Szolnok Megyei Néplap, 1972. november (23. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-29 / 281. szám
1972. ‘november 29. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 o LVASÖINK Vizet kérnek a bérlők Archívumunk a „megmondhatója”. hányszor foglalkoztunk már lápunkban a szolnoki Móra Ferenc úti tízemeletesekkel ... Kerekasz- tal-beszélgetésre hívtuk a bérlőket, a tanács, a beruházó. a kivitelező, az Ingatlankezelő Vállalat illetékese-* it. A hibák megszüntetésére javaslatok, ígéretek hangzotA 11-es számú ház tizedik emeletén lakik Ságodi István, Azt tartja, az ötödik emeletig lakók még csak szerencsések, nem szenvednek a vízhiány miatt. Azon felül viszont gyakran még hideg víz sincs. A meleg víznek legtöbbször csak este 10 óra után. s korahajnalban örülhetnek.., Olvasónk elmondta azt is november 24-én: .már több. tali el. Csökkentették a melegvíz szolgáltatás díját. És máris ismét a fő témánál, a víznél — hideg és meleg egyaránt — vagyunk. A vízszolgáltatás ugyanis még napjainkban is gondot, bosszúságot okoz a bérlőknek. Idézünk a 15-ös számú ház tizedik emeletén lakó Fekete János leveléből: mint három hete használhatatlan a hás mindkét liftje. A negyedik-ötödik emeletieknek sem könnyű, de a kilen- cedikre-tizedikre is fel kell baktatni annak, aki ott lakik. Ezek a problémák bosz- szantják, megkeserítik az emberek életét. Ügy érzik, senki sem törődik panaszukkal, az ígérgetéseken kívül nem történik semmi,.. tetését” is hibásnak, megfontolatlannak tartjuk. A piac általában mindenütt a központban van. Korábban Szolnokon, a Kossuth téren volt. Onnan elkerült ugyan, de nem messzibe, a mostani helyére. A Vosztok út — Ságvári körút kiépülése óta gyakorlatilag még inkább a centrumban tudhatjuk a piacot. Mindenki köny- nyen eléri, megtalálja. A piac szempontjából a közlekedés a leglényegesebb. Ebben érdekelt nemcsak a város több mint 60 fezer lakosa, hanem a környék több ezer bejárója. Aki a megye- székhelyen dolgozik, vagy hivatalos ügyeit intézi itt, az rendszerint felkeresi a szaküzleteket és a piacot is. Lényeges tehát, hogy ne többszöri autóbuszozással, kilométereket gyalogolva érje el azt. A jelenlegi piacteret áruházak, szaküzletek övezik, közelében vannak a megyei, járási és városi hivatalok. Ezzel szemben az újonnan kiszemelt terület — az Úttörő utcai rész — semmiképpen nein felel meg a kívánalmaknak, még kevésbé a várható fejlődés követelményeinek. Az Úttörő utcából nyíló Mikszáth Kálmán utcában van ugyan egy kb. 4000 négyzetméteres üres telek, amelyre talán egy fedett vásárcsarnokot fel tehet építeni. Még fel sem épülne, máris „kinőnénk”. További fejlesztésére nincs hely, megközelíteni nehéz, messze van a városközponttól. Kérjük városunk tanácsi vezetőit : ne változtassanak meg egy. már kialakult helyzetet — még akkor sem, ha az nem tökéletes, — ne cseréljék fel egy rosszabbra — még akkor sem, ha ez utóbbi olcsónak látszik, — hanem fejlesszék és tökéletesítsék a jelenlegit. 64 aláírás Szolnok az ILLETÉKESE mm m Figyelmeztetés . November 15-én közöltük Tóth Tibor szolnoki olvasónk levelét „Végtisztelet” címmel. Ebben taulajdonképpen sok embert érintő problémát írt meg, nevezetesen: a temetőben a gyászszertartás alatt bizony zavarja a gyászolókat a kívülállók — legtöbbször a temetkezési vállalat dolgozói, a locsolóasszonyok — fecsegése, nevetgélése ... Hajnal Istvántól, a Szolnok megyei Temetkezési Vállalat igazgatójától a következő választ kaptuk: „... oly sok szó esett már a Móra Ferenc út 15. számú ház hideg- és melegvíz szolgáltatásáról. Nem megoldás például — noha csökkentett díjat fizetünk érte, — hogy az összkomfortos, kiemelt lakbérű lakásban rendszertelen a melegvíz ellátás. Négyzetméterenként 6,60 forintot fizetünk. Előfordul viszont, hogy hideg víz sincs elegendő. Két éve tengődünk így... A sok-sok ígéret ellenére még mindig ott tartunk, hogy a magasabb emeleteken reggelenként lehetőleg a WC-t sem használjuk ..." Nincs mór „aknaveszély” November 2-i lapunkban fényképpel illusztráltuk a szol- •noki Kossuth téren lévő tátongó aknát, amely a lebontott, un. Szekeres-ház romjai mellett „leselkedett” a gyanútlan járókelőkre. A Szolnok megyei Víz- és Csatornamű Vállalat üzemvezetőjétől, Kaposvári Kázmértól kaptuk az alábbi sorokat: „... azonnal helyszínelést tartottunk a kritikus aknánál. Megállapítottuk, hogy az a Szekeres-ház vízmérő aknája, nem vállalatunk tulajdona... A volt tulajdonos — noha rendelet kötelezné erre — elmulasztotta a bontást megelőzően az akna megszüntetését. Ettől függetlenül a felesleges aknát megszüntettük, balesetmentessé tettük. Hol legyen A november 12-én megjelent „Rögtönzés és kapkodás” című cikkből értesültünk Szolnok fejlesztésének kérdéseiről. Azt is megtudhattuk, hogy a városközpont tervezője munkájáért Ybl- díjat kapott. „A terv viszont már alig érvényesül... tervez ugyan a város piacot, de azt az Üttörő utca végére, távol a központtól és a közE levél megírására az késztetett bennünket, hogy a város lakosságának — akik látták és figyelemmel kísérték dolgozóink tevékenységét a szóbanforgó aknánál — tudomására hozzuk ez ügyben vétlenségünket... Sajnos, a tulajdonos még a bíráló megjegyzés után sem kezdeményezte a balesetveszély elhárítását.” a piac... lekedéstől...” — olvashattuk többek között. A cikk alapgondolata, hogy a város életére, fejlesztésére vonatkozó kérdéseket demokratikus módon, az illetékes szakemberek meghallgatásával kell megvizsgálni, s ezt követően dönteni. Példákat sorakoztat a cikkíró, milyen gondokat okozott már eddig is ennek elmulasztása, mellőzése. A piac „elköltöz„... A cikkben foglaltakat megvizsgáltam, tájékoztatásul közlöm, hogy a gyász- szertartást — végtiszteletet — magatartásával zavaró kékköpenyes aszony a vállalat dolgozója. Nevezettet a hozzátartozókat sértő magatartása miatt — és hasonló hibák jövőbeni elkerülése érdekében — figyelni eztetL. J. Karcag: A munkakönyvek kiállításáról, kezeléséről szóló 12/1967. (X. 20.) MüM sz. rendelet lehetőséget ad munkakönyv-másod- lat kiállítására. Az a dolgozó, akinek munkakönyvé megrongálódott, megsemmisült vagy elveszett, a munkakönyv ' kiállító hatóságtól — a helyi tanács szakigazgatási szervétől — munka- könyv-másodlat kiállítását kérheti. Ha egy dolgozónak több ízben állítanak ki mun- kakönjrv-másodiatot, a munkakönyvre rá kell vezetni, hogy az hányadik másodlat. A munkakönyv-másodlat kiállítása „munkakönyv-má- sodlati kérdőív” alapján történik. A kérdőívnek a dolgozó személyi adataira és lakóhelyére vonatkozó rovatait a személyi igazolvány, iskolai végzettségre vonatkozó adatokat pedig az iskolai" bizonyítvány alapján kell kiállítani. Sz. B. Törökszentmiklős: A lakásügyi szabályok rendelkezése szerint szolgálati lakás esetében az a bérlő, akinek a lakással rendelkező szervvel fennállott munka- viszonya, munkaköre nem a bíróság büntető ítélete vagy fegyelmi határozata alapján, hanem más címen szűnt meg, illetőleg azt nem a jogszabály rendelkezésének megsértésével szüntette meg, megfelelő másik lakásra tarthat igényt. A másik lakás akkor megfelelő, ha ugyanabban a községben vagy városban van, mint a kiürítendő szolgálati lakás és rendelkezik annyi lakószobával, mint amennyi a szolgálati lakásban van. A jogcím nélkül lakó jóhiszemű személyek elhelyezéséről a lakásügyi hatóság gondoskodik, tem, és felhívtam munkaköri feladatainak kifogástalan elvégzésére. Amennyiben hasonló előfordulna, úgy súlyosabb felelősségrevonást alkalmazunk! Az eset miatt sajnálatunkat fejezzük ki, és Tóth Tibor olvasójukon keresztül a hozzátartozóktól elnézést kérünk...” vetkezeti törvény rendelkezése szerint minden termelő- szövetkezetben. döntőbizottságot kellett alakítani. A szövetkezeti döntőbizottság elnökét, s tagjait a közgyűlés — a szövetkezet tagai közül — 5 évi időtartamra titkos szavazással választja. A ag jogaival és kötelezettségeivel kapcsolatban a szövetkezet és tagjai között keletkezett vita eldöntése a szövetkezeti döntőbizottság hatáskörébe tartozik. A szövetkezet vezetőségének sérelmes határozatát tehát a szövetkezeti döntőbizottság elnökéhez címzett panaszban sérelmezheti. A panasz tárgyában a döntőbizottság írásbeli határozatot köteles hozni, amelyben utalni kell arra is, hogy e határozat ellen van-e további jogorvoslatnak helye, illetőleg az arra irányuló kérelmet hol és mennyi idő alatt kell benyújtaná. G. L. Szolnok: A 6/1969. (OÉ 10) OV sz. határozat mellékleteként kiadott munkajogi szabályzat 17. §-a szerint a tanulmányi szerződés alapján a szövetkezetnél munkában kötelezően eltöltendő idő tartamát a támogatás mértékétől és idejétől függően kell meghatározni. Ez az idő a két évet nem haladhatja meg, kivéve, ha a támogatásban részesülő közép- vagy felsőfokú oktatásban vesz részt, de a munkában eltöltendő idő tartamát ilyenkor a támogatás időtartamánál hosszabb időben nem lehet megállapítani. A tanulmányi szerződés jogszabállyal ellentétes része érvénytelen, s helyette a jogszabály fenti rendelkezéseit kell alkalmazni; GÉPKOCSI-, MOTORKERÉKPAR-TULAJDONOSOK FIGYELEM! A biztonságos téli közlekedés érdekében vizsgáltassa felül gépkocsijának VILLAMOS BERENDEZÉSEIT! Miuden típusú özembe helyezett akkumulátor A HELYSZÍNEN MEGVÁSÁROLHATÓ. amelyet ugyanott beszerelünk gépkocsijába! önindító, dinamó-feszültségszabályozó javítása SORON KÍVÜL, GARANCIÄVAL! Minden típusú kerékpár, varrógép GARANCIÁLIS ÉS FIZETÉSÉRT TÖRTÉNŐ I WÍTASA! SZOLNOK, Mészáros Lőrinc út 18, Telefon: 18025 Sz ERKESZTöl N. B. Karcag: Az új szöA terme] őszövetkezeti nyugdíjtörvény lehetőséget ad arra, hogy azok a családtagok akik a termelőszövetkezetbe tagként belépnek — egy éven belül — a nyugdíjjárulék utólagos megfizetése ellenében megvásárolhassák legfeljebb 5 évi családtagként rendszeresen munkában töltött időnek a nyugdíjidőbe való beszámítását. Azoknál a családtagoknál, akik még 1967 előtt beléptek, ez a határidő 1967 év végén lejárt. Számos családtag tájékozódás hiánya, vagy egyéb okból nem élt ezzel a lehetőséggel. Az új rendelkezések azoknak a családtagoknak, akik korábban rendszeresn részt vettek a közös munkában, és legkésőbb 1972. év végéig a termelőszövetkezetbe belépnek, év végéig lehetővé teszik a nyugdíjév-vásárlást az elmaradt nyugdíj járulék megfizetése ellenében. Szabály az is, hogy az 1973. január 1-ót követően belépett ésaládtagok, a belépést követő egy éven belül kérhetik a nyugdíj évek visszamenőleges beszámítását. Az öregségi járadékos, Valamint az öregségi és munkaképtelenségi járadékos 70. (nő 65.) életévét betöltő házastársa kérheti azoknak a naptári éveknek nyugdíjévként történő beszámítását, amelyekben a nyugdíjév megszerzéséhez szükséges munkaegységet, illetőleg munkanapokat teljesítette, és a nyugdíjjárulékot - utólag megfizeti. Beszámításnak csak akkor van helye, ha a kérelmező a nyugdíjjárulék fizetési kötelezettség alól , történt mentesítéséig legalább 5 nyugdíjévét szerzett, és a beszámítási kérelem teljesítése esetén öregségi nyugdíjra jogosulttá válik. Azokat a naptári éveket azonban, amelyek figyelembevételével a nyugdíj évek száma a tízet meghaladná, beszámítani nem lehet. Nem kérhet beszámítást az a termelőszövetkezeti tag, akinek a részére 1972. december 31-ét követően öregségi, vagy munkaképtelenségi járadékot állapítottak meg. A beszámítási kérelmet a SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatósága Szolnok megyei Igazgatóságához (Szolnok, Madách u. 9. sz.) kell .benyújtani. A kérelem tárgyában a társadalombiztosítási igazgatóság határozatot hoz, amelyben — a kérelem teljesítése esetén — a fizetem dő járulék összegét is megállapítja. A határozat ellen annak kézbesítését követő naptól számított 15 napon belül a kérelmező felszólalással él- . hét a Társadalombiztosítási Bizottsághoz. A bizottság határozata ellen további jogorvoslatnak helye nincs. A járulék összege A korábban érvényben volt járuléklevonási rendszerben a termelőszövetkezetek az előző évi részesedési alapjuk után 7,5 százalékos társadalombiztosítási járulékot, a tagok pedig a nyugdíj- oszályuknak megfelelő jövedelmük alapján 3—7 százalékig terjedő progresszíven emelkedő nyugdijjárulékot fizettek. Az új rendelkezésekből származó költségek szükségessé tették, hogy a termelőszövetkezetek megfelelően növelt összegű járulékot fizessenek. a termelőszövetkezetek ezért 1973. január 1-től — a nyugdíjjárulékot, a baleseti biztosítási díjat, és a betegségi bizosítási járulékot is magában foglaló — 10 százalékos járulékot fizetnek. Az új rendelkezések a korábbi 21 helyett 28 nyugdíjosztályt határoznak meg. Ennek megfelelően a tagok, a nyugdíj osztályuk szerint figyelembe vehető jövedelmük után fizetik a 3—10 százalékig terjedő progresszív nyugdijjárulékot. Az öregségi vagy a rokkantsági nyugdíjas tag ugyancsak köteles nyugdijjárulékot fizetni, ha a termelőszövetkezet közös munkájában személyesen dolgozik. A járulékfr zetés alapján a ténylegesen teljesített munka utáni díjazás. Dr. Cs. L Kazánkezelőket 9 tonna/óra teljesítményű 25 att. engedélyezett nyomású kazánok kezeléséhez, női- és férfi takarítói munkakörbe nyugdíjasokat, cipőipari szakmunkásokat és segédmunkásokat alkalmazunk $ Állandó lakhely távolléte esetén nőknek és férfiaknak munkásszállást biztosítunk. Kéthetenként szabad szombat. túsza A családtagok ttyuffáíiév-Tásárlása A termelőszövetkezeti tagok kötelező nyugdíjbiztosításának szabályait alapvetően megváltoztatták. A változások elsődleges célja, hogy a szövetkezeti tagok nyugdíj- biztosítása közelítsen az ipari biztosítás szabályaihoz. Az új szabályozás fontosabb rendelkezéseit „Változások a nyűg- díjszabályokban” címmel folyamatosan ismertettük. A csáládtagok nyugdíjév vásárlásának lehetőségére a jogi tanácsadó keretében is felhívjuk olvasóink figyelmét, mert a vásárlás feltételei között záros határidő is van. A vásárlás lel tételei