Szolnok Megyei Néplap, 1972. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-14 / 217. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. szeptember 14. Nem „rendezvény" hanem provokáció Ahogy közelednek a nyugatnémet választások, úgy szánja el magát egyre felháborítóbb lépésekre a jobboldali ellenzék. A CDU—CSU most nyilvánosságra hozta azt a döntését, hogy vezetői október 2-án összeülnek „a válasz­tási irányelvek végső formába öntése céljából”. Ezúttal azonban nem az az érdekes, miért, pontosabban milyen ürüggyel kerül sor erre a különös vezetőségi ülésre, hanem az, hogy hol. A színhely ugyanis Nyugat-Berlin lesz és azt is nyil­vánosságra hozták, hogy ebben a városban mind Barzel, a CDU, mind Strauss, a CSU vezetője kortes-beszédet is mond. Ez kétségtelenül újabb figyelemreméltó színfolt az ellenzék botrányos eszközeinek eddig is széles skáláján. A CDU—CSU nyíltan ugyan nem mondott ilyet, de gondolatjelek és zárójelek között eddig azt igyekezett érzé­keltetni, hogy a Brandt-konszak külpolitikai fejleményei nem szerepelnék majd a választási kampány főtémái kö­zött. A pártvezetőség berkeiben és ennek megfelélően a Springer-konszem lapjaiban még olyan ígéretek is fel-fel- bukkantak, hogy a CDU—CSU szinte kizárólag gazdasági síkon támadja majd a kampány során a kormányzatot Mindezt természetesen, egyetlen percig sem lehetett ko­molyan venni. Dr. Kari Schiller gazdasági csúcsminiszter kiválása a Brandt-kabinetből csak eleinte öltöztette gazda­sági köntösbe a kancellár és munkatársai elleni, nem egy­szer személyeskedöen durva ellenzéki támadásokat és a gyászos emlékű müncheni terrorakció után azonnal meg­indult Barzelék és Straussék külpolitikai természetű táma­dása is. Ez az attak gátlástalan eszközökkel igyekezett a saját választási céljainak szolgálatába állítani a legkülön­bözőbb emberi érzelmeket, nem sokat törődve a valóságos nyugatnémet államérdekekkel. A két ellenzéki vezető nyugat-berlini látogatásának be­jelentésével ez a támadás újabb területre terjedt ki. Hiába igyekszik a CDU—CSU sajtóiroda „egyszerű választási ren­dezvénynek” nevezni az októberi utazást, durva provoká­cióról van, szó, amely ellentétben áll a Nyugat-Berlinről megkötött egyezmény betűjével és szellemével. Az érvé­nyes, a nagyhatalmak által is szentesített egyezmény ugyan­is közismerten kimondja, hogy ez a város „nem a szövet­ségi köztársaság része”. (KS) Grecsko Prágában Szerdán Prágába érkezett Andrej Grecsko marsall, a Szovjetunió honvédelmi mi­nisztere, valamint Alekszej Jepisev hadseregtábomok, a szovjet hadsereg és haditen­gerészet politikai főcsoport­főnöke. Mindketten, részt vesznek a Pajzs 72 hadgya­korlat további mozzanatai­ban. A szovjet vendégeket a re­pülőtéren Vasi! Bilak, a CSKP KB elnökségének tag­ja, a Központi Bizottság tit­kára, valamint Martin Dzur hadseregtábornok nemzetvé­delmi miniszter fogadta. Ott volt Vaclav Horacek altá­bornagy, a csehszlovák nép­hadsereg politikai főcsoport- főnöke is. Elsimult a feszültség Egyiptom és az NSZK között Egyiptom és az NSZK kö­zött úgy látszik elsimult az a feszültség, amely a mün­cheni merénylet nyomán tá­madt. Mint a kairói sajtó szerdán jelentette, Hans- Georg Steltzer, az NSZK kairói nagykövete 24 órán belül másodszor is felkeres­te El-Zajjat külügyminisztert és kielégítő magyarázatot adott a bonni nyilatkozatok­ra és az NSZK szándékaira. Steltzer kifejtette, hogy a nyugatnémet kormány nem avatkozik bele egyetlen ország belügyeibe sem, és nem vá­dol vagy tart felelősnek egyetlen arab országot sem a müncheni incidensért. A bonni diplomata kategoriku­san cáfolta azt az egyiptomi vádat, hogy kormánya részt vett volna abban az ameri­kai—izraeli propaganda-ma­nőverben, amellyel igazolni igyekeztek a Szíria és Liba­non elleni légiagressziót. Vé­gezetül Egyiptom bonni ügy­vivőjének és Paul Frank külügyi államtitkárnak múlt Héten tartott eszmecseréjét idézve hangoztatta, hogy az NSZK jó kapcsolatokat óhajt létrehozni minden arab or­szággal és kéri ezeket az or­szágokat, hogy akadályozzák rr.eg egy olyan helyzet elő­állását, amelyben terrortá­madások érnék a nyugatné­met érdekeltségeket. A találkozó után El-Zajjat külügyminiszter kifejezte azt a reményét, hogy a két or­szág kapcsolatai javulni fog­nak. Folytatják a koreai Vörös- kereszt tárgyalásokat Á Koreai Népi Demokrati­kus Köztársaság és Dél-Ko- rea Vöröskereszt társaságá­nak küldöttsége szerdán reg­gel Szöulban folytatta az augusztus 30-án Phenjanban megkezdett tárgyalásokat a két országot érintő ember­baráti kérdésekről, amelyek­nek homlokterében a ketté­osztott családok egyesítése áll. A KNDK delegációja Kim The Hi-nek, a demokratikus Korea- Vöröskereszt Társa­sága alelnökének vezetésével kedden érkezett Szöulba. MINDENFELŐL TOKIO A japán külügyminiszté­rium szerdán bejelentette, hogy Edward Heath brit mi­niszterelnök vasárnap négy­napos hivatalos látogatásra Japánba érkezik. Tervek sze­rint találkozik a császári pár­ral, Tanaka miniszterelnök­kel és vezető gazdasági sze­mélyiségekkel. Londoni japán tudósítókkal beszélgetve Heath bírálta a japán kereskedelmi sorom­pókat. Mondván, hogy Japán elárasztja a külföldi piacokat, anélkül, hogy kaput nyitna a külföldi ipar előtt. Heath lesz az első Japán­ba látogató angol miniszter- elnök. MÜNCHEN Günther Müller a nyugat­német Bundestagnak a szo­ciáldemokrata pártból kizárt képviselője belépett a CSU- tést szerdán a CSU elnöke, Franz Josef Strauss tette meg Münchenben a sajtó képvise­lői előtt. Müller egyúttal felvételét kérte a CDU/CSU parlamenti frakciójába és a CSU bonni tartományi csoportjába. RÓMA Az olasz szakszervezeti csúcsszövetség levelet kül­dött a kormánynak, amelyben a szeptember 7-i találkozó folytatását kéri. A levél ösz- szefoglalja az első találkozó pozitív eredményeit és konk­rét javaslatokat tesz a foly­tatásra más, időszerű kérdé­sekben. — Így javasolják a nyugdíjak kérdésének, az el­bocsátásoknak, a mezőgazda- sági termékek árainak, a lak­bérek és lakásépítések prob­lémáinak, valamint az egész­ségügyi és iskolareformmal összefüggő kérdéseknek meg­vitatását. A múltheti országos vas­utassztrájk eredményeként a közlekedési minisztérium el­fogadta a vasutasok követe­léseit _ TAJPEJ 'A tajvani kormány szerdán hozzájárult Siina Ecuszabu- ronak, az uralmon lévő japán liberális demokrata párt ál- elnökének a jövő hétre ter­vezett tajvani látogatásához. A látogatás célja: Japán kí­nai politikájának tisztázása^ SANTIAGO A Chilei Szocialista Párt Központi Bizottságának meg­hívására szovjet pártdelegáció érkezett szerdán Santiagóba. Szádat egyiptomi elnök (jobboldalt) fogadta Ben Heima marokkói (baloldalt) és L. Sakkaf (középen) szaúd-arábiai külügyminisztert. A kép jobbszélén L. Zajjat egyiptomi külügyminiszter látható Szíriái—izraeli légicsata Szíriái és izraeli harci re­pülőgépek szerdán légicsatát vívtak a két ország közötti határ légiterében. A damasz­kuszi rádió közölte, hogy az egyik izraeli támadó repülő­gépet lelőtték. E hírt Tel- Avivban cáfolták. Izraeli repülőgépek szerdán több alkalommal is megsér­tették Libanon légiterét. Az ellenséges gépek több hullám­ban szálltak el az ország déli része fölött s egyikük meg­közelítette Beirut főváros lé­giterét is. Az egyiptomi külügyminiszter európai körútra indul El-Zajjat egyiptomi külügy­miniszter a Journal d’ Egyipte közlése szerint beje­lentette, — hogy Egyiptom moszkvai és a Szovjetunió kairói nagykövete hamarosan visszatér állomáshelyére. — Mint emlékezetes, a két nagykövet azt követően uta­zott haza, hogy a szovjet ka­tonai tanácsadók teljesítet>- ték megbízatásukat az egyip­tomi fegyveres erőknél. A Kairóban tanácskozó arab külügyminiszterek — egyébként elhatározták, hogy október 13-án újabb megbe­szélést tartanak New York­ban, hogy áttekintsék az Arab Liga Tanács ülésén hozott határozatok végrehajtását Az arab külügyminiszterek egyrészt egységes álláspontot alakítanak ki az ENSZ-köz- gyűlés közel-keleti vitájában követendő taktikát illetően, másrészt összehangolt akció­tervet dolgoznak ki az izraeli agresszióval szemben. El-Zajjat pénteken kezdi meg nyugat-európai körútját, melynek során először Rómá­ba, majd Londonba és Brüsz- szelbe utazik. Összeesküvésre készülnek Chile ellen Á pedagógus nap alkalmá­ból a chilei fővárosban az ország közoktatásügyi dolgo­zóinak képviselői ünnepi ülést tartottak, amelyen fel­szólalt dr. Salvador Allende köztársasági elnök. Az ország politikai helyze­tére vonatkozóan Allende el­mondotta, hogy imperialista körök összeesküvésre készül­nek Chile ellen abból a cél­ból, hogy megakadályozzák a társadalmi-gazdasági átala­kulások folyamatát. Ezt bizo­nyítja több amerikai réztár­saság provokációs tevékeny­sége, valamint az Egyesült Ál­lamok sajtószerveinek az a kísérlete, hogy viszályt szít­sanak Chile és néhán* latin­amerikai ország között. Az elnök felszólította a chilei népet: Hiúsítsa meg a nemzetközi reakciónak az új társadalom felépítésének — megakadályozására irányuló mesterkedéseit. Allende alá­húzta: a népi egység kormá­nya mindent elkövet, hogy megvédje az ország érde­keit. Amerikai támaszpont Jokoszuka kikötője Ohira japán külügymi­niszter hivatalosan elismer­te, hogy az Egyesült Álla­mok felkérte a japán kor­mányt, tegye lehetővé, hogy a hetedik flotta nukleáris tengeralattjárói és re- pülőgépanyahajói a jövő­ben állandó bázisként hasz­nálják Jokoszuka kikötőjét. A kormány — mondotta a külügyminiszter —, egyelő­re „sokoldalúan gondosan” tanulmányozza az amerikai igényt. Az ellenzéki pártok, amelyek kikényszerítették Ohira nyilatkozatát. bizo­nyosra veszik, hogy Joko­szuka és más japán kikötők rendszeres amerikai igény- bevételéről titkos megálla­podás született Tanaka mi­niszterelnök és Nixon ame­rikai elnök között a Hawai-i csúcstalálkozó alkalmával. Vagyis a Tanaka-kormány egyszerűen kész tények elé állítja az ország közvéle­ményét, amelv mind erélye­sebben követeli a japán te­rületen lévő amerikai tá­maszpontok felszámolását. Tömeges bombázás — Elénk harcok Saigon térségében Háborúellenes tüntetés A saigoni amerikai had­vezetés szerdán délben köz­zétett tájékoztatója szerint az elmúlt 24 órában ame­rikai vadászbombázók há­romszáz bevetésben, B— 52-es óriásbombázók pedig hat bevetésben támadták Észak-Vietnam területeit. Tömeges bombázásaik fő célpontja a Hanoi és a kí­nai határ közötti térség, va­lamint Hanoi, Haiphong, Thanh Hoa, Vinh és Dong Hoi környéke volt. Az amerikai taktikai légi­erő gépei ugyanezen idő alatt 218 bevetésben. B— 52-es stratégiai bombavetők pedig 25 bevetésben támad- 'ták Dél-Vietnam felszaba­dított területeit. A UPI washingtoni érte- , sülése szerint április 6. óta ''amerikai vadászbombázók mintegy 33 ezer bevetésben, nyolchajtóműves B—52-es óriásbombázók pedig hozzá­vetőlegesen ezer bevetésben támadták Észak-Vietnamot. Amerikai pilóták ebben az időszakban Észak- és Dél- Vietnam területére összesen 408 925 tonna bombát szór­tak le. Szerdán hajnalban a népi felszabadító erők heves tü­zérségi tüze fogadta és kényszerítette visszakozásra a Quang Tri tartományi székhely visszafoglalásával immár hónapok óta ered­ménytelenül kísérletező sai­goni tengerészgyalogos ala­kulatokat Saigoni beismerés szerint az éjszaka folyamán a ha­zafiak több, mint 2000 tü­zérségi lövedéke és aknája csapódott be a Thieu-rezsim katonaságának a város kö­rüli állásaiba. Felélénkült a népi erők harci tevékenysége Saigon térségében is. San Francisco Háborúellenes tüntetők kis hajóraja igyekezett ked­den a San Francisco-i ki­kötőben megakadályozni a 8900 tonnás atommeghajtá­sú Enterprise nevű amerikai repülőgépanyahajó elindu­lását Vietnamba A tüntetők kis csónakokkal, naszádok­kal és kajakokkal állták út­ját az amerikai hadihajó­óriás kifutásának. Akciójuk közben követelték a vietna­mi bombázások és egyéb háborús cselekmények be­szüntetését. A Reuter érte­sülése szerint 31 háborúel­lenes tüntetőt letartóztattak. Washington Az amerikai szenátus hadügyi bizottsága szerdára tanúvallomásra idézte be Crighton Abrams táborno­kot, a Vietnamban állomá­sozó amerikai fegyveres erők volt parancsnokát. A bizottság magyarázatot kö­vetel tőle a VDK ellen 1971 végén és 1972 elején végre­hajtott amerikai bombatá­madások engedélyezésének körülményeiről. Újabb terrortámadások * „ Észak-Írországban A protestáns munkások to­vább folytatódó sztrájkja az áramfejlesztő telepeken Bel­fastban és környékén áram­szüneteket okozott. A mun­kások az áramfejlesztő tele­peket őrző brit ejtőernyősök jelenléte ellen tiltakoznak. Protestáns szervezetek — „gyilkossággal” vádolták az ejtőernyősöket, akik a múlt héten Belfast Shankill Road negyédében az összetűzések során két polgári személyt öltek meg. A szélsőjobboldaliak újabb terrortámadásokat hajtottaK végre Észak-lrországban. A Tyrone grófságban fölrobban­tottak egy mosodát, London- derryben és Belfastban lövöl­dözések során két embert megsebesítettek. Olszewski Bonnban tárgyal Walter Scheel nyugatnémet külügyminiszter fogadta Stepan Olszowski lengyel külügyminisztert (Telefoto — AP—MTI—KS) AZ ELEKTROMETÄL kereskedelmi vállalat ÉS A SZOLNOK MEGYEI IPARCIKK KISKERESKEDELMI VÄLLALAT vevőankétot tart 1972. szeptember 15-én 18 órakor a Tisza Lakásfelszerelések Áruházában Szolnok, Beloiannisz u. 34. melyre szeretettel várjuk az érdeklődőket. A

Next

/
Thumbnails
Contents