Szolnok Megyei Néplap, 1972. december (23. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-12 / 292. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. december 12. Észtországban történt (1972. november) November 17-én a mindnyájunk által legalábbis hírből jól ismert Dalmezei Színpad helyiségeiben Észtország állami és pártvezetői adtak egymásnak találkozót. Ezen a napon nyitotta meg V. Klauson, az észt SZSZK (Minisztertanácsának elnöke azt a népgazdasági kiállítást, amelynek adatai még az észt látogatók között is sokaknak okoztak meglepetést. Az „Észt SZSZK — 72” beszédes számaiból ragadjunk ki néhányat. Többek között a kiállítás kiemeli, hogy a Szovjetunió viszonylatában Észtország biztosítja az olajpala-termelés 77%-át, az olajipari berendezések 7,6%át, a feldolgozott lenáruk 12,4%-át, az előállított exkavátorok, papír, műtrágya jelentős részét, az állattenyésztés, különösen a halfeldolgozó ipar kiemelkedő hányadát. Az arányszámok értékeléséhez emlékeztetőül jegyezzük meg, hogy mind. ezt az egymilliós Észtország orte el a 220 milliós Szovjetunió viszonylatában! Ilyen magasanfű termelékenység mellett nem csodálkozhatunk, hogy egy kísérlet bizonysága szerint 1971-ben mindössze 10 napra volt szükség ahhoz, hogy az 1939-es év egész esztendei termelését produkálják! November 18-án Tallinnban, a Flottatisztek Házában találkoztak a sztálingrádi csata veteránjai. A történelmi ütközet eseyiónyeit idézte fel előadásában V. I. Grinkevics. a Balti Flotta Vörös Zászló Kenddel kitüntetett ezredese, aki ma múzeumigazgató. A volt tankharcos, G. Belickij — ma a Saku traktorgyár igazgatója —, P. Mazing — a lÖ-es számú iskola tanára — szemléletes hozzászólásaikban megelevenítették a történelem legdicsőbb lapjait. A találkozó résztvevői elhatározták, hogy felkutatják a harcok még élő résztvevőit, és emlékeikből gyűjteményt állítanak össze. V Az elmúlt hónapban kezdte meg munkáját az Észt SZSZK Művészeti Szövetségének XV. ülésszaka. A Legfelső Tanács tanácstermében szobrászok, festők, grafikusok, iparművészek, művészettörténészek gyűltek össze, hogy elemezzék azokat az eredményeket, amelyeket az utóbbi ülésszak óta értek el, hogy megvitatták azokat a kérdéseket, amelyek a mű. vészeket leginkább foglalkoztatják, és kijelöljék a képzőművészet irányait az elkövetkezendő időre. A kétnapos tanácskozáson részt vesznek az észt társadalom minden rétegének képviselői; munkások, kolhozparasztok, értelmiségiéit. Ez érthető is, hiszen a művészek munkáikat valamennyi társadalmi osztálynak készítik: az egész népnek. A Szovjetszkaja Esztonia munkatársai az ülés résztvevőitől három kérdésre vártak választ, amely megvilágítja a művészek problémáit, szándékait és igényeit. A válaszok feldolgozásából a lap hasábjain cikksorozatot indítottak, V Csupán két esztendő telt el azóta, hogy a „Szovjetészt irodalom történetének vázlata” napvilágot látott, de már könyvtárakban is nehéz hozzájutni, olyan keresett kézikönyv. Most, az 50. évforduló kapcsán a Nauka Könyvkiadó megjelenteti a „Soknemzetiségű szovjet irodalom történeté”-t hat kötetben, amelyben bőséges teret kap Észtország irodalma is. A munka első felének kiadása már megtörtént. A harmadik kötetben az olvasó megtalálja E. Prink összefoglaló tanulmányát az észt irodalomról. A következő hetekben kapható ne. gyedik kötetben a jelen alkotói kerülnek bemutatásra. Az előkészítés alatt álló két utolsó kötet 1940-től. a szovjethatalom visszaállításától kezdődően foglalkozik az észt irodalommal. Figyelemre méltó gyakor. lat Észtországban egyes újonnan fejlődő iskolaközpontok mellé pedagógus házak tervezése. Nemrégiben a Valgai kerületben épült a korszerűsített, bővített iskolaépület mellé kollégium, tornaterem; s kiegészítésül egy több lakásos blokk a középiskolai tanárok számára. V Reggel-délben-este címen állította össze a közelmúltban őszi-téli divatbemutatóját a Tallinni Modellház. A Kalev sportklubban 110 modellt vonultattak fel a termodellek vezők; köztük munkaruhákat, otthoni köpenyeket, kabátokat, estélyi ruhákat, sportöltönyöket. Az európai divatvonalakat követő ajánlatok alkalmazkodnak az észt természeti viszonyokhoz, a népi díszítőmotívumokat kedvelő nemzeti sajátosságokhoz. V Végül zárjuk hírösszefoglalónkat egy hazai vonatkozású tudósítással. Koós János, a népszerű magyar énekes az Express-együttes kíséretében lépett fel testvérvárosunk közönsége előtt. Sikerét fokozta, hogy a Melódia ossz-szövetségi hanglemezgyár több lemezét árusítja Észtországán is. Koós János műsorában az együttes saját szerzeményei, közismert magva,, slágerek mellett szovjet szerzők számaiból is előadott. Legnagyobb tapsot azonban cigány dalaiért, valamint az Észtországban is közkedvelt Fekete vonat-ért kapta. Szabó István ENSZ-n vitat korút 9 Szerte a világon december 10-én ünnepelték annak 24. évfordulóját, hogy az ENSZ közgyűlés elfogadta az emberi jogok deklarációját. Ebből az alkalomból nyilatkozatot tett közzé New Yorkban, Kurt Waldheim főtitkár és Staniszlaw Trepczynski, az ENSZ közgyűlés 27. ülésszakának elnöke, lengyel külügyminiszter-helyettes. •A nyilatkozat egyebek között megállapítja: — Az emberi jogok deklarációja különleges helyet foglal el az ENSZ tevékenységének legnagyobb eredményei között. A deklarációban meghirdetett elvek célja, hogy megteremtődjenek a feltételek az ember szabad fejlődéséhez olyan társadalomban, amely mindenről gondoskodik, ami a gazdasági és társadalmi haladáshoz szükséges, és mindenkinek biztosítja azt a jogot, hogy élvezze az oktatás, a művelődés, a kultúra, a tudomány és a civilizáció eredményeit. — Annak érdekében, hogy megteremtsük a szükséges feltételeket, e cél eléréséhez meg kell sokszorozni erőfeszítéseinket a fegyverkezési hajsza beszüntetéséért, a gyarmatosításért, hogy az egész világ egyformán fejlődjék a természeti kincsek és az emberi gondolkodás eredményeinek igazságos elosztása révén. ☆ A Szakszervezeti Világszövetség ugyancsak nyilatkozatban, emlékezett meg az emberi jogokról szóló ENSZ- deklaráció elfogadásának 24. évfordulójáról. Robbanó telelőn Mahmud Hamsari, a pelesztin felszábadítási szervezet ismeretlen merénylők által súlyosan megsebesített képviselője túl van az életveszélyen, s már képes arra. hogy a nyomozók kérdéseire válaszoljon. A rendőrség szerint Hamsari elmondta, hogy az időzített bomba akkor robbant a lakásán, amikor pénteken reggel felvette a telefonkagylót. A tűzszerészeknek immár meggyőződésük, hogy a robbanószerkezetet a telefonhoz kapcsolták, de egyelőre nem ismerik a kapcsolás technikáját. Észt őszi-téli Megmentik a Szevan tavat A szigetország hadikiadásairól Frank Allaun, angol munkáspárti képviselő a Morning Star vasárnapi számában élesen bírálta a Heathkormányt amiatt, hogy fokozza a fegyverkezési kiadásokat, holott Európa a béke garantálásáról és a fegyverzet csökkentéséről folytatandó igen fontos tárgyalások küszöbéhez érkezett. A brit munkáspárti képviselő cikkében hevesen Idkelt a brit fegyverkezési költségek jövő évi növelése ellen. Mindez alapossá teszi azt a gyanút — írja Frank Allaun, — hogy a Heath-kormány egyáltalán nem érdekelt az európai enyhülést célzó tárgyalások sikerében. Az angol fegyverkezési kiadások körülbelül 3297 millió font sterlingre rúgnak majd, pedig már az idén elérték a legutóbbi 20 év rekordszintjét. Mindez olyan, időszakban történik — folytatja szenvedélyes hangvételű cikkét Allaun — amikor a brit szigeteken katasztrofális mértékben csökkent a lakásépítés: A lakás nélküli fiataloknak minimális esélyük sincs arra. hogy otthont találjanak. A nyomortanyákon tengődő családok helyzete tragikus. Örményországban, a Kis- Kaukázus hegyvonulatai között, a tengerszint felett csaknem 2 ezer méter magasban fekszik a Szovjetunió egyik legnagyobb magashegyi vízgyűjtője a Szevan tó, amely több mint 50 millió m3 édesvizet tartalmaz. A tó vizével kerteket, szőlőket, ipari növényekkel bevetett földeket öntöznek, s ez a víz működteti a Szevan—ßazdani vízlépcső erőműveinek turbináit. Az utóbbi években azonban a tó vízszíntje jelentősen csökkenni kezdett, így hatékony emberi beavatkozásra volt szükség. Tervet készítettek a . hatalmas tó megmentésére, és már meg is kezdték annak végrehajtását. A Vardeniszi hegység bazalttömbjei alatt 48 km hoszszú földalatti csatorna épül, hogy a Szevan tótól délre lévő Árpa folyó vizéből évente 300 millió köbmétert vezessenek a tóba. Az építkezés nagyon nehéz, hiszen csaknem 3 ezer méter magasban folyik, de már, elkészült a csatorna 35 km-es szakasza. A tudósok pedig folytatják a kutatásokat, hogy hogyan lehetne más eszközökkel is biztosítani a Szevan tó szintjének emelését. Az egyik módszer- a párolgás csökkentése. Évente 100 millió köbméterrel több víz maradna a tóban, ha a párolgást legalább egytizedével tudnák csökkenteni. Ugyancsak jó eredménnyel bíztat a tó fölött kiváltott mesterséges eső is. Ez a kutal tás másik iránya. A tudósok a tó körzetének légáramvizsgálatái-a elkészítették a Szevan és környékénél?: makettjét és ezen vizsgálták az áramlást. A nagy tejesítményű aerodinamikai vizsgálóban feltárták a légtömegek útját, sebességét és mennyiségét. A légáramok mozgásának sémája révén a tudósok olyan kémiai reagensek alkalmazásán dolgoznak, amelyek segítségével mesterségesen is előidézhetik a Szevan tó újjászületését — Az Árpa folyótól a Szevan tóig vezető csatorna egyik szakasza A kenguru védelmében Tudósok természetvédelem alá akarják helyezni az ausztráliai kengurut amely az utóbbi években folyó kíméletlen vadászat miatt kipusztulóban van. Amerikában nagy divat a kenguru-Hegesztés lézerrel Az angliai Welding Institute lézersugaras fémhegesztő berendezést állított elő. Ezzel lehetővé vált hogy akár 6 mm vastagságú acéllemezeket is hegeszszenek. Előnye: az ily módon hegesztett fémlemezeken semmiféle deformálódás nem fordul elő. Mikroszkopikus nagyságú darabőrből készült öv, nyereg és lovaglócsizma, s 1971-ben több mint fél millió kengurubőrt importáltak Ausztráliából, ami azt jelenti, hogy az állomány megtizedelődött bök hegesztése is lehetséges. Egyébként például a svédek olyan lézeres adó-vevő készüléket találtak fel, amelylyel — vak ember fehér botjába szerelve — megelőzhetik a baleseteket. A berendezés űgyanis előre jelzi, ha a vak ember akadály elé jutott. Megkínzott autóülések A gépkocsik üléseinek minőségét két — egymásnak talán ellentmondó — tulajdonsággal lehet jellemezni: a statikus kényelem és a dinamikus stabilitás követelményével. A gépkocsihető el a hosszú vezetés közben fellépő fáradságérzet. Ha a vezető túlságosan belesüpped az ülésbe, az ülőfelületét és a combját egyenlőtlen terhelés éri, ez azután a fáradságérzeten ban három fő erőhatás éri a vezetőt: gyorsításkor és lassításkor a kiegyenlítési erő, kanyarodáskor a centrifugális erő, valamint a nagy amplitúdójú, kis frekvenciájú rezgések kiegyenlítését eredményező erők. A kutatók szerint a kényelmes ülőhely kialakításakor nemcsak az alátámasztást, hanem a hát megtámasztását is figyelembe kell venni. Csak így kerül-Drágakő-atlasz Befejezték „A Szovjetunió drágakő-atlasz”-ának összeállítását. A monográfia tartalmazza a lelőhelyek megjelölését, a gyémántfajtákról, valamint; a smaragdról, a rubinról, az igazgyöngyről, az ametisztről, a borostyánról és az egyéb drágakövekről kialakított: tudományos megállapításokat. Ismerteti az atlasz a drágától vérkeringési zavarokat is előidézhet. Ez is rávilágít arra, hogy milyen sokoldalúan kell kikisérletezni egy-egy ülés-típust. Jól tudják ezt a híres nyugatnémet Mercedes-Benz gyárban is, ahol a kísérleti műhelyben a tartós használatot utánzó készülékekkel vizsgálják — „fárasztják”— az elméleti és tapaszta'ati szempontok alapján megtervezett gépkocsiüléseket. kövek összetételét, tulajdonságait, keletkezési feltétele- / it, fel dologzásuk alapelveit és a formálási technológiát. Az atlasz szervezési munkájút Larisza Popugajeva irányította; az ő nevéhez fűződik többek között egy különleges ásvány, a kimberlit lelőhelyeinek felfedezése a kedet-szibériai Jakutában. Kalóriaszegény sütemények Az NDK-ban 1972. elején kidolgozták a kalóriaszegény sütemények receptjét és technológiáját. A gyümölcstortát. az almapürédesszertet, a gyümölcsszeletet nagy sikerrel mutatták be mind a nagyközönségnek, mind a feltételek teljesítését ellenőrző szakbizottságok laboratóriumaiban. Dunai kapu a világtengerekhez Az 1924—1935-ös években épült pozsonyi kikötő már nem töltheti be azt a szerepet. amelyre — fontos átrakodúsi gócponként — a Duna mentén elfoglalt előnyös helyzete kijelölte. Ezért új kikötő építésére készülnek. Az építés első szakasza 1974-ben kezdődik, ekkor a kikötő eddigi évi 1,5 millió tonna áru* befogadó kapacitása évi 5 millió tonnára emelkedik. A második időszak befejezésével, 1980-ban ez eléri az évi 8 millió tonnát. A vele csaknem egyidőben elkészülő Rajna— Majna—Duna csatorna létrejöttével Pozsony két tenger — az Északi- és a Fekete-tenger — kikötőjévé válik. *