Szolnok Megyei Néplap, 1973. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-16 / 12. szám
N Á C S LA P J A XXIV. évf. 12. sz. 1973. jan. 16.. kedd. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ÁRA: 80 FILLÉR Ma: A SZOT elnökségének ülése Erősíteni kell a társadalmi ellenőrzést Napirenden: a fogyasztók érdekvédelme és a munkások szakmai továbbképzése. A SZOT elnöksége tegnap ülést tartott, s több közérdekű kérdésben foglalt állást. Megtárgyalta az 1973-ra tervezett bérpolitikai intézkedéseket, s javaslatait — a munkaügyi miniszterrel közösen — a Minisztertanács soron következő ülése elé terjesztik. Továbbiakban napirendi pontként az elnökség a fogyasztók érdekvédelmével kapcsolatos szakszervezeti feladutokról tárgyalt. Komriíibh b rendezésekkel, keve-em» munkásai Szolnoki rekord a cukorgyártásban — Társadalmunkban a fogyasztók érdekeinek védelme alapvetően állami- feladat, de csak akkor lehet igazán eredményes, ha széleskörű társadalmi ellenőrzéssel párosul — hangsúlyozta határozatában a SZOT elnöksége. E feladatokkal kapcsolatban az elnökség megszabta a különböző szintű szakszervezeti szervek teendőit. A SZOT elnöksége a többi között közreműködik a fagyasztói ár- és ellátáspolitikai tervek és intézkedések, valamint a lakosság ellátását befolyás odó közgazdasági szabályozók kialakításában. Rendszeresen vizsgálja és elemzi a munkások, alkalmazottak és nyugdíjasok megélhetési körülményeit, s vizsgálja, hogy megfelelő minőségben és mennyiségben allnak-e rendelkezésre olcsó cikkek. Gondoskodik arról, hogy a loksságot érintő kö7.ponti intézkedésekről az illetékes állami szervektől előzetesen rendszeres és megfelelő tájékoztatást kapjon. Országos szinten irányítja a szakszervezeti társadalmi ellenőrzést, elemzi az ellenőrzés során szerzett tapasztalatokat, fellép az életszínvonal tervszerű emelését veszélyeztető jelenségek, például a tisztességtelen haszonszerzésből eredő árdrágítás, a minőség- rontás, a mesterségesen előidézett áruhiány ellen. Jelentős feladatok hárulnak az ágazati, a budapesti és megyei valamint a vállalati szakszervezeti szervekre is. Az utóbbiak a vállalati tervező munkába szorosan bekapcsolódva segítik a jobb áruellátást, s különösen figyelmet kell fordítaniok arra, hogy olcsó cikkekből megfelelő választék álljon Érkezett — elutazott Dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter meghívására vasárnap Budapestre érkezett Ivari Nedev, a Bolgár Népköztársaság külkereskedelmi minisztere. A két miniszter tárgyalásokat folytat Magyarország és Bulgária kereskedelmi kapcsolatainak aktuális kérdéseiről és megvizsgálja a kölcsönös áruforgalom további fejlesztésével összefüggő kérdéseket. ☆ A Magyar—Szovjet Kormányközi Kulturális Együttműködési Bizottság IX. üiésére Ilku Pál művelődés- ügyi miniszter vezetésével vasárnap küldöttség utazott a Szovjetunióba. Pártmunkásküldöttség utazott Jugoszláviába A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége elnökségének meghívására Nagy Tibornak, az MSZMP K13 osztályrendelkezésre. Szorgalmazniuk kell. hogy a -vállalatok a nyereséget a gazdálkodás hatékonyságának javításával, a munka- és üzemszervezés korszerűsítésével, s ne az árak emelésével növeljek. A fogyasztók érdekvédelmével kapcsolatban sok egyéb feladatuk is lesz a vállalati szakszervezeti szerveknek, így feleslegessé válnak a vállalatoknál korábban létrehozott úgynevezett ártanácsadó és árellenőrző bizottságok, ezek megszűnnek. Az elnökség megállapította, hogy erősíteni és fejleszteni kell a szakszervezeti kereskedelmi társadalmi ellenőrzés szervezetét és irányítását. Ennek elősegítésére jóváhagyta a társadalmi ellenőrzés működési szabályzatát. Kereskedelmi társadalmi ellenőrök bármely vállalatnál. üzemben, hivatalban szervezhetők, • ahol azt az irányító szak- szervezeti szerv indokoltnak tartja. Társadalmi ellenőr lehet minden arra alkalmas, feddhetetlen előéletű, szervezett dolgozó, akit szakszervezeti taggyűlésen nyílt szavazással megválasztanak. (A nyugdíjasok megbízás alapján lehetnek társadalmi ellenőrök.) Az ellenőrzéseket munkaidő után, társadalmi munkában végzik. Körzetük boltjaiban, vendéglátóhelyein. áruházaiban, piacain vizsgálhatják a raktárakat, betekinthetnek az áruforgalmi iratokba, a boltvezetőktől magyarázatot kérhetnek az észlelt hiányosságokról. Ha szabálytalanságot tapasztalnak, arról jegyzőkönyvet kell felvenniük, amelyet illetékes szervekhez eljuttatnak. Álvczető-helyettesének vezetésével hétfő reggel Jugoszláviába utazott a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának pártmunkásküldöttsége. A küldöttséget a Keleti pályaudvaron Baranyai Tibor, a KB osztályvezető-helyettese búcsúztatta. Olaj a távvezetékben A szegedi szénhidrogénmedencéből hétköznap, vasárnap szakadatlanul buzog az olaj a százhalombattai* távvezetékbe, s ennek megfelelően ez állandó szolgálatot jelent a kutakat, berendezéseket kiszolgáló dolgozóknak is. A nagykiterjedésű szegedi olajmezőtől független, elszigetelt rétegeket Is felfedeznek időnként a Dél-Alföldön, s az onnan kitermelt olajat ugyancsak állandóan. folyamatosan szállítják közúti járművekkel Szegedre, s „betáplálják” a távvezetékbe. A legújabb ilyen „kis olajmezőről”. Ks- lebiáról — ahol nemrégiben készültek el az első olajkutak s a tankállomás — landó kapcsolatot kell tartaniuk a vásárlóközönséggel, hogy véleményüket figyelembe vehessék ellenőrző munkájukban. , Jelenleg körülbelül 15 ezer szakszervezeti és tanácsi kereskedelmi társadalmi ellenőr működik, hamarosan állami jogszabály Is megjelenik a kereskedelmi társadalmi ellenőrzésről. A SZOT elnöksége a munkások szakmai továbbképzéséről is tárgyalt, s megvizsgálta, hogyan halad a szakmai továbbképzés új rendszeréről 1971-ben kiadott kormányhatározat végrehajtása. Mint ismeretes, a kormány kimondta, hogy legalább 5—8 évenként fel kell frissíteni a munkások szakmai ismereteit, a képzésnek, tavábbképzésnek alkalmazkodnia kell a kialakuló új szakmákhoz, új tennivalókhoz, s gondoskodni kell arról is, hogy» minél több dolgozó alkalmassá váljék kisebb-na- gyobb munkacsoportok vezetésére. 1972-ben a népgazdaság számára legfontosabb 14 szakmában. körülbelül 45 vállalat tervezte az újrendszerű továbbképzés megindítását. A SZOT elnöksége hangsúlyozza, hogy a munkások szakmai továbbképzésének szervezése, a személyi és tárgyi feltételei? biztosítása az állami szervek, a vállalatok veztőinek feladata. Helytelennek tartja, hogy az erre vonatkozó ágazati végrehajtási utasítások még nem jelentek meg. A továbbképzésbe évente , mintegy 80 ezer újabb dolgozó bekapcsolásának feltételeit kell megteremteni. Az ötéves tervidőszak végére mintegy 200—250 ezer munkás továbbképzéséről kell gondoskodni. A szakmai továbbképzés a szakszervezeti szervekre is nagy feladatokat ró. Segíteniük kell a szakmai továbbképzés feltételeinek megteremtését, a dolgozók mozgósítását. most indultak útnak az első vasárnapi olajszállítmányok. Az év végéig mintegy 25 000 tonna olajat visznek onnan tartálykocsikban Szegedre, illetve bocsátanak a százhalombattai távvezetékbe. A várhegyi alagút felújítása Három műszakban váltják egymást a várhegyi alagút felújításában résztvevő vállalatok szakmunkásai. Január 8-án hat vállalat mintegy kétszáz dolgozója vonult a helyszínre, hogy a rekonstrukcióra előkészítse a* alagutat. Az alagút felújításában résztvevő vállalatok egy csoportjára hárul majd a Lánchíd megfiatalítása. A hidat február 15-én zárják le a forgalom elől. Az alagút rekonstrukcióját, illetve a Lánchíd műszaki felülvizsgálatát. az eredeti program szerint tíz hónapra tervezték. A vállalatok azonban együttműködési megállapodást kötöttek a munkálatok A 60-as évek közepétől folyó — s miként tavaly, az idén is százhúszmillió forint beruházást igénylő — rekonstrukció a két hete zárult répafeldolgozásban rekordsikereket hozott a Szol- roki Cukorgyárban-. Természetesen a munkások és a műszakiak teremtették meg a feltételeit annak, hogy a magyar cukorgyártás történetében egyedülálló teljesítmények születtek az elmúlt kampányban. Hogy a dolgozó-kollektíva mennyi és milyen erőfeszítéseket tett és tesz a sikerért, arról az ésszerűbb megoldást célzó javaslatok százait mutatta Leelőssy Kálmán igazgató. Jellemzésül elmondta róluk, hogy a teljes gyári megújhodás üzem közben tapasztalt hiányosságait általuk szüntetik meg. Elsősorban a napi 300 va- gonos lengyel diffúzió-bérén, dezés (lényerő) üzemelésének tulajdonítja egyébként, hogy az összes feldolgozott répamennyiséggel s az abból egy napra eső átlaggal is kimagasló rekordot érteit el. Ez utóbbira jellemző, hogy eddig napi átlagban a legtöbb feldolgozott répa egy gyárban 308 és fél vagon volt, az elmúlt kampány alatt ‘ez Szolnokon 382 vagonra „ment fel”. Voltaképpen sokkal többet: napi 500 vagont kell majd Hónaid Ziegler, a Fehér Ház szóvivője tegnap bejelentette: Nixon elnök elrendelte a VDK elleni összes bombatámadások, tüzérségi támadások, valamint újabb aknák lerakásának azonnali beszüntetését a béketárgyalásokon elért haladásra való tekintettel. A szóvivő hozzátette, hogy a VDK kikötőiben levő ak- ’ nák továbbra is „aktívak” maradnak, és „hatástalanításuk az Észak-Vietnammal gyorsítására, s így a két létesítményt ez év július 15- én átadják a forgalomnak. Feszmérő Zsigulihoz A .Mechanikai Mérőműszerek Gyárának szekszárdi üzemében az idén — három- százezer kerékgumi tömlő- feszmérőt készítenek a Zsiguli gépkocsikhoz. Az első szállítmányt — csaknem nyolcezer feszmérőt — tegnap indították el Szekszárdiéi a Szovjetunióba. Tanácskozás a Fészekben Tegnap délelőtt a Fészek Klubban ülést tartott a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége központi vezetősége. A tanácskozás első napirendi pontja Vass Imre főtitkár beszámolója a művészeti ‘ szakszervezetek 1972-ben végzett munkájáról, a VII. kongresszus határozatainak a rekonstrukció eredményeként a gyárnak feldolgoznia. Ennek a fő technológiai alapvetése — a gyártóberendezések sora — már készen van. Az erőmű-beruházás sikerétől függ, hogy a tervezett mértékű gőzellátás biztosított lesz-e az újabb, szeptemberi kempánykezdésre. Ezen múlik, hogy eléri-e a gyár a feldolgozásban a rekonstrukció fő céljaként tervezett répamennyiséget. Az évenkénti répatennés cukortartalma rendszerint nagy eltéréseket mutat. A tavalyié például lényegesen alacsonyabb volt mint az 1971-ben termett répáé. Ahhoz képest viszont jelentő- ser. csökkentették a gyártási veszteségeket, s növelték az úgynevezett cukorkihozatalt. Az előzőhöz mérten a január 5-én befejezett kampány alatti veszteségek csökkentése révén 14 ezer 470 mázsával több cukrot gyártottak. , A sikerek közt igen jelentős, hogy az egy fizikai munkásra eső cukortermelés az 1971. évi 481 mázsáról ezúttal 740 mázsára nőtt. Ez a munka termelékenységének 53 százalékos emelkedésével vált lehetővé. A régieknél összehasonlíthatatlanul kor. szerűbb bereindeizéseken az utóbbi kampány idején mintegy 35 fizikai munkással kevesebb dolgozott mint korábban. folytatandó tárgyalások tárgyát képezheti”. A Fehér Ház bejelentése nyomán még nagyobb tápot kaptak Washingtonban azok a találgatások, hogy Nixon elnök január 20-i újrabeik- tatásának előestéjén fontos nyilatkozatot készül tenni a vietnami megállapodás létrejöttéről, vagy legalábbis „kézejfogható közelségéről”. (A Vietnami eseményekről részletes tudósítás a 2. oldalon) végrehajtásáról, az MSZMP KB múlt évi, november 14 —15-i állásfoglalása alapján. A tanácskozáson megvitatták a Művészeti Szak- szervezetek Szövetségének 1973. évi költségvetését is. Csúcsforgalom a Balaton jegén Vasárnap a kellemes, verőfényes időjárás hatására megélénkült a Balaton idegenforgalma. Az időjárás mindenben kedvezett a téli sport híveinek: a kellemes napsütésen kívül a tó egész területén szilárd jégmező kínált alkalmat a jégvitor- lások futamaihoz. 8 korcsolyázók és a fakutyázók szórakozásához. Balatonfüreden, a móló közelében megtisztított jégpályán vasárnap délelőtt a forgalom a nyári eleven képet idézte. A fakutyakölcsönzőben szinte sorba álltak az érdeklődők. Aki itt akar tölteni néhány napot, a Siotour szolgáltatásait veheti igénybe. A hazavitt technika ☆ Koreai hétköznapok ☆ A tudomány világából ☆ Színmű a színész-Petőfiről * Csökkentett tananyag, korszerűbb oktatás ☆ Tavaszi gemkapcsok Mongol vendé«ek a megyében Háromtagú mongol küldöttség érkezett tegnap délután Szolnokra. A küldöttség vezetője Banzdragcs, a Nagy Népi Hurál Elnöksége Tanácsi Osztályának vezetője, tagjai Batá, a Tanácsi Osztály referense és Csadra, a Jogi Osztály referense. A vendégeket dr. Majoros Ká- roly, a Megyei Pártbizottság titkára és Fodor Mihály, a Megyei Tanács elnöke fogadta. A küldöttség délután látogatást tett Tóth Györgynél, a Megyei Tanács szolnoki Járási Hivatala elnökénél, Tóth György tájékoztatta a mongol vendégeket a helyi tanácsok statisztikai tevékenységéről és a nem tanácsi szervekkel való kapcsolatról. Ma délelőtt a program szerint Fodor Mihály fogadja a küldöttséget. délután pedig a vendégek az újszá- szi Szabadság Tsz-be látogatnak, ahol Lovász Dánie’l elnök a termelőszövetkezet helyzetéről, munkájáról, Nagy József, a Községi Tanács elnöke pedig a tanács tevékenységéről tart tájékoztatót. Fonyód'Bélatelepen 18 kétágyas, jól fűthető, fürdőszobával ellátott motelszoba várja a téli Balaton kedve-! lóit. A Síotour ezeket a motelszobákat május 15-ig húsz százalékos kedvezménnyel, személyenként 40 forintért adja ki. A kiránduló diákcsoportoknak személyenként 30 forint a szálláshely egy éjszakára. Az ellátás sem gond: az itt pihenők a fonyódi Panoráma és Delta étteremben étkezhetnek. Egyesületi közgyűlés Tegnap a Technika Házában tartotta évi közgyűlését a Híradástechnikai Tudományos Egyesület. A rendezvényen megjelent Asztalos Lajos kohó- és gépipari miniszterhelyettes, aki megnyitó előadásában az egyesületnek a híradástechnikai ipar továbbfejlesztésében vállalt hasznos tevékenységét méltatta. , Beszüntették a VDK bombázását