Szolnok Megyei Néplap, 1973. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-14 / 11. szám
1973. Január 14. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 U^abb 70 immkohe’f lányo^siak « 9 Uzemház épül Túrke vén „Dolgozókat felveszünk” hirdeti a tábla a Május 1 Ruhagyár túrkevei telepének bejáratán. Lányokat, asszonyokat keresnek szabónak, varrónőnek. Két és fél éve, hogy a ruhagyár Túrkevén varrodát alakított a volt művelődési házban. Ma már százhúsz asszony dolgozik négy szalagon, két műszakban. Nem éppen kényelmesen, a helyiség kicsi ehhez a létszámhoz. Mégis új dolgozókat veSznek fel. — ugyanis már megkezdődött az új üzemház építése. A modem. egyemeletes épületben a megfelelő munkakörülmények mellett a szociális feltételek is biztosítva lesznek. A 12 milliós beruházással épülő üzemházba a tervek szerint ez év végén költözik a var- roda. — Még kétszáz túrkevei asszonynak tudunk majd munkát adni — mondja bizakodva Horváth László, a telep vezetője. — Addigra megfelelő szakembergárdával is rendelkezünk. Jelenleg csak öt-hat képzett szabó dolgozik itt. Az asszonyok többsége a főzőkanál mellől került ide. három-négy hónap alatt tanulták meg a varrást. Az idén tanfolyamot indítunk részükre, amelyen elsajátíthatják a ' szakma fortélyait. Jó előre gondoskodnak róla, hogy az új varrodában az átadástól kezdve maximálisan tudjanak termelni. Ezért a mostani munkásfelvétel és ' az iparitanuló-be- iskolázás. Jelenleg hatvan ipari tanulójuk van. szeptemberben azonban még hetven lányt szeretnének felvenni. A mostani üzemház lesz majd a tanműhely. — A vállalattól egyre nagyobb szaktudást igénylő munkát kapunk — folytatta a telepvezető. — Kezdetben a kevesebb hozzáértéssel is elkészíthető, könnyebb fazonú, átmeneti szivacskabátokat varrtuk, ma már túlnyomórészt a komolyabb munkát igénylő szövetkabátokat készítjük. Az asszonyok varrásban szerzett gyakorlata a meny- nyiségi növekedésben is kimutatható. A múlt év januárjában például az egyes szalag 1160, decemberben pedig 1780 kabátot varrt- igaz. ehhez hozzájárult a varroda részleges felújítása is, — néhány Csepel-varró- gépet cseréltek ki. gyorsabban dolgozó Textima típusú varrógépre. A termelési eredmény azonban így is jónak mondható, s ami nem mérhető számokkal, — hogy ez olyan emberek munkájának eredménye, akik néhány évvel ezelőtt csak otthon. a ház körül dolgozgattak. A túrkevei telepről a múlt évben 66 ezer téli és átmeneti kabát került az üzletekbe. Megvizsgáltuk Megszűnt Iff boltok nyomában Az a fény, hogy a Vosztok úti autóbusz-végállomás melletti tejboltót megszüntetik, az egész környék lakóinak felháborodását váltotta ki — írja levelében Szolnokról, egy Vörös Csillag úti olvasónk. Ugyanis sok felnőtt és iskolásgyerek járt oda reggelizni, s ezért nem értenek egyet a tejbolt bezárásával. De érkeztek panaszos levelek szerkesztőségünkbe a december 29-én bezárt Beloiannisz úti 34-es számú tejbolt ügyében is. A panaszok okát vizsgálva a városi tanács termelés-ellátásfelügyeleti osztályán érdeklődtünk. Miért kellett a város különböző pontjain szinte egy- időben, a három szolnoki tejbolt közül kettőt bezárni? Bővül a Ságvári körúti ÁBC áruház — Osztályunknak évek óta égető problémája — válaszolt Tárnál István osztályvezető-főmérnök, a Vár1 konyi tér és a Piac környékén lakók élelmiszer-ellátásának javítása. A Ságvári körúti 90-es ABC-áruház kicsi, eladótere szűk, már rég kinőtte a vásárlókörzet igényeit. Kiutat keresve csak egy dolog látszott megoldhatónak. Megnagyobbítani a Ságvári körúti ABC-t. _ Ezért kértük fel még a múlt év áprilisában a két érdekelt felet — az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalatot és az ABOvel szomszédos Körúti falatozó üzemeltetőjét, a Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalatot — egyezzenek meg az üzlethelyiségek cseréjében. A két vállalat csereszerződése december 14-én létrejött. A Körúti falatozó helyiségeinek használati jogáért cserében az ÉKV, a Beloiannisz úti 34-es és a Vosztok út végén levő 22- es tejboltot a vendéglátó vállalatnak átadta. Arra a kérdésre, hogy az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat miért éppen tejboltot— ég ráadásul kettőt —- ajánlott fel cserébe. Csepregi József, az ÉKV áruforgalmi főosztályának vezetője, a következő feleletet adta: — Ma a tej 62 százaléka polipack vagy egyéb műanyagcsomagolásban kerül forgalomba. A város központjában minden élelmiszerbolt, de a Vosztok úti lakótelep környékén is két ABC-áruház árusít csomagolt tejet. Ugyanitt kaphatók a jegyestejek is. Az árusítást a Beloiannisz úton az 1-es, míg a Vosztokon a két ABC-áruház vállalta magára. És hová mehetnek azok a felnőttek és diákok, akik eddig a tejboltokba jártak munka- és iskolakezdet előtt reggelizni ? — Reggeli italként a tejet, tejeskávét és kakaót a Nemzeti Étterem melletti gyorsbüfében most is és a jövőben is lehet majd kapni. A vendéglátó vállalat Ígéretet tett, hogy az újonnan nyíló két üzletében reggelit árusít majd. lezhető. Miért kell a Bástya presszója és a Vosztok ABC melletti Costa Rica kávészalon közé még egy eszpresszó? Ahol a gyors és olcsó reggelizés ülve nem lehetséges. Reméljük a lakosság „megszokja”, hogy tej & tejterméket ezután a két ABC-ben kell vásárolnia és nyárra a tanács szakosztálya intézkedik, hogy légyen vasárnap is nyitva- tartó üzlet, mint amilyen a megszokott 22-es tejbolt volt — hájos — A Nagyalföldi Kutató és Feltáró Üzem RD—24-es berendezése Öcsöd határában dolgozik. Vad János állami díjas főfúrómester vezetésével (a tervek szerint) 2750 méter mély kutat mélyítenek. A kétezer méteres mélységet már túlhaladták. Előreláthatóan február 20. körül végeznek a munkával. Ez a brigád egyébként most ünnepli megalakulásának 10. jubileumát. A szocialista címet többször kiérdemelték már. Szeretnék, ha új kutatási területükön, az öcsödi mezőben is szénhidrogénre lelnének. A szeizmikus kutatás alapján erre remény is van. Egy kis eszmecsere a gépek mellett Binvsmózeum Rudabamán A honfoglalástól napjainkig minden századból őriznek tárgyi és írásos emlékeket az iparágról a ruda- bányai Országos Érc és Ásványbányászati Múzeumban. Ezek jó részét bányászok gyűjtötték össze és ajándékozták a múzeumnak. Birtokában van többek között hazánkban eddig ismert legrégibb fejtőék, amelyet bamavasércből pattintottak, a honfoglalással egyidős primitív vasolvasztó kemence, a középkori bányabiztosító ácsolata, fából készült vízvezetéke, a régi bányászszerszámok egész sora. Májusban „Európai bányászati gyűjtemények” címmel kiállítást nyitnak a múzeum termeiben. Több mini tízmilliird a közlekedés fejlesztésére A közlekedési tárca beruházásai az idén is arra irányulnak, hogy a személy- és a teherszállítási feladatokhoz megfelelő kapacitás álljon redelkezésére. Ezért részesítették e'őnyben a járműbeszerzéseket. amelyek nyomán várhatóan kielégítik a tavalyinál valamivel nagyobb szállítási igényeket. A KPM közlekedéspolitikai főosztályán most elkészült tervtájékoztató szerint a közlekedési és hírközlési ágazat a népgazdaság idei beruházásaiból 13,5 mil’iárd forinttal — 11,9 százalékkal — részesedik. Ezen kívül szakágazati költségvetésből 4,3 milliárd forintot fordítanak az utak korszerűsítésére és fenntartására. A közlekedési munkamegosztásban folytatódik a helyesebb arányok kialakítása, az alacsony kihasználtságé vasútvonalak forgalmának átterelése a közutakra. A vasúti közlekedés járműfejlesztése révén az év végére a korszerű vontatás részaránya megközelíti a 83 százalékot, növekszik a személykocsi-park befogadó- képessége. a vagonállomány raksúly-kapacitása. A korábbi elképzelésnél szerényebb mértékben, 212 kilométer hosszúságban újítanak fel vágányokat, hét kilométer hosszú új vágányt építenek és 46 kilométer vasútvona’at villamosítanak. A pályaudvarok, vasúti csomópontok és állomások bőn vítése, rekonstrukciója mérsékeltebb ütemben folytatódik. A közúti személyszállításban az utazás minőségének javulása várható, s valamelyest enyhül a távolsági autóbusz-közlekedés zsúfoltsága. Beszélik, hogy.., ...azért lett öngyilkos szabálytalanul szép színésznő öngyilkossága voltaképpen közügy lett Legalábbis abban az értelemben, hogy városon és falun egyaránt beszédtéma volt És bár halála óta már h^tek teltek el, a szomorú eset olykor-olykor még mindig szóba kerül. Sokan nem tudnak napirendre térni afölött hogy miért tette, hiszen sikeres, országosan ismert ember volt, kifejezetten jó anyagi körülmények között at, ahogyan mondani szokás, megvolt mindene. Mások tudni vélik, hogy bár a népszerűség reflektorfényében élt, a színház, a rádió és a televízió révén milliók személyes ismerősévé vált, magánéletében mégis egyedül volt És a magányt nem tudta elviselni, végül is ezért, lett öngyilkos. A nekrológokból is valami /ilyesmit lehetett kiolvasni. Volt. amelyikből önvádat is, hogy egyikünknek sem jutott eszébe karácsonykor föltárcsázni, elbeszélgetni vele, talán visszatartottuk volna a ióvátehetetlen cselekedettől. Talán, hátha. Ezt már utólag nem lehet megállapítani, tekintve. hogy nem történt meg. elmaradt - a telefonálás. Ellenben erről az esetről más vonatkozásban eszembejut a telefon. Magvarország évek óta listavezető az öngyilkossá? világstatisztikáiéban. A lakosság számához viszonyítva nálunk választiák legtöbben az önkéntes halált. Évente több. mint háromezren halnak meg így. És ehhez még hozzá kell számítani A Tiszavirág helyett bisztró A két bezárt tejbolt jövőjéről Lukács Ferenc, a vendéglátó vállalat főosztályvezetője a következő tá- jékoztatá st adta: — A Beloiannisz úti bolt- helyiségben másodosztályú bisztrót tervezünk. Ott a 4- es út korszerűsítése miatt ez év júniusában a Tiszavirág eszpresszót lebontják, s helyette nyílik a-bisztró, ahol cukrászati és hideg- konyhai készítményeket árusítanának, s csa k felszolgálással. A reprezentatív berendezés és az, hogy folyóbor. csapolt sör nem lesz, kizárja annak a lehetőségét, hogy a bisztróból kocsma legyen. A Vosztok úti autóbusz-végállomásnál pedig harmadosztályú eszpresszót nyitunk. az üzletkörének megfelelő cukrászati termékekkel. Itt is kizáró’ ag asztalhoz szolgálnak fel és lehet reggelizni is. Asr es?presszó megké?döfe?eshetö A két vendéglátóhely a jövő hónap végén, illetve a Vosztok úti eszpresszó a tervek szerint február elején megnyílik rvoséretes a vedéalátó vállalat törekvése. hogy a Be’oiannisz útra újszerű, bő választékú bisztrót tervez, s reméljük meg is marad —nnak. A Vosztok úti te.,bolt megszüntetése azonban már rnegkérdőjehúsz-huszonkét ezer öngyilkossági kísérletet. Ez az igazi közügy, amelyről azonban alig beszélünk és főleg keveset a lehetséges megelőzésért. Az orvosok, s főként a pszichiáterek a megmondhatói. hogy az öngyilkosságok és kísérletek jó részében több ok játszik közre, de ezek között az egyik majdnem mindig megtalálható. Ez a magányosság, az egyedüllét, az emberi kapcsolatok elvesztése. Ha ez így van, akkor nyilvánvaló, hogy az öngyilkosságok megelőzéséért a közvetlen környezetben élők tehetnek a legtöbbet. A. család, az iskola — mert különben aggasztó a 15—19 évesek öngyilkossági arányszáma — a munkahelyek, a baráti kör. ha vain, egvszó- val a szűkebb közösség. Hogy miképpen, arról léhetne vitatkozni. Illetőleg legalább vitatkozni kellene, de jobbára még azt sem tesszük. Legfeljebb utólag, amikor már késő. és akkor már csak az marad, hogv megtárgyaljuk a szerencsétlen miért tette azt. amit tett. Pedig — és az szintén orvosok, pszichiáterek véleménye — az öngvil- kosíolöltek az esetek többségében valamilyen formában rendszerint elárulták Ismerőseiknek. barátaiknak, hogy mire készülnek, ha nem is nevén nevezve a dolgot. E szerint nem figyelünk eléggé egymásra. 4ftV\V>r»* 4" — _ niink mások sorsával? Feltehetőleg ez a helyzet, de A * hogy mekkora ez a közöny, és milyen tényezőknek tulajdonítható, az olyan oknyomozást igényelne, amely sokszorosan túlhaladja egy ilyen jegyzet kereteit. Annyi azonban bizonyos, hogy bár az öngyilkosság lényegét teil intve egyéni tragédia, aggasztó gyakorisága miatt mégis társadalmi jelenség, amelynek. visszaszorításáért intézményesen is küzdeni kell A lehetséges és szükséges módszerek közül maradjunk ezúttal csak a telefonnál. Gergely Mihály, a „Röpirat az öngyilkosságról” című felkavaró tanulmánykötet szerzője művében egyebek között idéz az Egészségügyi Minisztérium egyik tervezetéből, amelyben ez áll: „Egyelőre kísérletként a fővárosban, esetleg az ideggondozó Intézetek: központjában helyes volna megszervezni a 24 órás állandó psychiatriai szakügyeletet. melyet két psychiater szakorvos látna el a rendelkezésükre álló gépkocsival elsősorban orvosi hívásra helyszínre is kiszállnának, és ezzel a psychiatriai betegek sürgősségi ellátása lénvegében iavulna. Az öngyilkossági preventió érdekében — melynek hazánkban sajnos igen nagy a jelentősége — a psych iaterek mellé beosztva klinikai psycholó- gust is be lehetne vonni az öngvilkosielöltek ..forró drót” telefonszolgálatába, amint ezt több országban megteszik. Ezt a szolgáltatási természetesen megfelelő mental hygienes szemléletű, széleskörű felvilágosító munkának kell megelőznie.” A z idézett tervezet több mint három éve készült. Azóta legalább hatvanezren követtek el öngyilkossági kísérletet, s legalább tízezren bele is haltak. Nem tudom, hogy közülük hányat sikerült volna egy-egy telefonbeszélgetéssel, vagy annak nyomán személyes kiszállással megmenteni az életnek. Ezt csak találgatni lehet, mert tudomásom szerint ma sincs nálunk ilven lelki segélyszolgálat, amely pedig sok európai nagyvárosban, egyebek közt Prágában és Varsóban is eredményesen működik, Lehetséees, hogy ezt a különleges szolgáltatást csakugyan széleskörű felvilágosító munkának kell megelőzve, ez azonban meglehetősen titokban folyhat, mert én például észre sem vettem. A múltkor beszélgettem valakivel, aki aggodalmas megjegyzésemre csak legv’n- tett, mondván hogy az öngyilkossági világstatisztikában az első három helyen Magyarország, Ausztria és Csehszlovákia áll. Átkos hagyomány. amely száz éve benne van a levegőben, nehéz ellene bármit is tenni B izonyára nehéz, hallatlanul nehéz, de magvarázgatással, le- gyintgetésse! semmire sem jutunk. Kevésbé aggasztó társadalmi jelensések “llen fel tudjuk venni és fel is vesszük a harcot. Éooen az öngyilkosságokkal szemben volnánk tehetetlenek? Nem hiszem, hogy nincs más vé’osztásunk, mint a be- ietörődés. Árkus József