Szolnok Megyei Néplap, 1972. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-09 / 213. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. szeptember 9­l Kétszeres győztes Jubileumot ünnepel az Idén Szolnokon a kispályás labdarú­gás. Tíz évvel ezelőtt kezdte meg hódító útiét s azóta ezrek vesz­nek részt ebben a népszerű sport­ágban. A különböző bajnoksá­gokban, sportakiádokon. ünne­pi tornákon idősek és fiatalok egyforma lelkesedéssel kergetik a labdát. Nemrég a Vasipari Vállalat csa­pata ért el kettős sikert. Az MTS Szolnok városi Tömegsport Bizottsága rendezésében kiírt munkahelyi szpar^akiádon 28 csapat indult és a legjobb tiz körmérkőzésen döntötte el a he­lyezések sorsát. A vasipariak a lejátszott kilenc mérkőzésen mindössze egyszer szenvedtek vereséget — a cukorgyáriaktól — és az első helyen végeztek. Részt vettek az Alkotmány Kupában is, ahol ugyancsak jól szerepelve elnyerték a kupát. Képünkön a győztes csapat. Allé sor balról-jobbra; Szántó, Ko­rom, Wilisch, Polónyl, Császi, Guggol: Pintér, Pavlovics, Cső- rögi, Antal, Kobela Hétvégi műsor — SZOMBAT — Kézilabda. Megyei bajnokság: Jászalsószentgyörgy-—Túrkeve 14. Szőllősi J., Enyedi. Tisza Cipő— Kunszentmárton 15. Köles. Ki­lián FSE—Jászladány 16. Nagy. Labdarúgás. Tartalék bajnok­ság: Sz. Vegyiművek—Sz. MÁV 16. Sólyom. Idegenben szerepelnek: a női kézilabda NB I B-ben a Tisza Cipő a Rába ETO ellen, a férfi röplabda NB Il-ben a Sz. TI- TASZ a Testvériség ellen. — VASÁRNAP — Asztalitenisz. NB n. Férfi: Jb. Lehel—DVSC, Jászberény, Tanítóképző tornaterme. 8.30. Kézilabda. NB n. Férfi: Tisza­földvár—Váci Fonó. Tiszaföldvár 11. Tisza Cipő—OGSC Martfű, 10.30. Megyei bajnokság. Férfi: Sz. MÁV—Sz. Vegyiművek 10, Köles. Kilián FSE—Rákóczifalva, lü, Kővári, Jászalsószentgyörgy —Tiszapüspöki. 11. Gorgyán— Cseh, Kunszentmárton—Sz. Olajbányász 11. Szőllősi K., Túr- keve—Jászberény 11, Herényi—H. Nagy, Jászladány—Gyulai SE, 10, Nagy S. Női: Jászalsószent­györgy-----Szajol, 10, Gorgyán— C seh, Tisza Cipő—Mezőtúr, 8, Borsányi—Enyedi, Kunszent­márton—Sz. Traktor, 9, Szőllősi K., Túrkeve—Jászberény, 10. Be- rényi—H. Nagy, Jászladány— Sz. Spartacus, 9. Nagy S. Röplabda. NB II. Férfi: Sz. Dózsa—Kecskeméti Dózsa, BM Csónakház, 11. NŐI: Sz. MTE— Ferroglobus MTE-sporttelep, 10, Jb. Lehel—Bácsbokod, Jászbe­rény, Bathó-kert. 11. Sakk. Megyei L o. csb: Jb. Lehel—Karcag, Jászberény, Víz út 1., Jb. Vasas—Sz. MTE Jász* berény. Bercsényi út 52., Tisza­földvár—Olajbányász.- Tíszaföld-» vár, Kossuth út 67. Művelődési otthon. Mezőtúr—Kisújszállás; Mezőtúr. Rákóczi út 1. ÁFÉSZ. II. csb: Rákóczifalva—Üjszász, Rákóczifalva Tsz-központ, Sz. MTE II.—Tiszaföldvár H.. Szol­nok, Hunyadi út 4. Vasipari Vál­lalat, Jászapáti—Kenderes, Jász­apáti, Jászkapitány út 5. MÁV sportklub, Cibakháza—Olajbá­nyász n. Cibakháza Ktsz. Sportnap. MEDOSZ megyei sportnap, Martfű. 9-től. Labdarúgás. NB I B: Szolnoki MTE—Oroszlányi Bányász, MTE- sporttelep 16, Vörös. NB Hl: Tm. Vasas—Mátészalka. Törökszent- miklós 13.30. Dull. Jb. Vasas- Miskolci Bányász, Jászberény 16, Sári. Megyei I. o.: Kilián FSE— Jászjákóhalma, Ari, Túrkeve— Fegyvernek 16. Bartha, Tószeg— Kisújszállás 16, Bordács, Jász- árokszállás—Karcag 16, Kovács Z., Mezőtúr—Rákóczifalva, 16. Kovács K., Kunhegyes—Tisza Ci­pő 15.31). Jámbor, K. MEDOSZ— Sz. MEZŐGÉP 16, (Hajdú m-böl), Kunszentmárton—Üj szász 16, Hossó. Megyei II. o.: Sz. Cukor­gyár— Abádszalók 10. Parádi. Szászberek—Szajol 16. Mák, Ken­gyel—Jászladány 16, Török G., Tiszafüred—Jb. MEZŐGÉP 16, Mihályi, Mezőtúri Főiskola—Ti- szagyenda 11.30, Gergely, Jász­apáti—Jászboldogháza 16, Csák l.. Jászfényszaru—Tiszabura 16, Balázs, Jászalsószentgyörgy— Csépa 16, Lajkó. Tartalék baj­nokság: Jb. Lehel—Szabó L. SE Horváth, Törökszentmiklósi Va­sas—Jb. Vasas, Molnár, Sz. Olajbányász—Tiszaföldvár. Ser­dülő bajnokság: Sz. Olajbányász —Sz. MÁV, Szabó, Tiszaföldvár— Szabó L. SE, 10. Sándor, Jb.i Lehel—Túrkeve 13, Kasza, Sz. Vegyiművek—Törökszentmiklósi Vasas, Borics, Sz. MTE—ITSK (MTE füves). 14. Czifra. Jb. Va­sas—Kunszentmárton 14.30, Hor­váth L. Idegenben szerepelnek: a ko­sárlabda NB II-ben a Szolnoki Olajbányász Baján, a labdarúgó NB H-ben a Sz. MÁV Hajdúbö­szörményben, az NB iH-ban a Jb. Lehel Sashalmon, a Sz. Olaj­bányász Tuzséron, a Szabó L. SE Debrecenben a TIT ASZ ellen, a Sz. Vegyiművek Hajdúszobosz­lón. Tiszaföldvár Szentesen. Meteor siker kosárlabdában Hat női kosárlabda csapat közül — az NB Il-es Gamz- MÁVAG, az NB III-as Szol­noki MÁV, Karcagi Fáklya, Békési VM, a Hódmezővásár­helyi MEDOSZ, valamint az NB I-es Szolnoki Vörös Me­teor — a Szolnoki VM nyer­te a Tisza Kupa versenyso­rozatot. A selejtező mérkő­zéseken az ifjúsági játékosok, a döntőben pedig a felnőttek nyújtottak jó teljesítményt. A Szolnoki VM eredmé­nyei: Szolnok—Karcag 49:11, Szolnak—Békés 80:14, Szol­nok—Ganz-MÁVAG 44:40. Olvassa, a :terjessze ' . • Néplapot i UM hé*-*-* r-:-* ’ ' ' mkalwazunh Szolnoki Patyolat Vállalat két- muszakos üzemébe felvételre ke­res női munkaerőket felsőruha- vasaló munkakörbe. Betanítását vállaljuk. — Érdeklődni lehet: Szolnok, Mártírok útja 19. szám alatt. Az Április 4 Gépgyár örményes! Gyáregysége 44 órás munkaidő­vel esztergályos szakmunkásokat vesz fel. Jelentkezés személyesen a gyáregység munkaügyi cso­portjánál. AszfaltűtépítŐ Vállalat török­szentmiklósi építésvezetősége gé­pészeti művezetői munkakörre gépésztechnikust, útépítő tech­nikust, mélyépítésben jártas mű­vezetőt, valamint szállításvezetőt keres felvételre. Munkahely: Tö- rökszentmiklós—Kisújszállás tér­ségében. Jelentkezés Aszfaltút­építő Vállalat Építésvezetősége — lorökszentmiklós, Kossuth u. 167. Telefonszám: 229. A szajol} GEV-ládaüzem azon­nali belépéssel felvesz 16—18 év közötti fiukat, lányokat 6 órás műszakra, anyagtéri és 18 éven felüli férfiakat és nőket fűrész­üzemi kétműszakos munkára. Ti- szapüspökibe, Törökszentmiklós- ra, Tiszatenyőre, Kengyelre — üzemtérilés mentesen szállítja a dolgozókat. — Bérezés kollektív szerződés szerint. Jelentkezni le­het: az üzem munkaügyi előadó­jánál, délelőtt 8 órától. Kórházban dolgozó főszakácsnö lakásváltozás miatt áthelyezéssel állást keres; Törökszentmikló- son, vagy környékén, — ahová buszjárat van. Szakácsnői állást is vállalok. — „Leinformálható** Jeligére a kiadóba. Felvételre keresünk éjjeliőrt. Ke» lettextil vállalat szolnoki lera- kata. Azonnali belépéssel alkalmazunk kazánházi salakozókat. — Fizetés megegyezés szerint, 40 órás mun­kahét. — Jelentkezés személye­sen Allatifehérje Takarmányokat Előállító Vállalat Szolnok, Tósze­gi út. Kelet-Magyarországi Cipőnagy­kereskedelmi Vállalat sürgősen felvesz gépírónőt, jó kereseti le­hetőséggel. Fizetés megegyezés szerint.' Jelentkezni lehet: Szol­nok, Rékasi út. — Megközelíthe­tő a 12-es autóbusszal. Szolnok MÉK Vállalat pályázatot hirdet zöldség—gyümölcs bolt­jainak vezetésére, szakképzett­séggel és legalább ötéves gya­korlattal rendelkezők részére a következő helyekre: Abádszalók, Karcag, Kisújszállás. Tiszabura, Kunhegyes, Tiszafüred, Tiszabő és Kunmadaras. Jelentkezés he­lye: MEK Kirendeltség Abnd- szalók, Vasútállomás, Szolnok, Törökszentmiklósra jelentkezés: MÉK Kirendeltség, Szolnok, Tég­lagyári U. 9. Az 5/1972. III 16 BkM rendelet szerint, pályázati feltételekről a jelentkezési he­lyeken szolgálnak felvilágosítás­sal. Gyakorlattal rendelkező szak­képzett szakácsot, hentest, to­vábbá konyhalányt, takarítót, ko­csikísérőt felveszünk. Jelentkezni lehet: az ÁFÉSZ személyzeti ve­zetőiénél. Szolnok, Beloiannisz u. 34. Elhelyezkednék termelőszövetke­zetbe vagy állami gazdaságba szállítási felsőfokú és gépkocsi cőadói vizsgával, 15 éves gyakor­lattal. Szolnok környékén. ,.3400” jeligére a szolnoki hir­detőbe. Felveszünk 18 éves kortól T— 100-as lánctalpas traktorra tanuló génvezetőket. Cím: Ti«*ántrM Talajjavító Vállalat Békés és Csongrád megyei irodája. — Szarvas, Budai Nagy Antal n. 5. sz. alatt. Hajtót felvesz az Építőipari Szál­lítási Vállalat szolnoki kirendelt­sége Szolnok, Thököly úti ló­telep. Vegyipari Szakközépskola fel­vesz konyhai dolgozókat, és konyhai anyagbeszerzőt. Jelent­kezés: Szolnok, Zalka M. sétány. Szakképzettségnélküli munkát keresek/ délelőttre. Kisgyermeket gondoztatók, talcaríttatók előny­ben jeligére a szolnoki hirde­tőbe. ft T’T’”rrronfETAL Kereskedelmi Vállalat felvételre keres éjjeliőrt. Jelentkezni lehet: Szolnok, Landler Jenő u. Megközelíthető a 10-es autóbusszal. INGATLAN: SZOLNOK. Madách u. 8. számú udvari házrész, kétszoba für­dőszoba. mellékhelyi­ségekkel eladó. — Ér­deklődni 16 órától — Csurai szűcsnél. Szandaszőllős, Holt­Tiszapart 4. sz. alatti kétszobás, összkom­fortos családi ház eladó, sürgősen. SZOBA konyhás ház több mellékhelyiség­gel, 525 négyszögöl telekkel — (120 tőke szőlő, — 15 db gyü­mölcsfa) azonnal be­költözhetően eladó, vagy bérbe adó. Szol­nok. Varjú u. 8. Ér­deklődni Hajnal u. 8. Császár. MÁSFÉLSZOBAs ház 52 í négyszögöl gyümölcsössel, áron áron alul sürgősen eladó. Szandaszőllős, Sport tér 3. 225 négyszögöl gyü­mölcsös Szandaszől- lősön Nagymező út 16 sz. alatt eladó — Édeklődni: Szolnok, Palla I. körút 12. II. em. 2. (18—20 óra kö­zött.) CSALÁDI ház eladó. Karcag, Kisújszállási út 12. Telefon: 23. SZOLNOKON, Kert­városban Napsugár u. 24. sz. ház egyszo- ba. konyha, veranda. 258 négyszögöl gyü­mölcsösben eladó. — Érdeklődni: Béres, Szabadság tér 4. KÉTSZOBA-HALLOS ház. 550 négyszögöl telekkel, azonnal be^ költözhetően eladó. Kengyel, Bagimajor, Mikszáth K. u. 3. EGYSZOBA konyhás ház mellékhelyisé­gekkel és 1200 négy­szögöl szőlő-gyümöl­csössel beköltözhe­tően eladó. Tiszaföld­vár. Kurázsi szőlő I. út 61. — Érdeklődni: Kurázsi szőlő 2/b sz. alatt. Horváth János. Tiszaföldvár, öszőllő. Rajkai' Gábor u. 54. sz. alatt 1300 négy­szögöl szőlő, lakóház melléképülettel eladó. — Érdeklődni: Pethő Ferenc. Tiszaföldvár, Sánc u. 6. Kunszentmárton köz­pontjában 4 szobás — üvegverandás. fürdő­szobás, telefonos, — kertes családi ház el­adó. Fizetési kedvez­mény. Bethlen G. u. 5. Jenek NÉGYSZOBAS csalá­di ház eladó. Tószeg, Mátyás kir. u. 23. sz. Varga. Érdeklődni: 15 órától. SZOLNOK. Abonvi út 6. sz. ház, 95 000- ért eladó, beköltöz­hetően. LEBONTÁSRA tanya eladó. Szolnok, Zagy­vagát mellett. Ugar, 128. Érdeklődni: dél­után. CSALÁDI ház mel­léképülettel, 320 négyszögöl portával azonnal beköltözhe­tően eladó. Török- Bzentmiklós, Szabó Rektor u. 13. TISZAFÖLDVÁR, Pe­tőfi u. építésre al­kalmas telek eladó. — Érdeklődni: Tisza­földvár, Malom u. 10. sz. alatt.______________ Kisújszállás Tégla­gyár u. 9. sz. alatt azonnal beköltözhe­tő lakóház eladó. Törökszentmiklós, — Damjanich u. 37. sz. háromszobás ház. —■ megélhetést biztosító gyümölcsössel, mel­léképülettel. azonnali beköltözéssel eladó. Kedvezményes áron. Beköltözhető kertes családi ház eladó. Szolnok, I. Rezeda ü. 3. 90 NÉGYSZÖGÖL házhely eladó Sár­kány úton. Érdek­lődni: Szolnok, Szi­get u. 4. KERTES társasház­ban gázosított két szoba összkomfort melléképülettel el­adó. Szolnok, Vak Bottyán u. 9. Eladó 1000 négyszög­öl föld, megosztva is Szandaszőllős Körte utcában. Érdeklődni: Szandaszőllős, Kos­suth u. 102. alatt. Azonnal beköltözhető háromszobás ház el­adó. Két családnak is alkalmas, levá­lasztható. Szolnok. Tompa u. 10. KÉTSZOBÁS, gázos, összkomfortos, OTP-s lakás beköl­tözhetően eladó. Szolnok, Bányai K. u. IV. ép. II. em. 10. KARCAGON. Hu­nyadi u. 3. alatt 200 négyszögöl telek el­adó. Érdeklődni: Kis­újszállás. 194 telefo- non lehet. ____________ C SALADIHÄZ be­költözhetően eladó. Szolnok, Kolozsvári u. 42. Érdek’ődni: 16.30-tói 18 óráig. kétszobás kertes családiház eladó. Szolnok, Pólya T. u. 29. Megtekinthető 17 órától. 20—25 008 Ft kp-vel, szoba—honyhából. esetleg egy szobából álló lakrészt keresek. ,.Sürgős” jeligére a kiadóba. Szolnok, Batthyány u. 4. sz. ház olcsón eladó. Érdeklődni: a helyszínen, 8—17 óráig. GÉPJÁRMŰ: PRIMA állapotban lévő 4 személyes hor­gász csónak és 0.5-ös Jáwa motorkkerék- pár eladó. Szolnok, Arany János u. 11. alatt. Radácsi. CY frsz. Zastawa ki­tűnő állapotban el­adó. Érdeklődni: Dr. Csáki Imre Tápió- gyergye. Jókai út 13. STEYER Puch 500-as eladó. Tiszavárkony, Egészségiláz. Antal Tibor. SKODA Octávia sür­gősen eladó. Szolnok. Hold u. 15/a. JO állapotban lévő 60l-es Tabant eladó. Érdeklődni: Szolnok. Gárdonyi Géza út 22* vagy 11—646 telefo­non. Egri László. TRABANT 601-es Li­mousine eladó. Ér­deklődni lehet: Zá- mory Kunhegyes, Kossuth út 44. CO rsz. Moszkvics 408-as kitűnő állapot­ban eladó. Szolnok. Kertész u. 1. Almási kertváros, Besenyei Béla. MEGKÍMÉLT álla­potban lévő Skoda Octávia Super gép­kocsi olcsón eladó. Kisújszállás, Híd u. 1. sz. 407-ES Moszkvics. 71- ben vizsgázott eladó. Megtekinthető: Sza­jol, Petőfi S. u. 20., szombat, vasárnap. Motorcsónaktest, tel­jesen úi állapotban eladó. ..Nagyon sür­gs” jeligére a szol­noki hirdetőbe. Sürgősen eladó, ke­veset futott, ló ál­lapotban lévő Zsi­guli ős CH Wart­burg. Mezőtúr. Új­város XVTL 7. sz. alatt. TRABANT IB frsz. eladó. Jászberény, Bajcsy-Zs. u. 1. Pol­gár. Telefon: 561.. Jó állapotban lévő Moszkvics 403-as el­adó. Cibakháza, Bá- tori u. 20. Kósa. FIAT 850-es Limou­sine 28 000 km-rel el­adó. Szolnok, Ady E. u. 58. VI. lh. I. e. László. Karambolozott 412-es Moszkvics eladó. 1971-es kiadású. Meg­tekinthető: Kardos, Csabai u. 8. sz. alatt. 44-es út mell. Ro- szik. 1000-es Wartburg el­adó. Megtekinthető szombat, vasárnap, Szandaszőllős, cuk­rászdában. Rákóczi u. 3. sz. Kitűnő állapotban lévő garanciális S 100-as Skoda eladó. Érdeklődni munka­időben 13-485 telefon­számon. ADÁS-VÉTEL: A GEV szajoli üze­mében nagy meny- nyiségben kapható: sárléc, méteres ára 65 fillér, bőrdeszka métere 1.— Ft, fű­részpor mázsája 6.— Ft. apró (begyújtás­hoz alkalmas) liul- ladékfa, mázsája 6.— forint. FOXTERRIER fajtisz­ta 4 hónapos kölyök kutya kedvezményes áron eladó. Szolnok. Vöröscsillag u. 15. Gáztűzhelyet palack­kal egvütt vészek. — Cím: Nagy G. Mező­túr. V u. 20. 30 centiméternél hosz- szabb vágott női ha­jat vásárol a Szolno­ki Szigligeti Színház. SÖTÉT hálószobabú­tor olcsón eladó. — Szolnok. Tompa Mi­hály u. 16. VILÁGOS hálószoba­bútor eladó. Szolnok. Gárdonyi u. 20. (JB órától.) EGY jó karban lévő francia ágy 2 fotel. 1 asztal, 4 szék eladó. Megtekinthető a dél­előtti órákban és dél­után 14—16 óráig. — Fischer Zoltán Szol­nok. Kossuth L. u. 12. II. em. 1. sz. BARNA, szép és jó pianínó eladó Szol­nok. Bálvány u. 2. HÁROM éves ma­gyar csikó, 2 db 60 és 20 mázsáig bíró gumiskocsi eladó. Jászberény, n. ke­rület,1 Ábránd u. 18. OPEL 1959-es fő­tengely törött, áron alul eladó. Jászbe­rény, Hunyadi u. 20. SZÉP kombinált szo­babútor eladó. Szol­nok, Palla I. krt. 12. fsz. 2. Zsirai. PRESTA duplaágyas kézikötőgép modell 444 eladó. Karcag, Horváth F. u. 7. ÓRIÁS virágú Meis­terwerk évelő szeg­fűpalánta újdonság, több színben kapható db-onként 2 Ft. To­ronyi kertésznél. Békéscsaba, Bo- tyánszki Pálné u. 27. LAKÁSCSERE: ELCSERÉLNÉM sze­gedi egyszoba össz­komfortos belvárosi tanácsi lakásomat — hasnoló szolnokira. ..Szeged” jeligére a szolnoki hirdetőbe. Elcserélném Szolnok állomás közelében lé­vő egyszobás, nagy­méretű összkomfor­tos gázos tanácsi la­kásomat szolnoki, — 6zandaszőllősi, eset­leg szajoli hasonlóra. — „Komfort nélküli” jeligére a szolnoki hirdetőbe. _____ EGYÉB: ÍRÓGÉPET tanulásra kölcsön adok. Szol­nok, Tompa Mihály u. 16. szám. FÉL. vagy egyéves előtörlesztéssel két­gyermekes fiatal há­zaspár két vagy egy­szobás összkomfortos lakást sürgősen bé­relne. — Határidős ajánlat, vagy üres nagyméretű szoba- konyhás fürdőszoba használatú albérlet is érdekel. ..10 000 elő­leg” jeligére a szol­noki hirdetőé. GARÁZS kiadó vál­lalat részére. — Szol­nok. Kazinczy u. 7. FIATAL házaspár bútorozott különbe- járatú albérletet ke­res. fürdőszoba, esetleg konyha hasz­nálattal. Szolnok bel­városában. ..Október 1-el” jeligére a szolnoki hirdetőbe. Felnőtt és gyermek irhabundát vennék. Szolnok. Ságvári krt. 23. fsz. 1. CENTRUM Áruház­ban harisnyaszem- felszedés azonnal megvárható, minden­nap, 14 órától 18 óráig. HAZASSAG: 40 ÉVES középma­gas, barna, gyermek­telen özvegyasszony házasság céljából megismerkedne jó­zanéletű, intelligens férfivel, 56 éves ko­rig — rendezett anyagiakkal, főbér­leti lakással, gyógy­fürdőn víkendházam van — „Életem ér­telme lennél” jeli­gére a szolnoki hir­detőbe. A MEZŐTÚRI DÓZSA CIPŐIPARI SZÖVETKEZET pályázatot hirdet műszaki vezetői beosztásra. MINDAZOK JELENTKEZHETNEK, akik fel­sőfokú cipőipari iskolát vagy cipőipari technikumot végeztek és legalább 5 év szak­mai gyakorlattal rendelkeznek. FIZETÉS: megállapodás szerint. JELENTKEZES: Mezőtúr, Calvin tér 3. vagy Szolnoki út 29. Új üzemház. Csak szeptember 30-% vásárolhatók OTP-re az OLAJKÁLYHÁK Vásárolható a megye áruházaiban, szaküzleteiben és az ^Eiekbömeíái 1 KERESKEDELMI VÁLLALAT J szakboltjában Szolnok i

Next

/
Thumbnails
Contents