Szolnok Megyei Néplap, 1972. november (23. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-18 / 272. szám
1972. november 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 JÁSZSÁGI KRÓNIKA Jászfényszaru Jászfényszaru község Vöröskereszt szervezete új alapszervezetek létrehozásával, a taglétszám növelésével készül a Magyar Vöröskereszt IV. Kongresszusára. A községben, ahol éveken át csak területi szervezet működött, a Vörös- kereszt munkájának kiszélesítése érdekében az idén újabb három alapszervezetet hívtak életre: a Béke, a Lehel kürtje Tsz-ben és az ÁFÉSZ-nál. A „több alapszervezet, nagyobb taglétszám” módszer bevált. Többen vesznek részt a különböző akcióban, nőtt a Vöröskereszt szervezet társadalmi befolyása. Eredményes volt az idén a térítésmentes véradási akció. A két alkalommal szervezett véradásra 183-an jelentkeztek — száztízzel többen, mint tavaly — és 59 liter vért adtak. Ebben a hónapban a Jász- fényszarui kalapgyárban és a vegyesipari ktsz-ben is létrehoznak egy-egy alapszervezetet. A szervezet taglétszáma év végére eléri a négyszázat. Fejes saláta exportra Késő őszig termesztik a fejes salátát a Jászíénvszarui Béke Tsz-ben, és az idén először ősszel is exportálnak a minden évszakban egyformán keresett zöld „csemegéből”. A tsz az év végén 330 ezer fej saláta szállításra kötött pótszerződést. Az elmúlt hetekben 65 ezer fejet szállítottak Csehszlovákiába és az NDK- ba. A fejes saláta őszi termesztésének bevezetésével a hajtatóház több mint hatvan női dolgozójának egész évben tud jól jövedelmező munkát biztosítani a szövetkezet. Szedik az fisai fejes salátát Jászapáti Hamarosan elkészül a szakmunkásképző kollégiuma Több átadási határidő-eltolódás után Jászapátiban most mégiscsak befejezéséhez közeledik a mezőgazdasági szakmunkásképző intézet százhatvannyolc személyes diákkollégiuma. A 17 millió forintos költséggel készülő intézményhez korszerű, kétszáz adagos konyhát és ebédlőt építenek. A három- szintes épület szép külsejével, korszerűen berendezett hatágyas szobáival, társalgóival (tanulószobák), szociális létesítményeivel kényelmes elhelyezést biztosít majd a tanulóknak, megoldja az intézet elhelyezési gondjait. A kilenc éve fennálló, bentlakásos rendszerű szakmunkásképző iskolának eddig mindössze egy negyven személyes elavult kollégiumi épülete volt. A tanulókat csak magánházaknál tudták elhelyezni, ami nagy anyagi megterhelést jelentett a tanulóknak, és nehezítette az iskola munkáját is. Az új intézmény átadása után a felszabaduló régi kollégiumban — átalakítás után — kap helyet a kertészeti szakmunkásképzés. A létesítményt — amely a nagyközség új színfoltja lesz — tervek szerint ez év decemberében adják át. Burgonya, alma lesz bőven a télen is Jászfelsőszentgyörgyre, az Egyetértés Tsz-be a hét ele“ jén három erőgép érkezett kezelőivel együtt, hogy segítsen az őszi mezőgazdasági munkákban. A gépeket a jászberényi Rákóczi Tsz küldte viszonzásul azért a segítségért, amelyet kukori- eatörés idején az „Életér“ tés' -töl kaptak. A két tsz jó kapcsolatának. hasznos együttműködésének sokéves hagyománya van. Rendszeresen segítik egymást a szántási és a betakarítási munkában. A jászfelsőszentgyörgyiek az idén 120 holdról törték le a „Rákóczi” kukoricáját. A hét elején munkába áltó gépek viszont az Egyetértés traktorosaival együtt 380 holdon végzik el az őszi mélyszántást. A tsz-ben eddig 1330 holdon vetettek búzát, őszi árpát és őszi takarmánykeveréket- Ezzel és a december elejéig tartó szántással az Egyetértés Tsz-ben befejeződnek az őszi mezőgazda- sági munkák. Szántásra készítik elő az erőgépeket Jászdózga Ifjúsági klub összefogással Jó ütemben halad Jász- dózsán 3l7. ifjúsági klub építése. A létesítmény létrehozásához a községi tanács a művelődési házban egy kihasználatlan helyiséget adott, s a község fiataljai társadalmi munkában elkészítették a klub műanyag- padlóját, elvégezték a villanyszerelési, az asztalos- és lakatosmunkákat Falikarom kát térelválasztó elemeket, álmennyezetet csináltak, és ők is festik ki majd a helyiséget. A klub berendezéséhez, a szükséges felszerelések vásárlásához a községi tanács 30 ezer forintot, a megyei tanács 20 ezer forintot adott a fiataloknak. Hasonló értékű az a munka, amit a községben dolgozó és az eljáró fiatalok a klub építése során végeztek. Szerelik a térelválasztó falakat Bárszékek Hollandiába, dohányzóasztalok hazai piacra A budapesti „Jövő” Asztalos Szövetkezet jászdózsai részlegében sokáig csak kevésbé munkaigényes bútor- alkatrészeket gyártottak. Az év elején határozat született, hogy szakmai átképző tanfolyamokra küldik a részleg dolgozóit, majd különleges bútorok gyártására térnek át. A több mint féléves beta-1 nulási és próbaüzemelési idő elteltével a jászdózsai részlegben elkezdték a tényleges termelést. Különböző típusú ülőbútorokat gyártanak Svédországnak. Hollandiának pedig bárszékeket A szép kivitelű bútorokból ezer-ezer darab már elkészült és el is szállították őket. Az év végéig újabb kétezret készítenek. A jászdóasai üzemben gyártanak ezenkívül — belföldi értékesítésre — „Jövő” és „Kolóniái” dohányzóasztalokat. Kárpitozásra váró „svájci” székek A százhatvannyok személyes diákotthon Isméi üzemel a tisztasági fürdő Régi adósságot törlesztett a minap Jászapátiban a nagyközségi tanács, amikor átadta rendeltetésének a tisztasági fürdőt. Jászapátiban a több évtizeden át üzemelő régi fürdőt az épület rossz állapota miatt 1970-ben be kellett zárni.' A tisztasági fürdőt több mint két évig hiányolták nemcsak a jászapátiak, hanem a környék fürdőt látogató lakói is. A kétmillió forintos költséggel épült egészségügyi létesítményben 11 kád, 7 zuhanyozó és 1 fodrászüzlet van. „Megnőtt” a bölcsőde Jászapátiban sok szülő fogadta örömmel a hírt, hogy befejezik és a jövő hónapban át is adják a kibővített tanácsi bölcsődét. ,A korábban harminc személyes bölcsőde az utóbbi években a jelentkezőknek alig több mint felét tudta fogadni. A szülők a társadalmi és gazdasági szervek összefogásával ezért elkezdődött tavaly a bölcsőde bővítése. A harminc hellyel bővített gyermekintézmény átalakítási költségei meghaladták a félmillió forintot. A jelentős összeghez a lakosság társadalmi munkával, a különböző gazdasági szervek pedig szakipari munkával és anyagiakkal járultak hozzá. Jászberény A MÉK jászberényi kirendeltségétől kapott tájékoztatás szerint zöldségből és gyümölcsből télen is zavartalan lesz az ellátás. A MÉK telepén és a bértároló helyeken lévő készletekből ki tudják alégfteni nemcsak a város és a járás területén lakók, henem az üzemi konyhák, a kórházak, az ÁFÉSZ és a kiskereskedelmi vállalat boltjainak szükségleteit is. Burgonyát 75 vagonnal tárolnak a telepen, a bértároló helyeken pedig 55 vagon „kisvárdai rózsát”, gülbabát raktároztak télire. Fehér bab. ból a tárolt készlet kitart a jövő évi termésig, a keresett fürj babból több mint 40 mázsa van raktáron. Káposztát 4 vagonnal tárolnak, és savanyított káposztából sem lesz hiány. Kelkáposzta két vagon van a telepen, a szükséglet azonban ennél több. A hiányzó meny- nyiséget a MÉK újabb felvásárlással pótolja. Vöröshagymából 10 vagon felvásárlására kötöttek szerződést, fokhagymából is ki tudják elégíteni a vásárlók igényeit. Az idén ötfajta almát szerzett be a MÉK, a telepen jelenleg 25 vagon alma van, ezenkívül 34 vagon alma tárolására is szerződést kötöttek. A napi fogyasztás kielégítésére külön 7 vagon forgalmi készlettel tárolnak. Brigádmozgalom a szakközépiskolában Jászberényben, a Kállai Éva Erősáramú Szakközép- iskola tantestülete összetett versenyt hirdetett az iskola első, második és harmadik osztályos tanulói részére. A versenykiírásra a három osztályban húsz iskolai brigád alakult. A kiírás szerint a brigádok a következő területeken versenyeznek majd: tanulmányi munka —• alapszintként az elmúlt tanév év végi eredményeit veszik figyelembe, első osztályokban pedig az első félév átlageredményét — szakmai gyakorlat — ahol a brigád mun kfegyetmét a munkavédelmi előírások betartását, a végzett munka minőségét pontozzák. „Megméretik” a brigád közösségi munkája és a szakköri munka is. Az értékeléskor figyelembe veszik a házi tanulmányi versenyeken a megyei és országos tanulmányi versenyeken, a „Szakma kiváló tanulója” versenyen elért eredményeket. Értékes pontokat szerezhetnek a brigádok a politikai, a sportköri és a kulturális munkával. A versenyt évenként és év- folyamonként értékelik, a győztes brigádok jutalmazására minden évben tízezer forintot szán az iskola. Burley és Virginia ezeregyszáz holdon A jászberényi Dohánybeváltó Üzemben befejezték a zöld dohánylevelek átvételét és tartósítását. Jó ütemben halad a szárított dohány beszállítása. Az üzem körzetéhez mintegy 1100 hold dohánytermesztő területtel húsz termelőszövetkezet, — többségük jászsági tsz — és egy állami gazdaság tartozik. Az idén 9852 mázsa hevesi (Virginia) dohányt vettek át zöld állapotban, és szárítottak meg az üzemben. A holdanként! 33 mázsa átlagtermés 8 mázsával több a korábbi, éveik dohányhozamá- nál. Elégedettek a közepes minőségűnek számító Burley —, a Kerti- és a Szabolcsi dohány termésével is. Ezekből a fajtákból 730 holdon várhatóan 5900 mázsa dohányt szednek le. Újszerű a dohánybeváltó üzem munkájában, hogy az idén először a helyszínen (a tsz-ben), veszik át a termést. Jászfelsőszentgyőrgy Betakarítás és őszi munka segítséggel