Szolnok Megyei Néplap, 1972. október (23. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-14 / 243. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. Oktober 14. I A helyzet komoly A fegyveres erők védik Chilében a munkába álló A helyzet komoly. Egy államosítás nyomán sztrájkba léptek a magánfuvarozók Chilében. Először csak két, pén­teken már 13 tartományban vezettek be rendkívüli álla­potot. Ez az országnak több. mint a felét jelenti (Chile ösz- szesen 25 tartományból áll.) Az ország középső és déli tar­tományaiban a közlekedés csaknem teljesen megbénult, a benzinkutak zárva tartanak, mindez természetesen sok vá­rosban élelmiszerellátási és hasonló egyéb nehézségeket ta —, csupán munkája értékének igazi tulajdonosa és élvezője. A helyzet komoly. Az ország rendjének felbontására, a népi egység kormányának megdöntésére szőtt reakciós ak­ciók az utóbbi időben egyré sűrűsödnek. De Chile kormá­nya ellenakciókat foganatosít, védekezik a küilső nyomás és a belső reakció ellen. Salvador Allende és kormánya nem önmagát védi csupán, hanem a néphatalmat, amely okoz. A bénító, zavart és nyugtalanságot okozni akaró sztráj­kot természetesen ismét a tulajdonosok idézték elő. Ami ellen pedig tiltakoznak vele, az természetesen ismét a tu- lajdonfosztottak érdekében való. A tuilajdoníosztottak, a nincstelenek, a szegények, a bérből és fizetésből élők kor­mánya van hatalmon, immár több mint két éve Chilé­ben, azzal a céllal, hogy ezekből az emberekből — a la­kosság többségéből — is tulajdonos váljék. Nem kapitalis­Chilében demokratikus választások útján került uralomra, minden imperialista intrikával szemben. A néphatalmat védi — s a nép támogatja. Nem is egyedül a chilei nép. Világszerte és különösen Latin-Ame- rika-szerte növekszik a felháborodás a Chile elleni impe­rialista szabotázsakciók miatt. És növekszik a rokonszenv az önálló, nemzeti, demokratikus úton járó, a szociális Igazságtalanságok megszüntetéséért dolgozó chilei népi kor­mány iránt. Tüntetés a királynő ellen n. Erzsébet két évtizedes uralkodása alatt most először esett meg, hogy a szigetor­szágban tüntettek ellene. A skóciai Stirlingben a királynői látogatás költségeivel szembeni elégedetlenségüket fejezték ki diákok ezen a módon. Nixon Atlantában Nixon amerikai elnök vá­lasztási kampánya során csütörtökön a Georgia ál­lambeli Atlantába érkezett, ahol mintegy félmilliós tö­meg fogadta konfettiveil, virágfüzérekkel és nagy ová­cióval. A tömegbe! azonban az éljenzések mellett a há­ború és a bombázások be­fejezését követelő kiáltások is hallatszottak. Georgiában, ahol 1964-ben Goldwater szenátorra. 1968-ban pedig Wallace fajgyűlölő alaba- mai kormányzóra szavaz­tak, Nixon most biztos tá­mogatásra számíthat. Az amerikai elnök a város egyik nagy szállodájában ta­lálkozott 9 déli állam re­publikánus pártfőnökeivel A választási fogadáson mon­dott rövid beszédében Nixon ismét azt bizonygatta, hogy Vietnamban „tisztességes bé­ke” -elérésére törekszik, amellyel. úgymond, nem árulná el az Egyesült Álla­mok szövetségeseit. Leszámolásra készülnek a protestáns szélsőségesek Két nap alatt két támaszpontot foglaltak el a szabadságharcosok Eszak-írországban a szél­sőséges protestáns erők újabb pogromot készítenek elő a katolikus lakosság el­len. Napok óta egyre heve­sebb támadásokat intéznek katolikusok lakóházai és üz­leted ellen, s csütörtökön vandál pusztítást végeztek a belfasti Szent Antal székes- egyházban. Szobrokat ron­gáltak meg. s egy kisebb bombát is robbantottak az épületben. A megfélemlített katoliku­sok lakásaikat elhagyva próbálnak biztos menedéket találni. Az ultrák fizikai le­KAIRÓ Szadat egyiptomi elnök csütörtökön az Arab Köz­társaságok Szövetségének parlamenti ülésén kijelentet­te: az Egyesült Államok kü- lön-külön tárgyalásokra akarja kényszeríteni az arab országokat a közel-keleti kérdés részleges megoldás érdekében. Az A1 Ahram című kairói napilap közlése szerint az ekiök hangsúlyoz­ta. hogy Egyiptom minden ilyen, Izraellel való részle­ges megállapodást határozot­tan elutasít. RÓMA Olaszország 751 városában és községében megkezdődött a választási kampány a no­vember 26-án tartandó he­lyi tanácsi választásokra. Másfél hónap múlva közel négymillió választó, az or­szág választói testületének mintegy 10 százaléka járul az urnák elé, hogy 751 köz­ségben megújítsa a helyi közigazgatási vezetést. Az OKP helyi szervezetei már mindenütt benyújtották je­lölőlistáikat a választási hatóságoknak és megkezdték a kampányt a választásokra. számoló akcióit hidegvérrel szemléli az ulsteri rendőrség és a rend fenntartására oda vezényelt, de valójában meg­szálló funkciót betöltő brit katonaság. Dublinban. az Ír Köztár­saság fővárosában csütörtö­kön hat fegyveres tört be az egyik bankha és elrabolt 30 ezer fontot. A szemtanúk beszámolója szerint a bandi­ták katonai rendfokozat megjelölésével szólították egymást. Feltételezések sze­rint a bankrablók a betiltott ír köztársasági hadsereg (1RA) tagjai. MOSZKVA Két szovjet berepülőpilóta tragikus haláláról számol be a moszkvai Trud. Gelij Kur- kaj és Viktor Novikov egy sugárhajtású gépen végzett kísérleti repülést, amikor motorhiba következtében a gép gyorsan veszíteni kez­dett a magasságból. A piló­ták tudták, hogy körülbelül fél perc áll rendelkezésükre a katapultáláshoz, de ha elhagyják a gépet, az egye­nesen az alattuk elterülő város házai közé zuhan. A kormánynál ülő Kurkajnak sikerült egyensúlyban tar­tania a gépet, amíg elértek a város határában fekvő fe­nyőerdőt. A katapultálásra azonban már nem maradt idejük. ERFURT Az erfurti Thüringen-Hal­léban pénteken, folytatta munkáját az NDK CDU-já- nak 13. kongresszusa. A kongresszus első két ta­nácskozási napján összesep 36 szónok fejtette ki a CDU tagjainak arra irányuló kész­ségét, hogy hozzájárulnak az NDK további fejlődésének előmozdításához. A dél-vietnami népi fel­szabadító erők csütörtökön 48 óra alatt már a második ellenséges támaszpontot foglalták el a déli ország­rész központi fennsíkján. Saigoni katonai körök sze­rint a fővárostól mintegy 450 kilométerrel északra a kambodzsai határ közelé­ben lévő Ben Het-i támasz­pontra 1500 rakéta csapó­dott be. ; A forradalmi erők e tüzér­ségi támadás után roham­mal fogalták el a bázist. Ez az egyetlen állás, ame­lyet a saigoni katonaság Kontumtól északnyugatra még ellenőrzés alatt tartott. Heves fegyveres összecsa­pásokról érkeztek jelenté- sek Saigon térségéből is. Az amerikai légierő az elmúlt 24 órában is folytat­ta a VDK sűrűnlakott terü­leteinek és Dél-Vietnam felszabadított körzeteinek bombázását. A nyugati tudó- ” ’.sokból kitűnik, hogy amerikai re­pülőgépek Észak-Vietnam- ban elsősorban Dong Hol kikötőváros környékét, Dél- Vietnamban pedig Saigon térségét bombázták. Pén­tekre virradóan több száz tonna bombát szórtak le a dél-vietnami fővárostól 40— 90 kilométeres körzetben a felszabadított területekre. Számítástechnikoi és adatfeldolgozó központunkhoz keresünk felvételre — az ügyvitelgépesítés, illetve gépi adatfeldolgozás területén szakmai felkészültséggel és gyakorlattal, valamint elektronikai ismeretekkel rendelkező FÉRFI MUNKAERŐT termelési osztály irányítására, szolnoki munkahelyre Közgazdasági egyetemi, vagy számviteli főiskolai végzettséggel és vezetői gyakorlattal rendelkezők előnyben. Jelentkezéseket írásban kérjük, részletes önéletrajzzal „Számítástechnika” jeligére a szolnoki kiadóba MINDENFELŐL sofőröket Chile 25 tartományából már 13-ra terjed ki a ma­gánfuvarozók sztrájkja mi­att bevezetett rendkívüli ál­lapot. A közlekedés az or­szág középső és déli tarto­mányaiban Valparaisótól Cautinig — csaknem telje­sen megbénult, a benzinku­tak zárva tartanak, több vá­rosban komoly nehézségek mutatkoznak az élelmiszer­ellátásban és a napilapokat 6em lehet megkapni. A kor­mány felhívta a gépkocsi- vezetőket. hogy a vállalko­zók manipulációinak meg­hiúsítására vegyék fel a munkát. Daniel Vergara bel­ügyminiszter-helyettes a rendőrség és a hadsereg vé­delmét ígérte a munkába álló sofőröknek. Erre azért volt szükség, mert a teher­autó-tulajdonosok és a sofő­rök összetűzései során már két sofőr életét vesztette. Jaime Suarez belügymi­niszter közölte, hogy kormá­nya határozott intézkedése­ket tesz a lakosság és az Iparvállalatok áruellátásának biztosítására. A belügyminiszter nyoma­tékosan hangsúlyozta, hogy a népi egység kormánya büntetőjogilag vonja fele­lősségre azokat a személye­ket, akik ellenséges tevé­kenységükkel kárt okoznak az országnak. Salvador Allende köztár­sasági elnök csütörtökön rá­dióbeszédben szólította fel nyugalomra Chile lakossá­gát. A dolgozókat arra kér­te: tanúsítsanak fegyelmet és türelmet az ellenség pro- vokáicóival szemben, hogy elkerülhető legyen az össze­tűzés. A dél-amerikai országban továbbra sem csitulnak a felháborodás hullámai ami­att, hogy a Kennecott észak- amerikai réztársaság zárol­tatott egy Franciaországba tartó chilei rézszállítmányt. A szenátus táviratot intézett a francia szenátus elnökéhez és abban fejezte ki tiltako­zását a példátlan gazdasá­gi agresszió miatt. Chile számos ipari nagyüzemében a dolgozók nagygyűléseken emelik fel szavukat az ame­rikai imperialisták mester­kedései ellen. Az iráni soh a Szovjetunióban Mohammed Reza Pahlavi iráni sah és felesége pénte­ken országjáró körútra in­dult a Szovjetunióban. Az iráni személyiségek fel­keresik Tallinnt, Észtország fővárosát, Voronyezst, ahol atom villanytelep épült Al­ma-Atáh Kazahsztán főváro­sát és Szocsi Fekete tenger­parti üdülőhelyet. A moszkvai repülőtéren Nyikolaj Podgornij, Alek- szej Koszigin és más hivata­los személyiségek búcsúztat­ták a magasrangú vendége­ket. Megölték a volt iraki külügyminisztert Hasham Jawad volt iraki külügyminiszter, akit Bejrútban megölt egy sofőr Á Tiszamenti Vegyiművek Vállalat Szolnok, Tószegi út felvételre keres: termelő üzemeihez férfi segédmunkásokat lakatos, hegesztő szakmunkásokat, darukezelőket és kocsirendezőket valamint karbantartó üzeméhez villanyszerelőket. Munkásszállást szükség esetén biztosítunk Csökkentett munkaidő. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán.- I i

Next

/
Thumbnails
Contents