Szolnok Megyei Néplap, 1972. november (23. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-04 / 261. szám

12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. november 4. 1972. NOVEMBER 4. SZOMBAT KAROLY NAPJA A Nap kél: 6.32, nyugszik: 16.23 órakor. A Hold kél: 4.58, nyugszik: 15.12 órakor. Várható időjárás ma es­tig: sokfelé délelőtti, néhány helyen, főként észak-kelet és a nyugati határvidéken egész napon át tartó köd, ködszitálás. A köd felszállá­sa után kevés felhő, napos idő. Eső nem lesz. Napköz­ben kissé megélénkülő, vál­tozó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmér­séklet 13—16, a tartósan ködös helyeken 8—12 fok között Mendelssohn Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1S47. november 4-én halt meg — 38 éves korában — Félix Mendelssohn Bartholdy, ki­váló német zeneszerző, kar­mester, zongora- és orgo­naművész. Hamburgban született, 1809 februárjában. Kétéves volt, amikor szülei Berlinbe köl­töztek. Itt, a gazdag bankár­család jólétében, gondos ok­tatás mellett fejlődött ki Félix zenei tehetsége. Kilenc éves volt, amikor mint zon­gorista, először lépett a nyil­vánosság elé; a zeneszerzés­ben is korán tanújelét adta tehetségének, 11—12 éves ko­rában már komponált. 1821- ben bemutatták Goethének, ettől kezdve a költő halá­láig, annak dédelgetett ked­vence, s egyik fő zenei ta­nácsadója volt. 1826 nyarán fejezte be Shakespeare: Szentivánéji álom című da­rabjához írott nyitányát. Közben tovább tanult, a ber­lini egyetemen Hegelt hall­gatta; zenekarok élén vezé­nyelt, mint zongorista gyak­ran lépett pódiumra, éne­keseket kísért, nevet szerzett magának a közönség köré­ben is. Rövid életének utolsó fe­jezete Lipcséhez kapcsolódik, 1835-ben itt lett a Gewand- haus-zenekar vezetője. A vá­rosban kedvére gyümölcsöz- tethette rendkívüli tudását, zenekultúráját. Sok külföldi meghívásnak tett eleget; járt Angliában, Olaszországban, Svájcban, Franciaországban, Ausztriában, s az 1830-as években hazánkban is hang­versenyezett — SZOCIALISTA brigá­dok V. levelező vetélkedőjé­nek nyilvános döntőjét ren dezik ma este 19 órakor Tö- rökszentmiklóson a járási­városi művelődési központ­ban. A döntőben tizenegy szocialista brigád méri össze tudását. Vendéglátói pari napok Törökszent- mik Jóson Törökszentmiklóson, no­vember 2—5 között vendég­látóipari napokat rendez az ÁFÉSZ. Részt vesznek és be­mutatják készítményeiket a karcagi és a kunszentmártoni ÁFÉSZ vendéglátóipari egy­ségei is. Tegnap a törökszent­miklósi 2. sz. étteremben tii- deg-meleg ételek és cukrász­ipart termékek vásárlással egybekötött bemutatója kez­dődött. Érdekesség, hogy a bemutatott árukat a közön­ség és a zsűri együttesen bí­rálja el. Ma borbemutató lesz, holnap pedig táncdal-esttel zárják a programot. Elkészült a televízió óriásstúdiója Rég várt esemény színhe­lye volt tegnap, a Magyar Televízió Szabadság téri szék. háza. Az egykori tőzsdepalo­ta Beloiannisz utca felé eső épületszámyának nagyobbik felében másfél éven át tartó munkával épült fel az új. színes tv-stúdió. s az ezzel kapcsolatos helyiségek. Az új óriásstúdió avató ünnep­ségén Tömpe István, a Ma­gyar Rádió és Televízió elnö­ke mondott beszédet, majd az építésben, tervezésben, ki­vitelezésben résztvevő válla­tok dolgozói részére jutalma­kat nyújtott át ANTIREKLÁM őszintén szólva tulajdon­képpen semmi közöm a szol­noki ÁFÉSZ-hez. Legfeljebb annyi, högy egyes üzleteiben én is vásárolok, meg ami­kor sorbaállok a pénztár­nál, elolvasom a számomra, vásárló számára kirakott fi­gyelemfelkeltő kiírásokat. A Jólét ABC-ben is elolvas­tam, sőt néhányat le is ír­tam. „Jó úton jár, ha nál- lunk vásárol.” Általában igyekszem jó úton járni, de nem vagyok biztos benne, hogy az akkor a jó, ha „nál- luk” vásárolok. Még akkor sem, ha a vásárlásaim után visszatérítést fizetnek. Azon már nem is lepődtem meg, hogy a masinák fölött egyik helyen „kávéőrlő”, mellette „kávé őrlő” fölirat díszeleg. .Biztos, ami biztos. Az már kevésbé, hogy a „vitamindús konzervek” hosszú í-vél írandó. Szeren­csére az üzletben „játék- áruk választékosán kapha­tók”. Hogy ezek a játékáruk milyenek is valójában nem tudom, viszont a reklámszö­vegek nyelvezete valóban vá­lasztékos ... A lottó e heti nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Balassagyarmaton megtar­tott 44. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták b'2l 39, 59, 82, 89 — ŰJ, modern gépműhelyt adtak át a kunhegyesi Vö­rös Csillag Tsz-ben. Termé­szetesen modern öltözőket is építettek hozzá. — TELJESÍTETTE idei fakitermelési tervét a szol­noki erdészet. Október vé­géig a zömmel a Tisza ár­terében különböző fajtájú nyárfákból 17 ezer köbmé­tert termeltek ki. SZOLNOK November 4 (szombat): Az élelmiszer és iparcikk bol­tok a szokásos hétköznapi, a húsboltok a pénteki napra megállapított időben tartanak nyitva. November 5 (vasárnap): át­helyezett munkanap. Minden egység a szokásos szombati nyitvatartás szerint üzemei November 6 (hétfő): áthe. lyezett vasárnap. A Szolnok megyei Élelmiszer Kiskeres­kedelmi Vállalat boltjai kö­zül az 1. sz. vegyes élelmiszer (Beloiannisz út 6.) és a 4. sz. vegyes élelmiszer (Vöröshad­sereg út 6.) 7—10 óráig: a 90. sz. ABC áruház (Ságvári krt. 47.), a 26. sz. húsbolt (Ady Endre út), a 34. sz. tejbolt (Beloiannisz 10.), a 92. sz. tejbolt (Ady Endre út), a 2. sz. élőbaromfi (Fiumei út piactér), a 94. sz. vágottba- romfi (Fiumei út piactér) 6.30—9.30 óráig tart nyitva. A Szolnok és Vidéke Általá­nos Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet boltjai közül a Jólét ABC áruház (Beloian­nisz út 68.) 7-r-lO óráig, a 33. sz. húsbolt (Ady Endre út 57.) 6—9.00 óráig, a piactéri zöld­ség-gyümölcs boltok 6—10 óráig tartanak nyitva. A bol­tokban friss kenyeret árusí­tanak. — A MÉK szolnoki kirendelt­ségének piactéri zöldség-gyü­mölcs boltjai 6—10 óráig lesznek nvitva. November 7 (kedd): Min­den üzlet zárva tart, piac lesz. A vendéglátó egységek ok­tóber 4-én hétköznapi, 5-én szombati. 6-án és 7-én a szo­kásos ünnepi nyitvatartás szerint üzemelnek. JÁS^BFRÉNY November 4 (szombat)* Minden bolt a szokásos hét­köznapi. valamennyi It's bolt a pénteki napra megállapí­tott nyitvatartás szerint dol­gozik. November 5 (vasárnap): Minden bolt a szokásos szom­bati nyitvatartási időt tartja be. November 6 (hétfő): az egyébként vasárnap is üze­melő élelmiszer boltok a szó­RENDET a Kossuth téren! Csak rakosgatják, hordoz- gatják a téglát, a törmeléket a Szolnoki Kossuth téren felrobbantott emeletes sarki ház romjaiból. S ha ez így megy tovább, még betekig nyelhetjük a port és bosz- szankodhatunk a kosz, a rendetlenség miatt, amit vi­szont semmi sem indokol. Sőt, a téren lakó családok, a taxi-állomás, az ott mű­ködő intézmények, boltok, Múzeum étterem egészség- ügyi érdeke egyaránt az, hogy tűnjön el gyorsan a por és piszok forrása a Kos­suth térről. Rendet és tisztaságot Szol­nok főterén, s mielőbb! — Íz — kásos vasárnapi nyitvatartás szerint árusítanak. A főtéri 142. számú ÉKV húsbolt 7—9 óráig lesz nyitva. November 7 (kedd) * Minden bolt zárva. A vendéglátóipari üzletek­ben november 5-én a szomba­ti, 6-án és 7-én a vasárnapi nyitvatartás szerint szolgál­nak ki. TÖRÖKSZENTMIKLÖS November 4 (szombat): Minden bolt a szokásos hét­köznapi, valamennyi húsbolt a pénteki napra megállapí­tott nyitvatartás szerint áru­sít. November 5 (vasárnap): A Sütőipari Vállalat 1. sz. bolt Kossuth L. 131. sz. alatt 6.30 —18.30-ig, a 2. sz. bolt Fel- szabadulás út 7.30—18.00-ig, a 11. sz. bolt Május 1. út 7— 18.00 óráig, az egyéb élelmi­szer és iparcikk üzletek a szokásos szombati nyitvatar­tás szerinti időben lesz nyit­va. November 6 (hétfő): A Szol­nok megyei Élelmiszer Kis­kereskedelmi Vállalat 334. sz. Kossuth L. út 135. sz. és 373. sz. Kossuth L. út 129. sz. egy­ségei 7—9 óráig, az ÁFÉSZ 28. sz. Áruház Élelmiszer osz­tálya Máius 1, út 1. sz. alatt 7—11 óráig tartanak nyitva. KARCAG November 5 (vasárnap): Rendes hétköznap; nyitvatar­tás lesz. az élelmiszerboltok 18 óráig, az iparcikkboltok 15 óráig tartanak nyitva. November 6 (hétfő): Min­den bolt a szokásos vasárna­pi nyitvatartás szerint dolgo­zik. November 7 (kedd): Min­den egység zárva. MEZŐTÚR November 4 (szombat): Minden holt a hétköznapi nyitvatartás szerint üzemel. ­November 5 (vasárnap): Va­lamennyi bolt a szombati nyitvatartás szerint árusít. November 8 (híifí/j Az ABC áruház és a többi egy­ség a vasárnapi nyitvatartás szerint üzemel. November 7 (kedd): Minden egység zárva. — Z — ÜJSZASZI ÁFÉSZ VEZETŐSÉGE pályázatot hirdet FŐKÖNYVELŐI ALLAS BETÖLTÉSÉRE Mérlegképes könyvelői oklevéllel és szövetkezeti gya' korlattal rendelkezők előnyben. Lakást tudunk biztosítani (építésre is lehetőség van). Fizetés képesítéstől ás gyakorlattól függően, meg­egyezés simian. < * Jelentkezni lehet- AZ ÁFÉSZ KÖZPONTJÁBAN az íg elnökénél. — Mit csodálkozol? Már rég a sörgyári egyesületben ka­jakozom! •• Üzletek ünnepi nyltvatartása A tv és a rádió mai műsorából ajánljuk ODÜSSZEIA. Homérosz hőskölteményének tévéfilm vál­tozata. IV. rész. „És mikor azt a . közelben fekvő földet elértük, barlangot láttunk meg a szélén, víz közelben, jó magasat, repkény borította.” Odüsszeusz a phaiákok ud­varában tovább meséli kalandjait. Polüphémosz az egysze­mű küklopsz barlangjába zárta őt társaival együtt, s kö­zülük négyen elpusztultak. Odüsszeuszt önvád marcangolja, mert kalandvágya okozta halálukat. Agyafúrt kegyetlen menekülési tervet eszel ki, amely sikerül ugyan, ám ma­gukra vonják a tenger istenének rettenetes haragját. Aiolosz, a szelek ura jóindulatúan segítségükre van, de Poszeidon bosszúja — közvetlen Ithaka partjának közelében — vad vihart zúdít rájuk, amely újra ismeretlen vizekre repíti hajójukat. A tévéfilm TV. részét 20.05 órakor láthatjuk. HÚSZAS STÜDIÓ. Egyetemi polgár vagyok a Lomono­szov Egyetemen. Riporter: Szuhay Erzsébet. Európának ta­lán a legnagyobb felsőoktatási intézménye a moszkvai Lo­monoszov Egyetem. Számtalan fakultás, szak képezi ki itt a hallgatókat a humán és a reál tudományokra. S nemcsak orosz diákok, nemcsak a Szovjetunió fiataljai szerezhetnek itt diplomát: „nemzetközi egyetemnek” is tekinthető a Lo- monoszovról elnevezett — annyi a külföldi ösztöndíjas hall­gató, köztük persze magyarok is. Hogyan élnek, tanulnak, szórakoznak a diákok ebben az egyetemóriásban? S ho­gyan élnek közöttük a magyar fiatalok? Erről és sok más­ról szól a műsor, 15.59 órakor a Kossuth adón. .... JfiíflL ___ S ZÍNHÁZ A Szigligeti Színház Szolnokon este 7 órakor: Nebáncsvirág — (Varsányi bérlet). r--------1 i MOZI L J r Szolnok Vörös Csillag: Felsza­badítás IV—V.. Örs a hegyekben (du.), Tisza: Idő a magánéletre (14). Jászberény Lehel: Meteor­vadászok. — Kisújszállás Ady: A 22-es csapdája (18), Jaj, ez akis­lány (du.). Kunszentmárton Kö­rös: A rend gyilkosai. Kunhe­gyes Szabadság: Hyppolit a la­káj. Mezőtúr Dózsa: Dühös uta­zás, Szabadság: Fekete tollú fe­hér madár (14). Tiszafüred Ti­sza : Mackenna aranya. Török- s/.entmiklós Dózsa: Tombol a hold (14). Túrkeve Vörös Csillag: Hokirálynö. Radio SZOLNOKI RADIO: Alföldi krónika. — Üzemi lap­szemle. — Népdalok. — Az élet­színvonalat rontani tilos! — Kis zenekari muzsika. — Zenés autó­stop. KOSSUTH RADIO: 8.18; Mit üzen a Rádió? (ism.) 8.53: Petőfi Sándor. Illyés Gyu­la műve folyatásokban, XIX. rész. 9.13: Rádióbörze. 9.13: Világhírű előadóművészek lemezeiből. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Manón Lescaut. Részletek Puccini operájából. 11.39: Holnap közvetítjük... 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népdalok. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak! 14.06: Édes anyanyelvűnk (ism.) 14.10: Liszt: h-moll szonáta. 14.40: Lírai önarckép. Garai Gábor versei. (ism.) 15.05: Iskolarádió. 15.45: Horváth István cigányda- lokat énekel. 15.52: Petőfi kalendárium. 15.59: Huszas stúdió. Egyetemi polgár vagyok a Lomono­szov Egyetemen. Irta: Csingiz Ajtmatov (ism.) 17.05: Beethoven: VII. szimfó­nia. 17.40: Láttuk—hallottuk a kiál­lítótermekben... 18.00: Közvetítés az t? Dózsa— FTC bainoki labdarúgó- mérkőzés II. f“üdéiéről. 19.25: Madarász Katalin és Boj- tor Imre népdalokat éne­kel. 18.50: Paul Mauriat zenekar játszik. 19.58: Színházi esték Békéscsa­bán. Közérdek. Komédia. 22.20: Bartók: I. vonósnégyes. 22.50: Ami a tudósításokból kimaradt 23.10: Hét no fon. Részletek Gyu­lai Gaál János— R^mhányi József musicaljéből. PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Versenyművek. 9.03: Ezeregy délelőtt. 10.00: a zene hullámhosszán. Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszöne­tét mindazoknak a rokonok­nak, ismerősöknek munka­társaknak. akik feleitheiet- len feleségem és szeretett édesanyánk FEKETE ISTVANNfi temetésén megjelenjek, ko­szorúikkal. virágaikkal, rész- vétnviivénPásukkal. fáid aí- nunkat egvhfteni igyekeztek. A gyászoló család 12.00: Mezők, falvak éneke. 12.15: Kamarzene. 13.03: A művelődéspolitikai műsor. 13.20: Bárdos Lajos kórusművei­ből. 14.00: Kettőtől—ötig... A Rádió kívánságműsora. Műsorvezető: Erdei Klári és Vértessy Sándor. Ripor­ter: Fikár László és Ko- valik Károly. Szerkesztő: Horkai József. Rendező: Jósfay György. Közben: 14.30, 14.45 és 15.00, 15.15: Közvetítés a Bp. Honvéd— Egyetértés bajnoki labda­rúgó-mérkőzés II. félide­jéről. 16.00: Hírek. Időjárás. 17.00: Közvetítés az Ü. Dózsa— FTC bajnoki labdarúgó­mérkőzés I. félidejéről. Beszél: Szepesi György, (TI. félidő: K. 18.00). 17.50: Tánczene. 17.57: Műsorismertetés. 18.00: Hírek. Időjárás. 18.10: Veszprém Város Vegyes­kara énekel. 18.20: Mozart: Don Juan. Két­felvon ásos opera. 20.25: Üj könyvek (ism.) 20.28: Az operaközvetítés folytatása. 21.57: Nóták. 22.50: Az MRT énekkara Gesualdo műveket énekel, 23.15: Zenekari muzsika. BUDAPEST: 9.00: Iskola-Tv: Kémia (Középisk. I. oszt.) 9.35: ,,Győzhet-e Amerika Viet­namban?” A Tv politikai tanfolyamának adása a honvédség részére. (ism.) 16.50: Hírek. 16.55: Üj pesti Dózsa—Ferencvá­ros bajnoki labdarúgó­mérkőzés. 18.50: Arany János: Balladák. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Köztünk maradjon! 20.05: Odüsszeia. Homérosz höskölteményének magyarul beszélő tévéfi lrn-változata. IV. rész. 20.55: A művészét varázsereje. ,.A társbérlet”. Szovjet rövidjátékfilm. 21.15: Kicsoda—Micsoda? Fej törőj áték. 22.15: Tv-híradó — 2. kiadás. POZSONY: 9.30: Szia... G. Malvin tv-játéka. 10.35: Tv-híradó. 10.45: Beszéltünk oroszul. 13.25: Tátrán Presov—Spartak Tmava labdarúgó- mérkőzés 15.20: Jasin és Alekszelev. 15.40: Lányok—fiúk magazinja. 16.30: Katonák műsora. 16.55: Dukla Jilüava—ZKL Brno jégkorongmérkőzés. 19.20: Tv-híradó 20.00: Élet a természetben. A kék nilus. 20.20: Az öreg nvugágy története. Tv-elbeszélés. 21.30: Tv-híradó. 21.40: Baltazár úr bazárja. 22.10: Hoi’^k út:a. Film. BUKAREST: 11.05: Könyvtár mindenkinek 17.15: Ritmus, ifjúság, tánc. 18.20: A legkisebbeknek! 19.00: Szereim’ kőkemények. 19-15: Tv-ericik’onéd'a 20.00: Manix című folytatásos film. 20.50: DalolUmk. táncoljunk! 21.55: A hét sportja. Szolnok megi/et néplap A Magyar Szoois'ísia Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megvei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Telefon: 12—093. 12—320. 12—069. 11—932 Telex: 23 357 Index-Szám: 25 069 Ki8d1a s Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Szolnok Kossuth tér 1, Isazeató: Virágh Iván Telefon* 12—094 Az előfizetés düa egy hónapra 20.— forint Terjeszti a Mag var Posta Előfizethető minden posta- hivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nvomda Vállalat Felelős vezető: Kozák Ferena

Next

/
Thumbnails
Contents