Szolnok Megyei Néplap, 1972. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-08 / 238. szám
6 SZOLNOK MEG VEI NÉPLAP 1972. október 8. MÉSZÁROS LAJOS MONOTÍPIÁJA ILUH ISTVÁN VERSEI DEFEKT Kés élű zaj Az ágakon Ködrongyok lógnak A rám terített Fekete égen Denevér szemű Csillagok lihegnek A felhőket Vad vihar söpri Álmaim ezüst szálait A kés élű zaj Ezerbe metszi Az szeret En nem vagyok lám Szépszájú kegyelt Ellenkezője pont De hazát, s népet Igazán az szeret Ki rosszat is kimond Gazdagabb lettem Álmos voltam S az egyik könyvem Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, túl az Óriások völgyén és az Ezeregyéjszaka Birodalmán, volt egyszer egy ország, úgy hívták, hogy Cicaország. Ne is keressétek a térképen, úgysem találjátok meg Cicaországról csak én tudok. És én sem tudnék, ha nem keresett volna fel tegnap egy kis cica, és nem dorombolta volna el a kalandjait. Ilyen cicát még nem láttatok, akkora volt, mint egy egérke, de a szőre selymes szürke, és a nyakában parányi szalagocska fityegett. A szeme is kék volt. mint a szalag, és a bajúsza olyan hosszú, hogy akármelyik itteni cica megirigyelhette volna. A kis cica bemutatkozott. Nevesincsnek hívják, és Cicaroszágban született. Azért jött hozzám, hogy kalandjait feljegyezzem, mert az ő keze már reszket és nehezére esik az írás. Örömmel vállalkoztam rá, hogy tanulságos viszontagságait minden gyerek okulására hozzáférhetővé tegyem. Halljátok hát Nevesincs történetét! Kezembe vettem. Gondoltam Elalszom közben Az éjfél zömmögött A csöndben S a könyvet Nem tettem le még; Ablakomon Motoszkált az ég. Nem volt már Csak egy pár lap, Hogy a könyvnek A végére járjak. A vége szónál kellett Letennem! Kaptam' egy világot, Amiről nem tudtam; S ezernyi Érdekes dolgot. 1; S éreztem: gazdagabb Lettem — ( S egy kicsit boldog Éppen annyira ... Én a munkámból Ügy akartam megélni, Néhány sró Cicaországról Néhány szóval előbb azonban elmondom néktek, milyen is az a Cicaország. Cicaország abban különbözik minden más országtól, hogy ott csakis cicák laknak, emberfia oda még a lábát sem tette be. Cicaországban még a király is, a tűzoltók és az utcaseprők is cicák. Arrafelé a házakban csak padlások és éléskamrák vannak, fürdőszobájuk még a gazdagoknak sincs, mert a cicák félnek a víztől és mosdani is ritkán szoktak. A nagyobb útkereszteződésnél cicarendőrök irányítják a forgalmat, szép díszes kék egyenruhájuk van. mert a cicák nagyon szeretik a kék színt. Csak az lehet rendőr, akinek legalább tizenöt centi- méteres bajúsza van és a bal füle fekete. Bizony Cicaországban is van mindenféle bolt. A játékkereskedésekben a cicakislányoknak pici cicababákat árulnak, a fiúknak meg kardot, puskát, repülőgépet, tankot, éppen úgy, mint itt nálunk. (Nem különben De éppen annyira) Mint egy gőgös Főmérnök fia Ámen Az igét Nem lehet megölni Nem lehet elásni Nem fogja ámen Nincs rá törvény Nincs rá halálnem Amíg jövőt kutat... Megtelt a kiásott gödör. A végzet elérte a partot. Az ember csak addig él, Ameddig alkot. Az ifjú tavaszi évek Lezárták üde lembjukat; Az ember csak addig alkot, Amíg jövőt kutat! Talán elég is ennyit mondanom Cicaországról, hiszen láthatjátok, hogy pontosan úgy élnek ott, mint ahogy mi; még iskolába is járnak a cicafiúk és a cicalányok! De átadom a szót Neve- sincsnek. Hadd halljuk igaz történetét Nevesincs veszi át a szót A papámat korán elveszítettük és szegény anyám itt maradt velünk, hét árva cicagyermekével kellett fölnevelnie minket. Minden segítség és támasz nélkül. Édesanyám olyan szegény volt, mint a templom kol- dúsa, és mosással kereste meg éhes gyermekeinek a mindennapi fejecskét. Én voltam a vakarcs a családban és a papám elfelejtett nevet adni nekem, ezért is hívnak Nevesincsnek. Szerencsétlen voltam világéletemben. A testvéreim egy-kettőre felcseperedtek, mehettek tejecskét keresni, de én csak nem akartam megnőni. Picike maradtam, akkora, mint amikor megszülettem. A fék halkan megcsi- kordult, az abroncsok megszisszentek az aszfalton, s a kocsi megállt az út szélén. A fiú alig száz méternyire ácsorgott, egy ökör mellett. Amint a kocsi vezetője kiszállt, ő is közelebb lépdelt. — Jónapot... — köszönt már távolról, s amikor odaért, megállt a kocsi mellett. — Kipukkadt a gumija? — Az egyik... — mondta a férfi. Nadrágja zsebéből pipát húzott elő és fogai közé dugta. — És most kicseréli? — Muszáj— — szólt a férfi. — Segíthetek. A férfi azt felelte, hogy egyedül is megtudja csinálni. Nem szerette, ha lábat- lankodnak körülötte. Felnyitotta a csomagteret, emelőt vett elő. — Honnan való vagy? — kérdezte a fiút, miközben az emelőt szerelte. — Krumovoból — mondta a fiú. — Ott látszanak a házai... Azt is boldogan közölte volna, hogy Petyonak hívják, s most megy a negyedik osztályba. De látta, hogy a férfi már a belsőt szereli. — Adja ide... A férfi szippantott egyet a pipáján. — Na jó, ha nagyon akarod. A fiú a pumpával és a belsővel leszaladt a patakhoz, amely az út mellett folyt. Felfújtatta a gumit, majd a vízbe mártotta. A parányi lyuknál buborékok keletkeztek. Futott vissza a kocsihoz. — Itt van... — mutatta. — Addig rágyújtok, amíg megszárad. Rettenetes dohányos vagyok! — Mi a foglalkozása? — Karmester... Láttál már élő karmestert? — Láttam... Az iskolával egyszer voltunk az operában. De csak a hátát láttam mindig... — Akkor most láthatsz élőiről is. A fiú lecsiszolta a gumit és ráhelyezte a foltot. — Azt hiszem, már jó... — mondta egy idő múlva a férfi. A fiú ismét felfújtatta a gumit és ismét leszaladt vele a vízhez. Édesanyám kétségbe volt esve. Hiába ölte minden pénzét tejbe és egérbe, csak nem nőttem meg. Még a leghíresebb cicadoktor bácsik sem tudtak segíteni rajtam. Ezért hát otthon maradtam és bújtam a könyveket, tudós akartam lenni, hogy valami úton-módon birtokába jussak annak a titoknak, hogyan nőhetnék meg. A cicagyerekek mindig csak csúfoltak és nem akartak velem játszani, hogy olyan kicsike vagyok. Barátok nélkül telt az életem, még a testvéreim sem álltak szóba velem és anyám is sírva elfordult, ha meglátott. Egy nap tarthatatlanná vált otthon a helyzetem, és elhatároztam, hogy világgá megyek. Becsomagoltam kis útibőröndömbe néhány hamuban sült pogácsát, kulacsomba egy kis meleg tejecskét töltöttem, és egy óvatlan pillanatban megszöktem hazulról. Volt egy kis megtakarított pénzecském. Egyenesen az állomásra siettem, csakhogy mielőbb megszabaduljak ettől a villamostól. Jegyet váltottam a vonatra és vártam, hogy elinduljunk. A szakaszban, ahová beültem, sokan voltak, velem szemben egy cicamama két kisgyermekével. Még egészen picik voltak, akkorák mint én. de őket még pólyába bugyolálta anyukájuk, míg én már hosszúnadrágos cicakamasz voltam. Mindenki csodálkozott rajKOLJU N KOLOV: — Jó! — kiáltotta. — Nem ereszt! A kereket felszerelték. — Hogy hívják? — Dzsakin... — mondta a karmester. — Már hallottam... — Ha egyszer az operába akarsz jönni, jelentkezz nálam. Csak mondd azt, hogy Dzsakint keresed, beengednek. Elrakta az emelőt, a kulcsokat és a ragasztót. — Már elmegy? — Elmegyünk... — felelte. — Elmegyünk...? — szólt be a kocsiba, ahol fiatal nő ült a hátsó ülésen és egész idő alatt egyetlen szót sem szólt. Most is csak bólintott — Ö operaénekes... — magyarázta a karmester. — Kíméli a hangját... Megtörölte a kezét, majd eldobta a kócot az útmenti árokba. — Ha Amerikában lennénk, négyszáz dollár büntetést kellene fizetnem! — Nevetett és beült a kocsiba. — A viszontlátásra! Egyszer találkoznunk kellene, hogy megigyunk egy pohárka snapszot! tam, odajöttek hozzám, megfogták a fülemet, orromat és szóltak hozzám, vizsgáztattak, hogy tényleg nagy, felnőtt cica vagyok-e. S amikor meggyőződtek róla, mindnyájan tüntetőén visz- szahúzódtak, és összesúgtak- búgtak a hátam mögött. A kalauz is alig akarta kezelni a jegyemet, mert azt mondta: ilyen csodabogarak mint én, csak-' szerencsétlenséget hoznak a nyakára és még valami baj történik a vonattak Fenyegetően néztek rám a szakaszban lévők és egyesek követelték, hogy azonnal szálljak le, különben ők szállítanak le, de azt nem köszönöm meg. Annyira ellenséges lett a hangulat, hogy inkább kimentem a peronra. Azonban ott sem volt szerencsém. Sunyi és alattomos, hórihorgas csavargó macska üldögélt az ajtónál és nagy szemeket meresztett rám. „No ennek fele sem tréfa” — gondoltam magamban, és magamhoz szorítottam bőröndkémet meg a kulacsomat. Ez kellett csak! A csavargó meglátta félénkségemet. figyelmesen körülnézett és mikor látta, hogy senki sincs a közelben, rám ordított: — Haszontalan féreg, ad- sza ide a táskámat! Remegni kezdtem, s a szivecském úgy kalapált, hogy nem is hallottam tőle a vonatzakatolást. — Hányszor mondjam még, te prücsök! Az énekesnő összecsukta a könyvet, amelyet olvasott, a férfi beült a kocsiba és amikor már messze jártak, a fiú visszament a jószághoz, amit őrzött. — Látod. megismerkedtem egy karmesterrel — mondta alig hallhatóan —, és most már te is tudod, hogy Amerikában négyszáz dollár büntetést fizetnek, ha az árokba dobják a szemetet... és az operaénekesnő vigyáz a hangjára... Az ökör bólintott és tovább legelt, a fiú pedig le- heveredett. Az égen fehér felhők húztak barázdákat. Minden mozgásban volt: az ég és a föld, s az országút, amelynek aszfaltján a teherautók, személykocsik, motorkerékpárok vad iramban rohantak tova. Mozgásban volt minden, mint az idő, amely mindig siet és olyan gyorsan elfut felettünk. Még az a jó, hogy a zsebében ott lapulnak a szögek, amelyek közül időnként egyet-egyet az útra dob... — gondolta. Bolgárból fordította: Antalfy István — De hiszen az enyém a táska — próbáltam félénken védelmezni a tulajdonomat. — Mit beszélsz, te senkiházi? No, adok én neked, de nem köszönöd meg! Ezzel kinyitotta a kocsi ajtaját és kilódított. Az volt csupán a szerencsém hogy éppen lassított a vonat, és valami süppedő puhaságra estem. Oda volt mindenem, ott álltam egy szál ruhában, és nézhettem az egyre távolodó vonat után. * Részlet a szerzőnek a Móra Ferenc Kiadónál megjelenő Egy kutya, két cica cimü kötetéből. ☆ Kedves Gyerekek! Bizonyára nem feledkeztetek meg arról, hogy a megyei könyvtárral és a Móra Ferenc Kiadóval együtt gyer- mekrajz pályázatot hirdettünk. Ugyanúgy, mint most, vasárnapi számainkban találtok egy-egy mesét, vagy elbeszélést, azokhoz készítsetek rajzot, s adjatok címet annak. A rajz bármilyen technológiával készülhet (zsírkréta, szén. tus, vízfesték, stb.) negyedíves rajzlapon. A rajzlap hátuljára írjátok rá a neveteket, lakcímeteket és azt, hogy melyik iskola hányadik osztályába jártok. A rajzokat a következő címre küldjétek: Megyei Könyvtár. Szolnok, Kossuth tér 4. A legjobb rajzokat könyvvel jutalmazza a bíráló bizottság. Gyermekra jz-pályávaf: VÉGH GYÖRGY NE VESINCS 4* KRAUTHEIM MÁRIA: ÉLET
