Szolnok Megyei Néplap, 1972. december (23. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-24 / 303. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. december 24. ötvenkétéves létére az ifj. megjelölést használja neve előtt Kiss István. Tudniillik 78 é'^es édesapja is él. a kö­zelben lakik, nyugdíjasa a papírgyárnak, ahol a fia ren­dész. Egészségi okoból nem­végezhet más, jobban „fi­zető” munkát, így viszont havi 1300 forintot kap. Ke­­veselli. s legutóbb a felette­sei is elégtelennek tartották ezt a bért, amelyért 12 órás váltásban éjjel is dolgozni kell. — Ilyenkor, mint mára vir­radóra is. a vagyonőrzés kü­lönösen megviseli a látáso­mat, pedig a működési en-Örömök, bánatok—sorsok így éltünk 1972-ben Az unokák kedvéért A műszaki osztály eladói két Vénusz AT 552 típusú készüléket is bekapcsolnak. Lehet választani. A vevő őszes hajú, szemüveges néni­ké Mihályi Lászlómé. A vá­sárlásban két veje is segít­­kezák. Aknai Béla és Fogéi László. — Ezt hozza nekünk az 1972-es esztendő, — mutat a készülékre a nénike. Tud­ja nagy esemény ez nálunk, eddig nem volt még tévénk. Ha rajtam múlna nem is lenne, én nem rajongok na­gyon érte. Köt a hazai munka. Persze ezután csali megné­zem majd a jobb műsoro­kat. Pedig igencsak éllop majd az időmből. Az uram már jobban szereti. Ha meccset közvetítenek, már indul a szomszédba, vagy va­lamelyik vejéhez. De tulaj­donképpen nem is magunk, hanem az unokák miatt vet­tük. Egy fiú van, meg két kislány. Ha eljönnek hoz­zánk, soha nem maradnak sokáig, merthogy a tévében mindig kezdődik valami ér­dekes műsor. Remélem ez­után majd tovább ott lesz­nek, — néz mosolyogva, mintegy helyeslést várva a két vejétől. — Telik a nyugdíjból a té­vére? — Dehogy telik. Ketten élünk belőle, mert én csak otthon dolgozgattam mindig, nekem nincs külön nyugdí­jam. De a férjem a fejébe vette, hogy tévét vesz, s ezért a nyugdíja mellett még elment dolgozni, fűtőnek. Ta­valy télen is, meg már az idén is. Mostanra aztán ősz­­szegy ült az összeg. Nem volt ez nekünk rosszabb év a töb­binél, de tán jobb se. Épp­úgy éltünk az idén, mint ta­valy, dolgoztunk, csak ne­hezebben. Talán, az ősz szál több lett a hajamban. Kislányt várnak Mind­ketten dolgoznak gedéllvel végzett lábbeli-ja­vításhoz szintén jó szemre van szükség. Így törekszem pótolni, kiegészíteni a gyári fizetést és általában a csalá­di jövedelmet. Dolgozik a fe­leségem is: a cukorgyárban a kampány idején ezemyolc­­százat keres. Máskor a taka­rítói fizetése ott neki is csak 1300 forint. A lányunk már férjnél van, de a fiam, legifjabb Kiss István még tanuló, mi tartjuk eL Nagyon megdol­goztunk azért, hogy arány­lag tűrhetően alakuljon so­runk az idén. s biztos, hogy így kell jövőre is. Jó, hogy van ez a „másodállásom” és hogy már nem kell bolt­ról boltra járni a szükséges áruk beszerzéséért. A Mun­kás áruházban vettem mosó­gépet októberben születés­­napi ajándékul a feleségem­nek, egy hónapja pedig az új tévét OTP-részletre. Le­kopogom. mindkét „masina” jól működik. Bízom abban, hogy majd­csak több lesz a gyári kere­setem, meg a feleségemé is. Csizmát vett a hatodikos kislánynak; kesztyűt, jó me­leget keresett a nagyfiának aranyvasárnapon Nagy Jó­zsefeié. A Kisgyépről jött be a lányával, pénzt költeni, szétnézni az áruházba^ — Nekem aztán sok örö­mem volt az idén. Az egész családnak. A Nyár utcában „téglaházat” építettünk. Sok pénzünkbe került, s ezt a sok pénzt mind az én jó uram kereste össze, két tanulógye­rek mellett Nagy József mozdonyveze­tő, sok éve járja a vasútat — Az ifjabbik Nagy Jó­zsef meg az idén tette le a szakmunkásvizsgát Az ÉP­SZER-nél szabadult, a gye­rek, július óta már ő is dol­gozik. Villanyszerelő. Csak nőtt a családi bevétel, ráadá­sul nem is egy ember fize­tésével Mert közben én is munkát kerestem. a FÜ­­SZÉRT-nél dolgozom nyár óta. Már csak a kislány a gondunk. Valahogy jobban éltünk — Kamasznadrágot szeret­nék, de nem világosat Az a sötétszürke talán jó lenne, megnézném. Balázs Ferencné ezen az aranyvasárnapon is dolgozott, éppúgy, mint tavaly. A Centrum áruház készruha osztályán sok, nagyon sok a vevő. Balázsné örül neki: — Tavaly nem voltak eny­­nyien. Már reggel az volt az érzésem, hogy ez a mos­tani aranyvasárnap jobb lesz. — Azért a kereskedőnek se könnyű. Míg mások vásárol­nak, készülnek az ünnepre, áll a pult mögött, s dolgo­zik. — Nézze, én már megszok­tam ezt. 1959-ben jöttem az áruházba, azóta sok ezüst, meg aranyvasárnapot, s jaj de sok hétköznapot megértem itt. Kedvemre való munka, én itt soha nem vagyak fá­radt. — Pedig ez a pavilon nem' a legkényelmesebb munka­hely. Még a vásárlónak se, hát még aki itt éli munkás­életét. — Képzelje csak, volt mos­tanában egy TIT-előadás ná­lunk és a városi főmérnök azt mondta: parancs a város vezetésének, s a lakosság leg­fontosabb kívánsága, hogy minél előbb igazi áruház le­gyen a Centrum. Hát bizony mi felírtuk ezt, mert itt aka­runk megöregedni is, aztán szeretnénk, Imi jobb lenne az életünk. — Az idei, ez a most bú­csúzó év milyen volt? — Ha az áruház forgalmát; a vevőket nézem, azt mon­dom, sokkal jobb, mint a ta­valyi. Mintha totó pénzűk lett volna az embereknek. Az én életem meg nyugod­­tabb. Nem is tudom, miért mondom ezt így, de ez az érzésem. Pedig a férjem már hetven óta nyugdíjas, a TI­­TÁSZ dolgozója volt. Ketten élünk, sajnos gyerekünk nincs. Nem mondom, nem sok a nyugdíj, az én pénzem se lett sokkal több az idén, de mégis valahogy jobban éltünk. — Amilyen jó volt az év, olyan lesz a karácsonyunk is. Megdolgoztunk érte, meg­érdemeljük. A bevásárlószatyor mélyé­ről előkerül a régi, meg az új ház képe. Még az építke­zés idejéből is van emlék. — Amíg egy család eljut odáig, hogy háza lesz ren­des otthona, bizony meghúz­za a nadrágszíjat. Most, hogy túl vagyunk rajta, nem is tudom, mit tervezünk a jö­vőre. Mert mindig többre, mindig jobbra vágyunk, ez már így igaz. Azt biztosan tudom, hogy a férjem az év /elején újból iskolára megy. Most a „Dieselt” tanulja majd ki. Sokat kell egy moz­donyvezetőnek tanulni. De jó fejű emberem van nekem, sok vizsgát letett már. Búcsúzáskor megigazítja menyeoskésen hátrakötött tarka kendőjét, s szabadko­zik: — Még benézünk másho­vá is, kis ajándékokat ve­szünk, Kollár György a Járműjavító asztalosa jövő ilyenkor már kisgyermekének választ fenyőt. Ez a legnagyobb bol­dogságuk az idén és egyben a legnagyobb reménységük is jövőre. Az első gyerekre ugyanis régóta várnak. Szeretnék azt is remélni, hogy új lakásban fogadják az újszülöttet. Mert Kollárék eddig csak ígéretet, kaptak a lakásra, hiszik, hogy az valóra is válik. A feleség az idén vizsgázott gyors- és gépírásból, s az is szép emlékük, hogy balatoni beutalót kapott munkahelyé-'*, tői. Bíznak az új esztendőben, leginkább abban, hogy egész­ségesen viseli a kismamák sorsát az asszonyka. S, hogy kislány születik.., ÍRTA i SOSKUTl JŰLIA MAGYAR ISTVÁN KATONA LÄSZLÖ Aranyvasárnapi forgatag. Mindenki siet, mindenki vá­sárol, készülődik az ünnepre. A családoké ez a nap. Ilyen­kor indul férj ét feleség, anya és gyerek együtt az útra. Pihenőnap. A Ságvári kőrúton konflis ATI, bakján a kocsis jó fa­­vart sejt Televízió, mosógép, még egy centrifuga is elfér a jó öreg szekéren”. A fenyőfa árusok „aratnak’. Egy-egy zöld fácska majd minden vásárló kezében. Hi­ába, itt az ünnep, nyakunkon az év vége, a karácsony. Ebben a sietős forgatagban sókan furcsán néztek a ri­porterekre. Beszélgetni? Arra most a legkevesebb *3 idő. Aztán mégis válaszoltak a kérdésre. Hogyan éltek, mi örö­mük, bánatuk volt ebben az 1972-es évben? Volt, aki azt mondta, soha rosszabbat. Más, hogy leg­alább ilyet jövőre is. És volt, aki szomorú emléket idézett Megfogyott a család, elment egy nagyon kedves szeretett családtag. Autóbuszon ét személyautókon, kerékpáron igyekeztek és gyalogosan jöttek, mentek az emberek. Kisgyerekek dug­ták orrukat a játékbolt kirakatához, nagymamáknak próbál­tak gondoskodó gyerekek új télikabátot fs közben emlékeztek, Erre a búcsúzó, öreg esztendőre. Egyenesbe ériünk — Anyu! As egyik Me nem csipog! Nézd már! Hiá­ba ütöm. nem szól! — Nem baj picim, majd feicseréljük, — simogatja meg az éladónő, a csöppnyi szőke lánykát. Egy pillanat múlva a kas Anett már az újabb csipo­gó kalapáccsal veri boldo­gan a játékbolt pultját. — Karácsonyi ajándék? — kérdezem, az anyukát. For­gács Gábomét. — Nem, túl kevés lenne ennyi az ünnepre. Csak ven­nem kellett valami hason­lót, mint a húsklopfoló. Ott­hon mindig azzal játszik, pü­a® asztalt, a széket. Es? biztonságosabb lesz, — A ’72-es év — néz Seas­­sas a férjével. A rendeződés, a nagy változások és egy szomorú esemény éve vodt Anyósomat temettük. Négy éve vagyunk háza­sok, a férjem agronőmus á szajok tsz-ben. Eddig lakás­gondjaink voltak, szülőknél és albérletben is laktunk. Az idén végre kaptunk lakást Állami garzont. A jövő év már könnyebb lesz, több jut majd szórakozásra, kirándu­lásra, öltözködésre. Ahogy mondják: az idén egyenesbe értünk; „Téglaházat" épített ünk Sötétlila kabátok Vállas, bőrkabátos apuka nézi mosolyogva a tükör előtt forgolódó két nagylányát. Té- Kkabátot próbálnak. Egyfor­mát, sötétlilát fekete prém­mel, Abonyiak. — Jó lesz apu? 4— Ti hordjátok majd. De aztán később ne legyen pa­nasz e miatt Domonies László 15 éve vasbetonszerelő a szolnoki építőipari vállalatnál, — Mit hozott ez az év, — kérdez, vissza, Nálunk nem volt kiemelkedő esemény "72-ben. Ami mégis: a válla­latnál áttértek a teljesítmény szerinti bérezésre, így a havi átlagfizetésem 3500 forintra emelkedett Magdi lányomé is rendeződik lassan. Másfél éve 6 is bejár Szolnokra, a FÜSZÉRT-nél dolgozik. — Igen, karácsonyi aján­dék — pillant az időközben becsomagolt kabátokra, — Tőlem. Megérdemlik a lá­nyok, meg aztán csinosan is kell öltözniük. Felnőttek már, nem járhatnak akár­hogy. Marikának már udvar­­lója is akadt a nyáron. A leány elpirul... — Rendes gyerek az, teszi hozzá megmosolyogva a le­ánya színváltását. Tudja az a baj, — beszél tovább — hogy megint öregebbek let­tünk egy évvel. A fiatalok ezt nem veszik észre, de az én korosztályom már annál inkább. Marika kifejezetten örül, hogy hamarosan ’73-at írunk, mert nagykorú lett az idén. v-— Hogy mire költöttünk az idén? Elsősorban ruház­kodásra. Mint látja most is. Otthon a háztartásban meg • van már, ami szükséges. Ha meg kell még valami, majd előteremtem én. Bírom még, ha a gyomorfekély nem kí­noz. Ezt is 1972. hozta,

Next

/
Thumbnails
Contents