Szolnok Megyei Néplap, 1972. október (23. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-29 / 256. szám

1972. október 29. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Kerekasztal-beszélgetés Szerkesztőségünk kerekasztal-beszélgetését ezúttal a jász­berényi Hűtőgépgyárban, az üzemi pártbizottsággal közösen rendeztük. Témája: az alapszervezetek helye, szerepe a pártpolitikai munkában. Beszélgetésünk résztvevői: Kárpáti József, az üzemi pártbizottság titkára, Pesti Jánosné disz­pécser, Bozsik Ferenc gyáregységi termelési osztályvezető, Lrbán László művezető. Dudás János gyártásvezető, Nagy Kálmán beruházási előadó. Kiss Vendel meós és Kalmár Ferencné adminisztrátor pártalapszervezeti titkárok, Szer­kesztőségünket Máthé László pártpolitikai főmunkatárs kép­viselte. A pártalapszervezeti munkáról A* emc!clen lakás, a földszinten üzlet Új ABC Tiszafüreden (Tudósítónktól) Hosszú idő után végre elkészült Tiszafüreden a Ilamán Kató Termelőszövetkezet és a helyi ÁFÉSZ közös beruhá­zásában az új ABC áruház. A kétszintes modern épület emeletén lakások vannak, a földszinten pedig ÁFÉSZ áru­háza kapott helyet. A termelőszövetkezet, a tulajdonképpeni beruházó há­rom, kétszoba összkomfortos lakást épített. Ezekben fiatal házasoknak, nemrég végzett mezőgazdasági szakemberek csa­ládjának ad otthont a tsz. A társberuházó ÁFÉSZ 200 négyzetméter alapterületű új egysége félmillió forint értékű árukészlettel biztosítja a közelében lévő bérházak lakóinak ellátását. A bolt forgal­mát havi 450—500 ezer forintra tervezte a szövetkezet. A tegnap délelőtti ünnepélyes megnyitáson Koezur Sá­muel. a Hámán Kató Tsz elnöke adta át az ABC áruházat és a kényelmes, modern lakásokat. — temcsközi — A legjobb munkásokkal kezdték Uj technológia, növekvő igényesség a BUG kunhegyes« telepén Újságíró: Pártunk X. kong­resszusán, a Központi Bizott­ság beszámolója megállapí­totta : „A pártalapszerveze- te lenek különlegesen fontos szerepük van a párthatároza­tok megvalósításában és a párt tömegkapcsolatainak erősítésében. A párt politi­káját a dolgozó milliók nem kis mértékben annak alapján ítélik meg, milyen, tapaszta­latokat szereznek közvetlen munkahelyükön, hogyan ér­vényesül a párt politikája helyileg, milyen az alapszer­vezetek munkája, a kommu­nisták magatartása”. A Hűtőgépgyárban 11 alap­szervezet működik, melyek bizonyára, sok értékes ta­pasztalattal rendelkeznek, s a X. kongresszus határozatai­nak végrehajtása közben hasznos módszereket alakí­tottak ki. -Javaslom, először arról beszélgessünk, hogy a Hűtőgépgyár alapezervezetei- nek nőtt-e a hatásköre és_ hogyan élnek ezzel a lehető-’ Béggel? Kárpáti József: A X. kong­resszus határozatainak vég­rehajtása nagyobb önállósá­got. kezdeményező készséget követel. A kongresszus után a szervezeti szabályzatnak megfelelően növeltük alap­szervezeteink hatáskörét. Ez­zel együtt azonban felelős­ségük is nőtt. Alapszerveze­teink megfelelően tudnak élni lehetőségeikkel. Segít­jük. ellenőrizzük munkáju­kat. de nem gyámkodunk fe­lettük. Bozsik Ferenc: Mi a hűtő- szekrény üzemben kilenc- százhúszan dolgozunk. A' ter­melési értékünk évi 1200 millió forint. A gyér terme­lési értékének 60—65 száza­lékát adjuk. Az üzemtervet vezetőségi ülésen, majd tag­gyűlésen boncolgatjuk. A terv teljesítése nagy mér­tékben függ a vezetők jó vagy rossz szervezőmunká- játql, hisz ezalagrendszerben dolgozunk. A közvetlen mun­katársak — főművezető, mű­vezető — valamint a tömeg­szervezetek és mozgalmak vezetőinek kiválasztása, ne­velése, előléptetése hatáskö­rünkbe tartozik. Figyelemmel kísérjük tevékenységüket és évenként egyszer beszámol­tatjuk őket. úrbán László: A taggyűlé­sek napirendi pontjait fél­éves tervünkben önállóan ha­tározzuk meg. Kevesebb az előírt napirend. Az üzemi pártbizottság 2—3 tárna meg­tárgyalását írja elő. Üjságíró: A gazdasági szer­vező munkának, a termelés pártellenőrzésének, a beszá­moltatásnak milyen módsze­rei alakultak ki? Milyen a kommunisták kezdeményező készsége? Pesti Jánosáé: A párttag­ságot minden fontos dolgok­ról rendszeresen tájékoztat­juk. Például mielőtt az ab­szorpciós agregátüzem élére új vezető került, összehívtuk a pártcsoportokat és a szoci­alista brigádokat Is. Ha a minőségi munka javítása van napirenden, szintén a kom­munisták és a szocialista brigádok segítségét kérjük. Tavaly a hűtőbútor üzem­ben — alkatrészhiány mi­att az első fél évben 15.6 millió forintos . lemaradás volt, s emiatt át kellett Cso­portosítani a dolgozókat. Többször is megbeszéltük ezt a pártcsoportokkal. Amikor az NDK-ból megindult a kompresszor szállítása újból tájékoztattuk őket. A máso­dik félévben megszűnt a le­maradás. s exporttervünket teljesíthettük. Dudás János: A gazdaság­vezetők beszámoltatásakor a vezetőségi ülésre á pártcso- portbizalmiakat is meghív­juk. akik a taggyűlés előtt a párttagokkal ismertetik a hallottaltat. Több éves gon­dunk volt a síkpolírozó gép üzembeállítása. Megoldása felett alapszervezetünk véd­nökséget vállalt és sikerrel. A gazdaságszei-vező munka segítségére taggyűléseken dolgozzuk ki a programot. Urbán László: A szifon­üzemben a párttagság és a szocialista brigádok tájékoz­tatására nagy. gondot fordí­tunk. Taggyűléseinken ott vannak a pártonkívüli szoci­alista brigádvezetők is. Kalmár Ferencné: A mi­énk új“ alapszervezet, tavaly alakult. Gondot okozott, hogy egyidőben kellett hűtőelemet szállítani a gyöngyösi hőerő­műhöz és exportra is. A kommunisták segítségét kér­tük a feladat elvégzéséhez, s az eredmény nem maradt el. Vagy például nagy volt nálunk a munkaerővándor­lás;. Kimondtuk, ha a ha­nyag, iszákos. munkások tá­voznak el tőlünk, nem vesz- szük vissza őket. A munkás­gárda egy idő óta stabilizá­lódott. Bozsik Ferenc: Tavaly a termelési érték több mint 10 millió forintos túlteljesí­tését kérték tőlünk. A párt­tagság segítsége, kezdemé­nyező készsége nélkül ez nem sikerült volna. Üjságíró: A termelés prob­lémái hogyan szerepelnek a taggyűléseken? A párttagok milyen kérdéseket vetnek fel, s mi váltja ki a leg­nagyobb érdeklődést körük­ben? Nagy Kálmán: Alapszerve­zetünkhöz tartozik az üzem­fenntartás, a beruházás és az energiafőasztály. K területe­ken hárömszáznyolcvan- n egyszáz ember dolgozik. Nyolcvan százalékuk fizikai munkás, főként szákmünkás. A vezetők minden szinten kikérik a pártszervezet vé­leményét. A TMK tavaly sok gonddal küszködött. Az üzem termelési értéke megugrott, a, karbmitártás kapacitása a régi maradt. Taggyűlésen is foglalkoztunk e témával. Ja­vasoltuk. hogy a karbantar­tókat gyáregységek szerint osszuk el. Egy-egy szocialis­ta brigád azonos gyáregység­ben végezze a karbantartást. Ezáltal felelősségük is nő. Az átszervezés bevált. De segí­tett a bérezés reform.ja is, a prémiumot a termelőüzem eredményei határozzák meg. A termelési tanácskozások előtt tájékoztatjuk a műve­zetőket, szocialista brigádve­zetőket és a társadalmi szer­vek aktivistáit. Amióta ezt a módszert alkalmazzuk, a tanácskozások aktívabbak. Kárpáti József: A taggyű­léseken elhangzó kérdések 50—60 százaléka termelésjel- legű. A párttagok egyötöde szokott véleményt nyilvání­tani, de nemcsak termelési kérdésekről. A KEB állás­foglalását és a Központi Bi­zottság levelét tárgyaló párt­bizottsági ülésünkön tizen­öten szólaltak fel. úrban László: A munká­sok életük jelentős részét a gyárban töltik. Ezernyi szál­lal kötődnek munkahelyük­höz. Ezért Is van az, hogy inkább a gazdaságpolitikai kérdések érdeklik őket, mint az elméletiek. Kiss Vendel: Nekem is az a véleményem, a párttagsá­got érdeklik az üzemfejlesz- tés, a munkaszervezés és a bérezés kérdései. Újságíró: Hogyan szerve­zik a termelési agitációt? A szocialista munkaversenyben milyen tapasztalatokat sze­reztek ? Kárpáti József: Tavaly vb. ülésen — majd párttaggyűlé­seken — foglalkoztunk a ter­melési agitációval. Célunk, hogy a dolgozók értelmi és érzelmi szempontból is azo­nosuljanak a termeléssel. Er­re minden fórumot felhasz­nálunk. Félévenként vezetői aktívaülést tartunk, ahol tá­jékoztató hangzik el az ad­digi tevékenységről és a kö­vetkező félévi feladatokról. Utána következnek a ter­melési tanácskozások. A ter­melési ági tartóban részt vesz­nek a tömegszervezetek, a szocialista brigádok. Üzemi kapunk is sok segítséget ad. A dolgozók 62 százaléka részt vesz a szocialista verseny­ben. A 2.1 milliárd forint termelési értéket csak lelki- ismeretes munkával tudjuk elérni. Bozsik Ferenc: A taggyűlé­si beszámoltatás fontos ele­me a termelési agitációnak. mert értékel, dicsér és bírák Ismerteti a gyáregység fel­adatait, így a munkások tud­ják, mit kell tenniök a meny- nyiségi, minőségi mutatók teljesítése érdekében. A szo­cialista birgádok az egész üzemet behálózzák. Munká­jukat negyedévenként érté­keljük. Dudás János: Az emberek gondolkodásának formálása fontos feladatunk. Ebben je­lentős szerepet kapnak a szocialista birgádok is. Pár évvel ezelőtt 10 százalékos volt a fluktuáció,' a brigádok nevelő munkája révén ez 4—5 százalékra csökkent. Az anyagi ösztönzés is segít. Ha az új munkás megmarad, a brigád ezer forint jutalmat kap. Sokat segítenek abban, hogy az új munkások beil­leszkedjenek a kollektívába, s fél év után a brigádba is felveszik őket. Kárpáti József: A szocia­lista brigádok jó munkáját anyagilag egyre jobban, el­ismerjük. Az 1975-ig kidol­gozott versenyszabályzat sze­rint az arany, ezüst és bronz fokozatot elért brigádok tag­jai egyenként 600, 400, Illet­ve 300 forint jutáimat kap­nak Újságíró: Az alapszerveze­tek mit tesznek a kommu­nisták, s a pártonklvüliek neveléséért? Kárpáti József: Az idei pártoktatási év nálunk már elkezdődött. A különböző tanfolyamokra hatszázötve­nen járnak, százzal többen, mint tavaly. A párttagok aránya 83—84 százalék. Va­lamennyi propagandistánk, esti egyetemet végzett. A" szakszervezeti oktatásba hét- százan kapcsolódtak be. A létszám százzal emelkedett itt is. A KISZ-oktatásban hasonlóan. Gondunk viszont a vidékről bejárók képzé­se és a helyiség hiánya. Nagy Kálmán: A pártok- latás színvonala sokat fejlő­dött. Kevesebb a gépies kér-" dés-felelet, helyette a be- szélgetéses jelleg honosodott meg. A hallgatók így köny- nyebben mondják el véle­ményüket. Az oktatás fon­tos eszköze a párttaggá ne­velésnek. A törzsgárda tag­jaiból több szocialista bri­gádtagot vettünk fel párt­tagnak. Most már valameny- nyi szocialista brigádban vannak, párttagok. A brigá­dok nevelik az új munlcáso- kat, segítenek a jó munkahe­lyi közérzet kialakításában. A poiitikai oktatás révén a fiatalok jobban érdeklődnek a politikai, gazdaságpolitikai kérdések iránt. Bozsik Ferenc: Három mű­szakos üzem a miénk, ezért egy-egy oktatási formából három csoportot szerveztünk. Nálunk is beszélgető jelle­gűek a tanfolyamok, bevált ez a módszer. Tavaly KTS7- lanfolyamot vezettem, a hall­gatók közül három fiatalt vettünk fel párttagnak. Dudás János: A négyéves középtávú oktatási terv be­vált. Evenként mindenki más tanfolyamon tanulhat. Ez Vonzóbbá tette az oktatást. Újságíró: Ügy vélem be­szélgetésünk hasznos volt. mert az elhangzott ió mód­szerek, tapasztalatok alkal­masak arra. hogy közread­juk. Köszönöm az elvtánsak részvételét, értékes segítaé- Eét* (Tudósítónktól) A bejelentést kisebbfajta ..palotaforradalom” követte. Két éve dolgozik a gyár, a munkások már megszokták a követelményeket, s most máról holnapra ét kell vál­taniuk egy másik munkára. — A legfürgébb kezű for­raszokat osztották az vj. olasz megrendelésre készülő telefonközpontok szerelésé­hez — nevet Gyurovszky Éva, — de ezt inkább bün­tetésnek tekintettük kezdet­ben. A tandíjat másodszor már senki sem akarta meg- / fizetni. Ráadásul ez a mun­ka nagyobb igényességet, pontosságot kíván. — Bizony — segít Orosz Istvánná —, eleinte sokaá elkeseredtek. Én a próbaidő letelte után nyomban itt kezdtem. De ez a munka sem ördöngösség, jól oda Jászberényben tegnap tar­totta együttes közgyűlését a Kossuth és a Rákóczi Tsz. Megválasztották az egyesített termelőszövetkezet új tizen­öttagú vezetőségét. — Titkos szavazással elnöknek Deme Jánost választották, aki hu­szonhárom éve áll elnökként a Kossuth Tsz élén. Elnökhe­lyettes Nagy Kálmán, a Rá­kóczi Tsz eddigi elnöke lett. Megtárgyalták az új alap­szabályról szóló javaslatot is. Nagy egyetértéssel fogadta a tagság, hogy a hagyományos munkaegység rendszerről a kell figyelni, akkor halad. A két munkásnő a kollek­tíva legjobbjai közé tarto­zik. Az ő véleményük kife­jezi-e a többiekét is? — Minden bizonnyal — mondta Hovanek István részlegvezető. — Nem jó- szántunkból váltottunk át más munkára, hanem egy­szerűen azért, mert az üzem exportra dolgozik, eddigi piacai részben telítődtek, újak után kellett kutatni. Az olasz cégtől kaptunk megrendeléseket részben ha­sonló, részben szigorúbb mi­nőségi kérelmekkel, némileg eltérő technológiával, mint amit már megszoktunk. A teremben sistergő pá­kák, koppanó alkatrészek, sokasodó készülékek kusza ellenálláshalmaza mutálja a munkásnők igyekezetét. jövőben áttérnek a pénzbeli díjazásra. — Rendszeres havi anyagi támogatással, járadék kiegészítéssel gondoskodnak a tsz idős tagjairól. A tsz-ben dolgozó fiatalok részére különböző kedvezmé­nyeket biztosítanak. Segítik őket a lakásépítésben és több más szociális intézkedéssel teszik vonzóvá a szövetkezeti munkát. Rendszeresítik a há­zassági segélyt. A szövetke­zetben dolgozó fiatal első há­zasság kötésekor ezer forin­tos segélyt kap. A fegyverneki Vörös Csillag Tsz-ben befejezték, az alma - szüretet. A 70 hektárnyi gyümölcsösben 80 vagou alma ter­mett, — a vártnál valamivel kevesebb. A nyár eleji jég­esőnek tulajdonítható, hogy a minőség sem éri el a múlt évi termését. Képünkön az asszonybrigád szovjet cs cseh­szlovák exportra, válogatja a Starkingot. j Balról jobbra: Kalmár Fcrcncnc, Nagy Kálmán, Bozsik Ferenc. Kiss Vendel Balról jobbra: Kárpáti József, Dudás János, Pesti Jánosné, Urbán László — D. Szabó — A Kossuth és a Rákóczi Tsz eqyüttes közgyűlése Jászberényben

Next

/
Thumbnails
Contents