Szolnok Megyei Néplap, 1972. november (23. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-22 / 275. szám
1972. november 22. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A kunhegyesi fiatalok közölt igen népszerű a modellezés. A nagyközségben m ntegy nyolcvanan építenek rendszeresen repülő- és hajómodelleket. Az I—XI. osztályú versenyzők példáján felbuzdulva a legkisebbek közül is sokan jelentkeznek az MHSZ és a művelődési ház modellező szakkörébe. Képünkön Apavári György szakkörvezető a legifjabbaknak tart kézügyesség-fejlesztő gyakorlatot. | 1973 január 1-től [ Változások a nyugíííjszabályokban Mit kell fizetniük járulék címén a mezőgazdasági szövetkezeteknek és tagjaiknak f Ui utak keresése A mezőgazdasági és halászati termelőszövetkezet továbbra is társadalombiztosítási járulékot köteles fizetni, mely magában foglalja a nyugdíjjárulékot, a baleseti biztosítási díjat és a betegségi biztosítási járulékot is. A termelőszövetkezet ezt a társadalombiztosítási járulékot ugyanúgy, mint eddig, a termelőszövetkezet zárszámadása szerint a közös gazdaságban végzett munka utáni részesedés. valamint a termelőszövetkezettel kötött megállapodás alapján a háztáji gazdaságban végzett állattartási munka címén a tagok javára beszámított munkanapokra eső jövedelem együttes összegének figyelembevételével fizeti, azonban az eddigi 7.5% helyett 10%"os mértékben. A termelőszövetkezeti tagok ugyanúgy, mint eddig,— progresszív nyugdíj járulékot fizetnek. Ennek a mértéke azonban az eddigi 3—7%-kal szemben 8—10% is lehet, ha a termelőszövetkezeti tag 5000 Ft-on felüli jövedelemnek megfelelő nyugdíjosztályba tartozik. Munkadíj az alap A változás a korábbi rendelkezésekkel szemben még az, hogy 1972. dec. 31-e után nyugdíjjárulék fizetésére kötelezettek az öregségi, illetőleg a rokkantsági nyugdíjasok is, ha a közös munkában részt vesznek, és így nyugdíjéveket is szerezhetnek, — amint erről már szó volt. A nyugdíjjárulék alapja ezeknél az a munkadíj (részesedés). amelyet a személyesen teljesített munkájuk fejében kapnak, mivel őket nyugdíj- osztályba nem sorolják. Továbbra is mentesek azonban a nyugdíijárulék fizetése alól az öregségi és a munkaképtelenségi járadékosok. Megszűnik viszont az öregségi, illetőleg munkaképtelenségi járadékos házastársá- nak a járulékfizetési mentessége. A járadékos házastársa tehát, ha sajátmaga öregségi, illétőleg munkaképtelenségi járadékot nem igényel, akkor is köteles nyugdíjjárulékot fizetni, ha az öregségi járadékra jogosító életkort betöltötte vagy munkaképtelen. A szakszövetkezet a jövőben csak nyugdíj járulék fizetésére kötelezett tagja után köteles társadalombiztosítási járulékot fizetni. A társadalombiztosítási járulék — amely a baleseti biztosítási díjat is magában foglalja, de a betegségi biztosítási járulékot nem — 9%-a a nyugdíjosztály szerint figyelembe vehető jövedelemnek (öregségi vagy rokkantsági nyugdíjban részesülő szakszövetkezeti tag esetében a tag személyesen végzett munkája után járó részesedésnek) a jelenlegi 6,5% helyett. A társadalombiztosítási járulék fizetését a szakszövetkezet nem háríthatja át a tagjára. Szakszövetkezeti tagok nyugdíj" járuléka Az eddig egységesen nyugdíjjárulék fizetésére kötelezett tagok fizetési kötelezettsége lényegesen megváltozik. 1973. január 1-től ugyanis csak az a szakszövetkezeti tag köteles nyugdíjjárulékot fizetni, akit nyugdíjosztályba soroltak, vagy aki öregségi, illetőleg rokkantsági nyugdíPetőfi Sándor születésének 150. évfordulója alkalmából a szolnoki 605. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet vasárnap megyei szavalóversenyt rendezett. A színvonalas vetélkedőn Petőfi Sándor és kortársai, valamint a mai irodalom kiváló képviselőinek egy-egy költeményét szólal, tatták meg. A zsűri tíz verAz MHSZ főtitkára az 5, 10 és 25 ezer összeköttetést létesítő rádióamatőrök részére bronz, ezüst és arany plakettet alapított. A jászjákóhalmi 2. sz. általános iskola Ha 7 YLI hívójelű ifjúsági rádió- állomása és annak vezetője, jasként a közös munkában ténylegesen részt vesz. A többi szakszövetkezeti tag — az öregségi és a munkaképtelenségi járadékosok kivéte- vel — havi 50 Ft összegű járulékot köteles fizetni. Ehelyett azonban — a növelt ösz- szegű öregségi, illetőleg munkaképtelenségi járadék megszerzése érdekében — január 15. napjáig írásbeli kötelezettséget vállalhat havi 80 Ft ún. növelt összegű járulék fizetésére. A havi 80 Ft növelt összegű járulék fizetésére kötelezettséget vállaló szakszövetkezeti tag mindaddig köteles ezt a járulékot fizetni, ameddig — a kötelezettségvállalásról szóló írásbeli nyilatkozatot nem módosítja, vagy — nyugdíj osztályba nem sorolják, vagy — részére öregségi, illetőleg munkaképtelenségi járadékot, vagy növelt összegű öregségi, illetőleg munkaképtelenségi járadékot nem állapítanak meg senj-zőt arany éremmel jutalmazott. A legkiválóbb versmondókat — Nagy Zsuzsa szolnoki, Márkus Mária mart. fűi, Békési Éva jászberényi és Varga Róza kisújszállási tanulót — dicséretben részesítették. Az első helyezettek' Debrecenben területi verse, nyen képviselik megyénket Tihanyi Károly teljesítette a bronz plakett elnyerésének feltételeit, és tervbe vették, hogy még az idén az ezüst fokozatot is elnyerik. Ugyancsak teljesítette a bronzfokozat elnyerésének feltételeit a kisújszállási HA 7 KLH hívójelű kollektív rádióállomás is. (Folytatás az 1. oldalról) lyen segítséget vár a szak- szervezettől és a pártszer. vezettél a határozat végrehajtásában. A referátumot követő vitában tizenheten kértek szót, többek között a diákok négy képviselője is. A tanárok hozzászólásaiban a tananyagcsökkentés kérdése tért vissza leggyakrabban. Vitatták ennek lehetséges módozatait, a humán-reál tárgyak arányát. Általános vélemény volt, hogy a csökkentést inkább az anyag ésszerűbb elrendezésével, semmint egyes részek elhagyásával valósítsák meg. Az osztályozás, a pályaválasztás, a továbbtanulás és a fegyelmezés kérdései domináltak még a legtöbb hozzászólásban. E kérdések A martfűi általános iskola nevelési értekezletén Huszár László igazgató a párt- határozat gyakorlati megvalósításával kapcsolatban részletesen elemezte a tantestület feladatait. Behatóan foglalkozott az oktatási módszerek fejlesztését erősen gátló maximalizmus és lexikaiizmus leküzdésének lehetőségeivel. Rámutatott, hogy amíg központi intézkedés történik a tananyag csökkentéséről, a nevelők is elvégezhetik az átmeneti időszakban a tananyag észszerű, átgondolt szelekcióját, oly módon, hogy ez ne menjen az oktatás minőségének rovására, ellenkezőleg: növelje a tanulók önálló tevékenység iránti készségét. Az igazgatói referátum Szóvá tette a jelenlegi oszÓcskapiac, elkopott évek zsibvására. Kutyafuttató „platz” a város szélén. Kiszorult Iim-lomjaival a perifériára, mint annyi más... A szegényember piaca volt, a bérházak között. Szolnokon a mai, — a leendő — városközpont helyén volt. Akik semmit, de semmit nem tudtak a világról, csak annyit, hogy pénteken száraztésztás nap van, ők is tudták, sőt ők tudták igazán jól, hogy hétfőn és csütörtökön lehet menni az ócskapiacra. Nemzeti ügy is volt, a nemzeti nyomor leplezésének szószólói előtt: mindenkin lehet ruha, mindenki cipőben járhat. A zsibvásáron olcsó minden. Ugyanez másképp: megve- hette a szegény ember a gazdag levetett kaoatját. Amit a sok „T-és” asszony, meg a tekintetes, meg a nagyságos, meg a méltóságos eldobott, a cselédség hierarchiájának csatornáin az ócskapiacra került. A zsibvásárok főleg nyárutón, ősszel élték moly-virágkorukat. Ment a gyerek iskolába, innen öltöztették; megkapták kilencedüket az aratók, bérüket a répaszedők, a summások, kimentek az „ócskára” nekiöltözni a télnek, a nádvágásnak, a jégvágásnak. Gulliver-tenyémyi hely a város szélén. Hivatalosan: használt cikkek piaca. Még inkább: kispénzű, unatkozó nyugdíjas nénikék és a régi életformájukhoz reménytelenül ragaszkodó ócskások találkozó helye. Turbános, kötögető asz- szonyság, pecsétes agyonvasal': öltönyöket kínál gat. — Tessék, tessék, jobb mint az új. — Mennyire mondja? — Nem mindegy az matöbbsége konkrétan, az is, kola mindennapi munkájával összefüggésben bukkant fel. A diákok a tanórák aránytalan elosztásáról, a KISZ politikai oktatásról, a párt- szervezet irányító szerepéről, valamint a tanár-diák viszonyról beszéltek. Szóba kerültek a pályaválasztás gondjai is. A diákok nem csupán kritikusan, de kellő önkritikával is közelítették meg a kérdéseket. A nevelési értekezlet Hack Márton összefoglalójával ért véget. Örömmel nyugtázta, hogy sok fontos kérdés merült fel, de hiányolta, hogy kevés szó esett a vitában a munkára nevetésről, a közösségi nevelésről, a KISZ- munkáról. Ennek megfelelően válaszolt a javaslatokra. illetve kiegészítéseket tett az elmondottakhoz. tályzásren-dszer számos hiányosságát is, és több javaslatot tett a továbbfejlesztésre. A modern pedagógia Igényei szerint az érdemjegy megállapításának sokoldalú információszerzésen kell alapulnia, a nevelőknek folyamatos számonkérésre, a tudásmérés legjobb módszereinek változatos alkalmazására kell törekedniük. Gyakori hibája jelenleg az oktatásnak a tanulók iskolai munkájának túlzott irányítottsága. és ezzel ellentétben otthoni tanulásuk teljes irányítatlansága. A tanulók túlterheltségének okairól is sok szó esett. A tankönyvek és munkafüzetek aránytalanságai mellett a beszámoló a tanulók iskolán kívüli elfoglaltságának szervezetlenségét, a váldéka. Nem azért, hogy bántsam ... Nincs már itt semmilyen vevő. Mindig meg is fogadom: nem jövök ki többet Minek? Csak elmegy a nap. — Nincs kuncsaft? — Áh, kinevetteti magát az ember. Csak annyi értelme van. Három hete nem adtam el egy göncöt se. Nemigen van megszorult ember, tetszik tudni, az a baj. Az is, aki legutóbb vevőm volt a börtönből jött. Ott dobta le magáról a régi gúnyát a bódé mögött. Azt mondta, érzi rajta a „ház” szagát, oszt’ nem bírja. A börtönre mondta. Semmi ez már itt Nem üzlet Pipát kojtoló öregűr, megtalpalt, megvarrogatott cipőket árul. Sarokvas mindegyiken, a bakancsokon, a csizmákon patkó. — Hol szedte össze ezt a fene sok topánkát? — Bizománybán van ez nálam, kérem. Sz. úr feladta az ipart, aztán ami cipő nála volt csináltatáson, piacra dobta. No, persze a ki- várási időt, azt betartotta! Van itt olyan holmi, amiért húsz évig nem jött el a gazdája. Megagyusztálta. De jobbak is ám ezek. mint a mai cipők, tartósabbak. — És kelnek-e? — Nem igen mennek. Mert a divat, az divat Sz. úr is jobbára azért adta fel a műhelyt, mert nem csináltatják ma már a cipőt eltapossák, aztán eldobják. Hát a használtat meg pláne nem veszik meg. Nincs már kérem szépen ilyen szegény ember. 30 forintért se kell párja. De azt hiszem, nem Is igen tudnak arról bent a városban, hogy ilyen piac is van. Vagy csak hogy, a divat az divat ... Mond valamit a kisöreg, tényleg, nehezen tudom ellőtt tanítási rendszert, a napközis csoportok magas létszámát és a szülők sok esetben túlzott igényeit említette alapvető okként az igazgató. A világnézeti oktató-nevető munka hatékonyságának (okozására a beszámoló a munkára nevelést jelölte meg legfontosabb területként. A közösségi magatartásra nevelés szempontjából, elsősorban az iskolai közösség és az osztályközösségek összhangjának fontosságára nívta föl a figyelmet. A referátumot követő vita meggyőzően bizonyította, hogy a martfűi tantestület tagjai alaposan ismerik az állami oktatás fejlesztéséről hozott központi bizottsági határozatot, és elmélyülten gondolkodtak a megvalósítás módjairól. Elhangzott több kritikai megjegyzés Az egyik nevelő kifogásolta, hogy a pedagógiai kísérletekről kevés a használható információs anyag. Többen kívánják a tanári segédkönyvek korszerűsítését. Megemlítették, hogy az utóbbi években háttérbe szorult a tanárok szakmai továbbképzése. Bírálat érte a testkultúra fejlesztésének lehetőségeit is. Kedvező vélemények hangzottak el a komplex tantárgyi kísérletekről, a differenciált csoportos foglalkozásokról, és az első osztályt megelőző előkészítő foglalkozásokról. amelyet többen hosszabb időtartamban látnának célszerűnek. Hogy a martfűi általános Iskola nevelési értekezlete mennyire nem csupán az iskola belső ügye volt, azt az bizonyítja, hogy részt vettek rajta a járási és a nagyközségi pártbizottság, illetve a helyi tanács képviselői, és segítségüket ígérték a pedagógusoknak a párthatározat végrehajtásában. —• bistey—szabó — képzelni, hogy az a sarkan- tyús tiszti csizma, amit olyan hűségesen árul, gazdára találjon. De azért rákérdezek: — A lovaglócsizma? Az se kell? — Hozom-viszem, már nem is tudom hány éve. A mestertől hallottam, hogy valamelyik tiszt úré volt, még 45 előtt. Nála hagyta. Szegény vitéz úr, gyorsan mennie kellett, hogy az ezüst díszsarkantyús csizmáját is n suszternál hagyta. Dehát mindegyikük hagyott valami tűzrevalót. A „törzsökösök” — így mondják magukról —• akik húsz-harminc éve vagy régebben itt árulnak. Életforma, szórakozás, nosztalgia nekik az ócskapiac. Meg nagyon, nagyon soványka megélhetés. Tőlük tudom: megboldogult bácsika tizenvala- hány évig árult egy detektoros rádiót; exgrófné — nyugodjék — horribilis árra tartotta csorbafüles teáskészletét, mert benne volt a család ősi címere; félnótás valaki bükkfakereszteket kí- nálgatott, hogy a nazareti- kert fáiból vannak... De nem kell a daróc pantalló sem, a vattás lélekmelegítő sem, a petrofor se.j. A gyári selejtszőrmének, festéshibás fonalaknak, műanyagoknak, összeillő félpár zokniknak van még valamicske keresletük. Ezeket jobban megveszik: prémnek, subaszőnyegnek, díszpámá- nak... A régi holmikból egyre kevesebb a felhozatal. A kereslet szinte filléres, aki ott vásárol, az is inkább titkolja, mintha érezné, jobbára az önmaga szegénysége kényszerítette ki a perifériára, ahová kiszorult a megkopott i' -.1. . '■"’omja. •H * — (Folytatjuk) PETŐFI ÉVFORDULÓ Szakmunkástanulók szavalóversenye Rádióamatőrök Bcléotek az ötezresek családjába A tantestület elmélyülten elemezte a határozatot ÍUutyott évek vására gánafc! ügy sincs vevőszán