Szolnok Megyei Néplap, 1973. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-24 / 19. szám

1973. január 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Lammermoori Lucia A Szegedi Nemzeti izinh tz o-eratarsuia’ánah előadása Szolnokon Ha valaki azt mondaná, hogy Donizetti csak azért írta meg a Lammermoori Luciát, hogy a sextettnek és az őrülési jelenetnek keret­játéka legyen — alighanem közel járna az igazsághoz. Mi volt az 1830-as évek operadivatja? A meghono­sodó romantika. A közönség romantikus történetet kí­vánt. De ezek tartalmának aktuális mondanivalóval történő megtöltése csak ké­sőbbi évtizedek vívmánya lett. Maradt tehát a roman­tika — csak önmagáért. Abban a korban az előadó énekesek sem elégedtek meg a zeneköltő álmainak egy­szerű ■ tolmácsolásává'. Csá­szároknak érezték magukat, a színpad császárainak. En­nek megfelelő, nagylélegze­tű. pompásan csillogó áriá­kat követeltek a komponis­táktól amellyel ámulatba ejthették a publikumot. Ilyen kötöttségekkel kel'ett dolgoznia a XIX. század el­ső felében a zeneszerzőknek, közöttük Donizettinek is. Az opera témája adva volt Walter Scott nagysikerű re­gényében, a „Lammermoori menyasszonyban”. Néhány dallamos és bravúros ária, néhány duett és tercett, pár kis recitati vó. ami feltétlen szükséges a történet megér­tetéséhez — és kész az ope­ra. Ez volt a korabeli zenei recept. S hogy éppen a Lammermoori Lucia leg­kiemelkedőbb a több mint hetven Donizetti-dalműből, annak oka a már említett énekhatosban és az őrülési jelenetben keresendő. De a csaknem 15 perces „őrülési jelenthez”. , amely hosszú időtartama mellett hihetet­lenül nehéz koloratúr része­ket is tartalmaz, kiváló, na­gyon kiváló énekesnő kell. Ha ez megvan, akkor siker 0 Lammermoori. Ezt a ki­váló énekesnőt találta meg a Szegedi Nemzeti Színház, a szinte még pályakezdő Fekete Mária személyében. Nemcsak hangadottsága és énektechnikája teszi nagy­szerű Luciává, hanem kül­ső megjelenése is. És ha ez még valakinek kevés lenne, tessék hozzáadni kiváló színpadi játékát, amely ép­pen az őrülési jelenetben mutatkozott meg leginkább. Az opera másik, bár kisebb Petőfi. Finnországtól Hol viáig Finnországban a Finn— Magyar Társaság rendezvé­nyein kívül az év * folya­mán mintegy 3500 iskola szervez, Petőfi-ünnepséget. Berlinben a városi könyv­tárban, Becsben a Colle­gium Hungaricumban ugyancsak nagyszabású Pe- tőfi-kiállítást nyitnak meg. Varsóban a magyar—len­gyel kulturális egyezmény megkötésének 25. évfordu­lója a kaiméból az ottani fővárosi művelődési házban látványos Petőfi-tárlatot rendeznek. Külön reprezentatív kiál­lítást küldünk Moszkvába, amely előreláthatólag feb­ruárban a Csehov Múzeum­ban kerül bemutatásra. Márciusban Ecuador fő­városában, Quitóban, vala­mint Milánóban, az Ambro- ziana kertben felállítják Petőfi bronzszobrát. Feren- czy Béni alkotását. A bolí­viai La Pazban levő Petőfi téren felavatják a költő Vígh Tamás készítette szob­rát Weimarban ápril;s 14-tő’ június végéig. a prágai Kultúra Házában és Buka­restben ősszel kerül sor a Petőfi-megemlékezésekre. jelentőségű csúcspontja a II. felvonás sextettje. Xehet, hogy Donizetti sem véletle­nül komponálta meg ezt a szokatlanul nagy létszámú énekegyüttest. Mintha szán­dékosan egybegyűjtené a szereplőket, hogy azonnal összehasonlítsuk — „ki mit tud”. Kicsit benne is volt ebben a részben a szereplők jó és rossz énekesi tulaj­donsága. Az Edgárt alakító Réti Csabában rendkívül muzikálisan, nagyon tisztán éneklő tenoristát ismerhet­tünk meg. Ám hangja kis­sé gyenge — különösen a többi szereplőhöz viszonyít­va — és nazá is éneklési módja jellegte'enné teszi hangját. Littay György Lord Asthon szerepében néha bi­zonytalankodott. egy-egy zenei motívum kontúrjait határozatlanná tette, az énekegyüttesekben sem al­kalmazkodott mindig tár­saihoz. Varga Róbert és Sinkó György Artúr, illetve Raimond szerepében hívta fel magára a figyelmet. Mindketten a szerephez il­lő jó hangadottsággal és ze­nei megformálásokkal. Meg­bízhatóan énekelte szerepét Gortva Irén és Juhász Jó­zsef is. Külön kell szólni az énekkarról, amely állan­dó szereplője a darabnak. Tagjai végig nagyon fegyel­mezetten. nagyon tisztán énekeltek és nem kis részük van a jő előadásban. Saj­nos ez kevésbé mondható el a zenekarról, amelyet Szalatsy István karmester kissé magára is hagyott, az énekesekre és a kórusra fordítva figyelme javarészét Angyal Mária rendezése egységes munka volt, de ra­gaszkodott a romantikus operafelfogás régi hagyo­mányaihoz. Nem volt hibátlan a sze­gediek Lammermoori Lu­ciája, de jó előadás volt — Kutas — R lan a jég, hatalmas koi-gó gyomor. Az ökrök járást tapos­nak a hóba. fel a gátig, itt hordják majd fel a kívéket, vagyis a nádkötegeket... Ré­gi kép... Piroska nap tájt, ilyenkor már igen csak hóval szaladt a szél. igyekezni kellett te­hát, hogy fúvás előtt kocsira vagy szánra kerüljön a nád. A Tisza holtágai, a lápo- sok, tavak mellett a nád volt a szegény ember téli kenyér­re valója. Harminc—negyven évvel ezelőtt még a nádvá­gással számolt minden nincs­telen a mi vidékünkön. A nádpénzből kihúzzuk felen­gedésig, mondták — vagyis addig, amíg kubikolni nem lehet. A holtágak, laposok nádja az uraságé volt. Késő ősz­szel a környék nincstelenjei­ből már megszervezték a „nádbandákat”, akiit, ha bír­ta a jég, nekiláttak a renge­tegnek. öt fillért, tízet, hú­szat — mikor hogy — fize­tett egy kéve nádért az ura­ság. Vesszőt, a kéve beköté­séhez, persze a „banda” ho­zott. Ezt még az ősszel, a nagyja fagyok előtt megszed­ték, hogy ne pattanjon any- nyira. Nyáron a melegtől szenve­dett a szegény ember, amikor aratott, télen meg a hideg­től. Mert a nádvágás is fel­ért az aratás keserveivel. Különösen akkor volt nehéz, amikor virágos volt a nád, tehát zúzmarás. A nádaló, a nádvágó nyakába hullott a csillogó hideg, meg ráfa­gyott a bajuszra, szemöldök­re. A nádvágáshoz beöltöztek. Báránybőr kucsma, meg bőr­tenyerű egyujjas kesztyű nél­kül jaj volt annak, aki neki­állt a táblának. A csizmát Vietnamért A VOLÁN véradói rakozókat látom,, ennél jóval többen jöttek el. Örülök ne­ki, hogy olyanok is sokan rászánták magukat a vér­adásra, akik korábban távol maradtak ettől a mozgalom­tól. Négyesével hívják be az embereket. A folyosón álldo­gálók még vidámak, jóízűen fogyasztják az uzsonnára ka­pott teát. sajtot, kiflit. Egyik és vékony sugárban folyni kezd az üvegbe. A hangulat furcsa módon feloldódik. Az emberek kényelmesen elhe­lyezkednek, már egy-két óva­tos tréfára is telik a jó (ke­délyből. Az asszisztensnők állandóan készenlétben áll­nak, sűrűn érdeklődnek a véradók hogyléte iránt. A rosszullét legkisebb jelére közbelépnének, de nincs rá szükség. A vérvétel nem is olyan kellemetlen. Az erős Idegzetűek még nézik is, hogyan folyik az üvegbe az életet mentő vér Jó estét Magyarország Fórumok a tévé műsorában A televízió politikai mű­sorainak idei tervét úgy ál­lították össze, hogy a nézők pontosan nyomon követhes­sék hazánk és a világ poli­tikai eseményeit. Ebben az idén is fontos szerep hárul az elmúlt években népsze­rűvé vált tv-műsorra. a Fó­rumra. Februárban például a külpolitikai fórum témája a nemzetközi helyzet alaku­lása lesz A tervek szerint az európai biztonsági érte­kezlet előtt sor kerül olyan nyilvános adásra is. amely­ben külföldi újságírók in­formálják a magyar közvé­leményt. Az emlékezetes „Szovjet Fórum” után most egy másik testvéri országot akarnak bemutatni ezzel a közvetlen módszerrel. Ter­mészetesen tovább folytatód­nak az egyszemélyes Fórum­műsorok is, amelyek . „fő­szereplője” politikai, társa­dalmi. gazdasági életünk egy-egy kiválósága lesz majd. Az elkészült terv szerint műsorcsalád lesz a „Jó estét Magyarorszóg”-ból. Február 13-án a főváros felszabadu­lásának évfordulóján jelent­kezik a „Jó estét Budapest” című adás. A következő hó­napokban kerül képernyőre a „Jó estét Pécs” című mű­sor is. A sorozat folytatása­ként tervezik egy szocia­lista ország fővárosának meg­ismertetését is. Az államosítás 25. évfor­dulóján, március végén a Televízió helyszíni közvetí­tést ad több budapesti és vidéki nagyüzemből. „Embe­rek az átlagok mögött” cím­mel a tv népgazdasági osz­tálya hat adásból álló soro­zatot készít, amely a statisz­tikát szembesíti a valóság­gal: azt szemlélteti, hogyan érvényesülnek az elvont ada­tok, számok egy-egy üzem, brigád, illetve egyén életé­ben. Az MSZMP Központi Bizottságának novemberi ha­tározata alapján négy—öt­részes sorozatban informál­ják a nézőket a népgazda­ság legfontosabb problémái­ról, többek közt az ár- és bérviszonyok alakulásáról. —■ Jegykiskészlet nyilván­tartó vagyok — mondja Mudris Mária, Észre veszi, hogy nem tudom, milyen foglalkozás rejlik az elneve­zés mögött. Mosolyog. — Én szerelem fel az új kalauzokat, az elmenőktől pedig vissza­veszem a jegykészletet. A „Gagarin” szocialista brigád­ban dolgozom. A brigád­vezető szólt, hogy véradás lesz, lehet jelentkezni. Én még sohasem adtam vért, de most elhatároztam, hogy jelentkezem. Egy kicsit iz­gulok, azt hiszem, ez látszik is rajtam. •ár A „Vért Vietnamnak” moz­galom az előkészítés után ezekben a napokban lép a megvalósulás szakaszába. — Karcagon már több vállalat dolgozói adtak vért, Mező­túron január 26-án, Jász­berényben február 2-án kez­dődik a nagyobb arányú szervezett véradás. Szolno­kon eddig az egészségügyi dolgozóktól vettek vért, majd tegnap reggel a Volán 7-es számú Vállalatának dolgozói folytatták a sort, ☆ Kulcsi Sándor autóbusz­vezető. Munkásőr, a „Ga­garin” szocialista brigád ve­zetője. — Másodszor adok vért. Tavaly a munkásőrszakasz egyöntetűen jelentkezett té­rítésmentes véradásra. és most is mindnyájan jelent­keztünk. A munkásörök fegyverrel a kezükben védik a békét.' Szerintem a legke­vesebb, amit megtehetünk a vietnami nép érdekében, hogy vért adunk. ☆ Kaposvári Gyuláné, a vál­lalat Vöröskereszt szerveze­tének titkára. — Nálunk 1964 óta műkö­dik a Vöröskereszt szerve­zet. Elsősorban a szocialista brigádokra támaszkodunk. Évente kétszer tartunk vér­adó napot, tavasszal és ősz­szel. Ez a mai rendkívüli­nek számít a két hagyomá­nyos nap mellett. A vállalat­nál 170—180 rendszeres vér­adó van. Ma ötvennyolcán jelentkeztek, de ahogy a vá­lói megtermett társuk a tré­fák célpontja: „Ettől’ a kö­vértől dupla mennyiségű vért tessék venni” — mondogat­ják a sürgő-forgó asszisz­tensnőknek. • A várakozásban már egy kicsit nyomottabb a hangu­lat. Az emberek szótlanul ülnek egy pádon, kezükben tartják az üveget, meg a lapjukat. Innen már egye­sével hívják be őket abba a szobába, ahol a vérvétel megtörténik. — Furcsa dolog ez — mondja valaki —, tudom, hogy nem nagy eset ez az egész, fájni sem fog, meg önként js jöttem, mégis egy­ben van a gyomrom. Alig fejezi be, máris szó­lítják. Felfekszik az üres asztalra. Beleszúrják a tűt a karjába. A sötétvörös vér végigfut egy áttetsző csövön Csornán Ferenc rugó­kovács, a „November 7.” szocialista brigád tagja. — A vállalatnál 1966 óta dolgozom. Azóta minden évben adok vért, néha két­szer is. Kilencszeres véradó vagyok. A felhívás után ti­zenkét embert szerveztem a mai véradásra. Ha az em­ber úgy érzi, hogy tud segí­teni másokon, és az egész­sége is megengedi, akkor se­gítsen. Nem igaz? tói „ A vérellátó szolgálat dél­utáni közlése szerint a Vo­lán 7-es számú Vállalatnak hatvankilenc dolgozója, ösz- szesen huszonhárom liter vért adott a vietnami nép megsegítésére. B. A. zsák vagy lópokróc darabok­kal bugyolálták be, hogy ne csússzon annyira. Meg vi­gyázni is kellett a lábbelire, mert a finomabb bőrt köny- nyen kiszúrta a torzsa. A szerszám törött vagy kopott kaszahegy volt, olyan éle» mint a borotva. Egy banda tizenöt—húsz emberből állott. A banda­gazda a legtekintélyesebb volt közülük, akinek jó nyelve volt. aki a legjob­ban húzta a kötelet az is­pánnal, az uraság megbízott­jával. A megválasztott ban­dagazdát aztán az uraság vagy elfogadta vagy nem. Kikötésük volt: büntetett ember nem lehetett banda­gazda, csak a teljes becsü­let«, így mondták. Védeke­zés volt ez az uraság részé­ről, nehogy olyan valaki ke­rüljön a banda élére, akinek az agrárszocialista vagy a munkásmozgalomban való szerepe miatt összeütközése volt a törvénnyel. Nem a tyúkperek miatt tartotta ma­gát az uraság ehhez az írat­lan szabályhoz... ­Minden banda együtt fo­gott fel egy-egy táblát, de az öt—hat méteres parti sá­vokba kettesével álltak be az emberek: egy birós, egy öreg. 4 birósabb. tehát a fia­talabb vágta, a tehetetlen meg kívizte a nádat. A kéve méretét kikötötte az uraság, este, amikor vették át a ho­zamot, éles vassal mérték a kéve átmérőjét. A kisebb kévéket visszadobták. A hozamon, a keresetein a banda egyformán osztozott, csali a vizes — rendszerint süldőlány volt — kapott fél részt. A bandák váltogatták egy- _ mást, — hogy megközelítően egyformán keressenek. Akik tegnap a jobban voltak — vagyis a sűrű, erős nádakat termő partok alatt — a si­lányba mentek. — és fordít­va. Ebből jövő hangos szó­ra nem emlékeznek a leg­öregebb nádvágók sem, pláne veszekedésre... A gyerek egyformán eszik, ez volt a a csere mondóké ja, de nem igen emlegették, természe­tesnek tartották. Hogy ki, mennyit vágott le, kévézett össze, a kurázsi­ra volt bízva. Ez olyasmit jelentett: mindenki annyit dolgozott, amennyit mert, vagyis amennyire az erejé­ből futotta. Csak a nap még ne álljon ember egy se volt, mesélik a régi ugi, meg a szandai nádvágók — az ilyet már eleve nem vette be a banda — inkább azért szól­tak egymásnak, ha valame­lyikük nagyon meghajtotta magát, tehát sokat dolgozott. Vigyázz az inadra, hé, mond­ták egymásnak, a talyigát is tolni kell valakinek. A nádvágás komorabb. ke­vesebb beszédű munka volt az aratásnál vagv a kukori­catörésnél. Talán azért, mert itt a vizeslányon kívül egy fia fehémép sem volt. de le­het azért, mert kubiknehéz munka volt. Asszonynép nem taposta a jeget az emberek után, de az arrajárók igen sűrűn. A csendőröket hívták ak­kortájt arrajárókhak. meg errejáróknak, mivel mindig így kezdték: erre jártunk, emberek, megnézzük már magukat, megy-e a munka... A pendelyes gyerek is tud­ta az urasági földeken, hogy ahol a bandák dolgoznak, ott hamar, meg sűrűn meg­jelennek az arrajárók, a lo­vascsendőrök. A bandagazdának illő volt beszédbe elegyedni a csend­őrökkel — amennyit muszáj­ból meg is csinált — de a többi csak a fenekét forgatta a kakastollasokra. (Mindenki előtt világos volt, miért jöttek... A bandagaz­dától olykor meg is kérdez­ték a csendőrök: van-e olyasmi szóbeszéd ... Nem volt, soha nem volt, — csendőrök számára... Amikor kitelt a munka, amikor elfogyott a vágniva- ló, a bandák áldomást ittak a falujuk kocsmájában, vagy egy-egy üres birkahodályban. Az utolsó tíz—húsz kéve ára már az áldomáspénz volt, ezt minden bandatag betette a nagykalapba. A borozáson a banda tag­jai már sógorolták egymást — akár sógorok voltak akár nem — és fogadkoztak, hogy jövőre is együtt vágnak. Aki úgy érezte, — az öregebbjei — hogy a következő télen már nem birja a jeget, an­nak jogában állt maga he­lyett kommendálni valakit a családtagiai közül. Ezt rend­szerint el is fogadták, még akkor is, ha nem tetszett ne­kik az illető, de ilyenkor hozzá mondták: csak maga miatt... •fr Mindenfelé talpon állnak a nádak. Nem kell senkinek, nemigen vágja le senki. Nincs már rá szegénv ember, mondják a rég; nádvágók, akik segítségével felfrissítet­tem gyermekkori élményei­met. Az egyik szemem sír, a másik meg nevet. De jó do­log, hogy nem kell bandák­ban tülekedni az uraságnál, hogy oéter-fillérekért levág­hassuk a holtágak nádrenge­tegeit. De lő dolog, hogy az egykori nádvágó szegényem­ber fia. meg unokája még a disznóolja tetejére se ten­ne nádat, nemhogy a házára. De mégis nagv kár lesz, há az idén is ott pusztul a limánokban a Tiszafái ten­gem vi nádia: a nváron meg majd. amikor építkezünk, megint nem lehet nádpallót kapni. A tövén pusztuló öregnád a vizet is rontja, meg a szú­nyogoknak is a legjobb bú­vóhelye. Valakiknek mégiscsak él kellene fogadniuk a vizek ajándékát, le kellene éven­ként vágni az öreg nádat, mert ma már ió pénz az __ É noen lapunkban olvastam. hoRv a nagvivání tsz 54—56 forintot kap egy kéve horto­bágyi nádért. Tiszai Lajos Nádi szélben r h

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents