Szolnok Megyei Néplap, 1972. október (23. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-25 / 252. szám

1972. október 25.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

5

Túl a Berettyó-Hortobágyon új városrész épül Mezőtúron. A Szarvasig vezető út két oldalán 1965-ben kezdődtek meg az építkezések, és azóta gombamód szaporodnak a két-háromszobás családi házak. Jelenleg több mint 300 kertes, családi ház

építése fejeződött be

Radnóti est Sz ínükön

„A magyar költészet századai” című irodalmi szabadegyetem tizennegyedik előadása hangzott el hétfőn este a városi tanács nagytermében. Ezúttal Radnóti Miklós költészetéből kapott ízelítőt a főleg fiatalokból álló közönség

Szurmay Ernő, a megyei könyvtár igazgatója nyitotta meg ez alkalommal is a műsort, majd dr. Baráti Dezső tudományos kutató, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa, Radnóti egyetemi kollégája és közeid barátja beszélt a költőről.

A rendelkezésre álló meg- lehetően korlátozott időben nem az egységes pályakép felvázolására tett kísérletet, hanem joggal feltételezve, hogy a hallgatóság számára nem ismeretlen a téma, egy- egy részkérdéssel foglalkozott mélyrehatóbban. Vitába szállt az úgynevezett „két Radnóti” elmélettel, amelynek hívei azt állítják, hogy a fogság, a munkatábor valamiféle abszolút határvonal Radnóti költészetében, s ott írt versei alapvetően különböznek a korábbiaktól. Jellemző, á költő egész munkásságában jelen lévő motívumokra hívta fel a hallgatóság figyelmét, természetesen nem tagadva, hogy az állandó kiszolgáltatottság, a halálveszély meghatározó jelentőségű volt az utolsó hónapok költészetében, gyorsabban hozta felszínire mindazt, ami lehetőségként korábban is megvolt benne.

Az irodalomtörténeti bevezető után Hosvay Katalin és Gáti József Radnóti legismertebb verseiből adott elő néhányat.

A termet zsúfolásig megtöltő közönség lelkes tapssal köszöntötte az est szereplőit

B. A.

| A Bé>e és Szocializmus új száma

Július 5. és 7. között a Béke és Szocializmus szerkesztőségének és az SZKP Központi Bizottsága mellett működő Marxizmus-Leninizmus Intézetnek a szervezésében a Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulója alkalmából nemzetközi elméleti konferenciát tartottak. A konferencián 47 kommunista és munkáspárt képviselői vettek részt. A folyóirat 10. száma ennek az értekezletnek az anyagát — B. N. Ponomarjov ,,A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége megalakulásának és fejlődésének nemzetközi jelentősége” című előadását és a felszólalásokat — tartalmazza.

Az értekezleten felszólalók konkrét példákon illusztrálták a Szovjetunió tapasztalatainak világtörténelmi jelentőségét a szocializmus építése, s különösen a nemzeti kérdés megoldása szempontjából. Egyben rámutatnak egyes tőkésországokban fennálló nemzetiségi problémákra is.

A ház újraépül

Kenderes, alkonyat. Két fiatalember ütközik egymása nak a főtéren:

— Szia! Ütünk egyet?

— Vedd úgy, hogy a re- vansot is elvesztetted. De azért irány a kultúr.

A tömör párbeszédnek az a tulajdonképpeni tartalma, hogy a fiúk végezvén a napi munkájukkal — egyikük a Vörös Csepel, másikuk a Haladás Tsz-ben — a művelődési házba igyekeznek egy asztalitenisz-csatára, olyan önkéntelenséggel irányozva lépteikét, mintha haza indulnának.

t— Nem régóta van ez így — jegyzi meg Tordai József tanácselnök, akivel véletlen tanúi vagyunk a találkozásnak. A nyáron egy szerencsétlen, kétéves időszaka zárult le a művelődési háznak. Főként személyi feltételeken múlt. A ház beat- koncertek otthonává vált, egy szűkkörű társaság uralta a terepet, valósággal elvadították a többieket. »Most úgy érzem, a legjobb úton halad affelé a művelődési ház, hogy a nagyközség minden rétegét bekapcsolja áramába. Így már hasznos befektetésnek látjuk azt a 128 ezer forintot, amit a községfejlesztési alapból a művelődési otthon céljaira fordítunk évente. És nem kívánjuk, hogy nyereséges legyen. Az a lényeg, éljenek az emberek a művelődés és az értelmes szórakozás lehetőségeivel.

(Tegyük hozzá mindjárt, hogy ez az említett 128 ezer forint a legmagasabb összeg a törökszentmiklósi járásban, amivel helyi tanács támogatja a közművelődést.)

A két évig tartó anarchikus állapot — elsősorban a volt igazgató személyével függ össze, aki a nyáron saját érdekében távozott, s holmi pénzügyi szabálytalanságai miatt egyben vádat emeltek ellene. Dehát ez már emlékké fakult a művelődési ház jélenlegi lendületes tevékenysége mellett:

— Mindent elölről kellett

kezdeni — magyarázza Oláh Mihály megbízott igazgató (főállásban pelagógus és úttörő-csapatvezető).

— Elsősorban is a külső rend helyreállításával — vág közbe sebesen Tapasztó Gabriella, a frisen alkalmazott, fiatal művészeti előadó. — Festés, berendezés tönkrement. Seregnyi fiatal szakmunkás van a községben. Mondtuk: — Gyerekek, magatoknak tesztek jót, ha segítetek. Nem kellett sok biztatás, újrafestették a falakat, megjavították a pingpong-, a biliárdasztalt... Rá sem ismerne most a házra, ha augusztus előtt belátogatott volna.

— Klubok, szakkörök alakultak, és részben újjáalakultak. Csak ifjúsági klub, három működik. Egy általános, egy KISZ-klub és egy harmadik, amelynek az úttörőcsapatokat patronáló aktivisták a tagjai. Van képzőművészeti, honismereti és fotószakkörünk. Most alakul az irodalmi színpad és a néptánccsoport — sorolja örömmel. — A szakfoglalkozások vezetéséhez különösen a pedagógusoktól kapunk segítséget

A művelődési házzal egy épületben működik a könyvtár, s a közös tetőhöz illően példás az együttműködés:

— Nincs író—olvasó találkozó, előadóest, amit ne együtt szerveznénk meg — mondja Ulveczki Mihályné könyvtárvezető, akit nemrég tüntettek ki & Szocialista Kultúráért érdeméremmel. — Néhány évvel ezelőtt élményszámba ment Veres Péter; Szabó Pál, Ladányi Mihály, Csoóri Sándor, Mocsár Gábor látogatása. Aztán hosszabb szünet következett. De néhány héttel ezelőtt Szemes Mari előadóestjének forró sikere arra enged következtetni, hogy folytatni lehetne a megszakadt sort.

— Ennek az estnek a sikere gyorsan elterjedt a fővárosi művészkörökben —

folytatja Tapasztó Gabriella. — Előtte örülhettünk, ha igenlő választ kaptunk egy meghívásra, azóta pedig valósággal elhalmoznak bennünket ajánlatokkal.

Az alkotókkal, előadóművészekkel való találkozásoknak bizonyára nem csekély szerepe van az olvasókedv fellendülésében. Csaknem ötvenezer kölcsönzött kötet a kenderesi könyvtár éves forgalma, 18 ezer kötet a növekedés egy év alatt.

— Kétségtelen a megélénkült kezdeményezőkedv — állapítja meg Matos Imréné művelődési felügyelő. — Remélem, hogy ehhez megtalálják a hasznos tartalmat is, és ami még nehezebb, a megfelelő szervezeti formákat. Ebben látok én bizonyos veszélyt: az általános iskola, az úttörőszervezet rendszeressége seregnyi, minden irányban érdeklődő, aktív gyereket ad. Kérdem én, hova lesznek egy-két év alatt azok a tevékeny úttörők?

Erre Balassa Piroska, a községi KISZ-csúcsszervezet titkára a legilletékesebb válaszolni :

— Kétszáz KISZ-tagunk van, de szétszórva tíz alapszervezetbe a különböző munkahelyek között. Körülményes az összefogásuk. Csúcsvezetőségi ülésen épp most tekintettük át a közeljövő programját, és abból a tényből, hogy a tagság nyolcvan százaléka jelentkezett politikai vitakörre, arra merek következtetni, hogy a szétszórtság nem jelent szétszakítottságot. A művelődési ház felfrissült élete biztosíték rá, hogy tartjuk a kapcsolatot egymással

Ügy tűnik, hogy a kenderesi művelődési ház átadása után hét esztendővel újra felépül, s talán ez a második jelképes értelemben vett felépülése sem lesz jelentéktelenebb, mint az első.

Szabó János

ttkhlL SÄi\DOR:

™jst5fi érne

„De ha még szeretsz..."

Szendrey Júlia bátrabb volt, — mint Mednyánszky Berta. „Jó parti várt reá”, egy gazdag — de üresfejü szolgabíró oldalán. Ám ő — maga is regényes és álmodozó lélek — szívesen viszonozta a költő érzelmeit

Akik ezt nem hiszik, elsősorban azzal érvelnek, hogy Petőfi — mint férfi — nem volt vonzó jelenség. Mái- csak azért is itt az ideje, hogy szemügyre vegyük a felnőtt költőt. Teleki Sándor, aki önmagát „vad grófnak” nevezte, s épp ezidő- tájt lett a költőnek egyetlen arisztokrata barátja, meglehetősen pontos Képet festett róla:

„Közép termetnél valamivel magasabb alak, sugár növéssel, arányos testtagokkal, feszteíen mozdulatokkal sűrű, tömött, felálló kurta fekete hajjal... csillámló bogár 6Zemek. melyek beszéd közben csillogtak, s midőn lelkesült vagy költeményeiből szavalt, fényesen ragyogtak; ez volt arcának legszebb része, ablakai költői lelkének; arcának bőre sárgásbarna volt, egynéhány szeplőfor- májú még barnább foltocskákkal; ajkai a szokottnál vastagabbak, jól áll rajtok a mosoly, de a harag, a méltatlankodás. a gúny. a megvetés, a gyűlölet s a csalódás érzelmeinek nyilvánításai sajátszerű, majdnem kellemetlen kifejezést vettek fel...”

E kellemetlen vonásról Jókai is említést tesz, ő a maga felfokozó nyelvén démoni kifejezésről beszél. De épp Jókai hangsúlyozta, — hogy amikor „ezt a rideg arcot a költészet lángja megvilágítá, mikor egv költeményét elszavalta, akkor minden vöt násában kigyúlladt a lélek; tekintete sugárzott, alakja megnőni látszott, szoborszerűvé alakult; ilyenkor aki látta, hallgatta, belé kellett szeretnie: férfit és nőt magával ragadott.”

Júlia ezt a Petőfit ismerte meg. Még egy közönségesebb Jelekre is hatott volna ez a

férfi, hát még Júliára, ki az erdődi sivár magány elől francia regényekbe menekült, s köznapi emberek helyett kivételes egyéniségekről álmodozott. El kell hinnünk róla hogy különbséget tudott tenni Petőfi Sándor és egy korlátolt szolgabíró között.

De milyen volt Júlia? — Nem a költő szemével nézve, mert hát a szerelmes szem lencséje nem „objektív”, — hanem mondjuk Jókai ízlése szerint. „Én megvallom — írja a nagy mesemondó — hogy nem találtam olyan szépnek, mint minőnek Sándor versei megörökíték: alacsony termete volt, egészséges arcszíne, de férfias metszésű szája: mindegyik szeme szép volt külön. — de a kettő között nem volt összhangzás; emellett rövid hajat viselt; s éppen úgy tudott ember nem viselte divatokat kitalálni, mint Sándor.” — A rövid haj persze csak Jókai felfogásában számított hibának, az eredetiség elvét hirdető költőnek ez

is tetszett. „Szabad, merész gondolati árása volt. — írja még Jókai — egészen összeegyeztethető férjeével; néha excentrikus, de mindig szellemdús.”

„Excentrikus”— vagyis az átlagtól elütő, „a fennálló rendbe beilleszkedni nem tudó ember”, mint egy régi lexikon mondja. De hisz épp ez lehet az, ami Petőfinek, legjobban tetszett Júliában. — Annak a Petőfinek, — akit épp történetünk napjaiban — 1846 októberében — egy titkosrendőri kém jelentés „extravagánsnak” bélyegzett. Ami nagyjából épp az „excentrikusnak” felel meg.

A hasonlóság volt vonzalmuk egyik serkentője, s e közös vonást minden bizonynyal kölcsönösen felismerték egymásban, mér az első, megyebáli találkozáson.

A szerelmesek végül is egy tavaszig tartó „próbaidőben” egyeztek meg, s a költő reménykedve búcsúzott, — Teleki grófhoz ment. Koltóra.

A gróf koltói kastélyában kellemesen teltek a napok, de a költőt dolgai már Pestre szólították. Útközben hogy is ne állt volna meg Debrecenben, ahol oly nyomorúságos hónapokat töltött — éppen három éve? Mikor beié-’ pett a színházba, minden szem feléje fordult „s a lelkesedés az égiháború hang ján kiáltá: éljen Petőfi Sándor!” A színészek örültek i látogatásnak, s a társulat szép, okos és rokonszenves primadonnája, Prieüe Kornélia egy darabbeli dal helyett Petőfi versét énekelte el: „A virágnak megtiltani nem lehet, «’í

Petőfi boldog volt: olyan emberek közé került megint, akik nem származását nézték, hanem költői érdemét. Megfeledkezni pesti dolgairól, jókedvűen engedte ei magát e szabadgondolkodású, független lelkű művészek között. „Testvérek vagyunk az Úrban” — mondogatta nekik, vándorszínészi múltjára utalva.

Testvérek vagyunk — e két szóban van a kulcsa mindannak, ami most egy színjáték váratlanságával történik.

Már Költőn is hallott pletykát Júlia új udvarlójáról, itt Debrecenben arról kapott „hírt” Petőfi, hogy az erdődi várkisasszony egy dzsidáskapitányhoz készül férjhez menni. Hát így vagyunk? — tombolhatott haragjában. — Hát mégis le- dönthetetelnek a falak egy mészárosnak komédiás-poéta fia és az inspektor leánya között? Ki-ki a magáénak valóval? Nemcsak bosszúból, nem puszta bohémságból, hanem a csalódás okozta fájdalomban arra kellett gondolnia, hogy neki is magának valót kell találnia — a maga testvérei között — s keresnie, sőt keresnie sem kell —- itt van előtte a szép, a tehetséges művész: Prielle Kornélia. Szinte udvarlás nélkül órák alatt megkérte a színésznő kezét. Kornélia zavartan, de boldogan igent mondott.

A házassághoz szükséges formaságok elintézése — vallásuk különbözősége volt az akadály — időt vett igénybe. A pár nap elég volt a less’llapodáshoz. Kornélia megértette, hogy öt valaki helyett kérték meg és nem erőszakoskodott. Évtizedek múlva, amikor emlékeit megírta, — még mindig érezhető melegséggel és rokonszenvvel idézte a költő alakját, a viharos szerelmi fellángolást és a nem kevésbé gyors elválást.

A debreceni lánykérés — mégsem puszta epizód Petőfi életében. Alighanem az ébresztette rá Júliát arra, hogy óvotoskodásával mit kockáztat. Amikor a költő közzétette Reszket a bokor című versét, — azonnal válaszolt rá.

A vers utolsó sorai így hangzottak:

Hogyha már nem szeretsz, Az isten áldjon meg,

De ha még szeretsz, úgy Ezerszer áldjon meg.

Tudta mit kell tennie. — Megkérte Petőfinek egy barátját, hogy annak a költőhöz írt levelében ő is üzenetet küldhessen. — Az üzenet csak ennyiből állt: „1000- szer — Júlia.”

Erre már csak a leánykérő levél következhetett, — amit Szendrey Ignác természetesen elutasított. De ekkor már a költő véglegesen határozott, s elszánta magát, hogy visszamegy Júliáért.

Egy kicsit azonban előreszaladtunk, hogy Petőfi szerelmi történetének első nagy részét összefüggően foglalhassuk egybe. Az üzenetváltás már 1847 tavaszán történt. Nekünk azonban, mielőtt folytatnánk a szerelmi regény történetét, vissza kell térnünk a költő 1846—47-es teléhez.

(Foly atjuk)