Szolnok Megyei Néplap, 1973. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-23 / 18. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ARA: 80 FILLÉR XXIV. évf. 18. Sz.1973. jan. 2 3., kedd. A gyermekekért Z örökszantmiklóson, társadalmi összefogással tegnap adtak át egy ötvenszemélyes óvodát. Előzőleg a Városi Tanács VB művelődésügyi osztálya felke­reste a nagyobb üzemeket, ktsz-eket, mezőgazdasági terme­lőszövetkezeteket. Kérte őket: segítsenek az óvodai hálózat bővítésében, hiszen az intézmények 129 százalékos kihasz­nálása mellett is ezernél jóval több gyermek közül csak 595 óvodai elhelyezése biztosított. A tanács pénzügyi fedezete kevés, s ugyanakkor a dolgozó szülők igénye, valamint szo- ciál- és oktatáspolitikai céljaink egyaránt minél több gyer- mék óvodai elhelyezését sürgetik. Á tanács felhívása általános megértésre talált. Az Arany­kalász Tsz felajánlotta volt laboratóriumi épületét, s amel­lett támogatását az átalakításhoz, összesen 17 vállalat, szövetkezet érezte magáénak ezt a kezdeményezést. Élükön a MEZÓGÉP-pel és a gépgyárral pénzbeli, anyagi és egyéb támogatást nyújtottak a tanácsnak. Az Építőipari Ktsz például műszaki ellenőrt biztosított, aki az anyagbeszerzés­ben, a szállítás megszervezésében is segédkezett Nem is volt fennakadás a munkában egyetlen percig sem. Általában olyan szívvel-lélekkel végzett munkáról, olyan társadalmi összefogásról tettek tanúbizonyságot a napközi otthonos óvoda építésében a törökszentmiklósiak, amihez egyre több hasonló vállalkozás van a megyében, s remélhetőleg egyre több lesz. Ez esetben is beigazolódott, hogy a lelkesedéssel végzett munka a legjobb szervezőerőt is jelenti egyben. Ennek tud­ható be. hogy a november 17-én, kezdett átalakítást (ami falazást, villany.- és vízvezetékszerelést, padlóburkolást, fes­tést, mázolást jelentett) rekordidő alatt végezték el. Bár­melyik építőipari vállalatnak dicséretére válna ilyen telje­sítmény. S ráadásul a törökszentmiklósiak csaknem egé­szében társadalmi munkában, — s 17 vállalatról, szövetke­zetről lévén szó — széles körű kooperációban munkálkodtak. M mindenképpen dicséretes és követendő példa a tö­rökszentmiklósiak vállalkozása. Ismételten szólva: nagyon nagy a társadalmi igény a bölcsődék, óvodák, az általános iskolák hálózatának fejlesztésére. E cél elérésében jelentős sz»repe van a társadalmi és vállalati eszközök, anyagok hasznosításának. Erre azért is szükség van, mert igényeink az oktatásügyben is anyagi lehetősé­geink előtt járnak. Pedig államunk nem kis összeget fordít oktatásügyi célokra. A negyedik ötéves- terv Oktatásügyi be­ruházásaira például közel másfélszer akkora összeget biz­tosít mint 1966. és 1970. között 1975-ben az él& fenntartási költség is kb. másfélszerese lesz annak, mint ami a terv­időszak kezdetén volt Előzetes becslések szerint az ötödik ötéves tervben kb. 40 százalékkal kell többet fordítani az oktatásügyre, mint 1970—75. között Anyagi-pénzügyi erőink azonban nem végtelenek. Sőt nagyon is végesnek tűnnek akkor, ha Összevetjük azokat oktatáspolitikai céljainkkal 1985-ig szeretnénk például el­érni, hogy az óvodáskorú gyermekek 70—80 százaléka óvo­dába járhasson, általános iskolásaink mindenhol rendezett körülmények között tanulhassanak. Megyénkben e cél ér­dekében még a IV. Ötéves terv során legalább ezer óvodai helyre volna szükség. A most használatban lévő általános iskolai tantermen felül az ötödik és a hatodik ötéves tervben mintegy 642 általános iskolai tanterem építése szükséges Csupán ahhoz, hogy a felsőtagozatosok állandó délelőtti ta­nítása lehetségessé váljék, 229 új tanterem kellene. Az álta­lános iskolai képzés fontossága közismert, hiszen színvonala kihat a termelésre és a felsőfokú képzésre egyaránt. Érthető és jogos tehát az a társadalmi elvárás: a gyer­mekintézmények hálózatának fejlesztésébe minél több üzem. szövetkezet kapcsolódjék be. Csak elismeréssel, dicsérettel lehet szólni azokról a szolnoki, mezőtúri, cibakházi, tiszafü­redi és egyéb helyen dolgozó kollektívákról, akik megértették ezt és szívvel-lélekkel munkálkodnak a gyermekintézmé­nyekért. Több ezer szakmunkástanuló vett részt a Fetőíi-napok előkészületeiben Országos szavaié verseny Szolnokon A szolnoki Petőfi-napok eseménysorozata vasárnap országos szavalóversennyel folytatódott. A Munkaügyi Minisztérium szakmunkás- képző intézetei számára ki* írt verseny az ipari tanulók széles tömegeit mozgatta meg. Előzőleg kilenc területi döntőn adtaK számot vers­mondó tudásukról, maid az első három területi győztes meghívásos alapon vett részt a szolnoki országos verse­nyen, ahol végül is harminc­három szavaló mérte össze tudását a zsűri előtt, mely­nek elnöke Máthé Lajos, a Népművelési Intézet főmun­katársa volt. A szaval ők túlnyomórészt Petőfi szerel­mes és forradalmi verseit választották. Az „élmezőny­ben” több volt a díjazásra érdemes jó versmondó, mint amennyit végül Is kiemel­kedően magas jutalomban részesítettek. Az első három helyezett a Munkaügyi Mi­nisztérium díját, a kéthetes külföldi üdülést Kapta jutal­mul. A negyedik helyezett a KISZ KB különdíiában, — ugyancsak kéthetes külföldi üdülésben részesült. A győz­tesek: I. Szegedi Mária, a hajdúböszörményi 122. sz. Ipari Szakmunkásképző In­tézet harmadéves finomme­chanikai műszerész tanulója a Rongyos vitézek c. verssel. II. Fancsikai Gábor első éves érettségizett eleKtroműszerész Az őrült című verssel. III. Suta Csilla ugyancsak buda­pesti szakmunkásjelölt. — a Mü.M. 15. sz. Iparitanuló In­tézet harmadéves női szabó tanulója, aki Petőfi legzebb szerelmes versét, a Szeptem­ber végént mondta el. A ne­gyedik helvet nyíregyházi versenyző. Papp Jenő. a Mü.M. 110 sz. iskola tanuló­ja szerezte meg. A többi szavaló között több mint 50 ezer forint értékű könyvju­talmat osztottak ki. ÍJjahb zárszámadások • megyében Tize íhét kötcryűlós a hiten Ezen a héten megyénk 17 termelőszövetkezete követi a jásztelki Tolbuchin közös­gazdaságot. amely a múlt héten megnyitotta az idei zárszámadások sorát. Érde­kes módon a második zár­számadást is a Jászságban tartják. A jászberényi Kos­suth Tsz ugyanis ma rég­gé' 8 órára hívta össze köz­gyűlését. Ha már sorrendi­ségről beszélünk — a túr- kevei Vörös Csilla* Tsz csu­pán félórás eltéréssel har­madik a jászberényi Kos­suth mögött, ugyancsak a mai napon. Holnap ismét Túrkevért tartanak zárszámadó köz­gyűlést a Táncsics Tsz ve­zetősége ad számot tagsá­gának a múlt esztendőről. A hét közepe aztán „csen­des” lesz, egészen péntekig. Akkor a jászberényi Lenin, a Rákóczi és a törökszent­miklósi Rákóczi Tsz zárja az évet Szombaton zárszám­adási csúcs lesz, tíz terme­lőszövetkezet tart közgyű­lést egyidőben. Közöttük olyan neves gazdaságok, mint a tiszafö'dvári Lenin, a rákóczifalvi Rákóczi, az újszászi Szabadság s más tsz-ek. Az első menet érdekessé­ge, hogy a tiszafüredi és a kunszentmártoni járásból még nincs ..számadó” szö­vetkezet, csakúgy mint Kis­újszállásról, .Mezőtúrról és Karcag városából sem. Igaz. a törökszentmiklósi járást is egyetlen szövetkezet kép­viseli még ezen a héten, a fegyvemeki Vörös Csillag Tsz. Viszont Jászberényben és Túrkevén már e hét vé­gével valamennyi közös­gazdaság túl lesz e nagy eseményen. A Petőfi-napok előkészítő rendezvényeivel — több ezer szakmunkástanulót vont be a költő életművével, egyéni­ségével kapcsolatos felfedező munkába, r A Petőfi-napok befejező mozzanataként az új ifjúsá­gi klubrészleget adtaK át a szolnoki intézet tanulóinak. VALYI PEíER MOSZKVÁBA ürAZOTr Vályi Péter, a Miniszter tanács elnökhelyettese ti', nap reggel Moszkvába úti zott, ahol a KGST Végié hajtó Bizottságának 61. ülé sén vesz részt. Búcsú tatására a Ferihe gyi repülőtéren megjeleni dr. Korom Mihály igazság­ügyminiszter é3 Alekszandr Mihajlovics Szorokln követ­tanácsos, a Szovjetunió bu­dapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Öntözis a Tisza ll-bő! 28 ezer hektáron Miskolci és sTcgsdi segítsék Szolnoknak Tegnap a tt. tiszai víz­lépcsőt és Szolnok megyét közelről érintő tanácskozás volt Szolnokon, a vízügyi igazgatóságon. A Tisza II* ős munkaértekezlet elnökét, Budavári Kürtőt, az Orszá­gos Vízügyi Hivatal osztály- vezetőjét kértük meg. mond­ja el olvasóinknak, mi volt e tanácskozás jelentősége. 1— Egy mondatban úgy fogalmazhatnám — vála­szolta Budavári Kurt — egyeztető megbeszélés a ta­vaszi és a Tisza II-ős öntö­zésre. Bővebben pedig ar­ról van szó, ez a tél a ta­valyihoz hasonló. Az előre­jelzések alapján a sokévi átlagos téli félévi csapadék­nak csupán 60—80 százalé­kát várhatjuk. Ebből követ­kezően már most felkészü­lünk a szárazság ellen. A A Tiszántúlon tavaly beve­zették a koratavaszi öntö­zést. Kitűnő eredmények születtek. A hajdúböször­ményi Béke Tsz például márciusban megöntözött búzatábláján 50 mázsás hektáronkénti termésátla­got értek el. Ugyancsak ko­rai öntözéssel a körössze«- aoáti Körösvidéke Tsz 476 mázsás cukorrépatermést ta­karított be. Sorolhatnám még a példákat, ame’vekből kindulva arra készülünk, hogy ors-ágosan elterjesz- szük a korai öntözést. Szolnok megyében is az a szándékunk, hogy már ciusra már felvonulnak gé­peink az öntözőrendszerek­hez, Csakhogy Szolnok me­gyében ebben az évben egyéb teendők is lesznek. Ismerete® hogy ez a megye elsőnek az országban és az idén e'őszőr hatalmas terü­leten, 28 ezer hektáron már a Tisza II. vizéből öntöz. E premiernek azonban olyan velejárója tó van, hogy egyszerre fel kell vonul­niuk a szolnokiaknak a ré­gi öntözőtelepekre és az újakra egyaránt. Ez pedig azt jelenti, legalább 50 szá­zalékkal több gépre van szükségük. Saját erejükből erre képtelenek lennének. Ezért úgy határoztunk, hogy a szegedi és a misko'- ci vízügyi igazgatóságtól is irányítunk ide gépeket to­vábbá, alighanem a Duná­tól is. A tavaszi öntözés még á régi öntözőrendszerekben kezdődik, de év közben a Tisza II vizére kapcsoljuk át a milléri, a tiszabői. a makkosi, a tiszasülvi, va­lamint a kakati vízkivételt műveket a megyében. Ügy készülünk fel, hogy ez zök­kenőmentesen megtörtén­hessen, s ez se akadályozza az öntözést Ezért gyűltünk össze Szolnokon mindazok, akiknek közük lesz ehhez a nagv munkához — mondot­ta Budavári Kurt Hfl!I K - TUDÓSÍTÁSOK -— HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK-- HÍRŰ f áradozásaikat egyre több helyen koronázza siker. A tiszafüredi járásban például az utóbbi két évben a bölcsődék fenntartási költségeihez a termelői kollektívák 36.400 forinttal és 820 társadalmi munkaórával járultak hozzá. Az óvodák fenntartásához 15.300 forinttal és 140 társadalmi munkaórával társultak. Külön figyelemre méltó a tornajrr.onostoriak áldozatvállalása. Jóvoltukból 67 ezer forint jutott iskolabővítésre. Az ilyen kezdeményezés nagy segítséget jelent a tanácsi szerveknek, hiszen a fej­lesztési alapok általában elégtelenek. Egy-egy közepes nagy­ságú községnek például legalább tíz évi fejlesztési alapot kell összegyűjtenie egy nyolctantermes általános Iskola építéséhez. A tomajmonostoriak segítőkészsége nem egyedülálló a tiszafüredi járásban. Azonfelül 295.600 forinttal és 2.066 társadalmi munkaórával segítették az utóbbi két évben az általános iskolákat a vállalatok, termelőszövetkezetek. Ezen felül minden nyáron kb. százezer forint értékben segítik az úttörőcsapatok táborozását. S még egy, ami elgondolkodtató és követendő a tisza­füredi járás példáiból: kidolgozott tervük van a gyermek- intézmények jövőbeli, társadalmi erőből való fejlesztésére. A további években (szerződések alapján) várható 3.9 millió forint ilyen célokra a vállalatoktól, szövetkezetektől. Ebből az összegből Tiszafüreden egy százszemélyes. Abádszalókon kétszer 25 és Kunhegyesen szintén 25 személyes óvoda épül. S zéles körben kibontakozóban van tehát megyénk­ben egy igen hasznos társadalmi mozgalom, mi­nek felkarolása és minél szélesebb körűvé tétele gazdasági vezetőink mellett párt- és tömegszervezeteinkneK is nemes feladata. S. & A közélet hírei Dr. Várkonyi Péter állam­titkár, a kormány Tájékoz­tatási Hivatalának elnöke Wlodzimierz Janiurek len­gyel kormányszóvivő meg­hívására hétfőn a Lengyel Népköztársaságba utazott. Dr. Gosztonyi János mű- ’ velődésügyi miniszterhelyet­tes vezetésével vasárnap közoktatási delegáció uta­zott a* NDK-ba, a Magvar Népköztársaság és a Né­met Demokratikus Köztár­saság közoktatási vegyesbi- zöttságának soron következő ülésére. Dr. Csanádi György köz­lekedés- és postaügyi mi­niszter Földvári László mi­niszterhelyettes társaságá­ban Varsóba utazott, az 0«77SD (a Szocialista Vas­utak Együttműködési Szer­vezete) rendkívüli minisz­teri konferenciájára. Gísoár Sándornak, az Mr7MP Po’itikai Bizottsá­ga tagiénak, a SZOT főtit­kárának vezetésével hétfőn szakszervezeti kii'döttség utazott baráti látoeetísra B’ileArtiha a bolgár Szak- s*ervezetev KSznonti Taná­csának meghívására. A törökszentmiklósi járás a 900 éves Szolnokért A törökszentmiklósi járás lakói’ felajánlották, hogy 1973-ig több mint másfél millió forinttal járulnak hozzá a* alapításának 900 éveg Jubileumára készülő Szolnok új beruházásaihoz. Négyszázezer forinttal segí­tik az új szolnoki autóbusz­pályaudvar felépítését, és ugyanennyi összeget aján­lottak fel a vízügyi szak- középiskola kollégiumának építéséhez. A Zagyva-parti lakótelepen készülő Jubi­leumi emlékpark kialakítá­sát több mint százezer fo­rinttal támogatják, és a többi között a tiszallgetl út­törőtáborban tíz gyermek részére építtetnek lakóhe­lyet Munkásmozgalmi klubösszejövetel Tegnap k'ubössze jövetel volt a szolnoki Ságvári Endre Művelődési Központ­ban. ahol az M^ZMP Szol­nok megvei Bizottságának támogatőcával szentember óta működik a megye első munkásmozgalmi klubja. Az egykori illegális kommu­nista mozgalom, a forradal­mi harcok veteránjai két­hetenként tartanak találko­zókat, felelevenítik a régi harcok em'ékeit. összegyűj­tik a birtokukban levő tör­ténelmi értékű iratokat, do­kumentumokat, gazdagítják a pártarchívum anyagát 150 éves a reformkor első kőszínháza A Miskolci Nemzeti Szín­ház az idén ünnepli fenn­állásának százötvenedik év­fordulóját. A reformkor el­ső kőszfnMza — amelyet a hazaszeretet. a magyar nyelvért és nemzeti kultú­ránkért folytatott harc hí­vott életre — 18?3-han nyi­totta meg kannlt. és azóta is n ipagvar dr*ms otthona­ként tartiák számon. Szín­padán '»b'an nove« színészek Un'et fel. mint né*vné, T.a* borf’lvy Róza. Fgressv Bé­ni I ondval Márton és a mai timertek közül ti-‘ve­ri vei Ferenc. Szirtes 4dám. Darvas Iván és Sztankal István. A hibl'enmot *-izrlag programmal köszöntik a színház művészei és dolgo­zói. Az Ünnepi évadban is több új magyar drámát mutatnak be. A jubileumi évad végén — a jövő év — nyarán —• pedig zenés .játékfesztivált rendeznek Miskolcon, budapesti As vi­déki színházak részvételé­vel. Üj bazaltbánya Bjányát nyitnak a vindor nyaszőllősí Kovácsi-hegv gazdag bazaltkincsének hasznosítására A Közép- dunántúli Kőbánya Vállalat az új bányával elsősorban a betonutak építéséhez használt baza'tzúza’.ék ter­melését kívánja növelni. Az 50 millió forintos beru­házási költséggé' már én il­lő új bánya a iöyő év első negyedében kezdi meg a szállítást. Évente m'ntegv 300 000 tonna nem°s zúzalé­kot ad az úténítőV-ek. Az évi kapacitást később foko­zatosan egymillió tonnára emelik. Elhunyt S7aboIcsi Bence Rövid szenvedés után. él< tének 74. évében elhunyt Szaho-paj Boncé, kiváló ma­gvar ze--f^ás. Temetésé­ről később intézkednek.

Next

/
Thumbnails
Contents