Szolnok Megyei Néplap, 1972. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-28 / 229. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. szeptember 28. A tizenkilencedik találkozó A hírügynökségek legfrissebb jelentései szerint folyta­tódtak azok a már kedden megkezdődött bizalmas tanács­kozások, amelyekre Le Due Tho, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, a Párizsban tárgyaló VDK-delegáció különleges tanácsadója és Henry Kissinger, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója között ke­rült sor. A VDK és az USA képviselői között több mint egy esz­tendeje, 1971 júliusában kezdődtek meg a bizalmas tanács­kozások, és azóta Kissinger és Le Due Tho most tizen­kilencedszer ült tárgyalóasztalhoz. A világ — és nemcsak a haladó körökről, hanem va­lóban az egész világ közvéleményéről, sőt kormányainak többségéről is beszélhetünk — nagy figyelemmel kíséri ezeket a találkozókat. Üe nemcsak figyelemmel, hanem növekvő türelmetlenséggel is. Ez érthető és egészséges tü­relmetlenség. A vietnami háború morális vonatkozásai már nagyon Kohl és Bahr Berlinben tárgyal régen közismertek. Senkinek sincs kétsége aziránt, ki volt — és természetesen maradt — ebben a háborúban az agresszor. A lényeges változás az, hogy most már azok is megállapodásra sürgetik az amerikai felet, akik kizárólag az Egyesült Államok szempontjait, érdekeit veszik figye­lembe. Még az amerikai törvényhozás minapi „héjái” sem értik, miért nem fogadja el Nixon például a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormány legutóbbi, szeptember 11-én beterjesztett javaslatát. Ennek az a lényege, hogy Dél- Vietnamban olyan nemzeti egységkormányt kell alakítani, amelyben — természetesen Thieu kivételével — a há­rom legfontosabb irányzat képviselői kapnának helyet. A kiszivárgott hírek Kissinger és Le Dúc Tho között most is erről a javaslatról folyik a tanácskozás. Jósolni nem lehet. De nem vitás, hogy valamikor — a közeljövő­ben vagy később — úgyis ilyen indítványt kell elfogadnia Washingtonnak ahhoz, hogy Vietnamban béke legyen. Egyszerűen nincs más kiút. (KS) Foyiatja munkc át a EiNEZ közgyű ése Tovább tart a harc Quang Tri környékén Quang Tri dél-vietnami város körül hetek óta változatlan hevességgel folynak a harcok (Telefoto — AP—MTI—KS) Az NDK és az NSZK kap­csolatainak alapvető kérdé­seiről tovább folynak a tár­gyalások az NDK Miniszter­tanácsának házában. Dr. Mi­chael Kohl és Egon Bahr ál­lamtitkárok között. Noha a megbeszélések tar­talmi részét titoktartás öve­zi, bizonyos jelekből arra le­het következtetni, hogy a meglevő komoly nézetkülönb­ségek ellenére az immár in­tenzív szakaszba jutott tár­Román párt- és kormány­küldöttség Bu gáriában Várna közelében, az euxlnogradi kormányreziden­cián szerdán délután meg­kezdődtek a Tod or Zsivkov vezette bolgár és a Nicolae Oeausescu vezette román párt- és kormányküldöttség tárgyalásai. A megbeszélése­ken részt vesz Sztanko To- dorov bolgár és Ion Georghe Davis Kubában Angela Davis szerdán Ku­bába érkezett. A havannai repülőtéren Bias Roca, a Ku­bai KP Központi Bizottságá­nak titkársági tagja és több más kubai vezető valamint a politikai és társadalmi szer­vezetek számos képviselője fogadta. Angela Davis a re­Tajvan a vártnál keményebb dió A kínai nagy falnál tett látogatással kezdődött Ta­naka japán miniszterelnök pekingi látogatásának szer­dai napja. A vendéget a ki­rándulásra Csi Peng-fej kí­nai külügyminiszter kísér­te eL A japán miniszterelnök szerdai programja szerint délután 16.00 órakor (ma­gyar idő: reggel 9.00) újabb Csou En-laj—Tanaka talál­kozó volt Érdemben a ta­nácskozásokról továbbra sem közölnek semmit, de annyi kitudódott, hogy a külügyminiszterek tanács­adói műsoron kívüli eszme­cserét tartottak a közös köz­lemény vitás bekezdéseinek tisztázására. A Kyodo japán hírügynökség értesülése sze­Szovjet—amerikai tenger- hajózási megállapodás Szerdán szovjet küldöttség utazott New Yorkba, hogy a tengerhajózás néhány kérdé­sével kapcsolatban kormány­gyalásokon haladás történt. Ennek nyilvánvaló jele például, hogy a két államtit­kár ezen a héten három na­pon át — kedden, szerdán és csütörtökön — tanácsko­zik. Egy másik figyelemre méltó momentum: a két ál­lamtitkár megbeszélésein kí­vül a szakértők immár há­rom munkacsoportban dol­goznak a megegyezés tető alá hozatalán. rint a két fő vitapontban — az elméletileg még min­dig fennálló japán—kínai hadiállapot, kérdésében és a tajvani problémát illetően — már alapvetően tisztázód­tak a nézeteltérések. A nyu­gati hírügynökségek Peking- ben tartózkodó tudósítóinak értesülései szerint azonban a tajvani probléma — a Kyodo jelentés ellenére' — a vártnál keményebb dió­nak bizonyul, mivel Japán a Kínai Népköztársasággal teremtődő diplomáciai kap­csolat után is szeretne Taj­vannal olyan viszonyt fenn­tartani, amely nem veszé­lyezteti több milliárd dol­lárra rúgó kereskedelmi for­galmát a szigettel. közi megállapodást írjon alá. A delegációt Tyimofej Gu- zsenko, a Szovjetunió tengeri flottaügyi minisztere vezeti. Szerdán az ENSZ közgyű­lésének 27. ülésszakán ma­gyar idő szerint 15.30 órakor folytatódott az általános po­litikai vita. Tegnap este összeült a Biz­A prágai Julius Fucik park kongresszusi palotájában mintegy 1300 küldött részvé­telével szerdán délelőtt meg­kezdte négynapos tanácsko­zását a Csehszlovák Szocia­lista Ifjúsági Szövetség, az SSM első országos kongresz- szusa, amely lezárni hivatott az 1970 novemberében meg­alakult új, egységes ifjúsági mozgalom szervezeti megszi­lárdulásának folyamatát. Az ünnepélyes megnyitó ülésen megjelent Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, Ludvik Svoboda köztársasági elnök, Lubomir Strougal miniszter- elnök, valamint a pártelnök­ség és a kormány több más tagja. Jelen vannak a szocialista járultak, hogy felfüggesztik libanoni területről indított Izrael elleni katonai akciói­kat — jelentette az A1 Ah- ram tudósítója Beirutból. A tudósító szerint a „befagyasz­tás” része a libanoni kor­mány és a gerilla-vezetés át­fogó megegyezésének, amely Az elmúlt 24 óra újabb ál­dozatokkal gyarapította az észak-írországi zavargások halottainak és sebesültjeinek számát. Bomba robbant az egyik belfasti katolikus klub előtt. Huszonhárom személy megsebesült, többet közülük igen súlyos állapotban szállí- tottáK kórházba. A 45 kilo­grammos időzített pokolgé­pet az ismeretlen merénylők most is az épület előtt parkí­tonsági Tanács is. hogy Gui­nea, Szomália és Szudán ké­résére megvitassa Rhodesia helyzetét és az ENSZ által elrendelt szankciók hatékony­ságát. országok testvérszervezetei­nek és kommunista és hala­dó ifjúsági mozgalmaknak, továbbá a Demokratikus If­júsági Világszövetségnek és a nemzetközi diákszövetségnek képviselői. A magyar dele­gációt Horváth István, a KISZ Központi Bizottságá­nak első titkára vezeti, aki a kongresszus előestéjén Juraj Varholikkal, az SSM Köz­ponti Bizottságának elnöké­vel aláírta a KISZ és az SSM hosszútávú kölcsönös együttműködési programját. Juraj Varholik, az SSM KB elnöke a kongresszus meg­nyitásakor hangsúlyozta, hogy a fiatalok gondolkodásában beállott változás mindenek­előtt a párt következetes politikájának eredménye. az izraeli támadások nyo­mán kialakult1 feszültség le­vezetését szolgálja. Az A1 Ahram úgy tudja, hogy a gerillák nem vonul­nak ki Libanonból, pontosab­ban a „Fatah-földnek” neve­zett arkubi térségből, de in­nen egyelőre, katonailag tét­lenek maradnak Izraellel szemben. rozó gépkocsiban rejtették el. A rendőrség feltételezi, hogy a robbantás protestáns szél­sőségesek műve volt. Ugyan­csak Belfastban brit katonák hosszabb tűzpárbajba keve­redtek az 1RA fegyvereseivel, s köztüK az egyiket megölték, egy másikat pedig súlyosan megsebesítettek. A főváros­ban szerdán is voltak elszórt lövöldözések amelyeknek két további sebesültje van. A dél-vietnami népi fel­szabadító erők az elmúlt 24 órában több sikeres akciót hajtottak végre a saigoni bábrezsim katonaságának ál­lásai ellen. Egy saigoni katonai szóvi­vő szerdán reggel arról tá­jékoztatta a sajtót, hogy Quang Ngai tartomány azo­nos nevű székhelyétől délre kedden délután több mint 100 akna csapott be Mo Dúc járási székhely térségébe. Quang Ngai tartománytól északkeletre, Son Ha és Son Tinh város környékén heves ütközet folyt a dél-vietnami forradalmi erők és a Thieu- rezsim osztagai között. Tovább tartanak a harcok Dél-Vietnam. északi frontján levő Quang Tri tartományi székhely környékén is. VARSÓ Varsóban szerdán összeült a LEMP Központi Bizottsá­gának plénuma. A kibővített teljes ülés napirendjén a he­lyi közigazgatási reform irányelveinek megvitatása és elfogadása szerepelt. A tanácskozáson Edward Gierek, a KB első titkára el­nökölt. KAIRO Az Arab Szocialista Unió Központi Bizottsága csütör­tökön kibővített ülést tart Gamal Abdel Nasszer halá­lának második évfordulója alkalmából. Az emlékülésen beszédet mond Anvar Szá­dat köztársasági elnök. Ezt követően országszerte tö­meggyűléseken. emlékünnep­ségeken, szemináriumokon méltatják a nagy arab veze­tő érdemeit és várhatóan sok ezer egyiptomi zarándo­kol el Nasszer kairói mauzó­leumához. HELSINKI Anti Karjalainen finn kül­ügyminiszter az ADN hír- ügynökségnek adott nyilat­kozatában síkra szállt a Német Demokratikus Köztár­saság ENSZ-tagsága mellett. Egyebek között kijelentette: „Finnország mindig is nagy­ra értékelte az egyetemesség elvét az ENSZ tevékenységé­ben. Szilárd álláspontunk, hogy mindkét német állam az ENSZ tagjává váljék”. DAMASZKUSZ Zakkaria Iszmail Szíriái külügyminiszter-helyettes az NDK hírügynökségének adott nyilatkozatában ugyancsak támogatta az ENSZ egyete­mességének megvalósítását és a Német Demokratikus Köz­társaság felvételét a világ- szervezetbe. A B--52-esek Dél-Vietnam felszabadított területeit az elmúlt 24 órában is több hul­lámban támadták. Mintegy 10 bevetésben bombázták Quang Tri, Da Nang, Quang Ngai és Pleiku térségét Amerikai vadászbombázók ismét több mint 300 bevetés­ben, B—52-es óriásbombázók pedig egy bevetésben támad­ták Észak-Vietnam területét — közölte szerdán délben a saigoni amerikai hadvezetés szóvivője. A szóvivő tájékoztatójából kiderül, hogy az amerikai repülőgépek elsősorban a hanoi és a Kínai határ közötti térségre továbbá Hanoi. Hai­phong és Vinh környékére szórták le bombaterhüket. NEW YORK Miguel Angel del la Flor, perui külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés 27. üléssza­kán résztvevő perui küldött­ség vezetője New York-i saj­tóértekezletén újságírók előtt síkra szállt amellett, hogy a latin-amerikai országok állít­sák helyre diplomáciai kap­csolataikat a szocialista Ku­bával. HAVANNA Kubában tegnap ünnepel­ték a forradalom védelmére alakult bizottságok fennállá­sának 12-ik évfordulóját. Az ország legnagyobb tömegszer­vezete. amely több mint négymillió tagot tömörít, az ellenforradalmárok ellen ví­vott harcban született. RÓMA Szerdán 1 400 000 építőmun­kás 24 órás országos sztrájk­ba lépett Olaszországban. Ez a sztrájk is része az országos szakszervezeti akciósorozat- / nak, amelyet az olasz dolgo­zók a munkaszerződési köve­telésekért a reformokért , és a foglalkoztatottság növelé­séért folytatnak. Az építőmunkások kollektív szerződésről folytatott tár­gyalások a napokban meg­szakadtak, mivei a munkál­tatók nem voltak hajlandók elfogadni a dolgozók követe­léseit: MANILA A füiöp-szigeti fegyveres erők kedden hadjáratot indí­tottak a rövid hajviselet ér­dekében, hogy könnyebben le tudják leplezni a lányoknak álcázott felforgató elemeket Manilában. Francisco Tatad tájékoztatásügyi államtitkár azt erŐ6Ítgette, a hadsereg csak „barátilag igyekszik meggyőzni” a nagysörényű fiatalembereket, hogy nyíras- sák le hajukat Maurer román miniszterel­nök. A Román Kommunista Párt, Románia Államtanácsa és kormánya küldöttsége a dél­előtt folyamán, érkezett a bolgár Fekete-tenger „üdülő­fővárosába” baráti látogatás­ra, hogy eleget tegyen a BKP Központi Bizottsága meghívásának. pülőtéren rendezett sajtóérte­kezleten beszámolt az euró­pai szocialista országokban tett útja alkalmával szerzett benyomásairól. Hangsúlyozta, hogy a Szovjetunióban rend­kívül meleg fogadtatásban volt része. Megezdődöt’ a csehszlovák iíjúsági szövetség e ső kongresszusa A palesztin gerillák iedüggesztik akcióikat A palesztin gerillák ■ hozzá ­Tűzpárbaj a brit katonák és az IRA között Biztonságos közlekedés csak hútsóvilágítánsal Hazai és import kerékpárhátsó-világítás felszerelések vásárolhatók a megye szaküzleteiben és áruházaiban, valamint az VÁIUÍAT;: Szolnok, vas-műszaki boltjában. ^)OOOOOÜCOOX)CX>X)CKXX)OOOOOOOOOOOCOOOCOOOOCOCXXXXXXXXXX)COO<XXXXXXXXXXXXX>C<XOCXX>OOÜ03<X>OOC NATO katonai erőfitogtatás Anatolij \Tyupajev, a TASZSZ kommentátora a jelenleg folyó NATO-had- gyakorlatok kapcsán meg­állapítja, hogy az Atlanti Szövetség vezetőin rendkívül nagy „harci láz” vett erőt. A kommentátor rámutat, hogy az Egyesült Államok, a Német Szövetségi Köztár­saság. Belgium és Hollandia mintegy 12 ezer katonája kezdte meg^a Black Paler­mo fedőnevű hadgyakorlatot az NSZK területén Siegen és Kassel között. Befejezé­séhez közeledik a Strong Express, a NATO történe­tének egyik legnagyobb hadgyakorlata. Ezen mint­egy 15 000 katona vesz részt különféle műveletekben a NATO északi szárnyán — Észak-Norvégia térségeiben.

Next

/
Thumbnails
Contents