Szolnok Megyei Néplap, 1972. december (23. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-03 / 285. szám

1972. december 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 Peron a kapukon belül Kevés bukott politikus okoz hosszú időn át annyi bonyodalmat, mint Juan Domingo Peron, Argentína egykori diktátora, aki 17 évi száműzetés után — minden jel szerint — „per­sona arata”-ként látogatott haza. Szinte irónia, hogy a katonai kormányzat, amely annak idején megbuktatta és örökre száműzte őt, most — ha közben változtak is a személyek — haza fogadja a ravasz politikust. A madridi remelc Peron 1955 óta a Madrid melletti Puerto de Hieróban élt egv villában, népes sze­mélyzettel. Letűnt nagyság­ként viselkedett: több sze­mélyi titkára volt, akik ré­vé,, és néha személyesen is politikai tárgyalásokat folytatott államférfiakkal. Köztudott, hogy politikai személyi titkárának szere­pében dr. Hector Campora a legkényesebb ügyeket in­tézi. Ez a Campora tavaly novemberben Pex’on nevé­ben 21 napig tárgyalt a je­lenlegi argentin vezetőkkel. A tárgyalások titkos jellege ellenére kitudódott, hogy az exdiktátor hazatérése en­gedélyezésének feltételeiről volt szó. A kapcsolatfelvé­tel Buenos Aires és Puerto de Hiero között azóta is gyakoribbá vált. sőt Peron márciusban javasolta, vezes­sék be a „forró drótot” a két „rezidencia” között. Pe­ron 'később ellenzéki poli­tikusokat is fogadott mad­ridi otthonában, például a szintén megbuktatott Fron­­dizi elnököt, aki választási szövetséget ajánlott fel ne­ki. Peron azonban megnyi­latkozásaiban mindvégig óvatos maradt. Korát meg­hazudtoló frissességgel is­merte fel az erőviszonyokat és a Casa Rosada. a „ró­zsaszínű elnöki palota” bir­tokolásáért vívott harcban a legmesszebbmenőkig ma­nőverez. Lanusse tábornok, Argen­tína elnöke a katonák kö­zött szintén nem számít tucatpolitikusnak. Ha rend­szere valamivel enyhébb elődjei rendszerénél, akkor ez csakis azzal magyarázha­tó. hogy felismerte a dikta­túrák tarthatatlanságát és tiszavirágéletét. Lazítani akar, hogy átmentse az oli­garchia és a burzsoázia ha­talmát egy népi forrada­lom fenyegető „kísérteiével” szemben. Lanusse politikai realitása ellenére sem biz­tos a dolgában, főként két erőtől fart: a tisztikar szél­sőjobboldalától és az ameri­kai érdekeket érvényesí­tő washingtoni politikától. Emellett feltűnt még egy erő, az anarchista szélső­baloldal. amely harci mód­szereivel sok kellemetlen­séget okozhat a kormány­nak, amit Sallustxónak, a Fiat Művek kirendeltsége vezérigazgatójának elrablá­sa és megölése is bizonyí­tott. s így ez potencionális veszélyt jelent. Lanussenak olyan ember­re van szüksége akinek már a neve is villámhárí­tó lehetne a feszült helyzet­ben. Ezt az embert Peron személyében találta meg. Mítosz és népszerűség Peron már jó két hete Argentínában tartózkodik és tárgyal, fogadja híveit, már amennyire a hatóságok hoz­zá engedik őket. Pero„ kormányzása évei­ben áttörést hajtott végre az argentin politikában. Há­tat fordított Washingtonnak, nagyobb gazdasági önálló­ságot követelt az Egyesült Államoktól. Szociálpolitikai ígéreteivel megnyerte a tö­megeket Konkrét juttatásai­val, amelyek azonban a va­­lóságban inkább látszatsi­kerek voltak, elhitette a széles rétegekkel, hogy ő a nemzet atyja. Kezdetben bizonyos kormányzási mód­szerei a fasizmuséra emlé­keztettek, s ellenfelei Hit­lerhez és Mussolinihez kezdték hasonlítani, amikor szociális demágógiájával mind nagyobb tömegeket vonzott. Köztudott. hogy. Peron karrierjét egy alacsony sor­ból feltört színésznő, Evita Duarte alapozta meg, akit később feleségül vett A rossz nyelvek szerint való­jában ő kormányzott férje helyett Nagyszerű rábeszé­lő tehetsége volt, értett a nép nyelvén, meg tudta nyerni a tömegeket. Élő szentként tisztelték, s ami­kor 31 éves korában rákban meghalt, szentté akarták avattatni. ' En-e a Vatikán Peron egyéb nemtetsző ténykedését is szem előtt tartva, kiközösítette a dik­tátort. A „kereszt” támadá­sa után következett a „kard és a pénz” szövetségének akciója: washingtoni sugal­latra. amerikai pénzen jobb­oldali tiszti klikk megdön­tötte Peron hatalmát és száműzte őt az országból. A bukott diktátor többszö­ri visszatérési kísérletei ku­darccal végződtek. Most erkölcsileg győztesként vo­nult be az argentin fővá­rosba. Az argentin tömegek szabadság-mozgalma, re­formtörekvései Peron nevé­hez fűződnek, s így egy hamis mítoszt. táplálnak. Peron nemegyszer dicseke­dett vele, fő sikerének azt tartja, hogy elállta a kom­munizmus útját Argentíná­ban. Merész állítás, de rá­világít igazi énjére. Argentínában a nép va­lójában nem Peronért, ha­nem a peronizmusért lel­kesedik. Ez pedig különb­ség. A peronizmus homá­lyos. határozatlan eszmei áramlat, amelyhez a töme­gek szociális vágyaikat fű­zik. A peronisták tábora nem egységes, sok szárny­ra, irányzatra oszlik, s éve­ken át a fő kérdés így hangzott: Peronnal vagy Peron nélkül? Az exdiklátor hazaláto­gatása előtt ilyen jelszavak jelentek meg a falakon’ „Nada sin Peron”, vagyis semmit Peron nélküL Megbékülés ? Lanusse kormányprog­ramjában. a „gran acuerdo nacional”-ban, azaz a „nagy nemzeti megbékülés” meg­valósításában a katalizátor szerepét Peronnak szánják. Peron tisztában van sze­repével. Nem akarja magát elnökké jelöltetni, noha a kormány módosítaná előbbi intézkedését és eltekintene attól, hogy Peron augusz­tus 25-e előtt nem- tért ha­za. Az exdiktátor szeretné, ha Lanusse elfogadná a ne­ki, esetleg vele szövetkező politikai erőknek megfelelő személy jelölését az elnöki posztra. Az argentin dolgozó tö­megeknek a feszült és esz­meileg is zűrzavaros hely­zetből kivezető utat a kom­munisták mutatják meg, akik minden haladó erővd összefogva küzdenek a bur­zsoázia és az oligarchia uralma ellen, ugyanakkor leleplezik a peronizmus maszlagját A helsinki Műszaki Főiskol a Dipoli csarnokában kez­dődtek 1972. november 22-én az összeurópai biztonsági értekezlet előkészítő tárgya lásai. A város szélén lévő, több épületből álló főiskola vonzó erdei környezetben, sziklák közé épült. Modern architektúrája sok látoga­tót vonz. Amerikai áldozatok és a „házi leszerelés“ Az elegánsan öltözött férfi belépett egy New York-i bár­ba és rendelt egy whiskyt szódával. — Italát nyugodtan felhörpintette, majd hirtelen mindkét kezével zsebébe nyúlt, egy-egv pisztolyt rán­tott ki onnan. Hidegvérűen agyonlőtte a bár két vendé­gét, majd még kettőt megse­besített, aztán nyugodtan tá­vozott. A gyilkos kiléte és tettének oka ismeretlen. Egy nappal korábban a saját la­kásán gyilkoltak meg egy fér­fit. — A következő napon a rendőr órákig kergetett az egyik főútvonalon egv lövöl­döző bűnözőt. — Ez azonban nem újság. New Yorkban sű­rűn lövöldöznek, akárcsak az Egyesült Államok más váro­saiban. Á hivatalos statiszti­ka szerint kétpercenként gyil­kolnak vagy sebesítenek meg valakit ebben az országban Nixon félidőben A politikában a jóslás igencsak kocká­zatos és némileg gyanús dolog. Különö­sen nehéz a jövendőmondás, ha nem ten­denciák, folyamatok előrejelzéséről van szó. hanem bizonyos konkrét napi kér­désekről. Például arról, lei nyeri az ame­rikai elnökválasztást. Idén mégis néhány nagynevű amerikai és európai intézmény vállalta a bukás kockázatát és már jó­­előre közölté: Nixon legyőzhetetlen. Az eredmény igazolta őket. A nagy közvéleménykutató intézetek és a neves politikai szakértők természe­tesen nem alaptalanul kürtölték ki jő előre a hivatalban levő elnök győzelmét Ha az eredményt elemezzük, kialakulá­sában politikai taktikai szempontoknak csakúgy része volt, mint az Egyesült Ál­lamok hosszútávú nemzetközi érdekeinek. Az elnökválasztáson elért siker sok te­kintetbén Nixon személyes győzelme és McGovern személyes veresége volt. McGo­vern — ez a tavaily még alig ismert dél­­dakótai szenátor — a vietnami háború el­leni tömeghangulat hullámain emelkedett a magasba. Az ellenzék ellenzéke volt, mert a Demokrata Párton belül is annak balszárnyán helyezkedett el. Ilyenformán márciusban—áprilisban McGovern való­ban alternatívát jelentett. Nemcsak Ni­­xonnal, hanem pártjának nagyágyúival, Humphreyvél, Muskieval szemben is. El­sősorban az ifjúság, az egyetemi diákság hangját felerősítve bírálta azt a vezető eröt, amelyet Amerikában összesítő szó­val „establishmentnek” neveznek. Külpo­litikai elképzelésének legmarkánsabb vo­nása a Vietnamból való radikális és azon­nali kivonulás volt. Népszerűségének ak­kor ért csúcsára, amikor a hazafias erőik nagy offenzívája látványos vereséget oko­zott a saigoni—amerikai erőknek Délkedet- Azsdában és amikor a Nixon-kormány (az amerikaiaknak nagy tömegé által túl koc­kázatosnak tartott) eszkalációs lépéseket rendelt el. McGovern azonban miután elnyerte pártja jelölését, fordított egyet szekere rúdján. Megpróbált szövetkezni azokkal, akik — megígért adópolitikája, „radikális előélete” miatt — nem voltak hajlandók szövetségre lépni vele és eltá­volodott azoktól, akik Amerikában nem tartják ugyan kezükben a gazdasági és politikai hatalmat, de mégis jelentős erőt jelentenek a választáskor. Ráadásul az is kiderült, hogy a külpolitikában McGo­vern nem rendelkezik igazi koncepcióval. Inkább improvizál. Szinte minden ponton bírálta a kormányt. így alakult ki az a furcsaság, hogy egyszerre követelte a ki­vonulást Vietnamból és a bevonulást Dél- Amerikába. így adott volna fel feltételek nélkül néhányat az Egyesült Államok ter­hes elkötelezettségei közül, de feltételek­hez kötötte volna — súlyos politikai fel­tételekhez — a szocialista országokkal való viszony javítását. Ezzel a szélsőségek közt csapongó, ki­egyensúlyozatlan koncepcióval szemben Nixon és tanácsadói (elsősorban a profesz­­szor — Kissinger) nem egyszer ugyan­csak végletes, de reálisabb irányvonalat dolgoztak ki. Mi ennek a lényege? A Guam szigeti doktrína, amelynek során Nixon kifejtette az úgynevezett vietna­­mizáLás politikáját. Ez lényegében egy új amerikai szerepvállalás körvonalazása volt. Már sok jele mutatkozik annak, hogy nemcsak Délkelet-Ázsiában. hanem a vi­lág más térségeiben is arra törekszik az amerikai politika, hogy a beavatkozás köz­vetlen formáit közvetett módszerekkel váltsa fel. Ezzel párhuzamosan, a vietna­­mizálás mintájára, az amerikai kormány­zat egyre nagyobb szerepet szán a helyi — és természetesen reakciós — erőknek. Fegyvereket szállít — a korábbinál jóval nagyobb arányban, — gazdasági pénzügyi segélyt ad.- Jelentősen megnövekszik a monopóliumok diplomáciájának szerepe is. Az Egyesült Államok ugyanakkor felis­meri a világban kialakult erőviszonyokat és hajlamos a legtöbb esetben tudomásul venni a status quot is. Ezt a politikát a jelen világ realitásai támasztják alá. Délkelet-Ázsiában például az, hogy a konfliktust katonailag nem lehet befejezni. Itt — és a világ többi térségeiben ugyanígy — az, hogy az erő­viszonyok lényegesen módosultak a szo­cialista országok javára. A megváltozott feltételekhez tartozik Európában a két német állam egyre sikeresebb párbeszéde, a szocialista országok kezdeményező, in­tenzív külpolitikája, a kilencek Közös Pi­acának kialakulása. Amerika már nem az egyedüli — érintetlenül hatalmas — gaz­dasági erő, mint volt a második világhá­ború végén. Az Európán kívüli térségek­ben ott van az egyre erősebb Japán, az elszigeteltségből kilépő Kína és ott van­nak a gyarmati sorból felszabadult, po­litikai öntudatra ébredt fejlődő országok. Nixon a választásokból megerősödve ke­rült ki. A szavazatok több mint 60 száza­lékát kapta és egyes kommentátorok úgy ítélték meg a hely/.etet, hogy az elnök négy évre most szinte diktátora lett az Egyesült Államoknak. Most mutatkozik majd meg igazi, szélsőséges jellege — mondták, — hiszen nem kell arra figyel­nie, hogy 1976-ban megválasztják-e. Az amerikai alkotmány szerint ez ugyanis nem lehetséges. Ha a fentebb elmondot­takat nézzük, a realitások nyomása miatt, a látványos élfordulás a jelenlegi amerikai politikai vonaltól nemcsak egy új elnök­nek, Nixonnak is megvalósíthatatlan. Az azonban várható, hogy lelassul a politi­zálás üteme. Nixonnak már nincs sarká­ban az elnökválasztás, nem nyomasztja a választási esztendő, így van ideje, és ese­tenként módja időt is húzni. Ez a las­súbb ütem minden bizonnyal nem lesz azonban ellentétben a fő tendenciávaL Nixon félidőben van. Négy év elnökség után ismét négy évre bekerült a Fehér Házba. Ez az újabb négy esztendő hosz­­szabb távú tervezgetésre, kapcsolatépítés­re is módot ad. A világ reméli, hogy azo­kon az alapokon — a realitások alapján — formálódik majd az USA világpoliti­kája, amely alapelveket a legtökéleteseb­ben a szovjet—amerikai együttműködésről szóló nyilatkozat foglalta össze. Ebben a 12 pontban minden szerepel, ami a két ellentétes társadalmi rendszerű világban a normális nemzetközi kapcsolatok bázi­sa lehet. Nixon életrajzírói előszeretettel ábrázol­ják olyan pragmatikus politikusnak, aki mindig minden helyzetben megtalálta az előre vivő, leginkább sikeres formát. Nap­jaink világáról már az is nagyon sokat elárul, hogy Nixon — aki egykor az an­­tikommunizmus bajnoka volt — most az amerikai reálpolitika képviselője. Szélső­séges hajlamairól vagy arról, hogy kí­méletlen szolgálója azoknak a politikai és gazdasági erőknek, amelyek az elnöki 6zékbe emelték és ott tartják, senkinek sem lehetnek illúziói. A Vietnamban el­követett népirtás erről senkiben kétséget sem támaszthat. Ha most ez a Nixon mégis elküldi politikusait az európai biz­tonsági értekezlet előkészítésére, ha a Szovjetunióval való kapcsolatok rendezé­sén munkálkodik, akkor valóban meg­nyugtatóan alakulnak a világban a poli­tikai erővonalak. Nixon eddigi elnöki pá­lyafutásának és újraválasztásának ez a legfőbb tanulsága. / r Kereszt* András és percenként történik egy­­egy fegyveres rablótámadás. A történelmi háttér Miért változott az Egyesült Államok ilyen lövöldöző or­szággá? Ennek megvan a maga társadalmi és bizonyos mértékig történelmi háttere. Először is az Egyesült Álla­mokban bárki minden meg­szorítás nélkül vásárolhat fegyvert és lőszert. Egy ki­sebb pisztoly mindössze 10— 15 dollárba kerül. Az Egye­sült Államokban, ahol feltét­lenül be kell jegyeztetni a gépkocsit vagy a kutyát, szá­mos államban a fegyvereket nem kell nyilvántartásba venni, ahol pedig mégis elő­írják a törvények, ott egysze­rűen figyelmen kívül hagy­ják. New Yorkban a városi hatóságok szerint 500 000 kis­kaliberű pisztoly van a la­kosságnál. Ebből a bejelentett pisztoly mindössze 20 000. A kongresszus időről-időre kísérleteket tesz. hogy vala­miféle rendet teremtsen ezen a területen. 1939-ben például sikerült befagyasztani a go­­lyószórók árusítását. 1968-ban betiltották a kisméretű pisz­tolyok importját, de a hazai forgalom ugyanakkor elérte az évi egymillió darabot. Birch szenátor nemrégen javaslatot tett a kongresszus­nak, hogy tiltsák be a kiska­liberű pisztolyok gyártását és árusítását. Víkend-pisztolyok­­nak nevezi az amerikai köz­nyelv ezeket a fegyvereket, mert olyan aprók, hogy egy kempingnadrág zsebében is elférnek. Betiltásuk nem lett volna valamilyen jelentékeny lépés, de még ez is heves el­lenállásba ütközött. A sze­nátor a kongresszus előtt el­mondta: javaslata óta „jóin­dulatúan” figyelmeztették, ne foglalkozzon a lőfegyverek ügyével. A lövészegvesiilct ellenzi eV Az országos lövészegyesület azonban meghiúsít minden olyan kísérletet, amely bár­milyen módon is ellenőrzés alá vonná a fegyvereket — folytatta a szenátor. — Az egyesület nem tart mást szem előtt mint azt. hogy bárki kedvére lövöldözhessen és mindenképpen gátolni igyek­szik azoknak a szenátoroknak és képviselőknek az erőfeszí­téseit, akik szeretnék elejét venni annak, hogy az egész, Amerika vadnyugattá változ­zon. Az amerikai lövészegyesü­let és a mögötte álló fegyver­­kereskedők tömege azért szállt szembe az un. házi leszereléssel, amiért a hadi­ipari komplexum is ellenzi a nemzetközi leszerelést. F5 a jövedelem — minden áron. (ÁDN)

Next

/
Thumbnails
Contents