Szolnok Megyei Néplap, 1973. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-10 / 7. szám
6 SZOLNOK MtOVfcJ NÉPLAP 1973. január 10. A tavaszi terv húsz pont Megkezdte alapozását a Szolnoki MTE Az épülő tiszaligeti stadion öltözőjében, az egyik sarokban medicinlabdák és gumikötelek hevernek. Ba- rócsi bácsi, a szertáros citromos teát főzött, s húsz derűsarcú, melegítőbe öltözött labdarúgó vi. >a az ünnepélyes évadnyitást. A hét első napján a Szolnoki MTE NB I B-s csapata megkezdte a felkészülést a bajnokság tavaszi fordulójára. Rákóczi Ferenc szakosztályvezető köszöntötte a játékosokat Bejelentette többek között, hogy vasárnapig naponta a Tiszaligetben dol_ nult a zuzmarás fáktól övezett salakos játéktérre. Miközben a játékosok az alapozás „örömeit” kóstol, gatták, az öltözőben Sári József egyesületi elnökkel és Rákóczi Ferenc szakosztály-vezetővel a várható esélyekről beszélgettünk. — A bajnokság végén a 6—8. helyre várjuk a csapatot — így Sári. — Szerintem az elsS hat között leszünk vélekedett Rákóczi. — A hazai mérleg száz százalékos, idegenben sokkal jobban kell szerepelniük — vetettük közbe. nek. akkor biztos — válaszolt Rákóczi Ferenc. Képünk egy kis emlékeztető. Ősszel készült a Várpalota elleni mérkőzésen. A 36. percben Papp II. kapu elé adta a labdát és Nagy Ferenc a bányászok hálójába helyezte az MTE harmadik gólját. Tavasszal is sok ilyen szép „dugót” szeretnének látni a szurkolók. (pl) A Néplap totó tipp;e X. Bari—Arezzo X X 2. Brindisi—Ascoll X 3. Como—Foggia x 1 4. Genoa—Catania I 5. Mantova—Cesena x 2 6. Novara—Taranto X 7. Perugia—Catanzaro x 8. Reggiana—Monza 1 9. AS Reggina—Lecco 1 10. Varese—Brescia X 11. Padova—Pro Vercelli 1 x 12. Piacenza—Venezia 13. Legnano—Savona 14. Prato—Massese 15. Sambenedetteso— Spezia 16. Torres—Lucchese x 2 1 x 1 X 1 X goznak, január 16-tól pedig két hétig Gyulán folytatják az alapozó edzéseket. Tíz napos jugoszláviai túrát is tervbe vettek. Amennyiben elutazhatnak, három > edzőmérkőzést játszanak déli szomszédainknál. Bemutatta az új gyúrót. Gál Istvánt. Foglyos János, a régi mester, munkahelyi elfoglaltsága miatt nem állhat már a csapat rendelkezésére. Új játékossal is találkoztunk: Arany Sándor középhátvéd a DVSC, majd katona ideje alatt a Szabó Lajos SE játékosa leszerelt és aláírta átigaza. lását az MTE-hez. Ezután a társaság kivo— Ősszel 17—18 pont megszerzését terveztük és 21-et gyűjtöttünk — vélekedett az elnök. — Itthon minden mérkőzést megnyertünk igaz, de voltak nehéz összecsapások is — vette át a szót a szakosztály-vezető. — Oroszlány és a Ganz MÁVAG ellen nem számítottunk a két pontra, mégis nyertünk. Vi. déken viszont többször előfordult. hogy mi voltunk esélyesek és vesztettünk. A csapat mindent megtesz a 20—21 pont megszerzéséért. — Tartogatnak-e meglepetést a szurkolók számára? — Az sok mindentől függ. Ha átigazolásaink sikerülA cél: v»ss*a a lejjfo^bak A bajnokságra készül a Szolnoki Dózsa Továbbra b Kanizsa az edző — Hecsell igazolják át Tavaly is ugyanúgy, mint az idén és majdnem ugyanebben az időpontban kezdte meg a felkészülést a Szolnoki Dózsa vízilabda-csapata. Csak akkor az OB I-re. Az idén viszont — bármilyen nehéz kimondani — egy osztállyal lejjebb, az OB II-ben játszik majd az együttes. Hétfőn este. amikor a Damjanich-uszodába ellátogattunk. az Újpesti Dózsába eltávozott Cservenyák Tibor kivételével a régi játékosokkal találkoztunk. Íme a névsor: Ugrai, Takó, Pintér F. kapusok. Pintér I., Kozák, Zámbó. Urbán, Cseh, Pásztral, Gulyás. Agócs, mezőnyjátékosok. Az Ifjúsági csaaptból a nagyokhoz felkerült Pintér Ferenc nem volt Szolnokon, mert — amint megtudtuk — az ifjúsági válogatott keret tagjaként a fővárosban tartóz, kodik. S nerh volt még ott a BVSC-ből átigazolását vá_ ró Hecsei sem. Kanizsa Tivadar vezetéséSÓKAT alkalmazunk BIVIMPEX nyersbőrkirendeltsége férfi segédmunkásokat alkalmaz. egyműszakos munkára, öt napos munkabét. — Alkalmazás esetén vidékieknek útiköltség hozzájárulást fizetünk. — Cím: ßzolnok. Vőrösbadsereg u. 23. Azonnali belépéssel kocsikísérői munkakörbe férfi munkavállalókat veszünk fel. Vidékieknek munkásszállást biztosítunk. — FŰSZERT Fiók. Szolnok. Csaba n. 2€. szám. A Karcagi Általános Szerelőipari Szövetkezet azonnali belépessél belső ellenőrt vesz fel. Jelentkezés írásban, eddigi működés rr eg lelőlesével. Fizetés megegyezés szerint. Pályázatot hirdetünk árszakértőt munkakör betöltésére. Feltételek árszakértői oklevél és több éves gyakorlat Fizetés megegyezés szerint. A oálvázatot a Szolnok megvei KISZÖV revizori Irodájához kértük beküldeni. — Szolnok, p, Bede u. 2—4. szám alá. INGATLAN: masfélszobas — szövetkezeti lakás eladó Martfű. Vöröshadsereg u. 9. szám. tsz 1. HOLT-Tiszaparton 90 négyszögöl üdülőtelek eladó, ugyanott ólai festmények le. — Szolnok. Móra u. XI. VIII/1 László. 18—19 óra között. AZONNAL beköltözhető családi ház. olcsón eladó. Szolnok. Nyúl u. 10. CSALÁDI ház beköltözhetően e’adó — Szolnok. Kertváros. Horgász u. 27. Érdeklőtől- Vőrösc«U- Iag u. 76. n. cm, 3. ADÁS-VÉTFL: G^LAM^VT.E «ÉG — 330.— Ft/q áron — zsákkal egvütt. — szombatonként 7—12 óráig kanható. Vetőmag Váll. Szolnok, Véső u. L gépjármű: JÓ állapotban lévő T—5 Pannonia eladó. Farkas Mihály. Szolnok. Rozmaring u. 23. szám Felülszeleplet Warsawa személygépkocsi. részben felújítva eladó. Tiszabura. Rákóczi u. 2. Pálffv. EGYÉB: BÁRMILYEN témájú szöveg fordítását vállalom. oroszról vagy franciáról magyarra. 111. magyarról franciára vagy oroszra. Középfokú nyelvvizsgával rendelkezem. — A megbízásokat ..Fordítás’* jeligére a kiadóba. BÉRBE, vagy albérletbe vennék egyszobás lakást vagv lakrészt, értelmiségi esvedüTálló férfi. A bérleti díjat egy. vagv fél évre előre fizetem. ..Fürdőszobás” leiigére a kiadóba. GYERMEKGONDOZÁST — lakásomon vállalom. Szolnok. Móra F. u. 11. X. e. 5. a1tó. LAKAS megoldást keresünk. Szolnokon „50 000.— Ft kp. + OTP átválla ássál” jeligére a szolnoki hirdetőbe. PHILIPS magnetofon eladó, kifogástalan állapotban. — Szolnok. Telefon: 14—181. LAKÁSCSERE; ELCSERÉLNÉM két szoba, összkomfortos erkélves. tanácsi gázos. IV. em lakásomat. másfé' szobás hasonlóért. Érdeklődni: Szolnok Vár- konvi tér 14. IV. e. 13 17 órától. ________ S ZOLNOK. Szántó krt. I. emeleti másfélszobás tanácsi ki- utalású lakásomat elcserélném nagyobbra. „Közeli” leHeére a szolnoki hirdetőbe. Megyei Földhivatal takarítónőt keres felvételre. — Jelentkezés: Szolnok, József A. u. 46. L 19. Azonnali belépéssel felveszünk építésztechnikusi képesítéssel rendelkező műszaki ellenőrt. Fizetés megegvezés szerint. Szol- nok-Békés megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat. Jelentkező«: A személyzeti vezetőnél Szolnok. Rékasi úti Irodaház, A Törökszentmiklósi Baromfifeldolgozó Vállalat műszaki egyetemet. felsőfokú villamosiDarl technikumot. vagy felsőfokú gépipari technikumot végzett dolgozót keres energetikusi munkakör betöltésére. Jelentkezés: személyesen a vállalati személyzeti vezetőnél. Férfi munkavállalót felveszünk. MOKép Vállalat. Szolnok. Ady E. u. 117. A mezőtúri Dózsa Cipőipari Szövetkezet felvesz új ü/emhá- zába női és férfi szak- és segédmunkásokat. cipőipari munkára. Jó kereseti lehetőség. Jelentkezés: Mezőtúr. Szolnoki út 29. (új üzemház) igazgatási osztályon. Pályázat! felhívás a DATE Mg. Gépészeti Főiskolai Kar. Mezőtúr. gépírói-adminisztrátori és műszaki rajzolói állások betöltésére. Utóbbinál előnyben részesülnek a génírási srv^kor’attal rendelkezők Az állások u*án a 201 1«V70 IMK. 5 > n*M— M".M sz. utasításban megállapított illetmény iár. A pál váza t ot a főiskolai ka» ifrarpratól h*va*aia M tür. Tolbuchn u. 2. sz. alá kell eljuttatni. Főrész- és Hordóiparl Vállalat szolnoki fűrészüzeme. felvitelre keres erdész*erhnikn«t vagv faipari technikust, továbbá takarítónőt és férfi segé^^u^^áct. Jelentkezés: Szolnok. Vöröshadsereg u. 15. Fonó-szövő átkén^ősként Hnvo- kat is év felett. féff*kat 18 ?vtől betanított munkásként. laka*««, valamint vuianvszerelő kőműves. tetőfedő asztalos «Távmunkáikat veszünk fel biztosítunk I évéiben lehet le^entkezni. részletp« i-íiA!rn-t9*íD* k#U- dnnk. CMr»p«t? Budapest. TV.. Berni u. 1. sz. STptnokl MFlPC \rörőshac'vma tfc<7tft««é-** nőj »mm* kaerrttrpt aivaimwx-. F»ze*és teiio- sítmónvb^r »1ao*án j«»»»»~*»r#»vés! Szolnok. Tóortovvár u. 9. Munkaügyi csoportnál. Takarítónőt azonnal! belépéssel felveszünk. Je’emkezés: szolnoki Tárháznál. Mártírok útja. vei dolgozik a gárda, tornateremben szabadban és vízben tartják az edzéseket. A bajnokság április 7-én kezdődik és augusztus 4-én fejeződik be. Vajon Kani. zsa játszik-e majd? — Nem hagyom abba, de nem is akarok játszani. Csupán akkor szállók vízbe, ha feltétlenül szükség lesz rám. Egyesek Esztergomi visz. szatérését is rebesgetik. A kitűnő kapus, aki katona, ideje alatt a Bp. Honvéd hálóját védte, rövidesen leszerel ugyan, de nem jön vissza Szolnokra. Ha nem marad a Honvédban, akkor Szegedre megy. Vágó Ervin szakos ztál we- aető a következőket mondta: — Egyesületünk elnöksége minden játékostól olyan fegyelmezett munkát vár, amely biztosítéka lehet annak, hogy a bajnokság befejezése- után visszakerülünk az OB I-be. De nemcsak a sportban, hanem a munkádban is becsületes helytállásra neveljük játékosainkat. Hecsei jogász. Szolnok me- gyében találja meg a jövőjét. Csapatunk rendelkezésére áll, az átigazolásának nem lesz akadálya. A szurkolók azt remélik hogy a csapat csak egy évet tölt a másodosztályban és régi hírnevéhez méltón, jövőre ismét az ország legjobbjai között játszik. A SZOLNOKI MEZŐGÉP TÓSZEGI GYÁREGYSÉGE felvételre keres GÉPÉSZMÉRNÖKÖKET GÉPÉSZTECHNIKUSOKAT MŰSZAKI RAJZOLÓT valamint érettségivel rendelkező adminisztrátort Fizetés megegyezés szerint JELENTKEZÉS személyesen vagy írásban a gyár- egység igazgató jánáL MÁV Villamos Felsővezeték Építési Főnökség (elvételre keres — VASIPARI SZAKMUNKÁSOKAT, — FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT a Szolnok—Békéscsaba vasútvonal VILLAMOSÍTÁSI MUNKÁIRA. Jó kereseti lehetőséggel, ingyenes munkásszállás, díjmentes utazás, 44 órás munkahét. Jelentkezés levélben: MÁV VILLAMOS FELSŐVEZETÉK ÉPÍTÉSI FŐNÖKSÉG személyzeti és munkaügyi csoport Budapest X., Kőbánya-Felső pu. Január 10-től FEHÉR HETEK SZOLNOKON a 33-as sz. Ruházati boltban JÁSZBERÉNYBEN a Favorit méteráru boltban TÖRÖKSZENTMIKLÓSON az Adria ruházati boltban és 1 KISCJSZALLASON a Sztár Áruházban DUNYHAGARNITŰRÁK, LEPEDŐK. PAPLANGARNITŰ-S RÁK, DUNYHAHUZATOK, PAPLANHUZATOK. DUNY-| HATOKOK, KIS- ÉS NAGYPÁRNA HUZATOK, MÉTERES J ■ ÁGYNEMŰK 1 választékban!