Szolnok Megyei Néplap, 1973. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-14 / 11. szám
1973. január 14. SZÓI NOK MFÍIYE1 NÉPLAP 11 ParagiKatona, Varga, Papa J., Halász A meggye legjobb férfi atlétái A tavalyi eredmények alapján nyilvánosságra hozták a magyar férfi atléták rangsorát, s örvendetes, hogy a különböző versenyszámokban a legjobb tíz között hat szolnoki is szerepel. A legelőkelőbb helyezést gerelyhajításban Paragi Ferenc, a Kilián FSE versenyzője érte el. A Szolnokon dobott 80.06 méteres érdemes sportolói szinttel az előkelő harmadik helyen áll. Változatlanul az élvonalban van — két számban is — a már veteránnak számító Katona József (Szolnoki MÁV). Diszkoszvetésben tavaly is túldobta az 58 méteres érdemes sportolói szintet. s a legjobb tíz között 58.16 méterrel hatodik. Súlylökésben is jól tartja magát, 16.60 méterrel a tizedik helyen áll Eredményei mindenképpen elismerésre méltóak. Varga Sándornak (Sz. MÁV) nem a legjobb éve volt, nem tudott töretlenül felkészülni, de hármasugrásban 14.97 méterrel így is a kilencedik helyen áll. Az idei versenyévadra való felkészülése már zökkenőmentes és bizonyára sokat hallunk majd róla. A sprintszámokban Ba- binszky. Tibor (Sz. MÁV) 200 méteren került az első tíz közé. 21.7 mp-cel 8. Ami különösen örvendetes, a két fiatal, a gyalogló Papp János és a magasugró Halász Sándor szép, egyenletes fejlődése Papp a 20 kilométeres gyaloglásban 1:34:36.8 időt ért el, ez elsőosztályú szint, és ezzel hetedik, a 10 kilométeres távon pedig 43:40.0 idővel magyar ifjúsági csúcstartó és ifjúsági rangelső. Halász Sándor 204 centimétert ugrott, ezzel az eredményével a tizedik heA magasugrő Halász Sándor lyen áll, az ifjúsági rang. listát vezeti. Főleg az Ifjúsági Barátság Viadalon aratott győzelmével jutott az érdeklődés középpontjába, és hívta fel magára, a figyelmet. Eredményeik alapján mindketten bekerültek a magyar ifjúsági válogatottba, és je. lenleg is kerettagok. Mindkettő a Szolnoki MÁV atlétája, Papp János edzője Barna István, Halász Sándoré pedig Balassi Péter. Az idén mindkét fiataltól további fejlődés várható. Bfzalíodés lószegen Tószegen kibővített vezetőségi ülésen értékelték a megjíd I. osztályban szerep, lő laodarúgó-csapaí őszi szereplését. Kálmán Imre a labdarúgó- szakosztály elnöke a munkában segítséget nyújtó vezetőknek, edzőnek, valamint a játékosoknak köszönetét mondott és sikeresnek köny- Víite el a csapat táblázaton elfoglalt kilencedik helyét. A jövőben azonban még több segítséget kért, hogy a meglévő gondokat minél előbb megoldják. Utána Papp László edző értékelte a szakmai munkát. Szólt a sikerekről és a hibákról, majd kijelölte azt a huszonegy játékost, aki január 14- én, vasárnap kezdi el az alapozást. Az ülésen többen felszólaltak. örvendetes volt, hogy a gazdasági egységek jelenlévő vezetői — a korábbi évekhez viszonyítva — anyagilag jóval több támogatást ígér'ríc Ha ezt megadják, akkor a jövőben megszűnnek a sportkör anyagi gondjai. Tószegen bizakodnak a labdarúgócsapat további jó szereplésében. Mai sportműsor ASZTALITENISZ. A Tallinn körzeti iskolában Szolnok város újonc és serdülő bajnoksága 0, az ifjúsági 11 órától. Jászberényben járási és városi felnőtt férfi és női bajnokság, Tanííókpző, gyakorló iskola. 9 órátok VÍV As. Megyei junior bajnokság. három fegyvernemben. Szolnok. Bajcsy-Zs. úti iskola. 9.15 órától. A Szolnoki Vörös Meteor házaim Bármennyire is szurkoltunk és szorongtunk — no, nem a teremben, a helyszűke miatt, hanem akért hogy tavaly a Szolnoki Vörös Meteor női kosárlabdacsapatának az NB I-ben sikerül-e bennmaradnia, hiábavalónak bizonyult. A csapat egy évi szereplés után simán kiesett az I- osztályból. Igaz, ezt már a felkerüléskor mindenki megjósolta és természetesnek vette. Természetesnek ? Furcsa. Nem az lenne a természetes, ha egy csapat felkerül, hogy megkapaszkodik, majd tovább erősödik és megszilárdítja a helyét? Ha az érdekeltek elkövetnek érte minden tőlük telhetőt? Maguk köré tömörítik az erőket, a dolgozni szándékozókat, a csapatért tenniakarókat, és „ege -földet” megmozgatnak a siker érdekében? Nem ez lepne a természetes? Szolnokon, úgy tűnik, nem! A szakosztály magáraha- gya ottságát, gazdanélküliségét, a körülötte uralkodó közönyt, érdektelenséget látva a „tagadás” egyértelműen helytá ló. Igazolja ezeket a napokban hosszas utánjárással összegyűj ött információ is. A bajnokság befejezése után Horváth János edzó szerződése december 31-én lejárt, de senki sem tudja, meghosszabbítják-e, és ha igen, személy szerint kire tartozik. Mert az egyesület jelenlegi, felelős beosztásban levő társadalmi elnöke a lemondás gondolatával fog- la kozik. Tavaly a Zalaegerszegen rendezett .MNK-ra való el nem utazás miatt 1500 forintra bünte ték az egyesületet, mindezt azonban január 10-ig nem fizették ki. (Érdemes lenne megvizsgálni, hogyan rendezték végül is a tartozást.) Január 10-én lejárt az NB 11-re való nevezés határideje, de addig a Vörös Meteort nem nevezték. (Vajon kinek a dolga lenne? Érdemes lenne utánanézni annak is, hogy az utóbbi hónapokban ki. milyen módon fedezte a szakosztály kiadásai*.) Telefonon felhívtunk több elnökségi tagot, a kérdéseinkre adott válaszaik azonban többnyire kimerültek a nem tudómban. Abban megegyezett a vélemény, hogy elnökségi ülést augusztusban tartott- tak utoljára. Azóta? Jellegzetes szolnoki „sa- jáság”. Egyértelműen nem lehet elmarasztalni az elnökség tagjait sem. Úgyszólván valamennyien másmás válla atnál dolgoznak, társadalmi munkában csinálják, s talán még köszönetét sem kapnak érte senkitől. Olyan bá-isa pedig nincs az egyesületnek, amely magára vállalná a működés, a fenntartás minden gondját, baját Ez a I' megosztottság Idézi elő a Szolnoki Vörös Meteor örökös létbizonytalanságát. Lesz-e végre mindebből kiút? Megnyugtatóan ren- deződik-e a megye és a város minőségi kosárlabda- sportját jelentő szakosztály sorsa? Nyitott de sürgető kérdések, amelyek valamilyen formában állandóan felszínre kerülnek. Méltatlan állapot ez a város sportéletében, szüntelen fékező erő a lelkes játékosok munkájában. Ideje lenne rendezni, mert ez nem természetes, hanem természetellenes állapot (Pi) INGATLAN: KÉTSZOBÁS, kony- hás lakás sürgősen — eladó. Törökszent- miklós. Bocskai u. — 31. Kissné AZONNAL beköltözhető kétszobás családi ház eladó Bá- kóczifalva. Dózsa Gv. ü. 50. — Érdeklődni: Szolnok. 14—491-es telefonon, du. &-tőL Megteki nthető • minden hó utolsó vasárnap délelőtt. KÉT és félszobás kertes ház sürgősen eladó beköltözhetően. Szolnok. Szellő u. 46. 400 négyszögöl telek szükséglakással eladó. Szandaszfíllős Gátőr u. 25. KÉT család részére is alkalmas családi — ház. 400 négyszögöl telekkel eladó. Cser- nu« István* Szolnok. Ugar u. 27., (4. sz. mű út mellett, vasúti nin'Hárőnál.^ Szandaszőllősön Kiss J. u 76. sz. alatt 1600 négyszögöl gyümölcsös kisebb lakó- és gazdasági épülettel, esetleg megosztva is eladó.— Érdeklődni: Szolnok. 12—927-es telefonon, délelőtt 8- tól 10 óráig. MARTFŰN. AdV E. u. 2. sz. alatti családi ház. 413 négyszögöl gyümölcsössel eladó. — Érdeklődni: Szolnok. Ságvári u. 59. sz. n. em. 4. Fá- bián. ADAS-VÉTEL; NAPOSCSIBE előjegyezhető. Kapható: D'»p.í4 4»rjSr,é. S'O’^rik. Április 4 u. 26. rrüdőkórházzal szemben lévő utca). ELADÓ t db faipari hengercsiszológén, — iPfitonral, üzem fr állapotban. Megtekinthető; — Faioari Ktsz já «-várok ás. Oevjn^érö: Ballagó László. Telefon; 28. Beköltözhetően családi ház. Kisúiszállá- eon. Híd u. 4. szám alatt eladó. ötszobából álló mellékhelyiségekkel egyemeletes ház eladó, vállalatnak is. Szolnok. Kántor u. 6.. — városközpont. 1100 négyszögöl gyümölcsös eladó. Üibö- gön. — Érdeklődni: Szolnok. Beloiannisz u. 44. Kocsiscsik. KÉT és félszobás, komfortos házrész, kis műhelvTésszel beköltözhetően eladó. Szó-nők. Batthyány u. 14. sz, Törzskönyvezett magyar vizsla kutya- kötvkök eladók. — Szolnok. Aulich Gv. u. 5. szám. Kb. 170 kg-os hízó eladó. Szolnok. Kassai út 49/a. MODERN, új. cseh kcnvhrtbú+or sürgősen eladó. Dr. Lukács. Szolnok. Beloiannisz u 7. II/9. r;ÉP.í4i?Müt 601-es Trabant 6000 km-rel eladó Molnár. Jászberény. — Szélmalom u. 6. WARTBURG 900-as rendszám nélkü’i olcsón eladó. Szolnok, telefon: 14—402. Tetőcsomagtartó — Watrburg Turistra — vagy hasonló gépkocsira eladó. Szolnok, Palla I. krt. 15. m/1. sz. alatt. Megtekinthető naponta; 13 órától, Mészárot*. CT-s 42—14 vsz. Wart- bugr de Luxe e'adó. Cím: Dr. Kiss. Szolnok. Vörösmarty u. 17. szám. 850-es Fiat újszerű állapotban eladó. —- Lovas órás. — Kun- szentrnarton. Rákóczi u. 1. LAKÁSCSERE; SZOLNOK. Szántó krt. I. emeleti másfélszobás tanácsi kiutalása lakásomat elcserélném nagyobbra. ..Közeli” ielígére a szó’no ki hirdetőbe. EGYÉB: ______ B ÚTOROZOTT, gázfűtéses szoba, fürdőszoba használattal — két nő részére kiadó. Szolnok. Batthyány ■u. 43. szám. GARÁZS kiadó: Kalász u. 7. Érdeklődni : Szolnok. Batthyány u. 43. Altalanos és középiskolai tanú ó tanítását és korrepetálását orosz és német nyelvből vállalom. — ..i óra 15 Ft” lengére a szolnoki hirdetőbe.__________________ J ANUAR 10-én elveszett Szolnokon, sötétbarna. sima szőrű, német vizsla kutyám. A becsületes megtalálót iutalomba részesítem. Kiss József, Szolnok. Ve- gyiművek-lakótelep, V. ép. fisz. 1. Telefon* 18—381/119 mellék. 16 után 426. HÁZASSÁG; 45 ÉVES szolid, független asszony megismerkedne hasonló adottságú férfival. — házasság eéliábői. —* Főbérleti lakásom van. .Becsület-szeretet” lengére a szolnoki hirdetőbe. 'alkalmazunk Felvételre keresünk szolnoki munkahelyre. — adminisztratív munkakörbe gépírót. ..Érettségizett” jeligére a szolnoki hirdetőbe. Azonnali belépéssel pénztárosi munkakörbe gépírni tudó dolgozót keresünk felvételre. Május S Ruhagyár szolnoki gyáregysége, Szolnok. DL sz. Irodaház. Lakhely szerinti telephellyel személygépkocsival hivatásos jogosítvánnyal. szövetkezeti tagokat veszünk fel. — Gépjármű típus megjelöléssel. ..T4XP» 4«fi~ére a szolnoki hirdetőbe kérjük. január 18-ig, Szövetkezetünk felvesz űi galva- tűzáló üzemébe nagy szakmai ta*» pasztalattal és gyakorlattal rendelkező galvanizáló szakembert. Jelentkezés: Jászladány. a Vegyesipari Szövetkezet személyügyi megbízottjánál. Kossuth L. u. 106. sz. alatt. Revizori munkakörbe, számvite° li főiskolai végzettséggel, vagy mérlegképes vizsgával. legalább 5 éve« állami gazdasági gyakorlattal rendelkező revizort keresünk felvételre. Jelentkezés: levélben vagy személyesen. Címs Középtiszai Állami Gazdaság. Kunhegyes. Szabadság tér 9—10, INGYENES művezetőképző EGYÉVES' Csp’ffánc»—K; Honosok Huszonnégy versenyen vesznek részt A Kilián György Repülő Műszaki Főiskola sport- egyesületének cse.gáncsozói az első félévben huszonnégy versenyen vesznek részt. Ebből a nagyszámú versenysorozatból tiz (öt korcsoportban) országos és vi- dékbainokság, a többi pedig minősítő jellegű. A negyvenhét versenyzőből ál ó szakosztályban mind az öt korcsoport megtalálható. Az idei felada ok között legfontosabbnak tartják a minősített sportolók számának növelését, valamint az országos bajnokságokon való minél sikeresebb szereplést. A versenyzők Ferencz Attila edző vezetésével szorgalmasan végzik a kemény edzéseket, hogy teljesíthessék a szakosztály elé kitűzött feladatokat. Képünkön: Czigler Lajos „kiemeli” Török Ferencet. Mindketten az elsőosztályú minősítés megszerzését tervezik. tanfolyamra j-elentikezihetensk kőműves, vagy ács-állványozó szakmunkások, legalább négyérves szakmunkás-bjzonyítváranyaL TÍZHONAPOS szakmunkásképző tanfolyamra kőműves, ács-állványozó, szobafestő, k8zpontlíűtes-szerelő, épületbádogos vagy gázvezetókszerelő, 20—45 éves betanított munkások, legalább hároméves szakmai gyakorlattal. HATHÓNAPOS gépkezelőkepző vagy központi kazánfűtő-képző tanfolyamra 18—45 éves férfi segédmunkások, kubikosok, esetleg építőipari szakmunkások is jelentkezhetnek. A tanfolyam helye: KECSKEMÉT CEGLÉD KISKUNHALAS vagy BAJA A tanfolyam ideje alatt jó kereseti lehetőséget, munkásszállást és ebédet biztosítunk Különélést pótlékot és utazási hozzájárulást fizetünk. Minden héten szabad szombat. A tanfolyam befejezése után kőtelező szakmai gyakorlat nincs. Az érdeklődők levelezőlapon kérjenek részletes tájékoztatót BÁCS MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT ÜZEMI AKADÉMIÁJA, 6000 Kecskemét, Klapka utca 340 Pénzügyi csoportvezetői munkakörbe gyakorlattal és képesítéssel rendelkező férfi munkaerőt veszünk fel. Jelentkezés: Megyei Statisztikai Igazgatóság. Szolnok, L sz Irodaház. II. emelőt. Képesítéssel és több éves gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót felveszünk. Tiszrt vidéki MÉH Vállalat Szolnok. Mártírok útja 9. pmpor rakodógépkezelőt azonnali belépéssel felveszünk. Jelentkezés: MÉH Vállalat Szolnok, Mártírok útja 9. sz. alatt. Ipari vállalat felvesz nagy gyakorlattal rendelkező gépésztechnikust anyaggazdálkodói csoport« vezetői beosztásba. — továbbá üzemmérnököt, vagv gépésztechnikusokat piackutatói, kereskedelmi és szersrámszerkes^tői önálló munkakörbe. Fizetés megegyezés szerint. írásos jelent kitűzéseket ..Marketing TS9* ielígére a szolnoki kadóba kérjük küldeni. Szolnoki Patyolat Vállalat felvételre keres, nagy gyakorlattal rendelkező. — önállóan dolgozó autómotor szerelőt. Fizetés megegyezés szerint. Szolnok. Mártírok útja id. sz. alatt. A Tejipari- Szállítási Szolgáltató és Készletező Vállalti, kecskeméti kirendeltségének szolnoki, kihelyezése, szolnoki lakhellyel rendelkező gépkocsivezetőket vesz fel. szolnoki telephelyre. Fizetés kollektív szerződés szerint. továbbá munkán feli minden hóban 400.— Ft tejipari prémium. — Jelentkezés" Szolnok. Mártírok útja 13. fTeiüzemi — 1 SZSZKV iroda, kihelyezés vezetőnél délelőtt 8—12-ig. Az Alföldi Étterem női konyhai dolgozókat keres felvételre. Jelentkezés: az Alföldi Étterem Szolnok. Maevar u. 7. sz. alatt levő irodahelyiségében. Műszak csoportvezetőt, építésvezetőt, számviteli és pénzügyi csoportvezetőt. raktárvezetőt — és anyagkönvvelőt keres felvételre. építőipari tevékenységet: folytató költségvetési üzem Cím; Szolnok. Landler Jenő u. íVolán újtelep mögött). Telefon: II—85í>b 11-859. & Karcagi Általános Szerelőipari Szövetkezet azonnali belépesse! belsői eltenón ves2 fel. Jelentkezés nrásöan, eddigi működés megjelölésével. Fizetés megegyezés szerint* Panther és Skoda típusú autódarura gépkocsivezetői képesítéssel rendelkező tíarukezelőí; keresünk felvételre. Jó kereseti lehetőség. Minden héten szabad« szombat. Jelentkezés: MÁV Villamos Felső vezeték Építési Főnökség. s 02 Budapest. Kőbánya felső mi* Azonnali belépéssé! alkalmazunk dutoviliamossági szeretőt, valamim portásokat. Fizetés megegyezés szerint. Öt napos munkahét. Jelentkezés: Allatitehérjo Takarmányokat Előáll nó Vállalat. Szolnok. Tószegi út. Háromműszakos üzemünkbe állandó munkára női dolgozókat, valamint nagyobb gyakorlattal rendelkező adminisztrátort alkalmazunk. Baromfikeltető üzem. Szolnok. Verseghy u. Éjjeliőröket állandó telephelvre alkalmazunk. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet; Szolnok. Véső a;. 20 sz. alatt. Betoo és Sírkő üzemnéL Építész, gépész és elektromos tervezői munkakörre tervezési jogosultsággal rendelkező okleveles mérnököt, vagy felsőfokú technikust. valamint lehetőleg jogot végzett, beruházási ügyintézésben jártas, dolgozói azonnali belépéssel felveszünk. — Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés s SZÖVTERV Szolnok Bálvánv u. 2öo $2L alatt, az irodavezetőnél, Szolnok megyei Víz- és Csatornamű Vállalat felvételre keres gépírót. — jei^mk»zéss Szolnok«, Vízmű a j. sz. alatt. Azonnali belépéssel felveszünk építésztechnikusi képesítéssel rendelkező műszaki ellenőrt Fizetés megeevezés szerint Szofi- <mok • Békés megvei Élelmiszer és Vegviáru Nagykereskedelmi Vállalat Jelentkezés; A személyzeti vezetőnél Szolnok. Békást úia Irodaház. A besenyszögi Általános Fogyasztási és Értékesítő S *övetkezet pályázatot hirdet hálózati ellenőri munkakör ' betöltésére. A munkakor betöltéséhez közgazdaság) technikumi érettségi, és öt évi kereskedelmi ervakor- lat szükséges. Fizetés megegyezés szerint. Érdeviődpl lehet'- a besenyszögi ÁFÉSZ központ*, irodáján. fBesenvszög. Damjanich u 17. sz. alatt » személye sen és telefonon: Besenvszüg l HIRDETMÉNY A Ságvári Endre Megvet Művelődési Központ január hó folyamán SZABÄSVARRAS TANFOLYAMOT indít. A tanfolyam 8 hétié tart, (heti 1x2 óra foglalkozás) Részvct.'i díj: 80.— Ft. Jelentkezés é| felvilágosítás a művelődési központ, irodájában Ságvári krt S3. Telefon:: g-nt •