Szolnok Megyei Néplap, 1972. november (23. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-17 / 271. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. november n. Helsinki k A fényképeket továbbító, úgynevezett telefax gépek már napok óta ontják a helsinki képeket Látjuk a Dipoli- palotát kívülről, látjuk belső nagy tanácstermét, látjuk a másfél méter magas kerítést, amelyet most — biztonsági okokból — köréje húztak, látjuk a körülötte folyó munkák utolsó simításaitEzek a képek is kiegészítik Teuvo Dura, Helsinki polgármesterének szavait. Az angol nyelven megjelenő szovjet hetilap, a Moscow News közli nyilatkozatát, amelyben a többi között ez áll: „A technikai előkészületek Helsinkiben már 197(l-ben e kezdődtek.” (Két évvel ezelőtt adta ki ugyanis a finn kormány második emlékiratát, amelyben felszólította a kontinens országait, hogy helsinki diplomáciai képviseleteik vezetőit bízzák meg az európai biztonsági konferencia sokoldalú előkészítő tárgyalásán való részvétellel.) „He sinkiben és környékén — folytatta a polgármester — újonnan épült, modern konferenciatermek, megfelelő hírközlő hálózat és a legmagasabb igényeket is kielégítő új szállodák állnak rende kezésre.” Szavait így fejezte be a polgármester: „Helsinki mindent megtesz az értekezlet sikeréért, amely — őszintén Végső szakaszába lépett a nyugatnémet választási kampány. Képünk a szemben álló politikai pártok vezetőinek a vasárnapi szavazás előtti utolsó tv-vitájáról készült. (Balról jobbra) Willy Brandt kancellár, az SZDP vezetője, Walter Scheel külügyminiszter, a szabaddemokrata párt képviselője, Franz-Josef Strauss, az ellenzéki kereszténydemokrata párt és Rainer Barzel, az ugyancsak ellenzéki keresztény- demokrata párt vezetője Walter Scheel nyugatnémet külügyminiszter tegnap sajtóértekezletet tartott. Mindenekelőtt hangsúlyozta, hogy a közeljövőben a „keleti politika” a biztonsági értekezlet keretében fog érvényesülni. Az értekezlet célját az NSZK abban látja, hogy tovább folytatódjanak az enyhülési erőfeszítések, több bizalom jöjjön létre az eurőoai államok között, nagyobb biztonság és együttműködés szülessen és a folyamat végére jobb rend alakuljon ki Európában Kiemelte: a realitások talaján kell hozzáfogni az enyceremtéséhez, függetlenül attól, hogy az európai országok milyen társadalmi rendszerben élnek, és milyen ideológiai különbségek vannak közöttük. Az NSZK a keleti szerződésekkel, a nyugat-berlini rendezéssel és a két német állam alapszerződésének megkötésével közreműködött a biztonsági konferencia zökkenőmentes megtartását gátló akadályok felszámolásában. Most az NSZK és az NDK „először vesz részt egyenjo- gúan egy ilyen nagyjelentőségű nemzetközi konferencián” — húzta alá Scheel. hülés és együttműködés, megJordánia visszafogadja a gerillákat A kairói Al Ahram értesülése szerint Jordánia kész visszafogadni a palesztin gerillákat. Közli a lap, hogy Szalah Abu Zeid jordániai külügyminiszter az arab védelmi tanács kuwaiti ülésszakának részvevői előtt kijelentette: országa „hajlandó elfogadni arab fegyveres erők jelenlétét a fronton, s hajlandó hozzájárulni ahhoz is. hogy a palesztin ellenállás Jordániából kiindulva indítson akciókat”. Mindez azt jelentené, hogy helyreáll az úgynevezett „keleti front”. MINDENFELŐL NEW YORK Szerdán este 37 afrikai ország kérésére összeült a Biztonsági Tanács, hogy megvizsgálja és megvitassa a portugál gyarmatokon tapasztalható helyzetet. Portugália a Biztonsági Tanács soros elnökéhez intézeti levelében „szükségtelennek” minősítette az ülést, NYUGATBERLIN Gustav Heinemann, az NSZK köztársasági elnöke háromnapos látogatásra csütörtökön Nyugat-Berlinbe ér kezett Mint ismeretes a Nyugat- Berlinről kötött és az idén június 3-án aláírt négyoldalú egyezmény szerint az NSZK köztársasági elnökének tilos Nyugat-Berlinben hivatalos teendőket gyakorolnia. NEW YORK Az ENSZ közgyűlése szer dán határozatban jelentette ki, hogy a Dél-Afrikában uralkodó helyzet fenyegetést jelent a világ békéjére és biztonságára nézve. A határozat felkérj a kormányokat, hogy még jobban segítsék a dél-afrikai felszabadító mozgalmat, LONDON Csiao Kuan-hua, a Kínai Népköztársaság külügyminiszterhelyettese csütörtökön huzamosabb ideig konzultált Sir Alec Douglas-Home brit külügyminszterrel a vietnami béketárgyalásokról és azoknak kilátásairól —- közölték brit tisztségviselők. BÉCS A nyugat-európai gazdasági integrációról kezdte meg tanácskozását csütörtökön délelőtt Bécsben az európai szabadkereskedelmi társulás — (EFTA) miniszteri tanácsa. A kétnapos ülés elnöke Josef Staribacher osztrák kereskedelmi ég iparügy miniszter. LONDON Jól műkődnek a londoni repülőtér légikalózkodás-meg- előző fémdetektorai. Heseltine repülésügyi miniszter szerdán a pilóta-társaságban elmondotta, hogy júliustól októberig a BOAC emberei a többi között 19 revolvert és puskát, több mint 300 tölténytárat, 400 kést, pengét, borotvát és tőrt koboztak el az utasoktól. remélem — beváltja majd a hozzáfűzött reményeket. Büszke leszek, ha lehetőségem adódik arra, hogy az értekezlet résztvevőit Helsinkiben üdvözö jem!” Egy másik tegnapi hír, londoni jelentés, arról számol be, hogy az angol kormány hivatalosan is elfogadta a finn kormány meghívását az európai biztonsági konferencia november 22-én kezdődő helsinki előkészítő megbeszéléseire. Londonban közölték továbbá, hogy az angol válasszal egyidejű eg más NATO-országok is bejelentették részvételi szándékukat. Mint emlékezetes, 1969 tavaszán hangzott el a Varsói Szerződés országainak azóta budapesti felhívás néven ismert javaslata itt. hazánk fővárosában arról, hogy szükség lenne egy összeurópai biztonsági konferencia megrende-'; zésére. A Duna partján akkor elvetett mag most kezd szárba szökkenni. Okunk van remélni, hogy a mostani előkészítő értekezlet után, 1973-ban — talán már az első félévben — megkezdheti munkáját maga az európai biztonsági konferencia is. (KS) Kubai javaslat a repülőgép eltérítések e len / A kubai forradalmi kormány Havannában nyilatkozatot tett közzé, amelyben is- mételeten javasolja az Egyesült Államoknak hogy kétoldalú megállapodás útján vegyék elejét a repülőgépek erőszakos eltérítésének, valamint a szigetország ellen irányuló erőszakos cselekményeknek. V A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy Kuba olyan magatartást tanúsít, amelv semmiképp nem ösztönzi az erőszakos cselekedetek elkövetését, de a problémát nem lehet egyoldalúan megoldani, az Egyesült Államok részéről szükséges kölcsönösség nélkül. A forradalmi kormány 1969 szeptember 16-án az 1226-os számú törvényben rögzítette a gépeltérítéssel és hasonló bűncselekményekkel kapcsolatos álláspontját. Kuba az érdekelt országokkal kötendő kétoldalú megállapodások alapján kívánja elérni a rendezést, amiben az egyik leg- érdekeltebb ország éppen az Egyesült Államok. Az arab akciótervről tárgyal a védelmi tanács Kuwaitban zárt ajtók mö- göt kezdte meg üléseit az Arab Védelmi Tanács. Mahmud Riad, az Arab Liga főtitkára az első napi két zárt tanácskozás után közölte, hogy a légkör „őszinte és konstruktív” volt; valamennyi szónok — nevezetesen Egyiptom, Líbia, Kuwait, Dr. Mohammed Hasszán El-Zajjat egyiptomi külügyminiszter a jövő héten New Yorkba 'Utazik, hogy az ENSZ-közgyülés november 28-án kezdődő közel-keleti vitája előtt előzetes megbeszéléseket folytasson a világszervezet vezetőivel és a nagyhatalmak képviselőivel. El-Zajjat az arab külügyminiszterek és- honvédelmi Szaud-Arábia és Szíria képviselője — egyetértett abban, hogy az arab államok politikája összehangolásra vár. Kiad elmondta, hogy a második ülésen szó volt az „arab akció” tervéről is; azt reméli, hogy az eredmények „kitűnőek” lesznek, Uj kereskedelem-politika Dr. Salvador Allende chilei köztársasági elnök mélységesen elítélte az imperialista monopóliumok összeesküvését, amely pénzügyi nehézségeket támasztott Chilében. A népi egység kormányának döntése, hogy államosítja a Kennecott északamerikai ré2 társaság chilei tulajdonát, a reakciós monopólium részéről diszkriminációs intézkedésekhez vezetett — mondotta. Allende elnök abból az alkalomból tartott beszédet Santiagóban, hogy a kormány létrehozta a nemzetközi gazdasági kapcsolatok végrehajtó titkárságát. Az intézmény feladata az elnök szavai/ szerint, hogy véget vessen a kereskedettemben meglévő bürokráciának. kidolgozza Chile kereskedelempolitikáját. valamint ellenőrzést gyakoroljon az ország export- és importtevékenysége felett. Orlando Millas pénzügy- miniszter a kongresszusban mondott beszédében hasonló hangnemben nyilatkozott, s rámutatott, hogy a jelenlegi chilei valutaválság fő oka az előző kormány helytelen gazdaságpolitikájában és abban keresendő, hogy megbukott a kereszténydemokraták terve a rézipar fejlesztésére vonatkozóan. Nem elhanyagolható körülmény — mondotta Millas — a réz világpiaci árának hirtelen csökkenése sem. Rendkívüli biztonsági intézkedések Belfastban Edward Heath angol miniszterelnök az észak-írországi ügvek miniszterének, William Whiteiawnak a társaságában tegnao rendkívüli biztonsági intézkedések védelme alatt Belfastba repült Heathnek egy év óta ez az első észak-írországi látogatása. Kétszáz rendőrt és detektívet mozgósítottak, hogy megelőzzék a merényleteket, s biztonsági okok miatt a miniszterelnök programjának csak egy részét ismertették. Azon az éjszakán, amikor Észak-Írországban már Heath jövetelére vártak. Belfast protestáns negyedében fiatal suhan cok 3 golyóval kioltották egv katolikus munkásember életét és ismeretlen lesipuskások hasbalőttek egy angol katonát. Portadown városban és Londonderrvben ismét pokolgépek robbantak. Szép s?avak a békéről , iokozódó bombázások Újabb legyverszállitmányok A Vietnam-konferencia 167- teljes ülésén Xuan Thuy, a VDK-küldöttség vezetője felszólalásában hangsúlyozta : Ha a Nixon-kormány valóban békét akar, mint ahogy erről igyekszik meg* győzni a közvéleményt, miért késlelteti a létrejött megállapodás aláírását és miért fokozza az Utóbbi időben bombatámadásait? A VDK küldöttségének vezetője hangsúlyozta nem szabad szem elől téveszteni a vietnami probléma gyökerét: az Egyesült Államok az agresszor. a vietnami nép csak az agresszióval szemben tanúsít ellenél ást. Éppen azért vissza kell utasítani azokat az alaptalan ürügyeket amelyekre hivatkozva Washington és Saigon a létrejött megállapodás szövegét módosítani szeretné. Porter amerikai delegátus a többi között azt mondotta, hogy közeledik a béke helyreállítása Vietnamban és a béke immár jóval közelebb van. mint néhány héttel ezelőtt hinni tehetett volna. A konferencia végén Binh asszony újságírók előtt tett nyilatkozatába^ kijelentette. Az amerikai delegátus ismét szép szavakat hangoztatott a békéről, de a tények ezzel ellentétesek. A delegáció szóvivője as MOSZKVA Mihail szuszlov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Konsztantyin Katu- sev, az SZKP KB titkára és Andrej Gromiko külügyminiszter tegnap fogadta a Párizs felé -Moszkvában átutazóban tartózkodó Le Dúc Thot, a VDK párizsi tárgyaló küldöttségének különleges tanácsadóját. A baráti, szívélyes légkörben lezajlott találkozón megvitatták a szovjet—vietnami kapcsolatok továbbfejlesztésének és a vietnami nép szabadságáért és függetlenségéért folytatott harcának kérdéseitHANOI /.-} A Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminisz tériuma tegnap nyilatkozatot tett közzé a Dél-Viet- namba irányuló tömeges amerikai fegyver- és egyéb hadfelszerelés-szállításról, valamint az Egyesült Államok vietnami támadó há* borújának fokozásáróL A dokumentum utal a Vietnam mindkét része ellen elkövetett amerikai légi-: támadások, népirtó bombázások fokozására, aláhúzza, hogy a háború eszkalálását célzó súlyos bűntettekről,1 va„ szó. amelyek azt bizonyítják. hogy az amerikai kormány nem mondott le Űjabb 600 léglökéses F—5 tfprisú repülőgépet szállított az USA a saigoni rezsimnek. Nem éppen béke-gesztus a fegyverszünet aláírása előtt A Iíözépti§zai Állami Gazdaság KUNHEGYES mélyépítési részlegéhez mélyépítésben JÁRTÁS, TÖBB ÉVES VEZETŐI GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ termelési osztályvezetőt keres» A mélyépítési részleg évi 80 milliós termelési értékkel dolgozik. Fizetés megegyezés szerint. sn-nHnn nnn. :::::: ni::: iiiü! (ÖSSZKOMFORTOS LA KAST BIZTOSÍTUNK^ Jelentkezés írásban működési terület részletes leíráséval a gazdaság személyzeti vezetőjénél. ülés után közölte: tekintettel arra. hogy a jövő hét csütörtöké az Egyesült Államokban- nemzeti ünnep, a konferencia következő ülését két hét múlva, november 30-án tartják. El-Zajj'at New Yorkba utazik miniszterek kuwaiti értekezletén kijelentette, hogy Egyiptom elveti a közel- keleti válság részleges megoldását, s ugyanígy nem hajlandó alkuba bocsátkozni a palesztin nép jogairól sem. A különböző amerikai kezdeményezésekről megállapította. hogy azok mindenkor egybeesnek az izraeli expanziós tervekkel. sötét szándékairól, egyebek között arról, hogy Déi-Vieir namban megvalósítsa az amerikai neokolonializmust. Vietnamban és egész Indokínában folytassa támadó háborúját.