Szolnok Megyei Néplap, 1972. november (23. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-16 / 270. szám
L SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. november 16. Futball vagy munka? A megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokságban — ’■gyszerű rajtot vett a Szol* -.ki Cukorgyár csapata. Jász- íenyszaru együttesével sokáig versenyben voltak az első helyért és hétről hétre nőtt az esélyük az első osztályba való visszajutásra. Egy idő óta aztán a csapat egyik vereségét a másik után szenvedi, és néhány sikertelen forduló után máris a táblázat közepén találták magukat a cukorgyáriak. Willisch Ferenc edző a visz- szaesést természetesnek találja. Ez a szinte menetrend- szerű for-mahanyatlás minden ősszel bekövetkezik. A Játékosok, akik szinte valamennyien a gyár dolgozói a kampány beköszön tével rátérnek a három műszakos termelésre, amivel együttjár az éjszakázás is. A fiúknak Ilyen körülmények között nem ízlik úgy az edzés megterhelése, és vasárnapra sem tudják tökéletesen kipihenni magukat. így nem véletlen. (2:1). Tm. Vasas—Jb. Vasas 3:2 (3:1), Szó. Olajbányász— Szó. MÁV 1:6 (0:2), Tisza- földvár—Szabó L. SE 0:7. — Serdülő bajnokság: ITSK— Tm. Vasas 2:2. Szó. Olajbányász—Jb. Vasas 4:0, Tisza- földvár—Kunszentmárton 0:2, Jb. Lehel—Sz. MÁV 2:1, Szó. Vegyiművek—Szabó Lajos SE 0 :0, Szó. MTE—Túrkeve 0:0. Megyei II. «. bajnokság állása 1. J-fényszaru 12 10 1 1 34-11 21 2. M-túri F-i. m 5 4 4 41-31 14 3. Szászberek 12 6 2 4 23-16 14 4. Tiszabura 11 4 6 1 17-13 14 5. Tiszafüred 13 6 2 5 23-20 14 6. Kengyel 12 7 ■ 5 21-29 14 7. Jb. Mezőg. 12 6 1 5 36-23 13 8. S^jo. Cukor. 12 5 3 4 33-20 13 9. T-gyenda 12 5 2 5 16-25 12 10. Jászladány 12 2 5 5 19-22 9 13. Szajol 11 3 3 5 20-25 9 14. J-alsósztgy. 12 2 4 6 14-24 8 15. Abádszalók 12 2 2 8 9-32 6 16. Csépa visszalépett. Megyei I. o. ifj. bajnokság állása 1. Túrkeve 13 10 1 í 42-2« 21 2. Mezőtúr 13 9 2 2 63-11 20 3. Kunhegyes 13 9 2 2 41-19 20 4. Szó. Mezőg. 13 6 4 3 30-23 16 5. Jákóhalma 13 6 2 5 36-28 14 6. Kilián 13 4 6 3 25-27 14 7. Karcag 13 7 - 6 29-34 14 8. Fegyvernek 13 5 3 5 33-23 13 9. Tisza Cipő 13 5 2 6 41-28 12 10. Tószeg 13 5 1 7 22-39 11 11. Újszász 13 3 4 6 29-37 10 12. K-márton 13 4 2 7 27-36 10 13. J-árokszáU. 33 5 — 8 24-40 10 _ i4. Kisújszállás 13 4 , 1 8 25-63 9 15. R-falva 13 2 2 9 25-41 8 16. Kenderes 13 3 2 8 18-41 8 Megyei II. o. ifj. bajnokság állása 1. Szó. Cukor. 12 11 1 — «3- 3 23 2. Tiszafüred 13 8 1 4 47-16 17 3. Jászapáti 12 7 2 3 42-15 16 4. Szászberek 12 7 2 3 20-14 16 5. Tiszabura 11 7 1 3 28-22 15 6. J-fényszaru 12 6 2 4 30-18 14 7. Abádszalók u 6 1 5 27-19 13 8. Jászladány 12 6 1 5 23-20 13 9. Jb. Mezőg. 12 5 2 5 13-27 12 10. Szajol 11 4 2 5 20-21 10 11. J-boldogh. 1% 4 2 6 22-36 10 12. M-túri F-i. 13 4 — 9 26-51 8 13. Kengyel 12 3 1 8 20-31 7 14. J-felsősztgy, 12 1 2 9 15-53 4 15. Tiszagyenda 12 1 — 11 8-58 2 16. Csépa visszalépett. Serdülő bajnokság állása 1. Szó, MÁV 2. Jb. Lehel 3. Szabó L. SE 4. Szó. MTE 5. Szó. Vegyi. 6. Túrkeve V. ITSK 8. KUTE 9. Szó. Olafb, 10. Tm. vasas 11. Jb. Vasas 12. TiSzaföldvár 11 8 1 2,42- 9 17 11 8 1 2 45-18 17 11 8 1 2 35- 8 17 11 8 1 2 35- 9 17 10 6 2. 2 36-14 14 10 6 1 3 29-15 13 11 5 1 5 38-25 11 11 5 1 5 22-21 11 11 2 1 8 14-52 5 11 1 2 8 12-29 4 10 — 1 9 2-79 1 10 — — 10 0-31 — hogy az eredmények is elmaSikeres esztendő Mezőtúron Hat aranyjelvényes atléta A Mezőtúri AFC atlétikai szakosztálya kedden tartotta évadzáró értekezletét. Ré- kasi Gábor vezetőedző számolt be az idei évben elért eredményekről, és ismertette a jövő esztendő feladatait. A szakosztályban eredményes munka folyt. A felkészülést mindössze tizenegy atléta kezdte meg, jelenleg pedig már huszonnégy versenyzőt tartanak számon. Az 1971. évi eredmények alapján 1972-ben ketten szereztek aranyjelvényt, az idén pedig már az alábbi hat versenyző érte el az aranyjelvényes szintet: Balpataki Ilona, Bíró Lajos, Csorna Erzsébet, Magyar István, Rakonczai Éva és Varga Katalin szerepelt a mezőtúri versenyzők -közül a legjobban az év 35 versenyén, amelyen elindultak. Képünkön az egyik mezőtúri atlétareménység, a súlylökő Rakonczai Éva. Szolnoki válogatottak t Úszás Jól sikerült versenyt rendezett a Budapesti Vasas vasárnap a Sportuszodában. Részt vettek és eredményesen szerepeltek fajta a Szolnoki Dózsa sporiskolás versenyzői is. 4 világ sportja sorokban radnak. A munka mindenekelőtt — mondják a futballisták és ez a magyarázat tulajdonképpen rokonszenves. Most már csak arra vagyunk kíváncsiak, vajon tavasszal jobban szerepel-e a rokonszenves cukorgyári együttes? A megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokság legutóbbi eredményei: Jászboldogháza—Jászlad ány 4:1 (3:1), Tiszagyenda—Jb. Mezőgép 2:1 (0:1), Kengyel— Jászalsószentgyörgy 2:0 (1:4), Tiszafüred—Szászberek 1:2 (0:1), Mezőtúri Főiskola—Szó. Cukorgyár 4:0 (1:3), Jász- fényszaru—Abádszalók 9:0 (2:1), Tiszabura—Szajol elmaradt. Tartalékbajnokság: Szó. Vegyiművek—MTE 1:1 LAUSANNE A Nemzetközi Olimpiai Bizottság főhadiszállásán a svájci Lausanneban a NOB vezérkara — lord Killanin elnök, Jean de Beamumont márki, Kamebeek és Willy Daume alelnökök — fontos tanácskozáson vesz részt, hogy megmentse a den veri téli olimpiai játékokat. Kedden egész nap értekeztek a nemzetközi olimpiai mozgalom vezetői, tanácskozásukról azonban semmiféle hír nem szűrődött ki. A rövid ebédszünetben lord Killanin,, a NOB elnöke csupán ennyit mondott: „eddig csak rutin- kérdések, adminisztrációs ügyek szerepeltek a megbeszéléseken”. Az 1976. éri téli olimpiai játékok megrendezését lemondó denveriek hivatalos értesítése a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz még nem érkezett meg, holott a kanadai felelősök már többször is úgy nyilatkoztai-:, hogy a noblausannei központjába már továbbították a fontos döntésről szóló dek- larátumot. HELSINKI A harmadik egyes játszma után — a finn Saila 7:5, 4:6, 6:2-re győzött a francia Contet ellen — Franciaország már csak 2:l-re vezet Finnország ellen a Király Kupa mérkőzésén. A közvélemény örömmel nyugtázta a hírt, hogy az MLSZ játéklehetőségeket biztosít az NB I. B-s labdarúgó-válogatottnak. Kovács Imre, a MÁV DAC edzője kapta a megbízást, hogy a második vonal legjobbjaiból egy ütőképes csapatot szervezzen. A válogatott keretbe meghívást kapott három szolnoki labdarúgó is: Szolnoki Péter, Nagy Ferenc és Papp II. István a leszűkített keretben is benn maradt, és tegnap délben már, pályára is léptek az NB I. B-s válogatott színeiben a Népstadionban az ifjúsági válogatott ellen. A három MTE-játékos kerettagsága — ezt ők maguk is nagyon jól tudják — az egész csapat érdeme, hiczen az együttes folyamatos, jó szereplése hívta fel a szolnoki fiúkra a válogatók figyelmét. Nagy Ferenc, az INGATLAN: ELADÓ — Kocsoros. Gátőr utcában — 967 négyszögöl szántóföld megosztva tó. — Érdeklődni: Gátőr háznál. Pintér. CSALÁDI ház eladó. Szolnok. Bán u. 4. ez. alatt. CSALÁDI ház beköltözhetően eladó. — Szolnok, Remete u. 3/a. Érdeklődni: a helyszínen, délután. kétszobás beköltözhető családi ház eladő. Martfű, Petőfi u. 10. — Érdeklődni: Martfű. Kossuth u. 3l„ vagy Szolnok, Zagyvaparti sétány, 1. I. Ih. 11. altó. ELADÓ — Szolnok, Kertváros Kedvessor 6. alatt építőanyag és 217 négyszögöl telek. Érdeklődni: Szolnok. Ságvári krt. 27. Szabóság. — Telefon: 11—345. Rakóczifalvan, Hunyadi J. U. 20. SZ. — kétszobás lakóház. 600 négyszögöl telekkel eladó. Érdeklődni: a helyszínen, vasárnap 10—12 óra között. K ÉRTÉS családi ház, áron alul eladó. — Szolnok, Durst János U. 43. 1000 négyszögöl beépíthető közművesített gyümölcsös el-, adó. — Szandaszőllős. Kiss János U. 70. KIS családi ház. decemberi beköltözéssel eladó. — Szolnok. -Nyárfa u. 2. (Körösi 'út felé). Rákóczifalva, Vöröshadsereg u. 12. szám a'att (főútvonal mellett) 200 négyszögöl telek eladó. Érdeklődni : Rákóczifalva, Árpád u. 21, ELADÓ két és félszobás, gázfűtéses, erkélyes, szövetkezeti lakás Szolnokon — készpénz és OTP-át- vállalással, — esetleg fizetési könnyítéssel. „Szövetkezeti” jeligére a szolnoki hirdetőbe. Farmoson állomáshoz közel 1000 négyszögöl szőlő-gyümölcsössel, házzal eladó. Érdeklődni: Szolnok, Berzsenyi D. u. 7. Tiszaföldváron Óvirághegy Dabab úton 1116 négyszögöl házhelynek is alkalmas szőlő sürgősen eladó. Tiszaföldvár, Bajcsy- Zs. u. 12. Hőgye. KÉTSZOBÁS, kertes, családi ház. eladó. — Rákóczifalva, Béke u. 8. szám. KERTES családi ház, beköltözhetően — eladó. Szolnok, Zápor u. 3. (Tisza-malom- nél). Érdeklődni: cu- korgyári lakótelep — IX. ép. Török. T.in négyszögöl házhelynek és szántóföldi művelésre alkalmas telek eladó. — Szandaszőllős, Damjanich u. Érdeklődni: Szolnok, Csap u. 19.. egész nap. SÜRGŐSÉN eladó — kétszobás, családi ház, OTP-hitePel. — Szandaszőllős, Tinódi u. 3. alatt. Érdeklődni: Vörösmező u. 63. sz. alatt. AZONNAL beköltözhető ház eladó. Szolnok, Zápor u. 11/a. (Tisza-malomnál). ADÁSVÉTELI TENYÉSZ boxer szuka, januárban fialó jutányosán eladó. — Szandaszőllős, Alma u. 27. Ficsómé. Tele- 14—*36„ Pianínó eladó. Telefon : munkaidőben. Szolnok, 12—988. Szabados. Négyszemélyes reka- mié, két fotel, két Bzék. egy asztal eladó. Szolnok, Tóth F. u. Ö-ép. IV. lh. I. e. 6. 17 óra után. JÖ állapotban lévő. Szikra — kombinált szekrény eladó. Szolnok. Kossuth tér 10/c. II. em. 3. 17 óra után. 150 kilós hízó eladó. Szolnok, Sarló u. 22. A jászberényi erősáramú szakközépiskolában eladó háromfázisú különböző típusú 0.3-tói 2 kW-ig teljesítményű, felúií- tott villanymotor. Érdeklődni: 8—12-ig. — Ügyintéző: Török Szidónia. Tel.: 481. GYALUPAD eladó. Szolnok. Petőfi u. 28. sz, |- alatt. EGYÉB: GIMNAZISTÁK bármely fokú orosz kor- repátálását. általános Iskola felső tagozatainak orosz — és igénytől fü"*»ően — egyéb tárgyak tanítását. jutányos áron vállalom. — Szolnok. Szabadig u. 3—5. — tSZ. 4. Gázfűtéses szoba- konyha fürdőszoba- használottaJ Szolnokon kiadó. — „Üres szoba” lehelre a szolnoki hirdetőbe. Kfbönt>e4*ratú ezoba- konyha november 15- től kiadó. Szolnok. Vas Gereben mellékköz 6. Ktilönbejáratú bútorozott szoba egy férfi részére kiadó. — Szolnok, Pálíi J. tu «/b. GÉPJÁRMŰELADÓ jó állapotban lévő Nysa típusú vegyes használatú gépkocsi. Háziipari Szövetkezet, Kisújszállás. JÖ karban lévő Zsiguli személygépkocsi, 8000 km-t futott, sürgősen eladó. Érdeklődni : Rákóczifalva. Árpád u. 21. alatt. JÓ állapotban lévő 250-es Simson motor- kerékpár eladó. Érdeklődni : Szolnok, Rét u. 50. WARTBURG 1000-6B eladó, jó állapotban. Szolnok, Berzsenyi u. 7. szám. WARTBURG CIriS — felújított állapotban eladó. Szolnok, Vegyiművek lakótelep n. ép. Érdeklődni: Vágó, — szombaton egész nap. JÓ állapotban lévő 223-as Warsawa eladó. Szolnok, Kőműves U. 8. Oldalkocsis Pannónia eladó 5000 Ft-ért. — Szolnok. Tüske u. 4. SPORT Coupé 850-es Fiat, mustár színű, keveset futott, kitűnő állapotban eladó. Szolnok, Könyökf u. 7. (vasútállomás mellett) Megtekinthető: délután. Megkímélt állapotban lévő, üzembiztos 407-es Moszkvics sürgősen eladó. Érdeklődni lehet: Szolnok, Rét u. 19., egész nap. mkalmazunk Azonnali belépéssel gázkazánfű- tő-vizsgával rendelkező munka- vállalót veszünk fel. — FÜSZÉRT Fiók Szolnok, Csaba u. 26. A Középtiszavfdéki Vízügyi Igazgatóság szolnoki főépítésvezetósé- ge Tiszallget felvesz takarítónőt és éjjeliőrt, (nem nyugdíjast) fő foglalkozásban. Fizetés megegyezés szerint. A szolnoki Tiszaparti Gimnázium takarítónőt keres felvételre. Szolnok megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat azonnali belépéssel felvesz állo-fogyóesz- kez- és anyagraktárost. Jelenike- zés: Szolnok, Beloiannisz u. 6. sz. alatt az üzemgazdasági osztályon. Éjjeliőrt és gépírni tudó adminisztrátort keresünk felvételre. Röntgen- és Kórháztechnikai Vállalat üzemegysége. Szolnok, Nád u, 1. sz. alatt. Közgazdasági technikumi érettségivel rendelkező könyvelőt — gyakorlott gj ors- és gépírót, híradástechnikai, élelmiszerbolti eladót, kocsikísérőt, éjjeliőrt veszünk fel. Jelentkezni lehet: ajs ÁFÉSZ személyzeti vezetőjénél* Szolnok, Beloiannisz u. 34. szára alatt. A jászkiséri ÁFÉSZ igazgatósága szakirányú mérlegképes vizsgával rendelkező belső ellenőrt keres. — Erkölcsi bizonyítvány, működési bizonyítvány, ötéves szakmai gyakorlat szükséges. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: személyesen — vagy írásban, ÁFÉSZ központi iroda. JászkiSér, Fő üt 25. A kisújszállási Városgazdálkodási Vállalat 1973. január 1-i belépéssel legalább 5—10 éves szakmai gyakorlattal rendelkező építész- technikust keres műszaki vezetői beosztásba- Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet; Kisújszállás, Felszabadulás u. 2, sz. alatt. r 1 r----r ^ T örökszentmiklósi Baromfifeldolgozó Vállalat felsőfokú villamos- ipari, vagy felsőfokú gépipari technikust keres — energetikus munkakörbe és középiskolát végzett dolgozót raktáros! beosztásba. Bővebb tájékoztatást a vállalat személyzeti előadója ad. Fűrész- és Hordóipari Vállalat szolnoki fűrész üzeme* felvételre k‘*res targoncavezeíóket, éjjeliőrt, portást, takarítónőket, férfi és riől segédmunkásokat. Jelentkezni lehet: S^Obiok, Vöröshadsereg u. 15. sz. alatt. Sapkássegédet felveszünk. Percei kalap- és sapkaipar. Győr 2. Postafiók 208 Hirdessen a Néplapban ! MTE csapatkapitánya örömmel vette a meghívást: — Tíz évet kellett várnom, hogy valamilyen válogatottba bekerüljek. Ifjúsági korom óta nem öltöttem magamra címeres mezt. Ki gondolta volna, hogy ezt is megérem ... Eredmények: 200 m fiú mell: 1- Gyuricza B.. 3.42. (új megyei békacsúcs), 2. Kripkó Z. 3.31.3. Szép sikert aratott a verseny legfiatalabb résztvevője, az 1966-ban született Dunai Kovács E„ aki megnyerte időelőfutamát. \ Honvéd került az élre Teljes fordulót bonyolítottak le tegnap a labdarúgó NB I-ben. — Salgótarjánba a Ferencváros látogatott* el, s bár a hazaiak mezőnyfölényben játszottak, végül is Branikovits és Répás góljával 1 :l lett az eredmény. Az MTK a Zalaegenszegi TE csapatát fogadta. Az újonc ezúttal is derekasan küzdött és Kori tár góljára Bita válaszolt. Az 1 :l-es eredmény igazságos. Pécs megszerezte első győzelmét a Komlói Bányász ellen. A góllövők Kincses I., Máté, Kocsis, illetve Juhász voltak. — Gyenge mérkőzés láthatott a mintegy ezer néző a Fáy utcában. A hazai csatársor ezúttal sem remekelt, míg a vendégek egyetlen helyzetüket kihasználva győztek. Eredmény: Vasas—Rába ETO 0-2. A gólokat Török (öngél). Pénzes szerezték. A mindé* /ében jobb Honvéd megélő ‘en nyert a Videoton ellen. i-usztai (2), Kozma Pál. illetve Nagy II. góljaival az eredmény 4:1. Diósgyőr—SZEOt. 1JÍ. Vass és Sikora góljain kívül alig történt valami a pályán. Tatabánya könnyen nyert az Egyéb- értés ellen 2:0-ra, Nagy és Tar kács góljával. Unalmas mérkőzésen Ó:0-ás eredmény született Csepelen, ahöl az Üjpest valami-ivei közelebb állt a győzelemhez. A SZOLNOK MEGYEI TANÄCS V. B. ÉPÍTÉSI. KÖZLEKEDÉSI ÉS VÍZÜGYI OSZTÁLYA, SZOLNOK, Kossuth Lajos u. 2. pályázatot hirdet építészmérnöki és közlekedésmérnöki munkakör betöltésére, kedvező feltételekkel. Jelentkezés személyesen vagy írásban a fenti címen. KÖZÉPTISZAVIDÉKI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG megvételre felajánl, még lábon álló NÁDAT az alább felsorolt területeken: Cibakházán 77 kb Mezőtúron ' . 19 kh Szajol ban 4 kb Csépán 17 kb Szolnokon 7 kb Tiszapüspökjbe,, 1 kb A fentiekben leírtakról bővebb felvilágosítást A MEZŐTÚRI SZAKASZMÉRNÖKSÉG AD. Címe: MEZŐTÚR. Asztalos János u* 6. síé. Telefon: 3ö.