közé lépett Bulgakov életében sokat harcolt drámai bemutatásáért. Műveinek sorsában egyetlen nem osztozott, éppen ez a darabja, melyet a Moszkvai Művész Színház rendszeresen játszott. A dráma egy cári tiszti család és baráti körének a forradalom győzelme utáni belső konfliktusát ábrázolja. Magyarországon is ez a műve került először bemutatásra — a rádióban, 1962- ben (Színpadon Fehér karácsony címmel játszották.) Mihail Bulgakov színművét 21.08 órai'kezdettel sugározza a Petőfi rádió. Képünkön Petress Zsuzsa a televízió „Ez is operett, az is operett..című, 21.15-kor kezdődő műsorában. SZÍNHÁZ A Szigligeti Színház Szolnokon este 7 órakor: Szent Johanna — Tv-íelvétel (bérletszünet),- f 1 MOZI dZZZJ Szolnok Vörös Csillag: Napraforgó. Tisza: Malomkő (14). — Jászberény Lehel: Bolondos úion- cok. — Kisújszállás Adv: A hét holló (külön ifi. előadás). Az őrvezető hét menyasszonya. — Kunhegyes Szabadság: Fotográfia (14) Kunszentmárton Körös: Charly (14). Baltazár, az oroszlán (külön ifi úsági előadás). — Mezőtúr Dózsa: A nagy mesemondó titka. Szabadság: A tüzes íiász. Tiszafüred Tisza: Kecske- szarv (18). — Törökszentmiklós Dózsa: A kegyelet pillanata. — Túrkeve Vörös Csillag: A iéa- Bziget foglyai I—II. SZOLNOKI RÁDIÓ: Alföldi krónika. — Kuruc nóták. — A tábla mellől... — Dzsessz. — Soort. — Sziréna. — Közéleti emberek? — Korda György lemezeiből. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20: Történelmi Pantheons Géza feledelem íism.) 8.45: A Rádió ODeraszínoada : Verdi — A végzet hatalma. Négy felvonást« ODera. 10.05: Lskolarádió. 10.20: Az oDerakÖzvetítés folytatása. 11.53: Sárközv István: Legénvtánc. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz nercben. 12.35: Melódiakoktél. 14.00: . A munkás állápról kitiltom”. — A válaszolunk hallgatóinknak különkiadása. 14,20: Massenet-áriák. 14.42: KórusDódium. 15.10: ..Szomszédasszonyok”. Kelemen Kata műsora. 16.05: Petőfi Kalendárium. 16,11: Händel: Tűziiáték-szvit. 16.40: Beszélgetés egv versről. Dutka Ákos: Az YDerni Krisztus előtt. 17,05: Vendéeséeben őseinknél. II. rész: Gvoma nartián. 17.35: Fiodor SaPanin összes hangfelvételei IX rész. 18.30: Pe+őfi és a világirodalom. TI. rész. 18.50: Miért ’gén. miért nem? fenéről — tíz Dercben. 19.25: Kritikusok fóruma. 19.35: Néndalest. 20.20: Üzenet az élőknek: Emlékműsor Julius Fucik születésének 70. évfordulóián. 21.13: Lemezműzeum.: Beethoven — Heeedűversenv. 22.20: Tíz nerc küjlnoUtika 22.30* Cserháti és Pa VÖT András énekel. 22.47: A nadrácd-ia bi'Ht felhő. Matakovszkii noémála. (ism.) 23.04: Tü lemezeinkből* Cziffra Gvörgv Liszt-műveket zongorázik. 0.10: Betyár OvörffV OrtapoíH oIVwSI PETŐFI RÁDIÓ? 8.05: Bach* C-d űr szol ószonáta. 8.30: Lakatos Sándor néni zenekara látszik — Kersics Anka és Fodor János énekel. ».«3: Kedveit rég! melódiáit •< *.SU Ernát Buscb énekel. J KM»: A xene hullámhosszán. 11,50: Korlátfa 1973. 12,00: Könnyűzenei Híradó. (tsm.) 12,30: Zenekari muzsika. 13.03: Pécsi stúdiónk jelentkezik. 13.20: A zenekari muzsika folytatása. 14.00: If1 úsági randevú kettőtől—hatig... A műsort Feledv Péter vezeti. Ztenei szerkesztő: Komiáthy György. Szer* kesztő: Kovalik Márta. 15.33: Csak fiataloknak! Tánczene. 16.33: Műsorismertetés. 18.00: Hírek. Időjárás. 18,10: Mesterek — mesterművek. 18.25: Schumann: Esz-dúr zongoraötös. 18,55: Mindenki Könyvtára. Ülés Endre: Történet a szerelemről és a halálról, (ism.) 10.44: Gyarmatosítás és a vallási szabadságmozgalmak. Könyvismertetés. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.25: Ü1 könyvek (tsm.) 20,28: Bemutatiuk úi kórusfelvételünket. 20.38: Muzsikáló könyvek..; Látogatás a Zeneműkiadónál. 21,0®: Rádiószínház (1962) Turbinák véénaolat Mihail Bulgakov színműve rádióra alkalmazva. 2--2J: Zenekari muzsika. 23.15: Kozák Gábor József néni zenekara látszik. Pataki Mária és Katona Laios énekel. 8.03: 9.00: 11.55: 13,10: 34.00: 15.50: 17.40: 17.45: 18.15: 18.40: 18.50: 19.10* 19.15: 19.30* 20.00: 21.15: «1,55: 22.35: BUDAPEST: Iskola-Tv* Történelem. (Ált. isk. 8. oszt.) Rettenet és felszabadulás. Környezetismeret. (Alt. isk. 4. oszt.) A műtrás vas vártás. Tanulmányi kirándulás. Filmesztétika. (Közém sk n. oszt.) A megrendezett élet. Történelem íism.) Környezetismeret (isin.) Kémia (ism.) Hírek. Tunstaúton a Szovietunió- ban. Kiiev—Leningrád. A Magvar Televízió és a Bu. daDest Tourist útifilmie. (színes!) Tizen Túliak Társasága. Kommunista Kiáltvány. Rinortműsor. örökös iarabok? Rlnortfilm. Reklámműsor. Esti mese. Tv-híradó. En vagvok Jeromos. Magvar filmvígiáték. 14 éven felülieknek! (színes!) Ez is cnerett. az is ooerett... A T’5’ Oal^náia. Közvetítés Révócsz Nansueár grafikusművész kiáltásáról Tv-híradó — %. kiadás. GYÁSZHlft Mélv fájdalommal tudatom. hogy édesanyám \ Özv. ANTAL GYULÁN® szül. Thurzó Emma 1973. február 20-án hosszú szenvedés* után 88. éves ko- ráhp'i plhiinvt. Temetése a törökszentmiklósi ref. temető haiattashá- zábó! lesz 1973. február 22- én 14 órakor. Gyászoló leánya Vezseny Különös story a szülőszobában Elsőként a rendőrök „gratuláltak'