Szolnok Megyei Néplap, 1972. november (23. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-06 / 263. szám
1972. november 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 Október szelleme kötelez ötvenöt évvel ezelőtt dördült el a történelmi ágyúlövés, amelynek nyomán a régi világ sarkaiból fordult ki. Földcsuszamlás indult el, amely napjainkig is tart, mitöbb: világot formáló hatása egyre jobban befolyásolja az egész emberiség életét. A világ e őre ha ad. Igaz, ez .a haladás nem mentes zökkenőktől, vargabetűktől. De hisz ennek ellenkezőjét csak naív utópisták hitték. Lenin sokszor felhívta harcostársai, a munkásosztály figyelmét arra, hogy a szocialista forradalom nem egyetlen roham, nem egy diadalmas ütközet, hanem a legkülönbözőbb harcok hosszú sorozata. Egy egész történelmi korszak, amelyben a küzdelem a gazdasági élet és a kultúra, a tudományok és a közgondolkodás síkján. az élet minden területén folyik a régi, az elavult ellen, a jobbért, igazabbért, szebbért: a szocializmus végső győzelméért. tály nevéhez fűződnek. Ez az osztály volt az, amelyik minden időben és minden nehézséggel dacolva, következetesen, ingadozás nélkül haladt a maga választotta úton. A legnehezebb időkben is képes volt magával ragadni az olykor tétovázó, néha még hitében is megingó szövetségeseit, a többi dolgozó rétegeket. Több mint negyedszázad tapasztalata alapj an a magyar forradalmi munkásosztályról is elmondhatjuk ugyanezt. Hazánkban az októberi eszmék leghűbb követője, a szocializmus építésének derékhada a mi munkásosztályunk, s bízvást így lesz ez a jövőben is. Ebből következően elvitathatatlan a történelmi vezető szerep, amelyet betölt. Pártunk, amikor ezt a vezető szerepet óvja és erősíti, amikor e politika minden következtetésének levonását szorgalmazza, nemcsak, az elméleti tanításokból indul ki tehát — hanem a .több mint fél évszázados történelmi tapasztalatokból. A X, kongresszus határozatai is arra köteleznek, hogy ez az osztályszemlélet legyen az alapja az életszínvonal-politikának. a szocialista demokrácia útján teendő további lépéseknek, az oktatásügy, a művelődés- politika fejlesztésének. A X. kongresszus óta eltelt két esztendő. Szükséges és alkalmas az időpont annak vizsgálatára, hogyan sikerült eddig a kongresszusi határozatokat megvalósítani. A lenini munkamódszer sajátja a szigorú és tárgyszerű elemzés, a következtetések idejében való levonása, s ha szükséges, a korrekciós lépések megtétele. Előfordulhat. hogy az általánosan helyes irányvonal, a gyors fejlődés, a biztató eredmények és sikerek mellett találunk olyan részterületeket, ahol még nem haladtunk eleget előre, ahol a kongresszusi határozatokkal szemben adósak vagyunk? Minden bizonnyal. Ezzel szembenézni, a szükséges, megalapozott intézkedést meghozni, az előrehaladást felgyorsítani ott, ahol kell — ez a lenini munkastílus. Így tanultuk ezt az Októberi Forradalmat győzelemre vivő, a hatalmas Szovjetuniót megteremtő testvérpártunktól is, Lenin pártjától. Dolgozó népünket mindig a tenniakarás, az áldozatkészség jellemezte. Ha nem is mindig látványos — az alkotó emberek nem szeretik a felesleges hozsannázást — de nagyon eredményes az, ahogyan kezük munkájával, szellemi képességeikkel, tehetségükkel, minden erejükkel gazdagítják szabad hazánkat. A ma emberét a napi tettek avatják forradalmárrá. Mindenekelőtt a tettek — s csak azután a szavak. Ez napjaink forradalmi hazafisága. A tettekből pedig akad bőven. Korántsem fejeztük be amit elkezdtünk negyedszázad előtt, vagy kisebb dimenzióban mérve: a X. kongresszus áltál kijelölt közbenső szakasz tennivalóinak jó része is előttünk bokrosodik még. Nagy feladatokon, az ország egész gazdasági strukf min arra is meS~ t.vutu bennünket, hogy e küzdelem során mindig őrizzük meg objektív ítélőképességünket. A harc egyetlen fázisában sem szabad elveszíteni a távlatokat, soha nem szabad a pillanatnyi helyzetet más koordinátarendszerben mérni, mint amit a kiindulópont és a végcél határoz meg. E történelmi és tudományos szemléletmód segít abban, hogy elkerüljük a sikerek feletti elbizakodottság, * önteltség veszélyét ugyanúgy, mint a balsikerek, pillanatnyi kudarcok, netán elkövetett hibák okozta elkeseredést, pesszimizmust. Amikor a Nagy Októberi Szocialista Forradalomról emlékezünk, büszkén vesz- szük számba és tárjuk a világ elé hazánk fejlődésének, a szociglizmus építésében elért eredményeinknek 'tényeit. Sikerekben gazdag esztendők állnak mögöttünk. Ma már nemcsak biztató reménysugár a szocializmus, hanem egyre több része van népünknek az elért eredmények gyümölcseiből is. S a jövő, amelyet pártunk X. kongresszusa vázolt fel előttünk, ugyancsak biztató. A szocialista építésnek, társadalmi rendszerünk fejlesztésének nagyszerű programja, a termelési viszonyok, a gazdaság, a kultúra kibontakoztatásának, népünk, munkásosztályunk, parasztságunk boldogulásának ígérete áll előttünk. túrájának újraformálásán fáradozunk. íme, csak jelzésül ennek néhány főbb pontja: Komplex energiaprogram megvalósítása, amelynek fővonala a szénről az olajra, gázra való átállás; bauxit-alumínium- program, amelynek a Szovjetunió segítségével való teljesítése révén 1975-re az egy főre jutó alumínium fehalsználásában az USA színvonalát érjük el; az olefinprogram keretében, más szocialista országokkal együttműködve a világ egyik legnagyobb és legkorszerűbb petrolkémiai bázisát hozzuk létre; öt éve még a kifejezés is alig volt ismert, ma komplex számítástechnikai programunk van, amelynek teljesítése a tudománjms gazdaságirányításnak elengedhetetlen feltétele; folyik az egész könnyűipar átfogó rekonstrukciója, amelynek hatására a fogyasztási cikkek egész sorának az ára csökkenthető lesz; az iparszerű nagyüzemi állattenyésztés és a hozzá kapcsolódó feldolgozóipar megteremtése után egyszer s mindenkorra, magas színvonalon megoldódik az ország lakosságának hús- és tejtermék ellátása; folyik a korszerű építőanyagipari bázis kiépítése, az építőipar gépesítése, amely alapját képezi minden építőipari feladat, közte a lakásprobléma végleges megoldásának; említhetjük még a járműprogramot, amely a tömegközlekedés, az utak korszerűsítése mellett tartalmazza azt a célkitűzést — amely már az európai színvonalat jelenti —, hogy minden húsz személyre jusson hazánkban egy személygépkocsi. Ez a mintegy 15 milliárdos nemzeti program olyan felemelő és szép célkitűzések sora, amelynek megvalósításán bizonyára jó szívvel és kedvvel, eddigi hagyományaihoz híven dolgozik ezután is a magyar munkásosztály, s vele a szocializmust elfogadó, hazája jövőjéért tenni kész osztály- szsövetségesei. Számunkra a szocialista építőmunka forradalmi lendülete most a hétköznapi tettek milliónyi mozzanatában fejeződik ki: a hatékonyabb gazdálkodásban, a fegyelmezettebb, termelékenyebb munkában, az emberi együttélés általános normáinak következetesebb tiszteletben tartásában, a szocialista életmód és közgondolkodás megbecsülésében. Lényegesen meggyorsulhat e feladatok megoldása, ha a Szovjetunió fél évszázados tapasztalatait helyesen felhasználva megpróbáljuk mindazokat a buktatókat elkerülni, amelyeken idősebb testvérünk fejlődése során már átlépett. A szovjet nép, a Lenin alapította kommunista párt soha nem erőszakolta rá tapasztalatait más népekre, pártokra. De ez nem ment fel az alól az internacionalista kötelesség alól, hogy figyeljünk oda a fél évszázad során összegyűlt gazdag tapasztalati anyagra. Sikereink egyik záloga, hogy ezt eddig is megtettük. Az Októberi Forradalom évfordulója kellő alkalom annak kinyilvánítására, hogy így kell tennünk a jövőben is. ha gyorsabban és kevesebb zökkenővel akarunk a szocializmus útján előrehaladni. Az Októberi Forradalom a proletariátus forradalma volt. Az utána eltelt fél évszázad azt bizonyítja, hogy a szocializmus építésének hétköznapi forradalmi tettei is elsősorban a munkásoszA program szép es felemelő. Amit kinek, kinek tenni kell érte, nem sok. Szocialista hazánk fejlődése mindenkitől saját munkájának még jobb elvégzését követeli. Ez a követelmény egyszerűnek és természetesnek látszik. de megvalósítása mégsem olyan könnyű. Számolni kell azzal, hogy a mi társadalmunkban ma még együtt van a jó a rosszal, még kísért bennünket a múlt, a maradiság, az önzés, az anyagiasság. Annak érdekében, hogy ki-ki saját munkáját jobban végezhesi- se holnap, mint ma, ezek ellen is fel Ítéli lépni. A társadalomban is. mint jó kertész a természetben, óvni, ápolni kell a hasznosat, a nemeset, irtani mellőle a gazt. S mint a természetben, úgy a társadalomban is el kell érni, hogy a gyomok ne kapjanak az éltető napfényből. Csak a társadalmilag hasznosnak legven nálunk szabad útja. Érje azokat a mind több anyagi és erkölcsi elismerés, — a dolgozó milliókat, a szocialista brigádok tagjait, az önkéntes társadalmi munkásokat, a szocializmus ügyének sok önzetlen harcosát — akik érzik, tudják és vallják: csak a jól végzett munka maradandó, és a munkáshatalom csak a maradandót becsjili, értékeli. Ötvenöt esztendő telt el az első győztes munkáshatalom születésnapjától. Az eltelt idő történelmi mértékkel mérve igen rövid. Ám ahhoz mégis elegendő, hogy megerősítsen bennünket: jó úton járunk. A szocializmus útja az egyedüli út, amely népünk felemelkedéséhez vezethet. Ezért köszöntjük hálatelt szívvel azokat, akik a történelmi ágyúlövéssel rést nyitottak a kapitalizmus bástyáján, s előttünk járva szélesre taposták az utat, elhozták számunkra a szabadságot. Szilárdan hisszük, hogy népünk boldogulása — mint a múltban is — szorosan kapcsolódik a Szovjetunió, a szocialista országok testvéri közösségének sikereihez, politikai, gazdasági, katonai erejéhez. Ezért elvi politikánk rendíthetetlen alaptétele a testvéri szövetség ápolása és erősítése október szülöttével, a Szovjetunióval, a béke és szocializmus legyőzhetetlen világhatalmával. VARGA JÓZSEF. Jászkubikos , vertek a hideg esők... A megyei honismereti hónap keretében a falu szülöttére, a magyar munkásmozgalom kiemelkedő harcosára, az illegális kommunista párt egykori titkárságának tagjára, Solymosi Ignácra emlékeztek a jász- árokszállásiak. Megkoszorúzták Solymosi Ignác emléktábláját, meghallgatták a kortárs, Hunya István emlékezését és megnézték a művelődési ház irodalmi színpadának Solymosi Ignácról szóló szép műsorát. A hegyek üde leheletével érkezik a reggel. A főtérre hamar fényes csíkot vet a nap. Nyílnak a kapuk, mozogni kezd a falu. Ez már a második ébredés- Az első még akkor volt, amikor felberregtek az Ikar úszók, hogy Gyöngyösre, Jászberénybe vigyék a munkáso- kát; amikor a traktorok is püffögni kezdtek, hogy nekieredjenek a határnak. A második ébredéskor indulnak a gyerekek az iskoKókai István: „Itt búcsúzott el tőlem egy hajnalban” i lába. Megállítok két kislányt Mini-sztárok, egészséges reklámmodellek; „Bakfis-divat 1972”. —- Solymosi Ignácot keresem. Ez a faluja. Ismerik-e? Nemigen tudják hová tenni a kérdésemet. De ha' mar megtudom, miért nem... — Már... Az már nem él.„ Tegnap volt róla az ünnepség. — Igen. Hát... ki is volt az az ember? A lányok ekkor már sejtik, mire is volnék kíváncsi. — Irodalmi színpadot is csináltak róla. A faluban született, vöröskatona is volt, meg... Megakadt, de a másik már selypítette is: — Ahogy elmondta a Hunya István... bácsi..., meg ahogy ' benne van egy könyvben, hát a Solymosi Ignác a kommunista párt egyik vezetője volt aki az akkori szegényembereknek sok jót csinált meg, még többet is csinált volna, de el kellett neki menekülnie, úgy, hogy... Ö is megakad, moáfc a társa segít. Megrántja a barátnő karját: — Becsengetnék! Tessék eljönni az iskolába, ott minden benne van az őrsi naplóban. A szülőházát keresem. Nem tuom. hogy a jóindulatú, lelkes. de egymásnak bizony ellentmondó útbaigazítások melyikét járjam. Szűk utcák kacskaringóznak. Az egyik udvaron, kidobva a pajta mögé, rozzant, szúette kubikostaliga. Majdnem benyitok a kapun. Játszik velem a kép- zelet. Jogos, hiszen Solymosi Ignác java életét a tatr ♦' * ssimas! iűNác * wmw.nc f OS* % K-.m.n ■*$*,<.. * ü'fúmmr mms mm: ív iimmin vV: ** 4 **l»$*! TJJfitS ’959 twtr : ■ Emléktábla a községi párt ház falán gakerék nyikorogta el. Egy volt azok közül, akik megroggyanó térddel feszültek a lapátnak, a gödrök padlóin, hámba fogták önmagukat és hajókötél izmaikat összegörcsölte a küszködés. Hány, alkotásra képes, tiszta gandolatú tehetséget nyomorított így el a szegénység?! Életrajz-részlet: „Húst a nagygazdánál csali egyszer ettem hetenként, vasárnap délben, de akkor is sürgetett: mi lesz már. meddig falsz? Nem etetni hoztalak ide, hanem dolgozni.” Vaktában csattogtatom a fényképezőgépemet az öreg házakra. ’ Egy elmondás alapján valamelyikükben Solymosi szülőházát vélem. Végre aztán Tősér Gyula, a nagyközség pártbizottságának titkára, jó nyomon indít. Jaszai Mari utca 18- Parányi ház, pindurka cipészműhely. Kókáí Isiván bácsi kis világa. De maga a történelem a három verébug- rásnyi porta. — Innen vittek el mindig, amikor elvittek. Itt, a kapuban búcsúzott el tőlem A vöröskatona Ignác egy hajnalon 1932- ben. Akkor már a párt egyik titkára volt, de nagyon beteg volt már, nagyon. Ahogy kijött a börtönből, a párt Utolsó fényképe, egy krími szanatóriumban utasította, hogy menjen ki a Szovjetunióba, kezeltesse magát. Gyógyíthatatlan volt már akkor, éh. azt mondom. Megöleltük egymást, szorongatta a kezemet, aztán mondta, hogy megy. Gál Jani vitte a csomagját a györki állomáshoz, ő meg utána, a kertek alatt. Keménykötésű, rendes ember volt. A bírók előtt se félt soha. V édőbeszédrészlet: „Azzal vádolják a kommunistákat, hogy a szabadságjogokat el akarják kobozni és zsarnoki uralmat akarnak teremteni. Mi azon az állásponton vagyunk, hogy a burzsoázia által hangoztatott szabadságjogok, az egész jogfilozófia és maga a büntető törvénykönyv azon épül fel, hogy csak addig léteznek ezek a szabadságjogok, ameddig ez az uralkodó osztálynak megfelel. Mikor azt látja, hogy veszélyben van, saját maga teszi félre az általa hangoztatott szabadságjogokat. Nekem tehát semmi más eszköz a zárt tárgyalás elrendelése után nem áll rendelkezésemre, mint az, hogy tiltakozás- és tüntetésképpen mindenféle válasz és nyilatkozattételt megtagadom. Osztálybíróság előtt állok, nem vagyok hajlandó vallomást tenni.” Egy liliputi. Munkácsy utcai házban olyan kincseket találok Solymosi Ignácról, a családi iratok között, amilyet máshol sehol. Ismerős kis ház, itt beszéltem jó két éve a forradalmár fiával, Jánossal. Solymosi Ignác sógornője féltve mutatja a családi ereklyéket. S közben minduntalan ..Jánoskáról” — javakorabeli ember már ő is — „Náci” fiáról beszél. — Jánoska, meg a családja, Moszkvában él. Amikor itthon volt, mindenhová elvittem, mindenhová, ami csak az apjára emlékeztethette. — A szülőház...? — A Jákó úton... Jobbra- Az első ház. Megtalálom az utcát Juhász Béláné, a régi szomszéd, jól emlékszik a nádtetős kis házra, és a lakóira. — Nagyobbacska gyerek volt mint én, nem pajtás- kodtunk együtt, de azért előttem van... Szép, barna gyerek volt, komoly, kihúzott derekú. Üzenet az utókornak; „Jászkubikos voltam, vertek a hideg őszi esők, tapostam havat, jeget eleget, belefagyott a kapca a bakancsomba, kirepedt a szám a láztól, éltem avas szalonnán évekig, jó ha néha cibereleves került a gyomromba; megtanultam alaposan, hogy a magamfélének sok mindent ki kell bírnia. Csak így maradtam meg, mert ahogy a hideg őszi esők vertek, úgy ütöttek.” Emléktábla kívánkoznék az átalakított szülőházra, mert Solymosi Ignác ugyan ott él a jászárokszállásiak emlékezetében de generációk jönnek, generációk mennek, a márványtébla pedig örökéletű emlékeztető: „Ebben a házban született...” Tiszai Lajos
