Szolnok Megyei Néplap, 1973. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-04 / 2. szám

1913. január 4. SZOLNOK Sí Etil Ll ,\£fLAl' Kunsági kapitány, tömörcsontvéges íj Milyen volt a régi kunok viselete és fegyverzete Filmúj (Ion súgok as új év moziműsorán A XIII. században a mon­gol hódítás elől Magyaror­szágra menekült és itt új hazára lelt kunok egykori öltözékéről és hadi felszere­léséről igen keveset tudunk, írásos forrásaink alig adnak valami felvilágosítást, ugyan­így a régészet sem tájékoz­tat bennünket kellően. Az írásos forrásoknál és a régészeti leleteknél vala­mivel többet árulnak el a kunokról a XIII—XV. szá­zadi templomi falfestmények és kódexillusztráló minlatu- rák. A hazai templomi fal­festményeknek egyik igen kedvelt témája volt akko­riban .Szent László király küzdelme a leányrabló kun vitézzel”. E témát megörö­kítő falfestmények csak a Székelyföldem, a Dráva mel­lékén és a Felvidéken ma­radtak ránk. Mivel a kunok könnyűlovas csapatait és fegyveres gárda kíséretét nemcsak az őket betelepítő utolsó Árpád-házi királyok, hanem az Anjou-uralkodók is nagymértékben igénybe vették, a kunok a betelepe­dés után még 2—3 századon át a keletről magukkal ho­zott viseletben maradtak és hagyományos, jól bevált könnyűlovas hard felszere­lésüket használták. A kor­társ magyarok tudatában is élénken élt a tőlük kisebb- nagyobb mértékben eltérő kunok ruházata, fegyverzete, lovas felszerelése, és ezeket a falfestményeken és a kó­dexek miniatűréin meg is örökítették. A templom! falfestmények és a kódexek, mint pl. a Bécsi Képes Krónika is, a kunokat hegyes süvegben, díszes, tarkamintás, oldalt, jobboldalom a hónalj alatt gombolódó, kb. lábszárközé­pig érő. hosszú köntösben és hegyes, enyhén felkunkoro- dó orrú, magassarkú csiz­mában ábrázolják. A képek színezéséből még az is meg­állapítható, hogy a karimás süveg teréből, prémből, il­letőleg nemezből készült. A felhajtott süvegkarima ugyanis néhány ábrázoláson más színű, mint a süveg csúcsa, ezeken a képeken minden bizonnyal a prémes süveget akarták ábrázolni, míg az egyszínűre — bar­nára vagy pirosra — festet­tek valószínűleg a kunoknak, nemezből készült süvegét, a használatból csak a közel­múltban kiveszett kun sü­veget örökítették meg szá­munkra. A hazai falfestmények és kódex-illusztrációk egyéb­ként a füves puszták lovas­népeinek viselet- és fegyver- története szempontjából is igen fontosak, meat Belső- Ázsia nomád népeinek ru­házatában és hadifelszerer- lésében kb. a XI. század elején kezdődő nagyjelentő­ségű újításnak legnyugatibb elterjedéséről adnak számot. Amíg ugyanis a honfoglaló magyarság a füvespuszták nomádjainak IX. századi „divat ára” jellemző viselet­ben, ph derékba szabott, térdig érő, középen gombo­lódó, kihajtott gallérú kön­tösben érkezik a Kárpátok medencéjébe, addig a csak­nem 3 évszázaddal később betelepülő kunok már a leg­újabb nomád viseletben, vagyis lábszárközépig vagy bokáig érő, jobb oldalt zá­ródó hosszú prém- vagy se­lyemkaftánban jönnek az országba. (Noha a török kaftán szónak alakilag meg­felelő kunsági kaptony ma i,szűrkankó”-t jelent. A lovasnomádok ruházatá­nak X—XI. századi megvál­tozásánál sokkal nagyobb jelentőségű volt fegyverze­tüknek a szintén ebben az időben elkezdődő megúju­lása. A fejlődés most is Bel- ső-Ázsiában indult meg. Az újítók a kitajok voltak, alak — mint ismeretes — a kuno­kat ősi szállásaikról elűzték. A kitajok. dzsürcsik, majd a mongolok a korábbi né­pekétől mozgékonyabb harc­modorukkal tűntek ki, amit főleg újtípusú fegyvereiknek köszönhettek. E hatékonyabb, fejlettebb fegyvereket a ve­lük és más belső-ázsiai tör­zsekkel hol szövetséges, hol meg ellenséges viszonyban levő kunok is átvették, mi­előtt a dél-oroszországi pusz­tákon, illetőleg Magyaror­szágon megjelentek volna. A fejlettebb fegyverek kö­zött legjelentősebb volt a korábbi típusoknál erősebb, tartósabb tömörcsontvéges íj megjelenése. Noha a kunok­ról fentmaradt hazai ábrá­zolásokon nem figyelhető meg tökéletesen az íj for­mája, más adatok alapján azonban mégis biztosan megállapítható, hogy a ku­nok is ezt a korszerűbb íj­típust használták. Az ábrá­zolásokon ugyanis jól kive­hető, hogy a kunok felajzott íjukat lapos, úgynevezett készenléti íjtartóban hord­ták, ez a lapos készenléti íjtartó pedi géppen a fejlet­tebb tömörcsontvéges íj megjelenésével egyidőben jött használatba. Korszerűbb típusokat kép­viselnek a kunok tegzei is. A falfestmények tegezábrá­zolásai kétféle típus meglé­tére utalnak. Az egyik lé­nyegében csaknem azonos a megelőző századok tegeztí­pusával. vagyis ugyanolyan hengeres, fordított, fedeles a tegez, mint pl. a honfoglaló magyar harcosoké, mindössze annyi a különbség, illetőleg újítás, hogy a kunok tegzén már egy hosszanti, a nyíl­vesszők behelyezésére szol­gáló nyílás is van. A másik forma már egy teljesen új típusú tegez, amely szintén a belső-ázsiai íjászfelszere­lésnek a kitajok által a X— XI. században megkezdett korszerűsítésével van kap­csolatban. Ez a tegezféle hosszúszőrű prémmel van bevonva, felül pedig egy gömbös fedéllel záródik. Ugyanilyen prémes, félgöm­bös tetejű tegezekben tar­tották nyilaikat a Kínát meghódító és ott jóidéig uralkodó kitajok is, a róluk fennmaradt korabeli ábrázo­lások ezt szépen bizonyítják. A kunok szablyájára, to­vábbá kisebb szálfegyvereire és egyéb felszereléseire — mint tőr. kés, tűzszerszám, nyilköszörű kisebb javítá­sokhoz szükséges ár, resze­lő stb. — vonatkozó isme­reteink bővülését a jövő ré­gészeti kutatásaitól várjuk. Megállapíthatjuk, hogy a Belső-Ázsiából felkerekedő és a Kárpátokig vándorló, a magyarsággal évtizedeken át harcban álló, majd Magyar- országra betelepülő kunok a pusztai nomádok korabeli legfejlettebb, korszerű vise­letét, fegyverzetét, hadveze­tését és hadseregszervezetét hozták magukkal és azt még hosszú századokon át meg­őrizték és alkalmazták. Mándoky Isiván Számos érdekes újdonságot igér az év első hónapjának filmműsora. Januárban ve­títik először a mozik Petőfi Sándor születésének 150. év­fordulója tiszteletére a Petőfi ’73 című színes magyar pro­dukciót. Ugyancsak magyar alkotás a „Nápolyt látni és...” amely­ben a főbb szerepekben Vá- radi Hédit. Halász Juditot, Bujtor Istvánt, Páger Antalt, valamint az ismert romániai magyar színészt, Kovács Györgyöt láthatjuk. A színes komédia meséje egy Nápoly­ban töltött éjszaka és egy leendő nápolyi kiküldetés kö­rül bonyolódik. Kétrészes, színes, széles­vásznú szovjet film az Ata- mán halála, amely az 1919— 20-as évekbe kalauzolja a né­zőt, s egy nagyon kockázatos, döntő jelentőségű akció his­tóriáját mondja el. Ugyan­csak a szovjet filmstúdiók terméke a Mihail Bulgakov művei nyomán forgatott Me­nekülés is. A mozik műsorá­ra kerül hosszú évek után a Farkasvér című szovjet film is, amely Jack London azonos című regénye nyomán készült. A banja-lukai 1969-es föld­rengés nehéz óráit idézd fel a Félbeszakadt vallatás című jugoszláv film. A nap csak egyszer kel fel című lengyel alkotás, 1943-ben, egy kis he­gyi faluban játszódik, ar ról a konfliktusról vall, — amely a kialakuló új rend és az emberek tudatában élő visszahúzó erők között bon­takozik ki. A Mindennek el­lenére című színes. NDK- film Kari LiebknechtrőL, Ro­sa Luxemburgról, — az 1918—1919-es németországi forradalmi eseményekről, az ellenforradalom dúlá- sáról, a munkásvezérek meg­gyilkolásáról szól. Színes csehszlovák film A kutyák és emberek. A második vi­lágháborúban játszódó izgal­mas kalandfilm „Az 1-es szá­mú ügynök”, amelynek hőse — egy lengyel hírszerző — pótolhatatlan veszteségeket okoz a németeknek. A következő hetek műso­rán szerepel még az Egy bo­lond Párizsban című színes francia komédia. — Színes, szinkronizált angol film, A fekete farmer. Nagy sikerre számíthat a Fővárosi Ope­rettszínház műsoráról már ismert amerikai musical, a West Side Story kétrészes, színes, panoráma-szélesvásznú változata is. Monica Vitti és Ugo Tognazzi a főszereplői Franco Giraldi olasz rendező komédiájának, amelynek a címe: Nászéjszaka a börtön­ben. A történet főhőse egy asszony, aki koronatanú egy gyilkossági ügyben, s aki rá­döbben arra, hogy talán mégis tévedett, — módosítja vallomását, s végül feleségül megy a korábban gyilkosság­gal gyanúsított férfihozz Am kiderül, hogy annak idején mégsem tévedett,.* A szlovén nemzetiségiek lakta Apátistvánfalva és Kétvölgy községek népmű­velői, pedagógusai, lelkes helytörténeti kutatói az évek során értékes gyűjteményt hoztak össze, de azt megfe­lelő épület híján eddig nem tudták elhelyezni. Most Rep- nyák Istvánná szakonyfalusi iradami iratanyag a középkorból A pécsi levéltárban meg­kezdték az ország egyik leg­nagyobb feudalizmus-kori irattárának, a Pécsváradi Közalapítványi Uradalom másfél évszázadot felölelő dokumentációs anyagának rendezését. Folyamatosan öt­hat szakember foglalkozik az óriási iratanyaggal, amely háromszáz méter hosszúság­ban foglalja el a levéltár polcait Az uradalmi irat­anyag tetemes részét képezik a személyi ügyekkel foglal­kozó, valamint a jobbágyok­kal, bérlőkkel és intézmé­nyekkel folytatott perek ira­tai, amelyek jó betekintést nyújtanak az akkori közálla­potokba. lakos Apátistvánfalván egy szlovén-táj jellegű házat örö­költ, amelyet térítésmentesen a helytörténeti gyűjtemény elhelyezésére a tanácsnak ajándékozott — Az épületet nagyrészt társadalmi munká­val a tavaszra átalakítják, s létrehozzák benne a szlovén helytörténeti múzeumot R OK KA-CSEN DÉLE Szlovén helytörténeti múzeum mmmmrwmmi Te öregem, alig akarom elhinni, hogy két hét már el is telt. Mintha most integetnél a vonat után. Nahát, a férfiak! Már a vo­naton megkezdték az ostro­mot Még el se tűntél a lát­határról. Tudod melyik, az a hosszú, fekete fiú. Rögtön rámszállt. — Magdika. én esküszöm, a világ legszerencsésebb embere vagyok. Még egy hónapja is azzal riogattak, hogy az a hárpia Válentné utazik velünk. De, hogy egy föidreszállt angyallal utaz­hatok, arról álmodni se mertem. Aztán versengtek, hogy ki hoz előbb szörpöt, szend­vicset. Te öreg, tényleg olyan jó nő vagyok én? Amit ott szövegben lenyom­tak, hát azt hittem, meg­fulladok. Hogy o’yan. ala­kom van, mint egy kislány­nak. Központi téma a mell­tartó volt: hordok, nem hordok? Megmondtam, hogy hordok. De rögtön meg is nyugtattam őket. hogy mell­tartó nélkül se kell szé- gvenkgznem. Aztán, ami Varsóban volt, hát nem is tudom, hogy elmondjam-e? Mit gondolsz, hogy azok ott kinn, mi*ől bírják úgy a vodkát? Nem lehet ám visz- szautasítani. Szédületes, mennyit megittam. Sokat törtem a fejem. elmond­jam-e ? Lehet, hogy dühön- geni fogsz. De jobb túlesni rajta. Estefelé, egy fogadás után ériünk haza a Metropol szállóba. Ha azt mondom, hogy színtiszta józan vol­tam. hazudok. Kopogtak. A fürdőkádból ugrottam ki. Csöpögött rólam a víz. Egy fürdőlepedőt terítettem seb­tiben magam köré. Tudod* ahogy itthon szoktam ro­hanni a telefonhoz. — Jesszusom, Ádám! Hát maga mit akar itt? — Csodálatos! Egyszerűen isteni. Mint Kleó! — .Me­redten bámult rám, aztán közelebb lépett. — Magdi­ka! — A fürdőlepedő alatt, ugye nincs semmi? Nincs! A kádból ugrottam ki. Legritkábban fürdők felöltözve. — Jaj! Megőrjít! Ha ne­kem ilyen feleségem volna... — Ádám, maga teljesen megzavarodott ? — Dehogy, csak hát... Ha lehetne... Szeretném este... meghívni a bárba. Azt mondják, jó műsor van. — Nem megyek! Köszö­nöm a meghívást. Almos vágyóit. Jóéjszakát! — Magdika. várjon még egy percig, ne dobjon ki! Egy picit se vagyok magá­nak szimpatikus? — Dehogynem. Mért ne lenne. Elvégre csinos fiú. Jólnevelt. Remélem! Mond­ja, nős egyáltalán? Bár ez azt hiszem a je’en esetben majdnem lényegtelen? — Nem. Dehogy! Igaz, már huszonnyolc múltam. Az idén. — A férjem meg har­minc. Csak két év van ma­guk között. — És ezer kilométer! Azért az is távolság! — tet­te hozzá kihívóan. Tényleg csinos srác volt. És egyáltalán nem szemtelen típus. Évek óta kitartóan bámul az Intézet­ben. Nem húzom-halasztom Lementem vele a bárba. — De csak egy órára, Ádám. Becs-szó! — Elpirult és olyan boldog pofát vá­gott, mintha ötqs lottója lenne. Vodkát ittunk. Tán­coltunk. A fiú alig ért a há­tamhoz. Tudod, azt a csí­pőig dekoltált ruhát vettem fel, amit nem akartad, hogy elvigyek. Aztán megint it­tunk. Na mi van abban, még egyet! A keze a gerin­valamit hadd mondjak! De tényleg csak egy percre. — — Éreztem, hogy remegett a hangja. — Könyörgöm, Magdi, drága, csak egy percre. Vagy talán még -sohasem csalta meg a fér­jét? — Ádám! Legyen jó fiú! Hát ez a barátság?! Ejha! Nem szép dolog... — Hir­telen elpirult és zavartan mentegetőzött, lehajolt és kezet csókolt. — Bocsánat, REGŐS ISTVÁN KÜLÖNLI eemre tévedt, de tényleg úgy tett. mint a táncisko­lában, olyan véletlenül oda­kalandozott. Én, aki annyit próbáltam, annyi udvarlást hárítottam el már, szinte meghatódtam. A vodka ha­tott, rózsaszínben-fátyolos- nak láttam a táncoló páro­kat Hirtelen megnéztem a fiú arcát. Szeme akkorára tágult, mint a tojás-szén. Először finoman, aztán hir­telen magához szorított ar­cát az arcomhoz. Magamhoz tértem. — Köszönöm Ádám! Szép este volt. Menjünk haza. — Felkísért a szobámig. — Csak egy percre en­gedjen be Magdi! Csak még A vodka... Ez a sok vod­ka... Én nem is tudom... Igazán restellem. — Ugyan, nem történt semmi. Reggelre elfelejtjük. Aludjon jól. Szép álmokat! — Maga is. Most haragszol? Olyan fene szigorú képet vágsz. Legalább csókolj meg! Te drága! 2. Velem nem sok történt Lead1 am a kéziratokat. Tu­dod arról az erőszakos ga­leriről. Mielőtt elfelejtem, elintéztem a maxidat. A jövő héten mehetsz próbál­ni. Ja, és Ildikó fent volt Pécsről, Nem sokáig, csak két napig. Együk délután csöng a telefonom: — Szia, Ildi vagyok! Két napig maradok. Rengeteg dolgom van. Hogy vagy, jól? És Magdika gyönyörű? Mikor jelenik meg a köny­ved, soha? Lehet itt vala­mit ebédelni? Kiesik a gyomrom. — Amíg levegőt veszel, gyorsan válaszolok: Kösz, jól. Gyönyörű. Külföldön van. (Ja, ezt nem is kér­dezted!) Jövőre. Száz he­lyen. egebédeltünk. Estig mászkált. Majd kö­zölte, hogy nálunk alszik. De élőbb vigyem el vala­hová. A Triola-bárban vol­tunk háromig. Ha azt mon­dom, nem kívántam meg, akkor hazudok. Te, lehet, hogy beteg vagyok, de ar­ra gondoltam, a sztriptíz alatt, hogy mi a frászt csi­nálhatsz most Te Varsóban. Aztán táncoltunk. Konya­kot is ittunk. — Szoríts magadhoz. Te nagyfiú. Még igazából el se gondoltam, milyen férfi le­het a barátnőm férje. Iz­galmas lenne kipróbálni, nem? — Hát, nem mondom... — Mondd, hány nőd volt már életedben? — Nyolcezerkilencszázhet- venegy. — Ne hülyülj! zámbújt. A fürdőszobából a te köpenyedben jött ki, nem volt alatta semmi, lát­tam, hogy keresztberakta a lábát, az ágyam szélén ült. Konyakot ittunk. Én szó­laltam először meg. —- Tu3 dód, mit játszunk? — Na mit? — Papást-mamást. —• Ké­jesen csillingelően nevetett, bedugta a kezét a papla­nom alá és megkérdezte: — Én leszek a papa* te a mama? — Nem kedves — és utánoztam a2 affektáló hangsúlyát. — Én leszek a papa, és te leszel a gyerek, aki a másik szobában már régen alszik, ilyen későn. Na sipirc az ágyadba, kis­kornál Sértett .dureás kép­pel átvonult a másik szo­bába. és bevágta az ajtót. Magdi, lehet, hogy tényleg beteg vagyok? De olyan hü­lyeségnek éreztem, pont most, és egyáltalán csak azért, mert lehet. Ha tud­nám, hogy mikor van az a pont, amikor az ember ab­bahagyhatja? Amikor még képes mérlegelni az értékek között. Ah, hagyjuk! De egy kérdésre még. nem válaszol­tál. Ádám nevű hódolód­nak (és nekem se!) Mondd, te Éva; „Vagy talán még soha sem csalta meg a fér­jét?” — Kérdezd meg a külön­leges tudakozótól. — Mittudomén. Egy! Azt hiszem. Magdi!- Mi a fene. — És el­húzta a száját. Taxival mentünk haza. Fázott a ko­cában — (mondta), és hoz­17 gymásra néztek. Har= sányan, tiszta szívből elkezdtek nevetni. Szinte egyszerre kérdezték: — Hát nem vagyunk ml teljesen őrültek?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents