Szolnok Megyei Néplap, 1972. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-17 / 220. szám

1972. szeptember 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 A Dózsa emlékkiállításról Dózsa arcáriak vonásait tettei, háborújának esemé­nyei rajzolják meg. S nem csak azért, mert nem is­merjük valós portréját, mert nem naradt fenn róla sem­milyen kép, vagy megköze­lítő leírás, hanem azért is, mert Dózsa személye egyet jelentett forradalmával. Születésének pontos idejét sem tudjuk, csupán a tra­gikus, 1514 júliusi dátumtól, kivégzésétől következtethe­tünk visszafelé, s mivel ak­kor Dózsa férfikorának tel­jében volt, a történészek úgy ítélik: 1472 körül szü­lethetett Erdélyben. Az ötszáz éves jubileu­mán rá emlékező, a Magyar Nemzeti Galéria termében látható kiállítás nem törek­szik valamilyen Dózsa arc­kép rekonstruálására, de ez nem is volt feladata. Sokkal inkább az, hogy har­cának, hitének erejével nagyságán át, visszaidézzék azt, amit tett. Derkovitg i514 sorozata a magyar képzőművészet leg­jobb. legteljesebb Dózsa-áb- rázolása. Derkovits megmu­tatta a szemben álló osz­tályok arcát és küzdelmét, az igazságtalan és emberte­lenné torzult hatalmat, s az emberi életért áldozatot vállalókat. Egy olyan nagy történelmi pillanat, mint Dózsa háborúja, minden kor számára tanulságokkal bír, s e tanulságokat az adott kor tanúságaként kell ki­mondani. ' A kiállítás néhány! művé­szének sikerült fontos voná­sokkal gazdagítani a Dózsá­ról és parasztjairól kialakult képet. Példaként az évtize­dek óta Magyarország ha­tárain túl élő, most éppen itthon tartózkodó világhírű művészt, Szalay Lajost emlí­tenénk, aki munkáival el­nyerte a tárlat egyik nagy­díját. Szalay gondolat és érzelem-rendszerében Dózsa nem csupán egy megégetett ember iszonyatot ébresztő képét idézi, hanem azt a történelmi személyiséget, akiben százezrek vágyai, céljai, eszméi öltöttek ala­kot, aki számunkra maga az eszményt öltött alak. Ám Szalay nem csak Dózsát látja, hanem a páncélba öltözött, vaskesztyűs hatal­mat is, amelyet a megszag- gatott-meggyötört paraszt­nak szinte puszta kézzel kell legyűrnie. De látja azt a parasztot is. aki vesztes­ként, megalázottan evett a forradalom húsából, öntesté­ből. Ám ez a parasztja sem szánalmas, sokkal inkább félelmet, döbbenetét keltő, iszonyatos erővel teli, aki képes lesz egykor a számon­kérésre. A kiállítók többsége több-kevesebb sikerrel vagy történelmi illusztrációként, vagy túlságosan sejtelmes, alakot ölteni képtelen lírai élményként fogta föl, s áb­rázolta Dózsát. Ügy érez­zük. joguk van a művészek­nek, hogy egyéni élményeik izzásán hozzák elénk a könyvekből ismert nagy tör­ténelmi eseményt, s így kapjon az művészi formát. De talán helyesebb lett vol­na. ha ezt a valósághoz tudják kötni. Ha figyelembe vesszük azokat az alkotókat, akik izgalmas, művészileg szín­vonalas, s tartalmában el­gondolkodtató munkákkal jelentkeztek, akkor mégis érdemes volt meghirdetni a pályázatot, megrendezni a kiállítást, amely ismét a magyar grafika sokarcúsá- gáról, színvonaláról tanús­kodik. Harangozó Márta Beszélgetés Törőcsik Marival — Amikor 12 évvel ez­előtt beszélgettünk, ■ azt mondta: ., Olyan filmekben szeretnék játszani, amelyek az élet szépségét és értel­mét fejezik ki”. Mi a vé­leménye erről? — Tizenkét évvel ezelőtt..., akkor 25 éves voltam. Ma már nem mernék a művé­szetről véleményt mondani. Nagyon kevés az, amit az ember nyújthat. Akkor azt mondtam; „Az élet értelme és szépsége...” Mai vélemé­nyem szerint ez kevés, de végülis nagyon sok is. Ez nagyon összetett dolog és tudom, hogy ilyen kérdések­ben nem vagyok kompetens véleményt mondani. — Főszerepet alakít a Holt vidék című filmében. Mondana valamit erről a szerepről? — Nem sokat mondhatok, mivel soha nem beszélek a már befejezett, vagy az ép­pen folyamatban lévő sze­repeimről. Amit az alakí­tandó szerepről érzek, vagy gondolok, azt végül is el­játszom a kamera előtt. A Holt vidék-beli szerepemet szerettem. Együttérzek azok­kal az emberekkel, akiknek az életben sokat kell küz­deniük. — Az első film főszerepe a kiváló Körhintá-ban volt. Ezzel az alakítással nyitotta meg a műtermek kapuit. Látta azóta ezt a filmet? És hogyan értékeli ma? — Nemrég láttam a tele­vízióban és sírtam. Ugyanis az alkotók közül már csak hárman élünk. A Körhinta még évek múlva is kiváló alkotás maradt, de én gyen­ge voltam benne.-L Mit jelent önnek a forgatás: szórakozást, mun­kát vagy gyötrődést? — A forgatás kellemes akkor, ha jó a forgatókönyv, amikor lehetséges a rende­zővel, a stábbal közös mun­ka. Legjobban ősszel szere­tek dolgozni — mert a nyár után nem vagyok fáradt. A Holt vidék forgatásán öröm­mel vettem részt, mert sze­retem a falut és a vidék gyönyörű volt. Gyűlölöm a budapesti utcai forgatásokat. Vagaűy József MA-rtU: Komáromy Géza: SZOLNOK Séták, álmok, vágyak, zeg-zugok, utak kanyargós, azúr hona, léptek csengése simul benned, mint fáid, lombjaid közt zöld, könnyű csöndben, elpihen most puhán nesztelen nyugalom, áthajlik, zizeg, surran, tétován elmotoz, óhajok, vágyak karjaiban simítja ki magát. Elpihenő homlokán úgy derül, gyűrűzik, hullámzik át az éj nesze, a lomb: a vágyak megcsituló ezüst-kék álom-tollpihéje. Simon Lajos: TITÁN Álmomban megnőtt az erőm: s ölbe kaptam Magyarországot. Előbb dajkáltam, mint a gyermeket, aztán cipeltem, mint Titán, a földet, majd úgy emeltem homlokom fölé, mint ágacskát a Szabadságszobor. Majd lábujjhegyre álltam, hogy legyek nem kisebb, nem több, éppen akkora, akár a földet hordozó Titán. Zsámolyt is tettem lábujjam alá, Bakony bazaltját, Gerecse kövét, hogy kincsemre, kit ég felé emeltem, zúgjon a zápor, zuhogjon a fény, legyen már végre őserdő-kövér. S ha sarjad rajta gazdag vetemény, el ne takarják óriás fák, hát lábujjon és hegycsúcs-zsámolyon emeltem égnek kincsem: a hazát. KISS ATTILA RAJZA S szinte igaz volt, szinte nem csoda, hogy. arcom völgyén ömlött a Duna, Hl BOKROS LÁSZLÓ RAJZA Pillantás a képernyőre Soames a televízióban P éldátlan volt a vállalkozás mérete. Példátlan volt a siker is. Huszon­hat héten át, tehát pontosan fél esztendeig jelentkezett heti egy alkalom­mal a Forsyte család a képernyőn. Euró­pa szinte valamennyi országában bemu­tatták, s nálunk is, mint másutt, úgy be­széltek az egyes szereplőkről a nézők, mint családtagjaikról. Soames viselt dolgai épp úgy helyet kaptak a hétköznapi beszélge­tésekben, mint a piacon vásárló asszo­nyoknál a zöldség napi ára. (A közvéle­mény — a magyar legalábbis — erősen megoszlott Soames „bűneinek” megítélé­sében, s az író, rendező szándékával ellen­tétben inkább rokonszenvezett ezzel a konzekvens angol úrral, mint kissé habó- kos exnejével, Irene asszonnyal.) Persze, a Szabó-család is siker — mond­hatná valaki — immár sok-sok esztendeje a rádióban (s persze minden nagyobb euró­pai rádióállomásnak megvan a maga Szabó-családja). Dehát az mégis más; ott a napi aktualitások teszik élővé a mű­sort, s a szerzők nem is tartanak igényt arra, hogy végeláthatatlan sorozatukat művészeti alkotásoknak tartsák. A Forsyte Saga pedig az európai irodalom egyik — ha nem is a legnagyobbak közül való — klasszikus regénye. Az talán kézenfekvő, hogy Forsyte-ék sikerét nem az irodalmi fogantatás biz­tosította, hiszen emlékezhetünk még a le­győzhetetlen Closs kapitány kalandjaira tizenhárom folytatásban, amelynek nem volt irodalmi alapja, a Bors Mátéra, vagy hogy az eddigi legnagyobb sikerű magyar sorozatot ki ne felejtsük,- a Fekete város­ra. (Igaz, ez ismét regényből készült.) A siker elsősorban valószínűleg a „folytatá­sossággal” függ össze. De hogyan? Talán úgy, hogy sokszor látjuk ugyanazokat a szereplőket, tehát jobban emlékezetünkbe vésődnek? Ez sem látszik meggyőző ma­gyarázatnak, hiszen azért olyan sorozat is van, amelyikre már egyáltalában nem emlékszünk. Közelebb állhat az igazsághoz Nemes- kürty István eredeti megfigyelése, amit az I. Veszprémi Tévétalálkozón mondott el. A lényeg ez volt: a tévésorozat nézése leginkább a könyvolvasáshoz hasonlítható folyamat. Időnként abba lehet — sőt kell — hagyni, folytatni lehet, majdnem hogy vissza lehet lapozni az elhangzottakba, látottakba. Ezt a gondolatot Dobozy Imre író tette még pontosabbá. A tévésorozatok nem általában a könyvhöz, hanem első­sorban a regényhez hasonlítanak. Nem véletlen, hogy a legjobb sorozatok nagy regényekből születtek, s talán az sem vé­letlen, hogy ezek a regények, gyakran '— mint a Fekete város esetében is — először napilapokban, és ami a lényeg, folytatá­sokban jelentek meg. A döntő hasonlóság abban van, hogy a tévésorozatoknak, el­lentétben az egyedi filmekkel, megfelelő idejük, terük van a részletek bemutatá­sára. Egy-egy szereplőt a7, idők folyamán a legkülönfélébb helyzetekben látunk, te­hát viszonylag sok oldalról ismerhetjük meg. A környezet, a díszlet, egy-egy kellék visszatérése, vagy éppen változása, ugyancsak alkalmas arra. hogy hitelesít­sen helyzeteket, jellemeket, reálissá tegye a történetet és a figurákat. (Gondoljunk csak Forsyte-ék házára, melyet Soames építtetett Iréné szerelmével: milyen sok­színű szerepet játszott ez az épület a tör­ténet folyamán. Rögtön tegyük hozzá, hogy ezek az apró részletek olyan műalkotást, olyan helyzeteket és szereplőket, is hitele­síteni tudnak, amelyek alapjában, társa­dalmilag és művészileg nem egészen iga­zak. Ezért, amilyen sikeres, olyan veszé­lyes műfaj a sorozat, ha valaki azonosítja mondjuk a képernyőn látható műveket azokkal az irodalmi alkotásokkal, ame­lyekből készültek, vagy, ha a hiteles köi> nyezet, atmoszféra miatt esetleg az áligaz­ságokat is komolyan veszi. No, de most nem a veszélyekről, hanem a sikerekről van szó. Meg a balsikerekről. Hiszen a Rózsa Sándor feltehetően éppen azért nem aratott sikert, mert hiányzott e részletek gazdagsága, a szereplők sokoldalú bemu­tatása. Ez a Rózsa Sándor mindig ugyan­azt csinálta: kemény volt, férfias, morc és szenvedélyes, de semmi igazán izgalmas dolog nem történt vele. Mert van a sorozatoknak egy másik típusa is, mint Angyal, vagy Maigret felügyelő kalandjai, amelyek más lehetőségeket tar­togatnak. Itt is mindig ugyanazt a sze­replőt látjuk, nagyjából azonos helyzetek­ben, de izgalmas, feszültséggel teli, kalan­dos körülmények között. Ezért bocsátjuk meg a csodanyomozóknak a történetek nai­vitását, néha bárgyuságát. A Rózsa Sán­dor sorozat nem vállalta a kalandok iz­galmait, de adós maradt a részletek gaz­dagságával is. Lehetséges, hogy a tizen­kettő helyett két vagy három részletben maradandó élményt adott volna. Mert minden jel szerint ez a leghosszabb „soro­zat”, amit a tv komolyabb, igényesebb, önálló produkciói elbírnak. Jó példája en­nek a Jó estét nyár. jó estét szerelem”, amely a -Magyar Televízió mindeddig ta­lán legsikeresebb filmje volt. Függetlenül a film gazdag gondolati tartalmától —• ha egyáltalában lehet ettől függetlenül valamiről is beszélni — ez a produkció találta meg leginkább a témához illő leg­jobb televíziós formákat. A magyar tv ugyanis, talán a sok szín­házi közvetítés miatt — amiért csak kö­szönet jár — a tévéjátékok jelentős ré­szét is úgy készíti el, mintha színházi előadást közvetítene. Van ennek néha művészi indoka is, amikor például egy történelmi, kosztümös művet, esetleg ép­pen egy színdarab televíziós változatát készítik el. Súlyosabbak a gazdasági okok: a televíziónak a világon mindenütt — a színes adásoknál különösen — egyre in­kább nem film-nyersanyagra, hanem kép­rögzítő magnetofonszalagra kell dolgoznia, mivel ez lényegesen olcsóbb. Ezt a tech­nikát azonban egyelőre a szabadban, ter­mészetes körülmények között nem na­gyon lehet használni, és a stúdióban is meglehetősen nehézkes mozgásúvá teszi a kamerát. Így a tévéjátékok jelentős része a stúdióban felvett színházi előadás for­májában jelenik meg a képernyőn. Í smételni kell: ez is egy lehetősége, egy formája a tévé művészi mű­sorainak, mert az is igaz, hogy az eredetileg mozivászonra készült filmpro- dükciók sem hatnak mindig jól a kép­ernyőn. Vannak olyan filmek, amelyek legalábbis normál mozivászon-nagyságot igényelnek, hogy mindent észrevegyünk rajtuk, ami fontos, mert ugyanezt a tévé képernyőjén csak hosszabb szemlélődés után fedezhetjük fel. Ha viszont hosszabb­ra hagynák az egyes jeleneteket, a mozi­ban unalmas lenne, rövidebb formájában ezzel szemben; nem egészen nyomonkö- .vethető a képernyőn. Vannak azután sze­rencsés esetek is, amikor egy-egy, a mozi számára készült mű sok közelképet hasz­nál, vagy viszonylag sok és jó dialógus van benne, s ezek rendszerint a képer­nyőn jobb hatásfokkal vetíthetők.' mint a mozikban. (Ilyen volt a „Történelmi ma­gánügyek”.) Egyébként is minden jel sze­rint a tévé hatására a filmművészet ma­napság polarizálódik. A leglátványosabb, legpazarabb kiállítású művek és a leg­több gondolati mélységet adó, „legnehe­zebb” filmalkotások maradnak a mozi szá­mára, s minden, ami a kettő közé esik, egyre inkább a televízióé lesz. A kép­ernyő nehezebben viseli el a végleteket. Bernáth László -

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents