Szolnok Megyei Néplap, 1972. november (23. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-19 / 273. szám

1972. november 19. 8ZOLNOK MEGYEI í EPLAP 5 AMÍG a ház felépül Jászszentandrásiak — önmagukról Hortobágyi határszélen — Szüretelni voltunk a múltkor a gyerekekkel a termelőszövetkezetben. .Meg­kérdeztem a brigádvezetőt: mit gondol, gazdag-e ez a község? Gondolkozott egy darabig, azután azt felelte: gazdag. Szerintem igaza is volt. Csak körül kell nézni: h.ány új ház áll, hány autó, motor szalad ebben a kis községben! Valami még­is hiányzik. Nézze meg az iskolát, a művelődési házat, vagy a könyvtárat. Csupa szűk, düledező, sötét kis épület. A tények Kunráth Sán­dor tanar állítását igazol­ják. Az iskola, a művelődé­si ház és a könyvtár épü­lete valóban nem felel meg a korszerű igényeknek. Gulyás Béla községi pártlitkár véleménye alap­vetően megegyezik a fen­tiekkel, csupán néhány részletkérdésben korrigálja a képet. — Kicsit túlzásnak érzem, hogy gazdag ez a község. Aki becsületesen dolgozik, az jól megél itt, de azért szó sincs valamiféle arany­bányáról. A kívülálló több­nyire csak a bevételt nézi, és esetleg csodálkozik, de ritkán érdeklődik, hogy mi­lyen ráfordítással érik el az itteniek ezt a bevételt. A szőlőre, a zöldségre sok a kiadás. Ami a közművelő­dést illeti, valóban nincse­nek hozzá jó feltételek. A felszabadulás óta összesen két tanterem épült, egyéb semmi. — Az 1960-as népszámlá­lás idején 5039 lako6a volt dászszentafldrásnak — mondja Kiss István vb- elnök — ljl.70-ben már csak 4334. öt-hat éve az elván­dorlás üteme csökkent, 1965 óta több, mint egy száza­lékkal fogyott a népesség. A lakosság 65 százaléka külterületen ék A beköltö­zés itt is megindult. Tavaly és az idén összesen 113 házépítési engedélyt adtunk ki. 1969 óta négy új utcá­val gyarapodott a falu. A kulturális életet úgy jelle­mezhetném a legrövideb­ben, hogy rossz körülmé­nyek között jó munka for lyik. Próbáltunk javítani a körülményeken. Évekkel ez­előtt megkezdtük a tartalé­kolást új művelődési ott­hon építésére, de a közben bekövetkezett építőipari ár­emelések meghiúsították a tervet Összejött egymillió forint, de ennek a többszö­rösére lett volna szükség. Aztán ez az összeg is apadt, hol erre. hol arra kellett el­venni belőle valamennyit. Végül a vízvezeték építésé­re költöttük el a pénzt mert láttuk, hogy nem jön össze annyi, hogy megépít­hessük a művelődési házat. Egy község kulturális helyzetét nem kizárólag az iskola, a művelődési ház és a könyvtár állapota hatá­rozza meg. Jászszentandrá- eon 444 televízió készülék működik. Ezeknek felét a külterületen lakók vásárol­ták,. hiszen a .sűrűbben ál­ló tanyák jó részében már bevezették a villanyt A, rádiók száma 812 és a kü­lönféle újságokból. folyó­iratokból összesen 1383 pél­dány jár a községbe- Nem lehet, lebecsülni ennek je­lentőségét. de mindez nem is helvettesítheti a helvi igényekre szabott helyben „előállított” kultúrát­Torba Nándor a könyvtár vezetője és a KISZ közsé­gi alapszervezetének titkára. — Ar állomány tízezer kötet. Ennek azonban csak a kisebbik része van a könyvtár két központi he­lyiségében. ötezer kötetet az iskolába vittünk át, ott at' úttörőszobában rendez­ték be a könyvtárat. A ta­nulók az iskola könyveivel együtt körülbelül hatezer kötetből válogathatnak. .Van három tanyai kölcsön­ző, azokat a községi könyv­tár látja el. Az idén eddig több mint háromszáz köte­tet vásároltunk, a gyarapo­dás azonban ennél jóval na­gyobb. Az Országos Széche­nyi Könyvtár 450 könyvet ajándékozott a községnek. Ebben az évben a könyvtár 54 ezer forintot kapott. Nem túl nagy összeg, de egyelőre lehetővé teszi a legszükségesebb könyvek beszerzését. Az újság- és folyóiratkínálat azonban szegényes- A jelenleginél (15 féle lap) jövőre többet szeretnék megrendelni. A lakosság 21 százaléka be­iratkozott a könyvtárba. Ez a 21 százalék ugyan magá­ban foglalja az iskola ta­nulóit, de az arány így sem kedvezőtlen. Szeretnénk, a mostani 21-ről 25 százalék­ra emelni a könyvtár olva­sóinak arányát, és azt hi­szem ez a célkitűzés nem irreális. Az iskolára szintén alkal­mazható a „rossz körülmé­nyek között jó munka” megállapítás. A tanyai is- ko’ák diákjaival együtt há­romszáznyolcvan tanuló van a községben, s noha a lét­szám erősen csökkent az utóbbi években, még min­dig szűk, s főleg korszerűt­len az ' iskola. Az eredmé­nyek azonban ennek elle­nére jók. Az úttörő tanul­mányi versenyeken az egyes tantárgyakban elért ered­mények összesítése után az idén a jászszentandrási is­kola lett az első a megyé­ben, négy év átlagában pe­dig a negyedik helyen á’l. A tanulók 40—50 százalé­ka középiskolába megy. A huszonöt pedagógus igen fontos szerepet tölt be a község életében. Nyolcán tanácstagok. A tanításon ■kívül összesen mintegy száz egyéb megbízatásuk van. s ezeknek csak egynegyede jár (többnyire csekély) dí­jazással- Különösen a tizen­egy párttag vállalt sok tár­sadalmi munkát. Van aki tízfé'e megbízatásnak tesz eleget. (?!) Bár a megbíza­tások egy része nem igényel rendszeres munkát, így is túlságosan sok feladat há­rul a pedagógusokra. — A KSZ központi alap­szervezetének létszáma Hat­vanöt — mondja Torba Nándor titkár. —- Ez a KISZ-korosztály egynegye­de. Nem magas ez az arány, de helyzetét jórészt az ma­gyarázza, hogy a lakosság nagyobbik része külterüle­ten él, ahonnan nem min­dig könnyű bejárni a közr ségbe. Az alapszervezetnek van egy ifjúsági klubja, és ez elég nagy szerepet vállal a község kulturális életében. A hetenkénti összejövetele­ken a sok játék, kirándulás, tánc mellett komolyabb fog­lalkozásokra is marad idő. Ebben az évben például többek között megrendez­tük a „Ki tud többet a Szovjetunióról?” vetélkedőt, beszélgettünk az ifjúsági törvényről, megemlékeztünk a költészet napjáról, zenei sorozatot hallgattunk, író— olvasó találkozót szer ver­tünk Csák Gyulával és máskor könyvismertetéseket tartottunk. Van irodalmi színpadunk is, amely első­sorban helyi ünnepségeken lép feL — Tavaly 127 ezer forint­ból gazdálkodhattam — mondja Sípos István, a mű­velődést ház igazgatója. — Ebből 62 ezer volt a tanács hozzájárulása. Nem nagy összeg, a hiányos felszere­lés bővítésére, költséges rendezvényekre nem futja belőle. Persze nem is volna hely ilyen rendezvények megtartására Megszervez­tük a zongoratan folyamot negyven gyerek iratkozott be. A gyakorlásra ingvenes zonnoraszakkörön van lehe­tőség. Az AFÉS7-szel közö­sen kórust, a könyvtárral irodalmi színpadot tart fenn a művelődési ház. Honisme­reti szakkörünk is van, ez az iskola hasonló jellegű szak­körével együtt összegyűjtött egy helytörténeti kiállításra való anyagot. Évente körül­belül hetven ismeretterjesz­tő eiőadas hangzik el a községben- Az előadások többségét a tanyaközpontok­ban tartják. Egyes helyeken már hagyomány, hogy a hét bizonyos napján mindig van valamilyen előadás. Az emberek akkor is elmennek, ha előbb nem tájékozódtak, hogy miről lesz szó. mert már biztosan tudják, hogy hasznosan tölthetik el az idejüket. Leginkább a Já­rás-tanyán van így. Máshol nincs meg ez a rendszeres­ség, bár a Szülők akadé­miája iránt általános az ér­deklődés. A közeli jövőben új épü­letbe költözik a községi pártbizottság. A székház a mai művelődési ház helyén épül, a művelődési ház pe­dig beköltözik a pártbizott­ság mai épületébe. Valami­vel jobb körülmények közé, de ez sem lesz végleges megoldás. — Csupán a kiscsoportos foglalkozások számára lesz­nek valamivel jobbak a kö­rülmények — mondja Gu­lyás Béla párttitkár. — A végleges megoldást egy új művelődési ház felépítése .jelentheti- Ez azonban igen nehéz dolog, hiszen a ta­nács önállóan legfeljebb az V. ötéves terv végére tud­ná összerakni a pénzt. Ösz- sze kellene fogni a helyi gazdasági szerveknek, a ta­nácsnak, meg a lakosságnak: közös erővel biztosan hama­rabb felépülhetne a műve­lődési ház. Deme Pál egy hónapja a Haladás Tsz párttitkára. Korábban tevékenyen részt vett a KISZ-munkában és a népművelésben, jól ismeri a helyzetet — A szövetkezet — mondja — annak ellenére, hogy tagjainak fele nyug­díjas. járadékos igen sokat áldoz a művelődésre. Vet­tünk egy autóbuszt 400 ezer forintért, a brigádok rend­szeresen járnak vele kirán­dulásokra. belföldre és kül­földre, egyaránt. Segítet­tünk a szüreti napok és az öregek napja megszervezé­sében. Húszezer forinttal járultunk hozzá a művelő­dési ház egyik termének rendbehozatalához. Jászszentandráson a mil­liók még hiányoznak a mű­velődési ház felépítéséhez- De már kovácsolják a szel­lemi tőkét, amely addig is kamatozik, amíg egyszer az új ház felépülhet. A Szolnoki Galériában novem­ber 26-ig tartó szervezési és ve- zetéstudományi kiállításon részt­vevő intézetek, vállalatok és szer­vezetek közül többen a jövő hé­ten szakmai napokat rendeznek. NOVEMBER 20, HÉTFŐ: Kezdés fél to órakor a Tisza moziban. Rendező az Ipari Szö­vetkezetek Ipargazdasági és Szer­vező Vállalata. Témák: Folyama­tos ipari rendszerszervezés beve­zetése a szövetkezeti iparban: A7. 1971-től érvényes közgazdasági szabályozók alkalmazása a gaz­dasági és személy! jövedelmek tervezésénél. Kezdés du. 2 órakor a Galéria kistermében. Rendező az Építés- gazdasági és Szervezési Intézet. Témák: Területi építési piacfel­mérési módszerek; Építőipari vál­lalatok közép- és rövidtávú ter­vezésének modelljét NOVEMBER 21, KEDD: Kezdés 10 órakor a Tisza mozi­ban. Rendező a Könnyűipari Szerve/ési Intézet és a Tis/a Ci­pőgyár. — Téma: a Tisza Ci­pőgyár elektronikus adatfeldol­gozási renübzere. (Filmvetítés). ötszáz ember, típusházak tömege a műút mellett, he­tenként kétszer orvosi rende- lés. naponta egyszer forduló busz, — ez Tiszaftired-Kócs. Hajnal Imre, az ország egyik legfiatalabb iskolaigaz­gatója, alig huszonhét esz­tendős. A tantestület átlag- életkora huszonegy év. — Ha más mondaná, hogy tanyai pedagógusok vagyunk, megsértődnénk. Pedig volta­képpen azok vagyunk. Körülményeik szerint ta­lán igen. Ambícióikat, hiva- tásszeretetüket, a korszerű tanításra való törekvésüket tekintve korántsem illik rá­juk a kicsit elmaradott ál­lapotot tükröző „tanyai” jel­ző. A szaktanárok által leadott órák aránya csak 14 száza­lék a kocsi iskolában. A tan­testületben egyedül az igaz­gatónak van képesítése. Pon­tosabban szólva: egyelőre. A statisztika ugyanis nem tük­rözi a való képet. Két nevelő most államvizsgázik Jászbe­rényben, kettő pedig az eg­ri főiskolára jár, s már szak­tanítóként dolgoznak. Csupán egyetlen közöttük aki az érettségi után kezdett taní­tani. A kültefületek. a piciny települések nevelői általában NOVEMBER 22, SZERDA: Kezdés 10 órakor a Tisza- mo­ziban. Rendező a KGM számítás­technikai intézete. Az OPTIMA 526-as szervező-automatán elké­szített program ismertetése, film­vetítéssel. Kezdés 10 érakor a Vöröseslilát; moziban. Rendező a KOM Mű­szaki-Tudományos Tájékoztató Intézet. Téma: Előadással egybe­kötött szervezési filmbemutató. NOVEMBER 25. CSÜTÖRTÖK: Kezdés 10 órakor a Tisza- mo­ziban Rendező a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Vállalat. Téma: A szervezés elméleti és módszer­tani alapjai. Kezdés !0 órakor a Vörösest!- Jag moziban. Rendező a KGM Mi}- szali i-Tudományos Tájékoztató Intéz-et. Téma: Előadással egybe­kötött szervezési filmbemutató. NOVEMBER 24. PÉNTEK Kezdés 10 érakor a Tisza mozi­ban. Rendező az Országos Veze­tőképző Központ. Téma: Előadá­sok, füiu bemutatóval. nagyobb gondokkal látnak munkához, mint városi kol­legáik. Lakóhelyük szerete- tén, leleményességükön sok múlik. Az igazgató örömmel újságolja: — Az egyik vizsgálat meg­állapítása szerint jobb az is­kolánk felszereltsége, mint néhány nagyközségbelié. Persze nemcsak a felsze­reltség függvénye az ered­ményes nevelőmunka, a gyermekek útjának egyenge- tése. Néha a szülőkkel is vitázni kell. Most is halla­ni lehet még esetenként tő­lük: „asszony a fakanálnál, férfi a kapánál”. Pedig hol vagyunk már ettől! A helyi állami gazda­ságban két évtizede még négyszáz ember végezte azt a munkát, amivel a gépesí­tésnek köszönhetően ma har- mincvalahányan megbirkóz­nak. Kapa helyett szakma kell. — ezt sulykolják a he­lyi nevelők. Annak megszer­zéséhez kell (még a jogosít­ványéhoz is,) az általános iskola elvégzése. Ezért tanul a kis településen több felnőtt is. A fiatalokat pedig várják a középiskolák, vagy a Fü­redre újonnan települt üze­mek. Az iskola részben osztott. A körzetesítés többször szó­ba került. Tiszafüred jő húsz kilométerre van, busszal fá­A legfiatalabb nevelő pásztó a bejárás. Tanyai kol­légium nincs. Nagyiván kö­zel van, de arról hallani sem akarnak a szülők. Az igaz­gató széttárja a kezét 2 — Pedig ott napközi ott­honos ebédet is kaphatnának, 6 tanulószobát is biztosíta­nának nekik. A szülők hajthatatlanok, így aztán marad a jelenlegi állapot. A lakások többsége Jobb az iskolánk felszereltsége... egyszobás, nem zavartalan tehát a gyermekek tanulása. Nem véletlen, hogy több­nyire az iskolában töltik a délutánt. — A nevelők is itt vannak általában, ezért kérvényez­tem a tanulószoba biztosítá­sát, remélem engedélyezik, — reménykedik az igazgató. — S az engedélyen túl mit vár feletteseitől? — Pedagógiailag tudom se­gíteni kollégáimat, de éopen sajátos helyzetünk miatt jó lenne. ha szakfelügyelők többször járnának ki hoz­zánk. Tíz év alatt jó. ha tíz­szer voltak. Igazgatóhelyettes nincs, az adminisztráció tetemes. Eb­ben a tanévben már 390 ügy­iratot intézett a tanítás mel­lett Hajnal Imre. — Most ígérték, kapunk félműszakra egy adminiszt­rátort. Eddig a szögvásárlás­tól az anyagkiutalósig min­dent nekem kellett intéznem. — Tudom, hogy a többi nevelő is részt vesz a tele­pülés közéletében. Ha önön múlna, mit intézne el a kö­zösség érdekében? — Nemrég készült el a nagyiváni út. Az onnan Ti­szafüredre közlekedő busz mégis kerülővel, rossz úton Tiszaőrs felé közlekedik. Ha erre irányítanák, nem vol­nánk ennyire elzárva a vi­lágtól, nem volnánk így oda­kötve a Hortobágyhoz. A helyi vezetők becsülik a nevelők munkáját. Tud­ják. hogy felbecsülhetetlen és nélkülözhetetlen az. Ezért szolgálati lakást biztosítot­tak mindegyik pedagógusnak. Innen az igazgató ötlete: — Pedagógus lakásépítési kölcsön helyett jó volna, ha gépkocsivásárlási hitelt kap­nának azok a külterületi ne­velők. akiknek van lakásuk. Mindenesetre elgondolkoz­tató ötlet. A nevelő világlá­tásával tágul a horizont a gyermekek előtt is. Beszélgetésünk végén fejé­ri be foglalkozását a Hóvi­rág őrs Csatakiáltásuk so­káig a fülemben cseng: „Az én szemem mindig ragyog. Hortobágyi gyerek va­gyok.” & EJ Bistey András SZVT kiállítás A szakmai napok jövő heti orosramja Az én szemein mindig ragyog..;

Next

/
Thumbnails
Contents