Szolnok Megyei Néplap, 1973. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-20 / 16. szám
1973. január 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Élvezte a sebességet Ij áruház, OTP-fiók és húsfeldolgozó * ~ Építkezik Túrkeve ( A terveknek megfelelően halad a tűrkevei új áruház építése. Az 1560 négyzetméter alapterületű, modern egyemeletes, központi fütéses épület munkáit ez év végére szeretné befejezni a kivitelező, a szolnoki ÁFÉSZ építőbrigádja. A több mint 9 millió forintos beruházás megvalósulásával öt korszerűtlen üzlet szűnik majd meg a városban. A túr- keveiek 1974-tól egy helyen vásárolhatnak élelmiszert, ruházati és műszaki cikkeket 1973 első negyedévében új épületbe költözik az MHSZ tűrkevei szervezete, valamint a városi OTP-fiók. A 2,5 millió forintos beruházásból az MHSZ 700 ezer, az OTp 750 ezer forintot vállalt, a fennmaradó költségeket ■ a tűrkevei városi tanács fedezi Háromezer sertést tud majd évente feldolgozni a tűrkevei Táncsics Tsz 3.5 millió forintos beruházással épülő hús- feldolgozó üzeme. A helyi igények kielégítésére húsáruboltot is létesít a tsz, ahol saját termékeit fogja árusítani A „ fehér edény v mestere Alkotói munkásságának öt„Kedden késő este Szolnok külterületén T. Gábor 15 éves ipari tanuló vezetői engedély nélkül, a megengedettnél gyorsabban hajtotta a személygépkocsit, és az út- széli fának ütközött. T. Gábor és utasa D. Ferenc súlyosan megsérült. A gépkocsiban mintegy 50 ezer forint anyagi kár keletkezett”. (Hír a Szolnok megyei Néplap január 4-i számából) A lány riadtan tekintett az órájára. — Lekéstem a buszt! Mit kapok én otthon ... A kellemes csevegésben észre sem vették, hogy eltelt az idő. Néhány pillanatig tanácstalanul bámultak egymásra. Feri törte meg a csendet: — Van egy jó ötletem. Hazaviszünk kocsival. — Hiszen nincs is jogosítványod. És a kocsi sem a tiéd. — Ne törődj vele. Tudom hol a slusszkulcs, és anyu nincs itthon. Néhány pere múlva már Zagyavrékas felé száguldott a Wartburg 1000-es. A volán mögött a 16 éves D. Ferenc ült, utasa pedig a kislány és T. Gábor 15 éves ipari tanuló volt. Rékason a kislány kiszállt, a két fiú visszaindult, de most már Gábor vezetett Élvezte a sebességet, száz fölött járt már a kilométer- óra mutatója, amikor a ka- .nyarba értek. A kocsi kisodródott aztán, visszavágódott az útközepére. Fájdalmasan csikorogtak a gumik, az autó már nem engedelmeskedett a gyakorlatlan vezetőnek. Ismét a jobb oldalra csúszott, majd teljes lendüA megye tanácsi könyvtárainak 1980-ig szóló távlati fejlesztési tervének megvalósítása jó úton halad. Segítséget nyújt ehhez a megyei tanács évi egymillió forintos közművelődési alapja. Ennek és a helyi erők hasznosításának köszönhetően az utóbbi két évben 23 könyvtár elhelyezésében, felszere’ésében jelentős javulás következett be. Ennek ellenére továbbra is gondot okoz a járási, városi könyvtárak rossz elhelyezése, nem megfelelő felszerelése. A megyei könyvtár évi könyvbeszerzési összegét tavaly a korábbi 300 ezerről 360 ezer forintra emelték. 1971-ben létrehozták a sokszorosító műhelyt. A Megyei Tanács V. B. 667 ezer forint póthitelt biztosított erre a célra. A sokszorosító műhely jól segíti a könyvtári propagandamunkát Évente 25—30 bibliográfia, könyvtárismertető kerül ezáltal a megyei könyvtárhálózatba. A könyvtár kötészete új vágó és aranyozó berendezést lettel nekicsapódott egy fának. Fél kilenc is elmúlt már, amikor egy arra haladó személygépkocsi vezetője észre vette az összeroncsolódott autót. Azonnal megállt és oda sietett. Néma csönd volt, először azt hitte, hogy senki sincs a szinte kettévágott kocsiban, aztán megdöbbenve vette észre a két vérző fiatalembert a roncsok között, a motor alá csúszva. Habozás nélkül segítségért sietett. Rövidesen szirénázva érkezett a helyszínre a rendőrségi kocsi, a mentőautó, a tűzoltókocsi, majd az autómentő. Megfeszített munka kezdődött a fiúk kiszabadításáért. Egyiküket az ülés ösz- sze-vissza görbült vasváza tartotta fogva, a másiknak az alváz egy darabja csavaradott a lábára. A véletlen is segített: Dr. Leilei Gábor megyei főorvos épp akkor utazott Szolnok felé. Ö is nyomban megállt a baleset színhelyének Morfiuminjek- ciókkal enyhítette a fiúk fájdalmait. Több mint két órai keserves munkával sikerült végre kimenteni őket. Bankovics István rendőralezredest jó ismerősként üd- vözlik a megyei tanács kórházának baleseti sebészetén. — Sajnos nagyon sokszor kell ide látogatnunk — jegyzi meg. A kórteremben begipszelt, fel polcolt lábbal fekszik D. Ferenc. Arcán most nyoma sincs a néhány héttel ezelőtti vidámságnak: — Alig emlékszem valamire. Amikor a műtőben makapott, s telex' segíti a könyvtárközi kölcsönzés gyorsítását. A könyvtári klubok száma két év alatt öttel növekedett. Elsősorban gyermekes ifjúsági klubok létrehozására törekedtek. Tervszerű munkájuk jól szolgálja az olvasóvá nevelést. Emelkedik a megrendelt folyóiratok száma is. Ennek ellenére megfelelő számú és összetételű folyóirat csupán a járási-városi és alig néhány községi könyvtárban található. A bérek és tiszteletdíjak emelésével sikerült a könyvtárak nyitvatartási idejét is növelni. 1969-ben például megyénkben még 15 könyvtár csupán egy-két nap kölcsönzött, 1970 óta viszont nincs olyan könyvtár a megyében. amelyik heti négy óra alatt kölcsönözne. A 75 könyvtárból 55 heti 13 vagy ennél is több órában kölcsönöz könyvet, ami országosan is jó eredmény. Emelkedett a főfoglalkoz- zású munkakörben foglalkoztatottak száma is. de még mindig nem kielégítő. gamhoz tértem, azt hittem, hogy szilveszter van. — Miből gondolta? — Mert ajkkor is elvittük a kocsit. Akkor Tószegen voltunk. — Hol tanult meg vezetni? — Hát, néha kimentünk a KRESZ-parkba. — Nem félt attól, hogy előbb vagy utóbb karamboloznak? — Nem gondoltam rá. Visszafelé is nekem kellett volna vezetni, akikor azt hiszem, baj nélkül megússzuk. Az ügyeletes orvostól engedélyt kaptunk, hogy T. Gáborral is beszélhessünk, az elkiilönítóböl ma már ő is a közös kórterembe kerül. — Néhányszor én is voltam a KRESZ-parkban, de nagyon keveset vezettem, országúton még soha Azt hiszem, szembejött velünk egy kocsi, a barátom még mondta is, hogy ne nézzek a fényszórójába. Többre nem emlékszem, csak másnap tértem magamhoz. Az igazság az, hogy fáradt is voltam, mert szilveszter után keveset aludtam. Hibás vagyok. Nem lett volna szabad a volánhoz ülnöm... Válóban nem. A két fiú drágán fizetett meggondolatlanságáért, virtuskodásért. De csak ők felelősek a történtekért? Szánté hihetetlen, hogy Feri édesanyja nem tudott arról; fia. már nemegyszer elvitte a kocsit. Nem tűnt fel neki, hogy a kilométeróra számtalan esetben jóval többet mutat, mint mikor lezárta az autót?! Csaknem tragédia' történt! Száz ilyen balesetből jó, ha egyet élnek túl. Zámbó Árpád Húszéves a Matyó Múzeum Két évtizede, 1953-ban, nyitotta meg kapuit „Matyóország fővárosában” Mezőkövesden a Matyó Múzeum. Az évek során az egykori sum- más élet, a hajdani viselet, a különböző hímzések gazdag tárát gyűjtötték össze. A megközelítőleg háromezer darabból álló gyűjteményben bemutatják többek között a mezőkövesdi népviseletet, a különböző „csavarintós” főkötőket, a menyasszonyi ruházatot, a férfi viseletét, a szűcsös mintákkal díszített ködmönöket, kozsukat, az egykori summásházak berendezéseit Az 1971/72-es tanévben megindult a képzés a debreceni tanítóképző intézet szolnoki konzultációs központjában népművelő-könyvtár tagozaton. Két évfolyamán huszonnyolc könyvtáros szerez szakképesítést megyénkből. Egyéb állami oktatásban nyolc könyvtáros vesz részt. Felvételi az ,Express"-nél Csütörtökön és pénteken szokatlan Kép fogadta a belépőt a szolnoki Express-iro- dában. Az utazások, valutaügyek iránt érdeklődők helyett vizsgadrukktól izguló „vendégek” kuporognak a bőrfotelekben és oroszul, né- metülv magyarul válaszolnak a sűrűn záporozó Kérdésekre. — Hol van Buchenwald? Melyek a szovjet „hősi városok?” — hangzik a nyelvi felvételi vizsgán. Tóth Sándor kirendeltség* vezető a jelöltek szervező- készségéről tájékozódik, s közben elmondja, hogv az utazási iroda az idén kezdeményezte először, hogv a megyeszékhelyi Express-cso- portjainak élére helyi cső* Petőfi-napok Szolnokon A Városi Tanács, a Hazafias Népfront városi Bizottsága és a 605. sz. Petőfi Sándor Ipari Szakmunkásképző Intézet a költő születésének 150. évfordulója tiszteletére ma és holnap ünnepségsorozatot rendez. Ma délelőtt 9 órakor az intézet falán elhelyezett Petőfi-dombormű avatásával kezdődik az ünnepség. Az avató beszédet Csorna Kálmán, a Városi Tanács VB. elnöke mondja. Utána fél 10*kor az intézetben tizenhat iskola részvételével kamarakiállítás nyúlik. A Ságvári művelődési központban fél 11-kor kezdődik az ünnepség. Beszédet mond Lukácsi Sándor, az irodalomtudományok kandidátusa, szavalatok, énekszámok szerepelnek a programban, a tiszaföldvári Hajnóczy gimnázium irodalmi színpada pedig bemutatja A helység kalapácsa című elbeszélő költeményt Vasárnap délelőtt 9 órákor a Hazafias Népfront klub- helyiségében országos Petőfi- szavalóverseny kezdődik. Részt vesznek a területi versenyeken aranyfokozatot elért szakmunkástanulók. Délután fél 4-kor nyitják meg a Horizont Ifjúság Diákklub újabb részlegét. A megnyitón a mezőtúri gimnázium irodalmi színpada bemutatja Dózsa György emlékére készített műsorát Tv-előzetes Németh László: Győzelem (kedd. 20.00). — A kétrészes színmű közvetítése a veszprémi Petőfi Színház előadásában felvételről. 1972 tavaszán vitte színre a Petőfi Színház társulata Németh László 1941-ben írott művét ami még további érdekességgel is párosult: e darab színpadra állításával mutatkozott be rendezőKént Lati- novits Zoltán. Az Ukrán Tv estje (szerda. 17.25-töl). A különböző országok televíziós műsorait bemutató sorozat most sugárzásra kerülő részében az Ukrán Tv műsorából kínál keresztmetszetet a Magyar Televízió. Elsőként — háromféle muzsika címmel — egy folklorisztikus hangula* tű rövidfilmet láthatunk, — amelyben a népi hangszereK játékosan tolmácsolják az ott élők ajkán született dallamokat. Ezt követően egy pedagógiai kísérletről számol be a 2 x 2 egyenlő X című dokumentumfilm; a harkovi 17. sz. iskolából. Ezt a magyar televíziósok készítette Kievi kóstoló című doKumentum- film, majd egy ukrajnai tájakat bemutató rövidfilm követi. Az ukrán jégtáncosok világkörüli útjáról is láthatunk szemelvényeket, majd a Goloszejevi erdő címmel láthatunk egy ukrán tv-filmet. Végül portréfilmet láthatunk a szép. csodálatosan tiszta hangú Bela Rudenko opera- éneKesnőről. portkísérőket képezzen ki. Az országban Szolnok a harmadik hely, ahol ezt az új lehetőséget kipróbálják. (Miskolcon és Debrecenben már folyik a felvételi vizsgán megfelelt jelentkezők képzése) Szolnokon több mint hat- vanan jelentkeztek a külföldi és belföldi csooortkísérői tanfolyamra, amely három hónapig tart és utána idegenvezetői vizsgán tesznek tanú- bizonyságot a vezetési ismeretekből. A felvételizők között gimnáziumi tanár adminisztrátor, könyvelő és diák is van. Egyetlen követelmény, hogy alkalmasnak bizonyuljon a csoportok vezetésére. venéves jubileumához érkezett Steig István, a népművészet mestere, Szekszárd híres fazekasa. A 65 éves fazekasmester 1923-ban szabadult a tanonckodásból, s' talán az utolsó gölöncsérmester hazánkban, aki az úgynevezett „fehér edény” készítésből tett szakvizsgát. Hozzávetőlegesen 500 000 sárközi mintás és kisebb részben habán kerámiát készített az eltelt fél évszázadban. A Steig márkájú kerámiák a Népművészeti Vállalat közvetítésével eljutottak a föld minden tájára. VÁLLALATOK, ÁLLAMI GAZDASÁGOK, TERMELŐSZÖVETKEZETEK FIGYELMÉBE! munkaruhák esőköpenyek, sofőrbundák, vattásöl tönyök, csizmák és bakancsok engedményes áron kaphatók a Bizományi Áruház Vállalat szolnoki boltjában Szolnok, Kossuth L. u. 20. Az útmenti fa szinte kettészelte a Wartburgot Évente 360 ezer forint könyvekre Sokszorosító műhely — Gyorsul a könyvtárközi kölcsönzés