Szolnok Megyei Néplap, 1972. november (23. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-02 / 259. szám
Í972. november 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Győrött 1654-ben nyílt a Széchenyi téri gyógyszertár, amelynek berendezését később Széchenyi György püspök és Eszterbázi Erzsébet adományaival gyarapították- A patika több mint 100 évig — 1773-ig működött. Győr város 700 éves jubileuma alkalmából régi formájában helyreállították. A jelenlegi patikamúzeumban állandó kiállításon mutatják be a már ritkaságoknak számító felszereléseket és irodalmi emlékeket Zenei előadássorozat Szandaszöüősön Ifjúsági zenei ismeretterjesztő sorozatot indít a Ság- vári Endre Megyei Művelődési Központ, a szandaszöl- lősi klubkönyvtár és a szan- daszöllősi általános iskola közös rendezésben, a klubkönyvtárban. A négy előadásból álló sorozat első előadását ma est^ fél 6 órakor rendezik A preklasszikus zene címmel. A műsorban közreműködik Széplaki Katalin, Rózsa Tibor, Berényi Bogáta. Papp Zoltán és Harmaczy József. A sorozat további előadásaira havonta egy alkalommal kerül sor. Könyvtár a Veqyiművekhen ciaüsta brigádja kérte a délSokszor esett már szó a Tiszamenti Vegyiművek mű- lődési házáról, az ottani kulturális munkáról. Országosan is hallat magáról a csillagászati szakkör, az irodalmi színpad és több kiállítás értékes díját mondhatja magáénak a fotószakkör. Évről évre tartalmasabb és színvonalasabb a művelődési ház. a kiscsoportok munkája — az irodalmi színpad például jövőre hat országos rendezvényen vesz részt az idei hárommal szemben. Külön könyvtára is van a művelődési háznak, amely 5500 kötettel rendelkezik, és év végéig közel hatezres könyvkészlettel várja a 348 olvasót. A körtyvtár készlete lehetővé tenné, hogy a jelenlegi olvasólétszám kétszeresét is el tudják látni könyvvel, azonban a heti 8 óra kölcsönzési -Wő-tnár' így-ig kevésnek bizonyul. Kedden és csütörtökön délután foglalkoznak hivatalosan a könyvkiadással, de gyakorlatilag minden nap fogadják az olvasókat. — Az. hogy a hét többi napján is jönnek kölcsönözni, nem a fegyelmezetlenséget, hanem a könyvtárhasználat igényét mutatja — mondja Három Sándor, a művelődési ház igazgatója. Nemcsak azt igénylik, hogy minden nap legyen kölcsönzés, hanem azt is, hogy délelőttönként nyitva tartson a könyvtár. Legutóbb a porfestéküzem egyik szoelőtti kölcsönzést. Jogos kérés. Annál is inkább az. mert a gyár dolgozói három műszakban dolgoznak. így a szabad idő is három „műszakos”. Igen sokan lennének, akik délelőttönként könyvtárba járnának akár kölcsönözni, akár olvasni. Az átalakítás után ugyanis olvasósarkot is berendeznek a könyvtárban, ahol a könyvek mellett a napilapokat, folyóiratokat is forgathatják az olvasók. Ez a változás megkívánná, hogy teljes értékű, délelőtt — délu táltos könyvtár legyen. A Vegyiművek több, mint kétezer embert foglalkoztat, töbhszázan élnek a lakótelepen. és az idegen vállalatok munkásszállásán is. Az új olvasók bevonásának meg vannak a lehetőségei akkor is, ha csak a létszámot — a könyvtáron kívüliek létszámát — nézzük. Nagyobb nyo- matékot ad a kérdésnek, ha arra gondolunk, hogy a vegyipari dolgozók túlnyomó többsége legalább érettségizett, de igen sokan egyetemet is végeztek, ezért minden bizonnyal könyvhöz szokott emberek, természetes igényük az olvasás. A könyvtár a jelenlegi munkájával csak a kölcsönzés feladatát tudja úgy — ahogy ellátni, olvasók nevélésére, szervezésére azonban nem képes. Szükség lenne egy főállású könyvtárosra, akivel már megoldhatnák a délelőtt-délutános nyitvatartási, az egészhetes kölcsönzést a könyvtárfejlesztést, a könyvtár-propagandát. — Ha megkapnánk ezt a státuszt, megvalósíthatnánk azt az elképzelésünket is, hogy a gyermek — és ifjúsági olvasókkal külön is fog- in1 kozzunk. Továbbfejlesztenénk a szocialista brigádok könyvellátását, kihelyezett részlegeket létesítenénk az üzemrészekben. Jobban tudnánk tájékozódni az olvasók igényeiről és a rendezvényeinket is jobban az olvasók szolgálatába állíthatnánk — mondta Három Sándor. Az új státusz költséggel jár és ez az. ami a gondot okozza. Az eddigi és az ezutáni támogatásra fordított összeg a művelődési ház csoportjainak munkájához szükséges, az új könyvtáros munkabérét nem tudják fedezni. A könyv- * táros kinevezése pedig csakis ettől függ. A megoldás a helyi szak- szervezeti bizottság kezében van amelynek javaslatát a Szakszervezetek Szolnok Megyei Tanácsa és a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete hagyja jóvá. Szeretnénk, ha az illetékes szervek segítségével az anyagi lehetőségek egy állandóan fejlődő gyár egyre jobban erősödő kulturális életének ezt a problémáját megoldanák. L ZS. Illyés Gyula 70 éves Illyés 70 éves? Ha arra gondolunk, hogy milyen bőkézzel ontja termését — verseit, műveit, — hogy újabb és újabb darabjai szinte egymást érik az ország színpadain, hogy változatlan erővel vesz részt az irodalmi közgondolkodás alakításában, úgy tűnik, mintha élete delelöjén járna, és nem pedig élete alkonyához közelednék. Illyés Gyulán nem jog az idő. Hetvenévesen is fiatalabb lélekben és gondolkodásban, mint sok úgynevezett fiatal költőtársa. Például alighogy bemutatták Dózsa drámáját, a Testvéreket, máris felröppent a hír: újabb drámát készül írni Petőfiről. A költő életének egy tragikus konfliktusát kívánja színpadra vinni, amikor a nép fiát, a félrevezetett nép felbőszülve űzi el szülőföldjéről, ahol a nép képviselője szeretett volna lenni. Petőfi tehát ismét és a nép. Az évforduló aligha alkalmas, hogy az életművet egyetlen köszöntő keretében át lehessen fogni és mérlegre tenni. Különben is mi szükség lenne rá, hisz ez az életmű még nyitott, és bizonyára újabb értékes fejezetekkel lesz a jövőben még gazdagabb. Egy azonban bizonyos, és e röpke köszöntőben is helyénvaló, ha kiemeljük: sok szólamú költői életművében mint vezérszólam kap helyet elkötelezett népisége. Illyés élete és költészete millió szállal kötődik a nép életéhez, és hajszálgyökerei mélyen nyúlnak a nép életébe. Ma is belőle táplálkozik költészete, mégha kevésbé láthatjuk is ennek formális jegyeit. „Zsellérek fia vagyok én, az vagyok, sose szégyellettem, bennem forr örökre, mit emiatt nyeltem” — írja Itt éltem című versében egykoron. De a szülőföld, Ozora nemcsak ihlető je és költői magatartásának meghatározója, mérték is számára egyben. Viszonyítási pont, ahonnan az élet és irodalom minden dolga, történelem és nemzet, Európa és a modern művészet áttekinthető és fel is becsülhető. Pusztai ésszel méri fel már ifjú korában az irodalom hivatását, a költői beszéd értelmét. S nála egyszerűbben azóta sem határozta még senki meg, hogy miként is kell értenünk a művészet társadalomnevelő szerepét. „Azt hittem, hogy minden szép kioktatás okvetlenül olyan hatású mint mikor valakinek megmagyarázzák, hol itathat, vagy melyik legelő mellett tanácsos vigyázni, mert oda most a bikát is kieresztették.” Ennek alapján utasította el életében mindenkor az öncélú költői játszadozás minden fajtáját. S nemcsak verseiben, de még az irodalomról szóló írásaiban is alapvető elvként ragaszkodott a pusztai szemmel megragadott igazsághoz. Írói pályájának eddigi termése mintegy húsz kötetre való. Sok, kevés? Örökségnek már ennyi is bőven elég lenne. Különben is az író értékét nem a leírt szavak meny- nyisége, hanem a bennük megfogalmazott gondolatok fajsúlya adja. Ily- lyés Gyula az írás csaknem minden műfajában érdemlegeset alkotott. Es bár maga költőnek vallja szenvedélyesen magát ,minden más művet odaadnék egyetlen versért” — elképzelhetetlen lenne az irodalmi szociográfia a Puszták népe nélkül, és irodalmi életrajzot is aligha írtak tökéletesebbet, mint az ő Petőfije, s önélet írásaiban is megmutatta, miként lehet vallani személyes dolgokról, hogy az egyben a kor tanúvallomása is legyen. Drámái egyet jelentettek a, felszabadulás utáni magyar drámairodalom kibontakozásával. S a már említett esszéi két kötetben, az Ingyen lakoma, akár követendő pédaként is szolgálhat kritikusoknak és esszéisták számára. Illyés munkásságának csupán egyik felismerhető jegye említett elkötelezett népisége. Mellette éppúgy szólhatnánk e népiségben fogant forradalmiságáról vagy akár józan racionalizmusáról, európaiságba oltott magyarságáról, Ozorát és Párizst egybekapcsoló írói látásmódjáról, s aminek napjainkban is tanúi lehetünk, optimizmusáról, amellyel bízik az emberi értelem szívós küzdelmének eredményében. Egyébként ez lehet a záloga, hogy a költőtől és az írótól újabb alkotásokat várunk, hiszen: Illyés Gyula még csak hetvenéves. V. M. Régi kacatjaim között nemregiben került véletlenül kezembe első alkotásom. Már úgy az első, hogy az egyetlen, ami hajdani próbálkozásaim közül megmaradt. Abból az időből való, amidőn legmelegebbjében voltam a küzdelemnek. Tulajdonképpen ez a vert. ez a sárgás papírdarab, amelyre íródott, idézte elem azokat a hajdani küzdelmeket. „Az idegen”, ez a vers címe. Ennek keletkezését mondanám még ei; ismétlem,, csak annak ízleltetőjéül, milyen nehéz minden kezdet. Véletlen — bár a véletlen tud legmesteribben szerkeszteni —•. hogy ez a történet arról ad ízelítőt, hogyan fogadták nálunk a szegények a hontalant; vagyis hogy milyen könnyen csatlakozhat a szegény bárhol is a szegények rajához. Magas, fekete férfi volt az IdegenErősen meg volt illetőd- ve, ahogy közénk vezették. Reggel nyolc-kilenc óra felé valami hivatalos vagy fél- hivatalos községházai ember hozta oda, talán a kisbíró, de meglehet, hogy csak a levélhordó. Emlékszem, a gép állt éppen; reggeli idő volt, vagy a gépszíj szakadt el megint. Az emberek az idegen köré gyűltek. Legelőször éppen én siettem, majdnem hogy szaladtam hozzá, tekintélyem nem kis rovására. Én voltam ugyanis a mázsáié. Aau a mázsáktól magát Pulaí bácsi végezte, én csak a számokat írtam be egy keskeny és hosszú könyvbe. De hát a xnasinálás folyamatában, attól fogva, hogy a kéve a dobba, a szem a csurgókon át a zsákokba, a zsák a mérlegre került, mégis csak én voltam a legfőbb pont: a legfőbb eredmény, a mázsák száma hozzám került. Azonkívül azon a pusztán minden, de minden gép fölött az én apám rendelkezett. Tizenötödik évemben jártam. Azonfelül órám is volt a balcsuklómon, közönséges asebóra ugyan, de hatalmas bőrfoglalatban, ahogy akkortájt divatozott. Ezerkilencszáz- tizennyolc nyarában voltunk. Az idegen csak állt féisze- gül, mozdulatlanul, igazán olyanfeleképpen, mint egy csomag, a felbontás előtt- Végre fölemelte a karját, levette a fura fejfedőjét, ügyetlenül elmosolyodott. Legjobban arra emlékszem, hogy első foga közt terjedelmes hézag volt. Mosolyát ez egészen gyermekessé tette. Ijedt is volt, esetlen is volt, mindkettő ellen ezt a likas mosolygását kapkodta pajzsul. — No, brátye — szólította meg Hetysi bácsi, a kazalrakó — masináitól már? Az idegen csak mutogatta a szétáiló két fogát. Egv kukkot seru értett magyarul. — Ruszki ? — kérdezte tőle egy legény; aztán a könyebb érthetőség kérgéért hozzátette még: ruszki megvagy? Másvalaki nevetve a német tudományát hadarta le előtte; sajnos, ez mindösz- sze csak az volt, hogy: ej- nundfircig, zvejundfircit, drejundfircit. (Ezután kellett eldobni a begyújtott kézigránátot.) Az idegen csak mentegette magát azzal a kisiskolás nevetéssel. Hogy milyen náció, azt sem sikerült kihúzni belőle. Végre megjött apóm- Aratószabadságon volt csak otthon, hat hétre. Frissen járt, minden mozdulata háromszorta gyorsabb volt, mint azelőtt Hogy kihasználja az idejét, azt hiszem, niég cigarettázni is gyorsabban cigarettázott. — Na. jöjjön, barátom — mondta az idegennek. A gép sípolt, a szíj nagy laf fogva megindult, a kazán tetején a két acélgolyó máris szétvágódva pörgött. Az idegen lapátot kapott. De jóformán még oda sem vezették a géphez, arca diadalmasra derült Nézett nagy fürgén maga köré, megtalálta a szénrakást! Merítette bele a lapátot, aztán a teli lapát szélivel felkaftantotta a kazán vasajtaját, beszórta a szenet. Aztán újra körülnézett, de most már a szemünkbe: ismerem a járást. Arca megnyugodott. — Fűtött ez már! — mondta a fűtő. Ebédkpzben folyt tovább az ismerkedés az idegennel. Öt később a kastély cselédkonyhájáról kosztolták, de aznap még nem hoztak neki enni- Csak ült szegény, egy kicsit távolabb tőlünk, újra igen megzavarodva, igen nekikészülődve annak, hogy itt soha az életben nem kap egy falatot sem. Nem sokáig kellett ott ülnie. Hetyej bácsi a második kanál beszörpölése után közénk intette. — Kerítsetek valami csajkát. Kanált is, na már! Közös, nagy tálban kaptuk az ételt a bandaszakács- nétól. Én is velük ettem. Közénk telepedett az idegen is. Megtöltötték gulyással a bögréjét: — Nesze fiam. -— nyújtotta az öreg Hetyei néni az idegennek a kanalát, miután a szoknyájába még meg is törölte. S rá rögtön kivette a kanalat a fia. Hetyej bácsi kezéből. Hát erre tört ki igazán a nevetés: az is. ami az idegen kontójára szorult belénk. De az a hála, az a melegség. ami az idegen szemeiben fölcsillant! Azt érezhette: közibénk került íme, ez a kis csoport magába fogadja. Ebéd után még volt egy órai alvás- Én ilyenkor a hosszú, kockás és vonalas lapu füzetbe, amelynek az elejébe a mázsákat, jegyeztem, verseket írtam, volt eset, hogy napjában kettőt, hármat is. Igen termékeny korszakomban voltam. Ültem a zsákokon, szétnéztem a vidéken, megláttam egy akácfát, egy madarat, vagy csak egy vakondtúrást, s máris írtam. A füzet végébe írtam, aztán kitéptem s legtöbbször azonnal össze is téptem, mert titokban dolgoztam, az írást — igen helyes ösztönnel — eretnekségnek. titkos összeesküvésnek, üdvösségveszejtő el- korcsulásnak tartottam. Titkomról csak mecénásom tudott. Egy beit nesztorom is volt, ő oktatott mindenféle életrevaló dologra, amit férfinak már szükséges tudnia, akkor éppen cigarettasodrásra. Sikerültebb műveimet neki nyújtottam át eltépésre. Éveken át dolgoztunk így együtt a legtökéletesebb megértésben. Altkor délben is verset írtam ott a zsákokon, oly gyorsan hogy szinte észre sem vettem. Az új alkotással valamelyest meg lehettem elégedve, mert elhatároztam, megmutatom a mecénásomnak. ott élt az ifi a pusztán, mint uradalmi gyakornok. Gépindítóskor mindig oda szokott jönni. — Kolosszális! — mondta, ahogy elolvasta. — Ebben már van valami- Akarsz egyet? S azzal odanyújtotta a dohányos dobozát, A sikerültebb alkotásokért ez volt a honorárium. Nézegetem most a verset: mi is van benne? Számomra persze benne van az egész táj, az az egész csoport, a cséplőgép, benne van még a friss búza nyugtalanító illata is. De mutatom is már be. egy kicsit lesimítva a haját. Joszip, ő szerb fogoly itt a tanyán, a szája minekünk érthetően akkor nyílik meg csupán, ha eszik; úgy eszik, mint mink eszünk. Eszik, s nevet, hogy ő Is tudja ezt im egyformák vagyunk! mind ember, aki eszi a levest, S mi vele eszünk, ez a válaszunk, örvend, bólong, úgy eszik, úgy örül minthogyha életét mesélné végre és mi itt körül biztatnánk: mondd csak, oly gyönyörű szép! A vers — egyre jobban világosodik az emlék -— a prajfi révén maradhatott meg. Most már emlékszem, hogy két példányban is le- tisztáztatta velem. „Elküldjük a Tolna Vánnegyé-nek. Itt az idő. hogy kilépj a nagy nyilvánosság elé” — mondta. • Részlet clyés Gyula Mint a ciarvak c. művéből. MINT A DARVAK*
