Szolnok Megyei Néplap, 1972. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-24 / 226. szám
1972. szeptember 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Fiatal népművelők helyzete, tervei A Néplap kerekaeztal-beszélgetpsc népműrelő-könyvtárszakos levelező hallgatókkal A napokban baráti beszélgetésre invitáltunk néhány népművelőt a Debreceni Tanítóképző Intézet levelező hallgatói közül. Közismert, hogy az egyetemeken kevés népművelési szakembert képeznek, s a végzettek is inkább nagyobb városokban helyezkednek el. Ugyanakkor szerfelett nagy a fluktuáció megyénkben a népművelők körében. Mindebből kézenfekvő: azokra lehet számítani mindenekelőtt, akik már hosszabb-rövidebb i'deje gyakorlati tapasztalatokat szereztek, tudják, mit vállalnak, s igyekeznek szakmai ismereteiket gyarapítani. Közülük majdnem ötve- nen tanulnak megyénkből a tanítóképző népművelés-könyvtár szakán. Nem túlzás tehát, ha azt mondjuk: jelentős részben az ő munkájuktól függ a jövőben községeink közművelődése. A fiatal népművelők helyzetéről, tervéről folytatott eszmecserén részt vett Czakó Jánosné, a megyei tanács művelődésügyi osztályának csoportvezetője, Horváth Attila, a megyei művelődési központ munkatársa és a hallgatók közül: Kalmár Mihályné jászkiséri könyvtáros, Kiss Mária, a jászberényi Déryné Művelődési Központ előadója; Ring Borbála rákóczifalvi könyvtáros. Gáti Judit, aki a jövő hónap elsején lép munkába a jánoshidi művelődési házban; Tóth Petemé jánoshidai könyvtáros, Rendek Sándor, az abádszalóki művelődési otthon vezetője; Szövetes Tibor, a tiszafüredi művelődési központ munkatársa; Horváth József, a jászberényi művelődési központ munkatársa. Lapunkat Simon Béla kulturális rovatvezető képviselte. Nos, nézzük ezek után, hogyan ítélik meg a fiatal népművelők saját munkájukat. Kiss Mária: Sajnos, a népművelők körében igen nagy a fluktuáció, örömmel szólhatok viszont arról. hogy nálunk, Jászberényben nem kell mindig újrakezdeni mindent Több éve dolgozunk munkahelyünkön. S ez szükséges is, hiszen ahhoz, hogy a közművelődésben eredményeket érjen el az ember, több év gyakorlati tapasztalata s a széles körű személyi kapcsolatok megteremtése szükséges. Ring Borbála: Jólesik az embernek, ha néhány napig távol van, már keresik: Kiss Mária: A mindennapi munkára térve; sok időt elrabol tőlünk az a tevékenység, ami mindennek nevezhető, csak „közművelődésinek” nem. Például székeket kell szállítanunk, plakátokat festeni... Rendek Sándor: A kisebb művelődési házakban, ahol egyedül van az ember, eleve nincs más választása. Napi tíz—tizenkét órai elfoglaltsága akad, előbb-utóbb belefárad. Ha segítséget kér, könnyen megkapja: „menynyivel lesz több azzal a fizetésem?” Ezért minden feladatnak legalább háromnegyed részét el kell végezni, s amikor már biztos a siker, szívesen kapcsolódnak mások is a munkába. Az ember szeretne bizonyítani, s közben rájön arra, hogy közművelődési feladatkörének jó ellátásához saját energiakészlete kevés, szükség van mások közreműködésére is. Az újságíró: De hiszen az imént az emberek passzivitását bizonygatta. Hogyan számíthat segítségükre a népművelő? Rendek Sándor: Ha el tudja fogadtatni magát. Ez az elsődleges, a munka érdemi része csak azután kezdődhet. Az újságíró: Hogyan tudja magát elfogadtatni a népművelő és kikkel kell magát elfogadtatni? Kiss Mária: Mindenekelőtt az értelmiségiekkel. Sokat kell dolgozni azért és eredményeket felmutatni, hogy partnerként fogadjanak el bennünket. Ha nem fogadnak el. ha nem vesznek be maguk közé, nem lehet őket megnyerni a közművelődés számára. Márpedig i munkánk csak akkor eredményes, ha értelmiségiek egyúttal népművelők is. Mindehhez szükségünk van a diploma megszerzésére. Rendek Sándor: Nem a diploma, a munka a fontos! Négyen-öten: Diploma nélkül nem fogadnak el egyenrangú partnernek. Társ nélkül pedig nem1 lehet érvényesülni. Ring Borbála: A népművelőkön múlik, hogyan fogadtatják el magukat, különböző rétegeket miként tudnak megnyerni. Rákóczifal- ván például az Olvasó népért mozgalom irányításába bevontuk a község vezetőit. Hirtelen nem jut eszembe jobb kifejezés: a ' társadalmasításra törekedtünk. Azóta a lehetőségek határain belül — a könyvtár minden kérését teljesítik. Van, persze olyan kívánalom is, melynek valóraváltása nem jószándékon múlik. Gondolok például arra, hogy a nagyközségekben két könyvtáros kellene a munka érdembeli intézéséhez... Kalmár Mihályné: Hét éve vagyok könyvtáros. Tapasztalatom szerint a gyermeksereg a legjobb közönség, azokkal lehet a legtöbbet elérni. Sajnos, a pedagógusok közül többnyire mégis csak az támogatja a könyvtárat, akinek szívügye az olvasás. Ring Borbála: Legalább azt kellene elérnünk, hogy a magyar—történelem szakos tanárok irányítsák a tanulókat a könyvtárba. Tóth Péterné: Nekem kedvező tapasztalataim vannak a pedagógusokról. Ügyszólván senki más nem ■ támogat, csak Ók. Ebben közrejátszik az, hogy magam is fontos embereknek tartom őket. Tanácsot kérek tőlük és segítséget. Talán azért olyan, aktívak ... Az újságíró: Véleményük szerint a helyi tanácsok miként segítik a népművelőket? Gáti Judit: Az a tény, hogy a helyi tanácsok nevezik ki a népművelőket, sok visszás helyzetet szül. Megtörténik, hogy sem a járási hivatal művelődésügyi osztálya, sem a járási művelődési központ nem tart valakit szakmailag alkalmasnak arra, hogy népművelő legyen, mégis kinevezik, csupán azért, hogy állást adjanak neki. Szerintem csak azokat volna szabad művelődési intézményekhez kinevezni, akik hivatást éreznek erre a pályára, s komoly szándékuk, hogy a megfelelő szakmai képesítést megszerzik. Tóth Péterné: — Szerintem a községi tanácsok a népművelési munkát nem tekintik olyan fontosnak, mint amilyen. Négyhónapos terhes asszonykát vettek fel például a könyvtárba kisegítőnek. Ehhez hasoló példákat említhetnék arra vonatkozóan, hogy inkább jótékonysági célok érvényesülnek, nem pedig szakmai szempontok. Művelődési otthon-igazgató hol van, hol nincs. Horváth Attila: — Nemcsak a negatív vonásokat kell észrevenni a tanácsok munkájában. Egyre több a függetlenített népművelő, — s ez nagyon jó. Az sem biztos, hogy baj az, ha a művelődési háznak nincs igazgatója. Inkább ne legyen két-három hónapig, minisem arra méltatlan ember kerüljön oda. Az is igaz viszont, hogy „felülről” egyre inkább tudományosan megalapozott munkát kérnek számon a népművelőktől. Ezért legalább fél állás biztosításával kellene sok helyen segíteni őket, hogy több idejük maradjon szakmai dolgokra. Persze, munkájukat ők maguk is könnyíthetik, ha figyelembe veszik: a pedagógusok mellett agrár- és egyéb értelmiségi réteg is van a falvakban, azok segítségére is számíthatunk. Gáti Judit: — A népníl- velők is ludasak abban, hogy sokszor magukra maradnak. Az az igazság, mi sem nagyon tartunk össze, nem segítjük kellően egymást. Rendek Sándor: — Először saját berkeinken belül A levelező tagozat foglalkozása kellene rendezni kapcsolatainkat. Az újságíró: — Gondolom, ebben sokat tehet a járási művelődési központ. — Horváth József: — Kiállításokkal, szakmai tanácsokkal és egyéb módon sokat segítünk a községekben. A nagyarányú fluktuáció azonban gátolja munkánkat. Nagyon sokszor kell emiatt valamit újrakezdeni: Meg aztán nem is teljesen kiforrott munkaterület a mienk, fiatal pálya ez, nem évszázados, mint a pedagógusoké. Valószínű, hogy esetenként több támogatást várnak a községekben városijárási művelődési központoktól. Dehát ml is kevesen vagyunk, s a központban is sok munkánk adódik. Feladatkörünk, időnk, munkánk nyolcvan százalékát a központban köti le. Ring Borbála: — A szolnoki járásban jól összefogják a könyvtárosokat. Sokat jeden t| számunkra, hogy rendszeresen, szerveznek tapasztalatcsere jellegű megbeszéléseket. Kiss Mária: — Tapasztalatcserével nincs megoldva minden. Gáti Judit: — Az biztos! Főleg az anyagiak... Az anyagiak szűkös volta buktatója a közművelődésnek. Egy-két deficites rendezvény, és megnézheti magát az ember. Többen: — Ez már közhely. Annyit beszélnek róla. :. Kiss Mária: — Általában több pénz van kulturális célokra, mint amennyit felhasználnak. Ha megnézzük, hogy vállalatoknál, szövetkezeteknél mennyi pénz van a kulturális alapra, meggyőződhetünk arról, nem annyira elszomorító a kép, mint hisszük. A ml feladatunk, hogy ezeket az ösz- szegeket rendeltetésüknek megfelelően használják feL Az újságíró: — önök valamennyien fiatalok. A többségük kezdő a közművelődésben. Hogyan képzelik él jövőjüket, hogyan ítélik meg feladataikat? Szövetes Tibor: — Nálunk, Tiszafüreden most építettek, és még építenek is új gyárakat. A munkásállományt tekintve: gyárban dolgozó parasztemeberekről van, szó. Ehhez járul az, hogy a munkások körében végzendő népművelő munkánk korántsem kiforrott, lényegében a kezdetnél tart. Ügy vélem, a felnőttoktatás segítése a legjobban megfogható vonal. Számításainkból nem hagyhatjuk ki a Tisza II. hatását sem. Ezek az én személyes távlataim. Azt hiszem, nem véletlen, hogy diplomamunkámat is a munkások körében végzett népművelés témaköréből írom majd. Kalmár Mihályné: — Optimista vagyok. Szerintem kedvező szemléletbeli változás indult meg a közművelődés szerepének megítélésében. Legközelebbi célom az iskola elvégzése. Látom, hogy sok mindent kellene még tudnom. Tisztában vagyok azzal is, hogy belátható időn belül nem kapunk új könyvtárépületet, a meglévő lehetőségeket kell a mostaninál jobban kihasználnom. Kiss Mária: — Űj művelődési központban szeretnék sok szakkört szervezni. Sok mindent lehetne csinálni, sok emberre lehetne számítani Jászberényben, — sajnos, a megfelelő körülmények egyelőre hiányoznak. Rendek Sándor: — Előadói státusz is kellene. A személyi feltételek javítása tartalmasabb munkát jelentene. Gáti Judit: — Jánoshidán, kezdek a jövő hónap elsejével. Hosszú évekre szeretnék odamenni, hiszen ha az ember produkálni akar művelődési házban, akkor éves távlatokra vau szüksége. Kiss Mária, Tóth Péterné Horváth Attila, Horváth József Ring Borbála, Kalmár Mihályné Szövetes Tibor, Rendek Sándor Gáti Judit, Czakó Jánosné Tóth Péterné: — Azt szeretném elérni, hogy könyvtárunk betöltse hivatását, segítsen a tudatformálásban. Hogy ne legyen egyetlen harminc éven felüli ember se, aki csak meséskönyvet olvas ... Czakó Jánosné: — Hittel, optimizmussal áthatott mondatok hangzottak itt el. Terveik remélhetőleg valósággá válnak, hiszen mindegyikőjük munkája, magatartása, embersége alapján vív ki magának tekintélyt. Ezt a tanácsok nem tudják biztosítani, — csupán segítő kezet nyújtani. Erre viszont bízvást lehet számítani, hiszen a közművelődés társadalmi szükségességének elismerésében nagy a változás a tanácsi vezetők körében. Igaz viszont az is, hogy mind a tanácsi vezetők, mind a vállalatok, szövetkezetek csak akkor segítik hatékonyan a népművelőket, ha azok munkája a köz érdekében gyümölcsözik.
