Szolnok Megyei Néplap, 1972. október (23. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-15 / 244. szám

A Szolnok megyei Néplap szatirikus melléklete 525. csípés it PIK: Éppen leültünk i ebédelni, amikor j nyílt az ajtó és a í résben megjelent ] Bemard bácsi, ő } általában ritkán \ nevetett, de most 5 az egyszer aztán J pontosan úgy né- l zett ki, mint aki ! utolsó nadrágját | hagyta a zálog- l házban. — Üdvözletem, > Bemard — kö- j szöntöttem. — 5 fogadom, hogy va- ] lami rendkívüli ! dolog történt ve- í led! — Eltaláltad! Elhúztak az autó­vezetői vizsgán. Pedig a jó isten a megmondhatója, mekkora felké­szültséggel ren­delkeztem! Hat hónap alatt egyet­len foglalkozást sem hagytam ki. Jobban vezetek, mint egy hivatá­sos versenyző, és tessék: ez a pi­szok instruktor kinyiffantott! úgy ment a dolog, — KezdStben mint a karikacsa­pás! A vizsgázta­tóm azt mondta: „Minden rendben. A városban úgy látszik tud vezet­ni, ám én sze­retném látni, hogy boldogul az or­szágúton”. „Egye fene, gon­doltam, menjünk az országúira”. Vizsgáztatóm ki­figyelte mozdula­taimat, én pedig gúvadt szemmel csodálnivaló vir­tuozitással kezel­tem a sebesség- váltót. Nem elé­gedetlenkedett, sőt. arra kért, nö­veljem a sebessé­Vizsga get. Mi a szösz kispajtás — gon­doltam magam­ban, s mikor már 140-nel repültünk, ez a hülye hirte­len megrántotta a volánt. Kis híján az útmenti árok­ban kötöttünk ki... — Bizonyára öngyilkos akart lenni! — kiáltott fel ijedten a fele­ségem. — Dehogy! Csu­pán — ahogy ké­sőbb értésemre adta — arra volt kíváncsi, hogy mit tennék abban a váratlan hely­zetben, ha az uta­som hirtelen eszét vesztené. No, per­sze, az én eszem a helyén volt! Jó ideig két kereken szeltük a kilomé­tereket, míg végül sikerült egyenes­be hoznom a ko­csit. Es ekkor ő, képzeljék, előrán­tott a zsebéből egy pisztolyt, s elkez­dett lövöldözni az orrom előtt. Ter­mészetesen vak­tölténnyel, ám ennek ellenére az orrom hegye úgy megpörkölődött, mintha csibék csipegették volna meg. Nézzétek... — De miért tet­te? — Oh, hát kí­váncsi volt rá, hogy adott eset­ben, ha netalán a kedves utasnak kedve - szottyan engem megölni, mit teszek? És higgyétek el, az ilyen eshetőségre, mivel az ember sosem tudja, ki­ben mi lakozik, számítani kell. — Na és te, hogy reagáltál j minderre? — Foga mat ősz- \ szeszoritva, szem­rebbenés nélkül vezettem tovább, j mintha mi sem j történt volna. De \ kálváriám ezzel > még nem ért vé- < get! Néhány ki-> lométer után, ido­mítom zsebéből j. előkotort egy zsá- ■: kot, amit gyors > mozdulattal a fe-l jemre húzott, i Higgyétek el, nem \ tanulóvezetőre, hanem egy rabul > ejtett sólyomra hasonlítottam. De í én vezettem. < mintha semmi \ sem történt volna! í — Hogy-hogy? < Zsákkal a feje- \ den? — Naná! Ki- í váncsi volt, mi­hez kezdek abbaní az esetben, ha hir- i télén rámszakad! az éj. Szerencsére ez volt az utolsó \ megkísérlésem. Beértünk a vá- í rosba. Oktatóm í megkért, hogy í álljak meg köz- < vétlenül a járda'/ mellett, majd ün- { nepélyesen kije­lentette: „Egyet- \ len egy hibát sem i csinált. A köve- j telményeknek megfelelt. Rop- S pant elégedett va­gyok. Elintézzük a hivatalos papíro- í kát”. Kiszállt a j kocsiból, de hir- i télén visszafor- f dúlt: „Elnézést., \ úgy látszik téved-' tem. Maga tíz \ centire állt meg a \ járdától, az elő­írásos nyolc centi í helyett! Utóvizs-l gát kell tennie”. Fordította: Baraté Rozália A Néplap meseillusztrációs pályázatára készül a gyerek REKLÁM SZ4S.4 IIITHÍ: SZAVAK, SZAVAK... Háromfajta barát van: vannak barátok, akik nagyon rendesek veled, vannak olyanok, akik mgelehetősen sem­legesek, s vannak olyan barátok, akii-: ki nem állhatnak. ■& Az asszonyok azért szeretik a hallgatag férfiakat, mert azt hiszik, hogy őket hallgatják. ☆ A boldogságnak nem az a lényege, hogy az ember bol­dog. Az a boldogság, mikor arra emlékszel, hogy valaha boldog voltál, s abban reménykedsz, hogy valaha még bol­dog leszel. Molnár Sándor fordítása

Next

/
Thumbnails
Contents