Szolnok Megyei Néplap, 1972. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-30 / 231. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. szeptember 30. Egy téma az üvegpalotában A New York-i East River partján álló üvegpalotára lassan ki lehetne tenni a „megtelt” táblát. Szeptember utolsó napjaiban immár teljes a nagyüzem az ENSZ-szék- házban. a világszervezet valamennyi fórumán, a Biztonsági Tanácsban, a legkülönbözőbb bizottságokban és elsősorban a legfontosabb fórumon, a közgyűlés plenáris ülésén forr, pezseg az élet. Problémák, természetes nehézségek elkerülhetetlenül bőven akadnak egy olyan szervezetben, amelynek annyi és egymástól annyira különböző ország a tagja. De már az első hetek tapasztalatai alapján elmondhatjuk, hogy a vi­lágszervezet mostani munkája is hozzájárulhat a nemzet­közi feszültség enyhüléséhez. Űjra bebizonyosodott: egyre nagyobb joggal lehet az üvegpalotát olyan lombikhoz hasonlítani, amelyben többé- kevésbé pontosan tükröződnek világunk veszélyei, de egy­ben lehetőségei is. Ezt az igazságot szemléletesen érzékel­tetik az üvegpalota legfrissebb eseményeiről érkezett jelen­tések. Az egyik legörvendetesebb jelenség az, hogy a Szovjet­unió által már korábban beterjesztett, egy leszerelési világ- konferenciával kapcsolatos indítvány minden jel szerint to­vább hódít a tagállamok körében. Szinte jelképes jelentő­ségű, hogyan reagált a szovjet javaslatra két NATO-ország, Olaszország és Kanada egymás után felszólalt külügymi­nisztere. Medici olasz külügyminiszter üdvözölte a gondolatot és hangsúlyozta, üdvös lenne, ha azt mind az öt nukleáris nagyhatalom támogatná. Sharp kanadai külügyminiszter ki is mondta, amire Medici csak célzott: sokat lendítene a le­szerelésen, ha Kína és Franciaország is abbahagyná a lég­kört mérgező termonukleáris robbantásokat. A szocialista országok régen vallják, hpgy a leszerelés a békéhez vezető út egyik legfontosabb állomása. Az ENSZ- lombik jelzése szerint ez a felismerés terjedőben van, A világszervezet azonban a puszta jelzésen túl is sokat tehet ezért a nagy célért. A szovjet javaslat kedvező visszhangra talált. Várjuk a folytatást. (KS) A Szovjetunió ratiiikálta a SALT-egyezményt A Szovjetunió Legfelső Ta­nácsának Elnöksége pénteken a Kremlben tartott ülésén — egyhangúlag 'ratifikálta a Szovjetunió és az Egyesült Államok szerződését a raké­taelhárító rakétarendszerek korlátozásáról. A szerződést 1972. május 26-án Moszkvában Leonyid Brezsnyev, az SZKP Közpon­ti Bizottságának főtitkára és Richard Nixon, az Egyesült Államok elnöke írta alá. A ratifikálásról szóló ja­vaslatot a Szovjetunió Mi­nisztertanácsa terjesztette elő. A Legfelsőbb Tanács szövet­ségi tanácsának ég nemzeti­ségi tanácsának külügyi bi­zottsága megvitatta és jóvá­hagyta ezt a javaslatot, és a szerződést egyhangúlag rati­fikálásra ajánlotta. A Legfelsőbb Tanács El­nökségének rendeletét Nyiko- laj Podgomij írta alá. Pod- gomij ezenkívül aláírta azt az okmányt is, amely arról tanúskodik, hogy a szovjet fél elfogadja a hadászati tá­madó fegyverrendszerek kor­látozására vonatkozó ideigle­nes megállapodást. Sikeres akc’ók hét tartományban B—52-es amerikai repülő­erődök a csütörtök déltől péntek reggel 6 óráig terje­dő 18 órában, 14 bevetés­ben bombázták a demokra­tikus Vietnam sűrűn lakott területeit és Dél-Vietnam felszabadított körzeteit. A legfrisebb indokínai hadijelentésekből kitűnik, hogy pénteken tovább foly­tak a heves harcok a Dél- Vietnam északi frontján lé­vő Quang Tri tartományi székhely környékén. A vá­rostól mintegy 2 kilométer­rel délnyugatra bevetett saigoni ejtőernyős alakula­tok a népi erők heves el­lenállásába ütköztek. Egyébként a forradalmi erők az elmúlt 24 órában Dél-Vietnam 7 tartományá­ban hajtottak végre sikeres akciókat a saigoni alakula­tok ellen. Amerikai harci repülőgé­pek csütörtökön — már a harmadik egymást követő napon folytatták tömeges bombázásaikat Kambodzsa déli részének felszabadított területei ellen is. A UPI amerikai hírügynökség tu­dósítója szerint a Kambod­zsa elleni támadásokba be­vetették a Délkelet-Ázsiá- ban állomásozó B—52-es repülőerődök több mint egy- harmadát. Az amerikai légierő több vadászgépe pénteken ismét Hanoi Külvárosait és a fővá­rossal szomszédos települése­ket bombázta — jelenti a VNA s egyúttal azt is közli, hogy a hanoi légvédelmi erők két amerikai repülőgépet lőt­tek le. Szeptember 29-ig be­zárólag a VDK légiterében megsemmisített amerikai re­pülőgépek száma — 3945-re emelkedett A pénteki légitámadás so­rán az amerikai bombák és rakéták a főváros központjá­tól mindössze 10 kilométerre csapódtak be. A támadásnak több halálos és sebesült áldo­zata van. Megérkezett New Yorkba a három amerikai pilóta, akiket a Vietnami Demokratikus Köztársaságban a közelmúltban szabadon engedtek. Kép: Norris Charles, a szabadon bocsá­tott pilóták egyike családja körében az érkezés pillanatában (Telefoto — AP—MTI—KS) Castro beszéde félmillió havannai e ott t f«*«, MINDENFELŐL MANILA Ferdinand Marcos Pülöp- szigeti elnök pénteken elbo­csátott 461 kormányhivatal­nokot és elrendelte, hogy egész közigazgatási terület, beleértve a kormányt is, ok­tóber 15-ig nyújtsa be le­mondását. 'Marcos elnök — állítása szerint — így akarja megreformálni a Fülöp-szi- geti bürokráciát. BONN Az elmúlt hetekben to­vább emelkedtek az árak a Német Szövetségi Köztársa­ságban. Az év eleje óta az élelmiszerek, a ruházati cik­kek' és a cipők, valamint a szolgáltatások ára növeke­dett A megélhetési költsé­gek 1962 óta összesen 38,2 százalékkal emelkedtek. MOSZKVA A szovjet kormány meghí­vására pénteken hivatalos látogatásra Moszkvába érke­zik Abdul Razak malaysiai miniszterelnök és felesége. BONN—KAIRÓ Líbia bonni nagykövete G. El-Dugeli, pénteken nyilat­kozatban tiltakozott a Nyu- gat-Németországban élő ara­bok kiutasítása miatt. Az Arab Liga bonni irodája ál­tal közzétett nyilatkozatban a líbiai nagykövet elítélte azt a diszkriminációs kampányt, melyet a nyugatnémet ható­ságok a müncheni merénylet óta indítottak az országban dolgozó vagy ott letelepedett arab lakosok ellen. DAR ES SALAAM Venkata Giri indiai köz- társasági elnök, aki jelenleg baráti látogatáson Tanzániá­ban tartózkodik, pénteken Dar Es Salaamban tárgya­lásokat folytatott Julius Nye- rere tanzániai elnökkel. Meg­állapodtak abban, hogy In­dia és Tanzánia törekedni fog az afroázsiai térség bé­kéjének megszilárdítására és közösen fognak harcolni a fajüldözés és a gyarmatosí­tás ellen. Fidel Castro kubai minisz­terelnök Havannában több mint ötszázezer ember előtt beszédet mondott a forrada­lom védelmére alakult bi­zottságok megteremtésének 12. évfordulója alkalmából. Castro méltatta a szocialis­ta Kuba eddigi eredményeit, s rámutatott: ezek az ered­mények a több mint négymil­lió tagot számláló tömegszer­vezet önfeláldozó munkájá­ból, forradalmi eszmeiségéből származnak; Beszédének további részé­ben Fidel Castro Kuba és a Űjabb jobboldali összees­küvést lepleztek le Chilében. Mint Dániel Vergara belügy­minisztériumi államtitkár sajtóértekezletén bejelentet­te, az összeesküvők — a „Patria y Libertad” (Haza és Szabadság) neofasiszta cso­portosulás, valamint a jobb­oldali nemzeti párt több tagja — az Allende-kormány meg­szocialista közösség országai közötti együttműködés kérdé­seivel foglalkozott. „A szo­cialista országokhoz, minde­nekelőtt a Szovjetunióhoz fű­ződő kapcsolataink ma erő­sebbek, mint valaha” — mon­dotta Castro. Ezek után a szocializmus eszméinek terje­déséről szólt, kijelentve: — Meggyőződése, hoey egy na­pon az Efívesült Államokban is győzni fog a szocializmus. Végül a kubai miniszterel­nök üdvözölte Angela Davist, aki szintén felszólalt a tö­meggyűlésen. döntését tervezték, teljes zűr­zavart akartak okozni az or­szágban. Mindannyiukat el­fogták. Vergara közölte, hogy az ő művük volt a Chilei Kommunista Párt egyik iro­dájának felgyújtása a múlt hónapban. Szabotázsakció­kat szerveztek a gyárakban is és robbanószert loptak. Újabb jobbo7daJi össze esküvés Chilében Pénteken Pekingben helyi idő szerint tíz órakor Tana­ka japán és Csou En-laj kí­nai miniszterelnök aláírta a négynapos tárgyalás-soroza-^ tot záró közös közleményt, mely bejelenti a két ország közötti diplomáciai kapcso­latok felvételét. A nagyfontosságú doku­mentumban a japán kormány hangsúlyozza, hogy a Kínai Népköztársaság kormányát a kínai nép egyedüli és tel­jesjogú képviselőjének ismeri el. A japán kormány „telje­sen megérti és tiszteletben tartja” a kínai kormánynak azt az álláspontját. amely szerint Tajvan a Kínai Nép- köztársaság területének el­idegeníthetetlen részét al­kotja. A diplomáciai kapcsolatok felvételét tudtul adva a köz­lemény hozzáfűzi: a két kor­mány elhatározta, hogy a nemzetközi jognak és gya­korlatnak megfelelően min­den intézkedést megtesz a diplomáciai képviseletek lé­tesítésére mindkét főváros­ban és a legrövidebb időn belül nagyköveteket cserél. A két nép közötti barátság érdekeit szem előtt tartva a kínai kormány lemond a ja­pán háborús jóvátételre tá­masztott igényeiről. A két fél továbbá megállapodott abban, hogy tárgyalásokat kezd a két ország közötti béke és barátsági szerződés, valamint kereskedelmi, hajó­zási, légiforgalmi, halászati és egyéb megállapodások megkötéséről. A kínai—japán közös köz­lemény aláírása a kínai népi gyűlés palotájában zajlott le ünnepélyes keretek között Amin hajlandó a béke- tárgyaló sokra Idi Amin ugandai -állam­fő csütörtökön este fogadta Nzo Ekhab Nghaky-t az Afrikai Egységszervezet fő­titkárát. A találkozón Amin elnök úgy nyilatkozott, hogy hajlandó béketárgyalásokat kezdeni Tanzániával, de csak akkor, „ha a tanzániai csapatok beszüntetik táma­dásaikat Uganda ellen”. További elhidegülés Egyiptom és Szudán között Egyiptom pénteken úgy döntött, hogy visszahívja a kairói egyetem khartumi ta­gozatán működő több mint 300 főnyi egyetemi tantestü­letet. válaszként arra. hogy Nimeri szudáni elnök kiuta­sította az egyetem egyiptomi rektorát, Mohamed Tulba Aveidát. Aveide az elmúlt napokban tiltakozott az el­len, hogy a szudáni elnök az egyetemen tanuló diákok számát 2000-ről 500-ra csök­kentette. Röviddel az egyiptomi döntés bejentése után Szu­dán közölte, hogy visszahív­ja Egyiptomban állomásozó katonai alakulatainak egy részét. (Szudáni egységek az 1967-es háború óta állomá­soztak a Szuezi-csatoma vo­nalán.) , AZ ŐSZ SZÍNEI a Centrum Áruházban, Szolnok, Szépítse, gyarapítsa otthonát!. 2x3 m-es velúr ebédlő szőnyeg 90 cm széles bükié futó 220 cm széles szintetikus függöny Szintetikus takaró 2320,— Ft 225,— Ft 125,— Ft 417,— Ft Minden idényben vegye igénybe a CENTRUM PAVILON ÁRUHÁZÁT Felszólalások a leszerelésről Az ENSZ-közgyűlés plená­ris ülésén ismét több ország külügyminisztere fejtette ki országa álláspontját a nem­zetközi helyzet alakulásáról. Giuseppe Medici olasz kül­ügyminiszter felszólalásában üdvözölte a leszerelési világ- konferencia szovjet javasla­tát. Hozzátette, hogy egy ilyen értekezlet „hatékonyabb lenne, ha minden ország, kü­lönösen az öt nukleáris ha­talom támogatná”. Végül ki­fejezte azt a reményét, hogy hamarosan mindkét német állam a világszervezet tagja lesz. Mitchell Sharp kanadai külügyminiszter szintén ál­lást foglalt a leszerelési in­tézkedések kiszélesítése mel­lett és nyomatékosan hang­súlyozta. hogy mindenfajta nukleáris kísérletnek véget kell vetni. Külön sürgette azt a két nagyhatalmat — Kínát és Franciaországot —, amely még légköri kísérleteket is végez, hogy az egész világ érdekében szüntessék be ezeket. Ahtd Karjanainen finn kül­ügyminiszter felszólalásában támogatta a leszerelési világ- konferencia javaslatát, hoz­zátéve, hogy ezen Finnor­szág szerint biztosítani kell a megosztott országok rész­vételét is. Sír Keith Holyoake új-zé- landi külügyminiszter beszé­dében hangot adott a Csen­des-óceáni országok élénk tiltakozásának a francia lég­köri atomkísérletek miatt. Abba Eban izraeli kül­ügyminiszter felszólalásának középpontjába, mint várha­tó volt, „az arab terroriz­mus” kérdését helyezte, amelynek nemzeti regionális és nemzetközi leküzdése ma szerinte a közel-keleti ren­dezés eredményes kidolgo­zásának nélkülözhetetlen elő­feltétele. Eban nemcsak a paleszti­nokat ítélte el, akiktől nyíl­tan megtagadta az önrendel­kezés jogát, hanem az arab kormányok reagálását is a béke legsúlyosabb akadályá­nak nevezte. Hőre ok a két Jemen között A Jemeni Népi Demokra­tikus Köztársaság beiruti követségén közölték, hogy a szomszédos Jemeni Arab Köztársaság fegyveresei ál­tal támogatott zsoldosok be­hatoltak az országba, elfog­laltak négy határmenti fa­lut, s megöltek 25 polgári személyt. A nagykövetség nyilatkozata szerint a csü­törtökön kezdődött támadás még az éjszakai órákban tartott. A behatoló észak­jemeni katonák és zsoldosok felgyújtották a békés polgá­rok lakóházait, asszonyokat és gyermekeket gyilkoltak meg. A nyilatkozat, értesülések­re hivatkozva közli, hogy a zsoldos csapatot Husszein Oszmán Asaal, a dél-jemeni fegyveres erők volt parancs­noka irányítja, akit rövid­del az ország függetlenné válása után megfosztottak tisztségétől. Agresszív akcióval kap­csolatban Szelim Ali Kabia dél-jemeni elnök üzenetet intézett az észak-jemeni ál­lamfőhöz Abdel Rahman El Irianihoz, követelve az el- leségeskedések és támadá­sok azonnali beszüntetését. Bejelentették a dp om 'ciai kapcsolatok ie váte ét

Next

/
Thumbnails
Contents