Szolnok Megyei Néplap, 1972. december (23. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-23 / 302. szám

1972. december 23. SZOLNOK HEGYE] NÉPLAP 5 Ä io figyelmet továbbra is az ifjúság politikai, erkölcsi nevelésére, általános és szakmai képzésének javítására kell fordítani Beszámold a megyei pártbizottság üléséről Mint azt tegnapi lapunk­ban közöltük, szerdán ülést tartott a megyei pártbizott­ság. Az ülés dr. Gergely Ist­ván, a megyei pártbizottság első titkárának megnyitójával kezdődött, majd Vad András osztályvezető tartott szó­beli ajánlást a végrehajtó bizottság jelentéséhez, mely a KB ifjúságpolitikai hatá­rozatának időarányos végre­hajtásáról számolt be. Vad András többek között a kö­vetkezőket mondotta: — A Központi Bizottság határozatának végrehajtása érdekében kifejtett sokirányú tevékenységet a párt, az ál­lami-. a társadalmi- és a tömegszervezeti szervek, a gazdálkodó egységek részé­ről pozitívnak ítéljük meg. Az eredmények jelentősek. Ennek ellenére úgy ítéljük meg. hogy ez csak- jó kez­detnek fogható fel. Min­denekelőtt azért, mert a ha­tározat megvalósítása még sokirányú tevékenységet és hosszabb időt igényel. Ez a határozat jellegéből, az ab­ban meghatározott sokirányú feladatból is fakad. A poli­tikai, a kulturális, a gazda­sági élet terén egyaránt to­vábbi erőfeszítésekre van szükség a párt ifjúságpoliti­kájának következetes érvé­nyesítése szempontjából. Az ifjúságpolitikai határozat végrehajtásának megyei tapasztalatai A jelentés a következőkről adott számot a megyei párt­­bizottságnak. A KB határozatában. a mégyei pártbizottság intéz­kedési terveben meghatáro­zott feladatokat figyelembe véve a pártbizottságok, az állami, társadalmi és tömeg­szervezetek megyei szervei kidolgozták saját munka­­programjukat, intézkedési tervüket. Ebben meghatá­rozták területük legfonto­sabb feladatait, az intézke­déseket a határozat végre­hajtásának szervezése, ellen­őrzése érdekében. Általános tapasztalat, hogy a határozatot egyetértéssel fogadták. Időszerűnek, szük­ségesnek tartják, mivel 1957 óta ez az első olyan ifjúság­politikai dokumentum, amely a társadalmi változá­sok tükrében elemzi az ifjú­ság helyzetét. A határozat, .feldolgozása egy egészséges folyamatot indított el á "'fiatalokkal, az it'júságpoli tűrni kérdésekkel való foglalkozást illetően. Egyre tervszerűbb, rendsze­resebb. következetesebb az e téren jelentkező problémák megoldásával való foglalko­zás minden területen. A pozitív irányú tenden­ciák, az elért eredmények mellett néhány területen — különösen a községi párt­szervek, az alapszervezetek, a gazdasági vezetés egy ré­szénél — tapasztalható, hogy a kidolgozott programok túl általánosak, nem elég gya­korlatiasak. A feladatok meghatározása nem elég konkrét. A felelősség kérdé­se esetenként elmosódik. Az iparban és a mezőgaz­daságban dolgozó fiatalok, valamint a tanulóifjúság helyzetének részletes elem­zése után így folytátódott a jelentés: A Központi Bizottság ha­tározatának feldolgozása, végrehajtása során kedvező, hogy az ifjúság helyzetével, megítélésével, gondjaival, jogaival és kötelességeivel való foglalkozás jobban a figyelem hatósugarába ke­rült. Egyre kevesebb helyen kezelik periférikus kérdés­ként Növekedett a társa­dalmi összefogás és felelős, ség az ifjúságért. A párt­­szervek irányításával a kü­lönböző területeken megtett intézkedések mindinkább egyiránvba hatnak, a fiata­lok érdekeit szolgálják, elő­segítik körülményeik javu­lását. A megye ifjúságának vi­lágnézeti. politikai, erkölcsi arculatát egyre kedvezőbb jegyek jellemzik. Elfogadják, magukénak vallják a párt politikáját. Tetteikben ezt kifejezésre juttatják. Érde­keikkel egybeesőnek tartják. Mind nagyobb teret hódít körükben a marxizmus—le­­ninizmus. Magatartásukat egyre inkább áthatja a kö­zösségért, szűkebb környe­zetükért érzett felelősség. Az ifjúsági szervezetről többek között így számolt be a végrehajtó bizottság jelentése: Erősödött a KISZ tagjai­ban a párthoz való tarto­zás érzése. Elfogadják, szük­ségesnek tartják a pártirá­­nyítás közvetlen formában való érvényesülését. Növe­kedett a KISZ-tagok és a KiSZ-vezetők között a párt­tagok .aránya. A IvISZ-szer. vezetek eg'vne hatékonyabban foglalkoznak az arra alkal­mas fiatalok párttaggá ne­velésével A pártszervezetek irányító- segítő munkájának eredményeként. javult a KISZ-szervezetek párttag ajánlási munkája. 1971-től 1972. június 30-ig 1643 har­minc éven aluli fiatalt vet­tek fel a pártba. A pártba felvett fiatalok közül 1242 korábban KISZ-tag volt, s 74.1 százalékuknak a KISZ- alapsziervezet volt egyik ajánlója. 1970-ben 317 fiatalt ajánlottak a KlSZ-szerve­­zetek. A pártba felvett fia­talok döntő többsége párt­­megbízatásként a KISZ-ben kapott feladatot. Probléma, hogy a KISZ- szervezetek egy részének pártépítő tevékenysége nem elég rendszeres, tervszerű és tudatos. A párthatározat végrehajtása során jelentős Változás következett be a KISZ-vezetőségek összetéte­lében. Növekedett a KISZ- vezetésben a nők, a fizikai munkások és a 20 éven fe­lüli fiatalok aránya. A párt­tagok aránya több mint két­szeresére növekedett (szá­muk közel 1800 volt 1971- ben) a KISZ-ben. A megyei -'árt-végrehajtó­­bizottság jelentése végezetül a KB ifjúságpolitikai hatá­rozatában és a megyei párt­­bizottság intézkedési ter­vében foglalt célkitűzések megvalósításához szükséges intézkedéseket elemezte. iában nem külön, hanem a társadalom összkérdéseivel együtt elemezzék, úgy old­ják meg. Szükséges az is — hangoz­tatta a továbbiakban Jakab elvtárs, — hogy néhány té­mát külön napirendként ele­mezzenek a párt- és a tö­megmozgalmi szervek. így például a bejáró munkás­fiatalolt helyzetét. Rendsze­resen. tudatosan kell velük foglalkozni, politikai nevelé­sükkel törődni. Ugyanilyen speciális, külön elemzendő kérdés a lányok helyzete. Mérlegelni keílene közöttük a KISZ vonzáskörét, szak­maszerzési lehetőségüket és ígv tovább. Jakab Sándor a továbbiak­ban arról beszélt, nem vé­letlen, hogy — diákparla­menteken a legtöbb mnasz a szakmunkástanulók részé­ről hangzott el. Meg kellene vizsgálni intézményeiket, fel­szereltségüket, a tanári ka­rok szakképzettségét, kollé­giumi elhelyezésüket és így tovább, hiszen tűrhetetlen, hogy a mostani korszerűtlen képzésben részesüljenek a következő évekt>en is azok a szakmunkások, akik már lényegében a kommunizmus építői lesznek. A munkás­ifjúság helyzetének vizsgá­­lása mindenképpen külön napirendi pontot érdemel. Ne csak a gazdasági és szer­vezeti életre vonatkozó tó­­nyeltre figyeljünk, hanem azt is vegyük számításba: sokan nem végzik el közü­lük az általános iskolát, he­lyenként — szűkebb körben bár — de mégiscsak újra­termelődik az analfabétizu mus. Szívesen dicsekszünk azzal, hogy hazánkban mi­lyen sokan olvasnak. Azon viszont keveset meditálunk: a munkásfiatalok milyen mértékben forgatják a köny­vet. Érvényt kellene szerez­ni annak a követelménynek', miszerint a gazdasági veze­tők is felelősek a termelő­­munka mellett a fiatalok gondolkodásmódjáért, csele­kedeteiért, egyszóval a po­litikai nevelőmunkáért. Csak így lehet a mostaninál na­gyobb gondot fordítani a munkahelyi nevelésre. Nem lehet art várni, hogy a szo­cialista brigádmozgalom majd mindent megold. Meg­felelő, esetleg régen hasz­nosnak bizonyult, de közben feledésbe ment módszereket (pl. faliújság, röpgyűlés stb.) is kellene, keresni ennek ér­dekében. A továbbiakban ártól be­szélt Jakab elvtárs, hogy több fiatalt kellene bevonni a közéletbe. A soron követ­kező tanácsválasztások is. jó alkalmat kínálnak majd er­re. A közéletbe beosztottak között meg kellene vizsgálni a munkásfiatalok arányát. S azt is. hegy az ifjú közéleti emberek eleget tesznek-e megbízatásuknak, s kapnak-e ahhoz kellő segítséget. A KISZ munkastílusáról szólva hangsúlyozta Jakab elvtárs a változtatás szüksé­gességét, jjogy az ifjúsági silarvezet vonzóbbá váljon a fiatalok — elsősorban a munkásfiatalok számára. Eh­hez nemcsak felülről kell útmutatást várni, hanem helyileg is lehet új formá­kat, módszereket keresni, új feladatokat kimunkálni. Alapvető követelmény ilyen vonatkozásban: kevesebb papírmunka, több időtöltés a fiatalok között. S mindezt úgy Csinálni, hogy eszmei­séget is adni, többet foglal­kozni a fiatalok marxista— leninista képzésével. Mégpe­dig mindenekelőtt a mun­kásifjúságéval, abban a kör­ben erősítVp a szervező munkát is. Az ifjúságpolitikai mun­kában pártszervezeteinknél tapasztalható kedvező vál­tozást értékelve, a továb­biakban is követendő példa­ként jelölve arra hívta fel a figyelmet Jakab elvtárs, hogy egyetlen pártszervezet sem szemlélheti előkelő ide­gen módjára az ifjúsági szer­vezetet. Állandó, szerves kapcsolat kell a párt- és a KISZ-szervezetek között. Csak így lehet eredményesen dolgozni az ifjúság nevelé­séért. Társadalmi helyzetünk megfelelő alapot nyűit az ifjúság neveléséhez M. Szabó. István, a BM Szolnok megyei Rendőrfőka­pitány ság vezetője felszóla­lása során — többek között — arról beszélt, hogy társa­dalmi helyzetünk megfelelő alapot nyújt az ifjúság ne­veléséhez, lehetővé teszi, hogy jól képzett, szocialista típusú emberek váljanak be­lőlük. Fiataljaink döntő többsége él is a lehetőség­gel. Ha vannak is kirívó esetek azokból nem szabad általánosítani. Gondjaink nem olyanok, hogy a neve­lőmunkát helyettesítő admi­nisztratív eszközökkel kell­jen megoldani azokat. Legdeterminá’ óbb a példamutatás Andrási Béla, a Jászberé­nyi Tanítóképző Intézet igazgatója azt hangsúlyozta, hogy az ifjúságpolitikai ha­tározat végrehajtása hosz­­szabb időt, tervszerű mun­kát, társadalmi összefogást igényel az élet minden te­rületén. Aláhúzta art is, hogy a fiatalok nevelésélien legdeterminálóbb a példa­mutatás, az eszménykép ál­lítás. Semmi sem formál jobban.' mint az eszmé­nyeinknek megfelelő életvi­tel, a szó és a tett egysége. Alánéi ez hiányzik, ne ok­tassa a fiatalokat, — legyen bár szülő, vagy nevelő — mert szavának nem sok fo­ganatja lesz, inkább ciniz­must szüL „KőveteleV, mert tisz’ellek* Ä pártbizottság! ü1és vitája A gazdasági vezetők is felelősök az ifjúságért Jakab Sándor, a Központi B!zotts?g tagiának felszólalása Miután elismerő szavakkal szólt a pártbizottsági ülés elé terjesztett jelentésről, a következőkről beszélt Jakab Sándor: — A jövőben különböző fórum 'Uon gyakrabban kell napirendre tűzni az ifjúság­gal való törődést, elérni, feogy az a mindennapi mun­ka szerves részévé váljon. Amikor a párt. a gazdasági szervek, vagy tömegszerve­zetek tárgyalnak valamilyen közérdekű témát. minden esetben szólni kell a fiata­lokról és a nőkről, mérlegel­ni helyzetüket, munkájukat az adott témakörrel össze­függésben, Gondjaikat álla-Szurmay Ernő, a megyei könyvtár igazgatója többek között arról szólt, hogy if­júsági politikánk legfőbb célkitűzése: felkészíteni a fiatalokat a rájuk váró fel­adatok'a mienkénél is jobb teljesítésére. Makarenkót idézve („Követelek, mert tisztellek”) hangsúlyozta, hogy életkorának, felkészült­ségének, lelkivilágának, szo­cialista célkitűzéseinknek figyelembe vételével köve­telni kell az ifjúságtól. S nemcsak követelni, mun­kánkba tevonni őket, hanem megfelelően foglalkozni ve­lük. Gyönyörű, minden igényt kielégítő klubkönyv­tárakat építünk például. — de arra már kevés gondot fordítunk, hogy tartalmas legyen a munkájuk. Pedig ha mi nem kötjük le a fia­talok figyelmét, ha nem kelt­jük fel érdeklődésüket — politikai vákuum nem lévén — könnyen akadhat más, aki a ml világnézetünkkel ellentétes irányba próbálja befolyásolni őket. Nem kielégítő a munkába lépő fiatalok fogadása letően. Erre vall az is, hogy tizenhétezer szakszervezeti tisztságviselőből 4700 fiatal. Emellett 7200 fiatalt vontak te a szakszervezeti poli­tikai oktatásba. Ennek a figyelemnek érté­két csökkenti, hogy a mun­kába lépő fiatalok fogadása, a kollektívába való beillesz­kedésük segítése nem kielé­gítő, pedig évente több mint háromezren lépnek munká­ba. Keveset foglalkoznak a szakszervezetek a szakmun­kásképző intézetekkel is. Jó kezdeményezésként említette, hogy évi százezer Ft_ot biz­tosítanak a szakmunkásta­nulóknak színházi előadások megtekintésére, illetve hang­versenyek látogatására. Je­lentős összegeket költenek ifjúsági klubokra is. B zottságdömping gátolja munkánkat Szívós Antal, a KISZ MB első tiikára elismeréssel nyügtázta, hogy a társadal­mi munkamegosztás az ifjú­ság nevelésében is fejlődik. A KISZ jó kapcsolatokat alakított ki a társadalmi és tömegszer mezetekkel, a ta­nácsokkal, a honvédséggel. Munkájukat azonban gátol­ja a nagymérvű határozat és bizottságdömping. A KISZ-nél pillanatnyilag. legalább 160 érvényben lévő határo­zat van. Sok a jelenteni va­ló azok végrehajtásáról. Szinte hetenként alakulnak bizottságok, melyekbe elvár­ják a KISZ megyei bizott­­ságának képviselőjét. Amíg ezeken nem változtatnak, az ifjúsági szervezet munkájá­ban érdembeli változás alig­ha várható. A fiatalok a mai életviszonyoknak megfelelően akarnak élni — Nem lehet elintézni a fiatalokat azzaL hogy túl igényesek. — mondotta Ba­logh Lajos túrkevei mező­gazdász. — Meg kell érteni, hogy ők a mai életviszo­nyoknak megfelelően akar­nak élni. Régi, elavult is­tállóba nehéz gondozót ta­lálni. Korszerű állattenyész­tési telepen végzett munká­ra viszont mindig akad vál­lalkozó. A fiatalok vonzód­nak az új technikához, és technológiához, bevezetésük­nél mindig lehet számítani a fiatalokra. Ne csak pénzügyi támogatást Bevezetőként arról beszélt Zsamai György szakmunkás­­képző intézeti tanár, hogy néhány üzemben az ifjúsági szervezet segítése kimerült kisebb-nagyobb összegű pénz­ügyi támogatásban. A szer­vezeti élethez ugyanakkor a legelemibb feltételeket sein biztosítják. Helyenként nincs például semmilyen helyisége a KISZ-nek. Utalt a felszólaló arra is, hogy ha az idősebbek nem foglal­nak állást politikai kérdé­sekben, akkor a fiatalok is vonakodnak. Ezért is szüksé­ges a felnőttek példamuta­tása.' Nem szólamokra van szükség Eszenyi Kálmán az építő­ipari pártbizottság titkára azt hangoztatta, hogy az if­júsági munkában nem szó­lamokra van szükség, ha­nem konkrét módszerek ki­dolgozására. Pontosan meg­határozott feladatokat kell adni a fiataloknak, s akkor számítani is lehet rájuk. Túlnyomó többségük akar és tud is segíteni bármikor, — legyen szó vállalati ügyek­ről. vagy társadalmi mun­káról. Szóvátette a felszó­laló azt is, hogy a fiatalok körében nagyobb megbecsü­lést kellene kialakítani a fi­zikai munka iránt. Komplex társadalmi feladat Tóth Tibor a megyei ta­nács osztályvezetője az ifjú­ságpolitikai határozat leg­nagyobb jelentőségének azt tudta te, hogy a fiatalok nevelését, komplex társadal­mi feladatként jelöli meg. Szólt arról is, hogy míg a korábbi években az ifjúsági szervezetek támogatására úgyszólván semmit nem tu­dott juttatni a megyei ta­nács, jövőre klubok felsze­relésére. egyetemi előkészí­tők szervezésére és egyéb célokra 3.3 millió forintot biztosít. Dr* Gergely István, a megyei pártbizottság első titkárának zárszava: Sípos Károlyné, az SZMT titkára elmondta, hogy ked­vező szemléletbeli változáso­kat tapasztalnak az üzemi szakszervezeti bizottságoknál te a fiatalok megítélését it Dr. Gergely István, a me­gyei pártbizottság első tit­kára zárszavában kiemelte: a pártbizottság vitájában so­kat gazdagodott a jelentés. A pártbizottsági ülés alap­ján a feladatokat még kon­krétabban gyakorlatiasabban kell meghatározni. A párt az ifjúságpolitikai munka céljait világosan megjelölte, s most már a tetteken a sor. Az ifjúság e£yes rétegeivel kapcsolatos gondjaink is­mertek, azok okait is ele­mezni kell, de mindenkép­pen gyakorlatiasabb feladat­­rendszerre van szükség Ar­ra, hogy aki tesz. art kü­lönböztessük meg a mun­kára b.uzdítóktóL vagyis tettekre inkább, s nem el­­vieskedésre van szükség — hangsúlyozta Gergely elv­társ. Majd szólt az ifjúság kö­rében végzett munka mód­szereiről is. Eleget vagyunk-e a fiatalok között? — tette fel a kérdést, vagv inkább masunk közt beszélünk az ifjúságról. Jó, ha időnként találkoznak a vezetők a fia­talokkal mert a személves találkozások révén értékes tapasztalatokat szerezhet­nek, személy® kapcsolatokat létesíthetnek a fiatalokkal. Ami' fiataljaink, s köztük a munkásfiatalok, mi úgy tartjuk, — mondotta —■ nem­csak munkaerőt jelentenek a jövő számára, hanem tu­lajdonosai ennek az ország­nak. folytatói munkánknál:. Majd így folytatta: a párt ifjúságpolitikájával, a Köz­ponti Bizottság határozatá­­vaL az ifjúsági törvénnyel teljes az egyetértés. A gya­korlatban is mutatkozzon ez meg, s mindazt az anyagi forrást, ami e céljainkat se­gíti, használjuk is fel. mert sajnos vannak elmaradások, például a művelődésügy te­rületén. Azután azt hang­súlyozta. hogy a jövőben nem lehet olyan előterjeszt tés, olyan téma, ami nem foglalkozik az fijúsági ha­tározatból adódó feladatok meghatározásával. így érhet­jük el hogy a mindennapi munkánk részévé válik az ifjúsági munka, a fiatalok­kal való törődés. Gergely elvtárs zárszava után a pártbizottsági ülés egyhangúlag elfogadta a napirendet.

Next

/
Thumbnails
Contents