Szolnok Megyei Néplap, 1972. október (23. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-01 / 232. szám

A Sz9lnok megyei Néplap niun\atármli7z Kedves Elvtársak! é Lapunk, a Szolnok megyei Néplap ju­bileuma alkalmából köszöntjük Önöket. Húsz esztendeje, 1952. október 1-én vált napilappá a Néplap. Azóta elválaszthatat­lanul hozzákapcsolódott életünkhöz, na­ponta várják és olvassák megyénk lakói. Tízezrek informálódnak belőle rendszere­sen szűkebb hazánk fejlődésének eredmé­nyeiről, gondjairól, ünnepeinkről, közös örömeinkről, a munkás hétköznapokról. A mai ember nyitott szemmel jár a vi­lágban, szeretne minél többet tudni kör­nyezetéről. A jó újság igyekszik kielégí­teni ezt az igényt. A párt azonban jóval nagyobb szerepet szán és szánt mündig is a nyomtatott betűnek, a sajtónak: az írott szó, az újság nemcsak a munkásosz­tály hatalmáért folytatott tömegharcban bizonyult hatásos fegyvernek, hanem a párt lapja ma is egyik legfontosabb esz­köze a politikai tömegmunkának, a szocia­lista tudat formálásának. Mozgósít, akti­vizál. Ezt az elvet követte a megyei párt­vezetés is, amikor a körülmények megte­remtése után 1952-ben úgy határozott, hogy naponta jelenjen meg a Néplap. Az MDP Szolnok megyei Bizottsága kö­szöntőjében akkor a következőket kérte a lap szerkesztőitől és munkatársaitól: „Ügy végezzék, munkájukat, hogy minél eredményesebben járuljanak hozzá a me­gye előtt álló feladatok megoldásához. Munkájukban ... legyenek áldozatkészek, lelkesek.” Ezt a megbízást becsülettel tel­jesítették. A sajtó munkatársainak eredményes te­vékenységét valamennyien tapasztalhat­juk. Még külsőségekben is sokat változott a lap az évek folyamán: eredetileg mind­össze 4 oldal volt a terjedelme, később 6 lett, jelenleg 8 oldalon, vasárnap pedig 12 oldalon szól megyénk lakóihoz. És ha egy-egy sajtóhiba, nyomtatási hiba miatt bosszankodunk is néha, azt mindenképpen meg kell állapítanunk, hogy tetszetősebb a cikkek és a képek elhelyezése, igénye­sebb az írások nyelvi megformálása. A legfontosabb számunkra azonban az, hogy miről, mit. hogyan ír'a lap. A me­gyei pártbizottság 1970-ben alapos elem­zésnek vetette alá a sajtótevékenységet, es összegezésként megállapította, hogy a Néplap tudatosan és eredményesen mun­kálkodik pártunk politikájának megvaló­sításán, és egyre jobban megfelel az ol­vasók igényeinek. Az elmúlt két évtizedben jelentős poli­tikai csatákat vívtunk meg és a küzde­lemben mindig bízvást számíthattunk la­punkra, a sajtó munkatársaira. 1956 után bátor kiállást, nyílt politikai hitvallást követelt az élet, rendet kellett teremteni a gazdaságban és a fejekben, új hangon kellett szólni az emberekhez. A sikerben vitathatatlan része van a sajtónak. Később a parasztságot kellett megnyerni a szocialista gazdálkodás gondolatának, régi beidegződésekkel kellett leszámolni. A sajtó meggyőző szavát ezúttal is se­gítségül vehettük. Néhány éve azt követelte fejlődésünk, hogy a gazdaságirányításban új, ered­ményesebb módszereket vezessünk be. A változtatás szükségességét megértetni, ak­tivizálni az erőket az új módon való cselekvésre, ez sem volt az előbbieknél egyszerűbb és kisebb jelentőségű feladat. Az élet a sajtó munkásaitól ma is azt követeli, hogy bátor elkötelezettséggel áll­janak ki pártunk politikája mellett, hogy őszinte hittel szolgálják népünk ügyét, tu­datos következetességgel munkálkodjanak a szocializmus építésében reájuk háruló feladatok megoldásán. A Néplap munkatársainak konstruktív segítségére a jövőben is számítunk. Min­denekelőtt azt kérjük, hogy életünk, szo­cialista rendük alapján, hazánk, megyénk gazdaságának dinamikus fejlesztését szol­gálják, mozgósítsák az alkotó erőket az újságírás sajátos eszközeivel. Keressék és népszerűsítsék mindazt, ami életünkben új és haladó, mutassák be a szocializmu­sért dolgozó embert, a hétköznapok mun­kásait, a kiemelkedő alkotókat és alkotá­sokat. Tárják fel a hibákat, harcoljanak a gondolkodásban és a cselekvésben fel­lelhető régi, túlhaladott jelenségek ellen. Segítsék őrizni ideológiánk tisztaságát, erősítsék rendszerünk demokratizmusát. Változó, sokszínű világunkat változatos, eleven írásokban, tükrözzék; naponta bi­zonyítsák, hogy képesek a frisseség, a pontosság és a tevékenység erényét a gondolatok igényes megformálásával pá­rosítani. Ezt várja Önöktől a lap olvasó­tábora: Szolnok megye népe. A párt számára nem közömbös, hány emberhez jut el szava naponta az újság hasábjain. Ezért tartjuk igen jelentős ered­ménynek, hogy a két évtized alatt a Nép­lap olvasóinak a száma megnégyszerező­dött. A. 20. évforduló napján érdemes yisz- szatekinteni az eredményekre, megállni azonban még a jubileum napján sem.le­het. A lap ma is megjelénik, holnap is kell írni, szerkeszteni, újra és újra ellátni, felelősségteljes hivatásukat, őszintén szol­gálni pártunk politikájának töretlen meg­valósítását. Az évforduló alkalmából további sike­reket, erőt. egészséget kívánunk a Szolnok megyei Néplap valamennyi munkatársá­nak. Az MSZMP Szolnok megyei Végrehajtó Bizottsága nevében: Dr. Gergely István első titkár Kádár János: Szocializmus tudományos tervezés és tervszerű gazdálkodás nélkül nem lehetséges Jubileumi ünnepséq az Országos Tervhivatalban Az Országos Tervhivatal­ban tegnap ünnepséget tar­tottak, a népgazdasági ter­vezés bevezetésének 25. év­fordulója alkalmából. Az ünnepségen részt vett Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Nyers Rezső, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kára, a Politikai Bizottság tagjai, dr. Ajtai Miklós és Vályi Péter, a Miniszterta­nács elnökhelyettesei, Bálint József, a Központi Bizottság gazdaságpolitikai osztályának vezetője, Lázár György mun­kaügyi miniszter és dr. Ku- rucz Imre, az V. kerületi párt- bizottság első titkára. Az ünnepséget dr. Szla- meniczky István, az Országos Tervhivatal pártbizottságá­nak titkára nyitotta meg, majd Párdi Imre, az Orszá­gos Tervhivatal elnöke mon­dott beszédet. A tervgazdálkodás beveze­tésének jubileuma egyben az Országos Tervhivatal lét­rehozásának is évfordulója. Az Országos Tervhivatal megalakításával 25 esztendő­vel ezelőtt újtípusú, a már meglevő közigazgatási szer­vektől eltérő, központi szer­vezet jött létre — mondotta bevezető szavaiban. A továb­biakban utalt arra, hogy a fejlett szocialista társadalom felépítésének gazdasági Kö­vetelményeit a tervező mun­ka számára is értelmezhető­vé kell tenni s e munkában a hosszútávú tervezés során már megtették az első lépése­ket. Nem elegendő azonban csak hosszabb távon meg­tervezni a társadalmi köve­telményeket. Rámutatott, hogy a tervezési módszerek fejlesztésében az utóbbi 25 évben érdemleges haladást értünk el, nem állíthatjuk azonban, hogy a központi tervezés ma már hasznosítja mindazt a szervezési, közgaz­dasági ég számítástechnikai tudást, amelyet a tudomány és a KGST-országok gyakor­lati tapasztalatai számunkra nyújtanak. — Teendőink vannak még a lakosság életkörülményei­vel kapcsolatos tervezési módszerek fejlesztésében, s végül, de nem utolsósorban a központi koordináció fej­lesztésében, ami a döntések helyesebb előkészítését teszi lehetővé — hangsúlyozta a Tervhivatal elnöke. Ezután arról szólt, hogy a központi tervezésben távla­tokban kell gondolkodni, ugyanakkor a terveknek mindig az élet valóságán kell alapulniuk, majd tol­mácsolta a résztvevőknek a KGST-országok tervbizottsá­gai elnökeinek ülvözletét és jókívánságait. Végül utalt ar­ra, hogy az országgyűlés a közeljövőben megtárgyalja a tervezésről szóló törvényt. Ezután Párdi Imre jubileu­mi emlékérmeket és kiváló dolgozó kitüntetéseket adott át számos dolgozónak Az emlékérmek és kitünteté­sek átadása után Kádár Já­nos lépett a szónoki emel­vényre. Kádár János beszéde Kádár János felszólalásá­ban átadta a Központi Bi­zottság szívélyes üdvözletét és. jókívánságait az Országos Tervhivatal és a tervezéssel foglalkozó más szervek ve­zetőinek és munkatársainak, köszöntötte a kitüntetett dol­gozókat, majd a tervgazdál­kodás bevezetésének törté­nelmi jelentőségéről szólt. — Ez olyan időpont volt népünk és az ország történe­tében, amikor hatalomra ju­tott a munkásosztály, kez­detét vette a szocialista át­alakulás és az elmélet gya­korlattá vált. Ezzel a nagy történelmi kezdettel az el­lentmondásos és anarchikus kapitalista fejlődést Magyar- országon felváltotta a jövő szocialista, tudományos megtervezése. A társadalmi összefüggés oldaláról megvi­lágítva: a gazdálkodás alap­ja, indító és mozgató ereje, célja a tőkés profit helyett a társadalom általános érde­ke, a felszabadult dolgozó nép érdeke lett — mondotta. — A szocialista tervgaz­dálkodás a szocializmus épí­tésének nemzetközi, közös törvényszerűsége. Munkás­forradalmat, szocialista for­radalmat győzelemre vinni, annak céljait megvalósíta­ni, a szocialista társadalmat felépíteni tudományos, szo­cialista tervgazdálkodás nél­kül nem lehet. Olyan törtet- nelmi korban élünk, amely­ben mind több és több nép lép a szocialízmüs útjára. Az átmenet fprmái a szoci­alizmusba a nemzeti sajátos­ságoktól függően változa­tosak. De mindazokra a né­pekre, amelyek már ezen az úton járnak, és azokra is, amelyek a jövőben erre az útra lépnek érvényes, hogy szocializmus tudomá­nyos tervezés és tervszerű (Folytatás az 5. oldalon) HÍREK Losonczi Pál a képviselők Somogy megyei csoportjának ülésén Szombaton tartotta ülését Barcson a járást pártbizott­ság épületében az országgyű­lési képviselők Somogy me­gyei csoportja, melyen részt vett és felszólalt Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, és Németh Ferenc, a Somogy megyei pártbizottság első titkára, Sznkola Károlyné dr. a kénviselőcsonort vezetője ismertette a felk-^zülést az országgyűlés őszi ülésszakára, maid Horváth Lajos, a me­gyei tanács művelődésüsrvi osztályvezetője, a megye ál­talános iskoláinak helyzeté­ről Sueár Imre. a megyei ta­nács elnökhelyettese pedig Barcs térségének inarfejlesz- téséről tájékoztatott. Ferihegyen landolt a TU—144-es Tegnap délelőtt landolt a Ferihegyen a hangsebesség kétszeresével haladó szuper­szonikus utasszállító repülő­gép a TU—144-es. A szuper­gyors gép alig 1 óra alatt képes megtenni a Moszkva— Budapest útvonalat, 110 utas­sal a fedélzetén. A gép landolásával egy- időben szállt le az a külön- repülőgép, melynek fedélze­tén L. Sz. Szvecsnyikovnak, a Szovjetunió polgári repülés­ügyi miniszterhelyettesének vezetésével szovjet repülés­ügyi küldöttség érkezett ha­zánkba. A de'egáció fogadá­sára megjelent Földvári László, a közlekedés- és pos- taiigyi miniszter helyettese. Üj ruhát kap a nagy malom A Szolnok megyei -Gabona- felvásárló és Feldolgozó Vál­lalat törökszentmiklósi köz­ponti telepén az úi 2000 va- gonos siló után a félévszáza­dos nagy malom is úi ruhát kapott. A külső vakolás után az űj korszerű térvilá"'ítá~sal valóban a város egyik ki- emelk-dő létesítménye. Ami még örvendotf-s is, a kivite­lezők határidnmódosítás nél­kül, októh°rben befejezik a .csinosítást”. Egyetemista patrónusok Tegnap a jászapáti általá­nos, iskola diákotthonába lá­togattak az Eötvös Lóránd Tudományegyetem hallgatói. Az egyetemisták akik évek óta patronálják a diákotthont, azért utaztak Jászapátiba, hogy ott tanulmányozzák az általános isko'ások „interná- tusában” folyó oktató-nevelő munkát, azt, hogy milyen körülmények között élnek ott a többségében tanyákról bekerült fiatalok. A találkozó kis ünnepség­gel ért véget, ahol az egye­temisták ajándékokat adtak át a kollégium ifjú lakóinak. Szolnoki eszperantisták sikerei Sikeresen zárult a szolnoki eszperantisták 1971—72-es tanéve. Az eszperantó tan­folyam halig« tői az idén elő­ször Budapesten alapfokú nyelvvizsgát tettek a Magyar Eszperantó Szövetség vizsga- bizottsága előtt szeptember 23-án. A múlt tanévben több találkozón, versenyen vettek részt a szolnokiak, így je­lentős esemény volt a ju­goszláviai Primosten szige­tén töltött tíz nap. Az új tanév már október 1-én, az alapfokú tanfolyam­mal meg is kezdődik. A ha­ladók részére heti egy alka­tommal budapesti előadó tart foglalkozást. Itt a cél a társalgási készség kialakítá­sa, amelyet elősegítenek esz­perantó klub szervezésével is. Indiai gyermekrajz- kiáll'ítás A Kulturális Kapcsolatok Intézetének meghívására Bu­dapestre érkezett Shankar Pillái, aki több mint 2 éve szervezi a Delhiben minden évben megrendezésre kerü­lő világhírű nemzetközi gyer- mekrajz-kiállítást. Shankar a fővárosban október 3-án megnyíló indiai gyermekrajz, népművészeti baba és ifjúsá­gi könyvkiállításon adja át az elmúlt évi nemzetközi ver­senyen eredményesen szere­pelt magyar gyerekeknek a díjakat az indiai kulturális hét alkalmából. Kozmosz 521 Pénteken a Szovjetunióban földkörüli pályára bocsátot­ták a Kozmosz—521 jelzésű mesterséges holdat a koráb­ban bejelentett ű: kutatási program megvalósítása ke­retében. A szputnyik berendezése kifogástalanul működik. NDK kitüntetés egy magyar kutatónak A szegedi Gabonatermesz­tési Kutató Intézet és az NDK-beli Bernburgi Növény- termesztési és Nemesítési Kutató Intézet közösen. új nagytermőképességű silóku­koricát állított elő. Az NDK- ban tavaly államilag elis­mert „Beke 270” hibridkuko­rica nemesítése és elszaporí- tása hazánkban Németh Já­nosnak, a szegedi intézet főosztályvezetőjének nevé­hez fűződik. Munkájáért a Német Demokratikus Köz­társaság Erdészet és Mező- gazdasági Minisztériuma a ..Szocialista munka kol’ektí- vája” kitüntetéssel iut.almaz- ta. A kitüntetést az NDK nemzeti ünnenén, október 7- én nyújtják át. Tájismertető verseny Hatvan résztvevővel teg­nap megkezdődött a kétnapos nyírségi tájismertető verseny. A Budapestről, éécsről, Szolnokról, Tiszavasváriból érkezett turisták, csatlakozva a helyiekhez, külön autóbu­szokkal tanulmányi kirándu­lást tettek a megye nyírségi részén. Felirat a szolgáltató gépkocsikon A Magyar Közlöny szom­bati számában meei<dent a közlekedés és Dostaüeyj mi­niszter rendelete. amely — a belügyminiszterrel egyet­értésben — arröl int°ztedik hogy a szolgáltató személy­gépkocsik rendeltetését az autó mindkét oldalán fel kell tüntetni. A rendelet szerint a szolgáltató személeoeoko- csi rendeltetésének teljes szövegét a személygépko­csi első aitaiair« teli felfes­teni. A rendelet pon+oaan me°ha+ározza a felirat he­lyét, a felfestés mód iát stb. Az a szolgáltató s7etró1„űéo- kocsi. amelvnek rendeltetése nincs feltüntetve, nem vehet részt a közúti forgalomban. A rendelet ma lép hatályba

Next

/
Thumbnails
Contents