Szolnok Megyei Néplap, 1972. december (23. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-24 / 303. szám
1 1972. december 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP SZELLEMI KENYÉR A KÖNYV JEVTUSENKO: Ablak nyílik a fehér fák sorára Ablak nyílik a fehér fák sorára.«. A professzor néz-néz a fák sorára, Nagyon sokáig néz a fák sorára S a krétát morzsolgatja görcsösen, Hiszen ez itt —■ az osztás főszabálya, S elfeledte — az osztás főszabálya... Feledni ezt! — az osztás főszabálya.« S ott a hiba a táblán — ott —.igen. Ülünk s mindenki néz, mint nézte máskor* Most is figyel és néz, mint nézte máskor, Nem is nézhet másként, mint nézte máskor, Itt nincs súgásra szükség, nem súgunk. Felesége eltávozott a háztól, Nem tudjuk, hogy mért távozott a háztól, Nem tudjuk, merre távozott a háztól, J Eltávozott, csupán ennyit tudunk. S indul. Kopott ruhát hord, nyűtt kabátot, Mint mindig, nyűtt ruhát, kopott kabátot, Bizony, mindig nyűtt és kopott kabátot, S a ruhatárhoz ér a halion át Zsebeiben keresgeti a számot: — No, ejnye! Hová tettem azt a számot? De hát lehet, nem is kaptam ma számot Hová lett? — szól, dörzsölve homlokát, Ö, persze... Ez a vénülés hibája» Mása néni, a vénülés hibája, Ne poroljon, a vénülés hibája.« Lent zajt hallunk: ajtócsiknrdulást Ablak nyílik a fehér fák sorára, A nagy, csodaszépségű fák sorára, —• De mi nem nézünk most a fák sorára, —» Csak őt nézzük mind, némán, semmi mást, Ott megy, görnyedt-esetlenül hajolva,, Gyámoltalan-esetlenül hajolva, Vagy tán fáradt-esetlenül hajolva, A hóban, mely puhán pelyhezve nőtt.* Mintha maga is már fehér fa volna, De teljesen havas-fehér fa volna, Perc múlva már olyan fehér fa volna, Hogy nem lehet külön meglátni őt , Aprily Lajos fordítása JEVGENYIJ VINOKUROV: Magány Agyúk dörögnek. Hare a koronáért, Lövészárok mélyéből füst kicsap. Az élet — köznapi. Van — önmagáért: De éra tudom, nincs iszonyatosabb. Ó, társbérletben élő árva lelkek regénye! Napjaikat pergetik. Nem Dumas: Dickens. Nem tücsök reszelget, de számológép eirpeg reggelig. Valahol a Tuilériákban bál van. Álarcos nép. Lámpások. Víg zsivaj. Egy cigarettát! Kihűlt scsi a tálban, fagyos zsír dermedt karikáival. Rab Zsuzsa fordítása A tény és a képzelet Nálunk gyakran félnek a fantáziától. Az egyszerű jelképességet különválasztják a realizmustól. Egyszer csak egy újságban a következő c ím ötlött a szemembe: Realizmus vagy jelképesség? Ez nevetséges félreértés: miért vagy? A realizmus jelkép nélkül nem realizmus, hanem a lét naív másolása. A jelkép és a fantázia lehetővé teszi, hogy egyetlen vonás alapján képzeljük el az egészet, hogy magunk elé vetítsük az egésznek általá■ nos Körvonalait a természetnek és az alkotásnak ez a kiindulópontja. Ez vonatkozik a szó művészetére és a festészetre is. A költészet talán minden más művészetnél kevésbé képzelhető el fantázia nélkül, fikció nélkül. — Az olvasónak önállóan kell folytatnia a költő gondolatait. „Pontok: pontok minden sorban... találd ki. úgymond, magad” — úgyszólván ez a -''jelenlegi művészet formulája. Néha hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni, hogy avers olvasása szintén alkotó aktus. Az értelmes olvasó nem bocsátja meg a költőnek, ha erről az igaz* a#gsúi megfeledkezik. Ha a költő sokat lát, ha érzésvilága gazdag, ha tele van gondolattal, akkor fukarabban bánik a szóval, de szava tartalmasabb. A költőnek olyan törekvése mögött, hogy mindent agyonmagyarázzon és bőbeszédűen kommentáljon, majdnem mindig a gondolatok bátortalansága, a megfigyelés szegénysége húzódik meg. A szó ugyanis •a gondolat tükre. És természetes, hogy . ha a szerző az emberi tapasztalatok kimeríthetetlen világából semmit sem tár föl, akkor a költői beszéd szegénynek, elmosódottnaK, semmitmondónak bizonyul. Ez az oka annak, hogy a nehezen megtalált, súlyra mért szót rádiummal hasonlítják össze. A nemzetiségek népi műalkotásait az jellemzi, hogy fukarkodnak a kifejezési eszközökkel, takarékoskodni tudnak a szóval, óvják és becsülik a szót. A hegyi lakóknak például van egy közmondásuk: A tizenkét fogon keresztül távozó szót tizenkét világ hallja. Ezt a tabasszaránok mondják. Az avarok hozzáteszik: Aki sokat beszél, egy biztos és öt bizonytalan szót ejt ki. A lezghek nyelvében a népköltészet és a Kőbe vésés fogalmának közös a gyökere. — Nyilván az emberek emlékezetébe ' vésődött szavak hoszszú élete (a szájhagyomány) nem hagyott kétségeket. Batiráj dargin költőnek minden daláért egy bikát fizettek, anynyira féltek a falu gazdag emberei a vers szavától, anynyira drága és veszélyes volt Batiráj szava. A szó azonban néha éppen azért fukar, mert a kép sok szót pótol. A gazdaságosság magában a kép természetében rejlik. Az. amit mi a művészetben jelképésségnek nevezünk, nem egyéb, mint a korábbi tapasztalatok alapján föltételezett . valóságos kapcsolatoknak és valóságos részleteknek szimbolikus jelenléte a Képben. A jelképesség már a kép csírájában föllelhetö. „Beszélni annyi, mint szülni” — hangzik az orosz közmondás, ami azt akarja kifejezni. hogy egyegy ember olyan erőfeszítéssel ejti ki a szavakat, mintha ellenállásba - ütközne, A szülés folyamatának képzetét. amely itt gondolatátvitel folvtán azonosul a nehéz fölfogás^ ember beszédének folyamatával, a közmondás a végkövetkeztetés pitlarnataira koncentrálja: Beszélni annyi, mint szülni. A közmondást, akárcsak a megjelenített gondolat bármely tömör koncentrumát mindenkor ki lehet fejleszteni teljesebb képpé. Tehát a jelképesség szimbolikus értelmű, azaz olyan átfogó értelmet foglal magában. amelyet sokféle konkrét módon is ki lehetne fejezni (csakhogy akkor a képek számának kellene szaporodnia, a végső következtetés pedig a mese erkölcsi tanulságának formáját venné föl). Lehetséges, hogy a költészet ezért jelképesebb, mint a próza. Sokszor előfordul, hogy amikor a költőnek nincs nasy tehetsége, csunán egyes eseteket ír le, vagv simán egymáshoz illeszti a tények sorát, és versét mélyrehatóbb következtetésre igénvt tartó zárórésszel fejezi be. Ez a modem leíró költemények lePelteriedtebb szerkesztési módszere. Ez azonban kétségtelenül nem költői módszer. A vers, ha kénsorai szervesen knrvpsolódnak eavmásba az első sortól az utolsóig tartalmaz gondolatot... & Részlet Vlagyimir Ognyov kritikus. esszéíró A szó hatalma című tanulmányából, fordította: Kulcsár Aurái. 9 VLAGYIMIR GBIN: Ünnepek Vánkosomban az álmok, mint kasban a méhek, zengenek: jönnek az ünnepek, ünnepek. Ünnepek! És jöttek: áprilisi zápor robajával, nevetések, körhinták gomolyával, sátrakat hoztak, vásár-zsinatot, asztalra jó falatod markomban tulai fűszeres perec illatozott Aztán felrettent éjszakai gonosz álom: , elmennek mind as ünnepek lassú teveháton.«, — Gyertek visual »» kiáltok utániig, ébredőben anyám d hálva toaesrg* — As ünnepek— kova mentek? Vánkosomban az átesofe, mintha méhkas zsongna:! — Az ünnepek? Hova meatek? Kimentek a frontra. Szikár reggelt szül az ég fehére. Nem csillagok hadi kenyér morzsái szóródnak ki az égre.' Menekültek jöttek a házba; és ünnepért könyörögtek, Várták az ünnepet.: száraz, feketés kenyerünket Ö, azok a keserű kenyerek! És éltek az ünnepek tovább:] \ rejtették háromszög-levelek, a tábori posta ' , hozta, ott ragyogtak anyám kezében,* Egyszerű és ijesztő volt a világ, mint hinta szédületében, ünnepeink, * jaj, ünnepeink! Nélkületek nőtt erre a gyermek, Ünnepeink csillagok és keresztek alatt némán szanaszét hevernek. / És jöttek vissza is ünnepein^ ki világtalanul, ki falábon* sötét közé vegyítve fehéret anyánk sűrű hajfonatában. Elesett a gyalogság egy távoli domb tövében,»: De harmatok új uläs» a csírát biztatta, hogy éljen, Én hittem az ünnepeket, és vártam —• tevebáton jönnek él újra, lassú karavánban, púpjukon elhozzák a régi csodát. Mert ha hiszel valamit, eljön, csak várd ki sorát. De kell a hit! Higgyétek legfőképpen az ünnepeket! Mint erdők illatában, az ünnepben legyen hitetek. Anyámhoz minden nyáron ünnepeket magam, terelek. Rab Zsuzsa fordítása A TÉL NÁLUNK — Á. M. Laptyev paszfellrajza G. Petrov illusztrációja Solohov Emberi sora című kisregényéhez (rézkarc) Csak egy esetben lehet szellemi kenyér a könyv: ha igazságot visz az embereknek, és arról a legfontosabbról beszél, ami az embereket izgatja. Az idősebbek az életben sok mindenhez nyugodtabban viszonyulnak: jóhoz, rosszhoz egyaránt. Ezt a nyugalmat nem mindig a bölcsesség diktália, néha egészen más jellegű bkok szolgálnák alapul hozzá. Az ifjúság, éppen azért, mert ifjúság, szenvedélyesen reagál. Ha korunk kérdésednek szintjén vagyunk, ha azok izgatnak minket, életünk értelmét alkotják, ha gyakran és kompromisszum nélkül vetjük fel őket könyveinkben, akkor a fiatalság mindig meg fog érteni bennünket. és könyveink visszhangra lelnek majd az ifjú szivekben. Es ebben az idő határvonalának és az ún. témának nincs nagyobb jelentősége. Ilyen irodalmat csak azok az emberek képesek létrehozni, akik nem kívülről szemlélik a jelent, hanem benne élnek. Az ilyen irodalom mindig érdekes az ifjúság számára, az ilyen könyvek az ifjúság könyvei. Az elmúlt háborúról szóló irodalom, magától értetődik, nemcsak hogy nem kivétel, hanem éppen ellenkezőleg, ennek szükségtelen megerősítése. Akkor van így — ismétlem —. ha ez az irodalom követi a szabályt, melyet Eev Tolsztoj fogalmazott meg híres Szevasztopoli elbeszéléseiben, így írván: „Elbeszélésem hőse, akit egész lelkemből szeretek. akit a maga teljes szépségével igyekeztem ábrázolni, s akinek örök szépségét sohasem halványíthatta és sohasem halványíthatja el az idő — elbeszélésem hőse: az igazság.” Éppen ezt a hőst szereti leginkább az ifjúság. Grigorij Baklanov (Fordította Földeák Iván) # Válasz a Novij Mir körkérdésére. hogy mit tart az író a háborús témájú irodalmi művekről.
