Szolnok Megyei Néplap, 1972. november (23. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-12 / 267. szám
Velem kukoricáznak Saeretem a dobozolt konzerveti. Vettem is nemrég] Szolnokon olyat, amelyiken ilyen megkülönböztető felirat volt: „súlyhiányos”. Valóban, nagy üregek voltak a dobozba sújkolt pástétomban, ezért olcsóbban is árusították. Vettem viszont olyat is, amelyen a súlyhiányt elismerő feliratnak nyoma sem volt. A* üreget viszont ugyanúgy megtaláltam benne, mint a felirattal ellátott dobozban. Csak ennek az árát teljes összegben fizettették meg velem. * Középiskolás gyermekemnek műszálas tornatrikót vásároltam a szolnoki sportboltban. A második tornaóra után a varrás az anyagot mindenütt elengedte. Olyannyira, hogy sok helyen a kötés szeme is lefutott. Vettem egy másikat, s egy hónap múlva az eset ugyanúgy megismétlődött. így hát rövid idő alatt több mint 100 forintot fizettem ki hasztalanul. ☆ „Balatonsalátát” vásároltam az egyik üzletben, amit 11,20 helyett 6 forintért árusítottak. Ezt a kedvezményes árat csak később értettem meg, amikor otthon megízleltem a savanyúságot, beláttam, hogy mennyire ráfizettem. A saláta keserű, poshadt volt. egyszóval ehetetlen. Kidobtam, csakúgy, mint a 6 forintot■& Puki, ez a neve annak az enyhén sós pattogatott kukoricának, amit nemrég árusítanak az üzletekben. Vacsora után, a tv előtt szívesen rágcsálom. De alig vettem még olyan csomagot, amelyikben kisebb-nagyobb sórögöt ne találtam volna. Ilyen rágcsálás közben jöttem rá: velem, a vevővel, olykor milyen könnyen kukoricáznak. . — borsi — A szórakozott ember Strigulák (A Wochenpresse-ből) Egy férj büszkesége Egy éjszakai mulatóban vetkőzőszám folyik. A sztriptíz^ táncosnői kalapját jobbra, blúzát balra, szoknyáját maga elé, harisnyáját a háta mögé dobja és így tovább. — Nagyszerű asszony! — sóhajt fel az egyik vendég. — Egyetértek — válaszol a mellette lévő asztalnál ülő férfi. — Büszke is vagyok rá, hogy az én feleségem, Csak ne lenne otthon is ilyen rendetlen! Kínos eset Kereskedők egy másközt Egy kereskedő Glasgow-ból nagyszállítmányú szardellát küldött egyik edingburghi kollegájának. Az edingburghi kereskedő néhány nap múlva felhívta üzlettársát és felháborodottan kifakadt. — Ördög vinne el téged és az átkozott szardelládat! Hiszen az egész romlott, nem le. hét megenni! — Megenni? — kérdezte csodálkozva a kereskedő. — Én azt hittem, hogy el fogod adni! /
