Szolnok Megyei Néplap, 1972. augusztus (23. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-10 / 187. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. augusztus 19. Nagy táskával a kispadon Gyúró. A közönség szemé­ben sámán, de legalábbis valamiféle varázsló. Mert miként is létezhetik az, hogy a kínokban fetrengő fut­ballista néhány szelíd simo- gatására fürgén talpraugrik és lélekszakadva kergeti a labdát tovább. Foglyos János, a Szolnoki : MTE „sámánja” NB III-as kora óta kísérgeti a futball­csapatot. Kezében az elma­radhatatlan óriási sportsza­tyor, aminek tartalma min­dig iS élénken foglalkoztat­ja a pálya körül helyet fog­laló szurkolók fantáziáját. — Szeretem a labdarúgást, a fiúkat. Ök cserélődnek Időnként — én maradok a sportág és a játékosok irán­ti rajongásommal. Szurkoló­ként kísérgettem kezdetben az együttest és segédkeztem az öltözőben ahol tudtam. A játékosok felkérésére kezdtem el gyúrni. Ma már nem él Kovács János, aki az emberi anatómia alap­jaival megismertetett és rám hagyott örökségül né­hányat a szakma kulissza- titkaiból. — Egyébként az ÉPSZER Vállalat asztalosüzemében dolgozom, Kiváló Dolgozó kitüntetésem van. Az én esetemben furcsán hangzik, de nekem is problémát je­lent összeegyeztetni a spor­tot a munkámmal. Eddig sikerült... — Belekukkanthatnánk a gyúró legendás táskájába? — Van benne tízféle ke­nőcs rándulás, húzódás és hideg ellen. Fagyasztó érzés­telenítésre, mellyel a mér­kőzés végéig kihúzza a sé­rült játékos. Az érzéstele­nítővei egyébként óvatosan kell bánni. Mindig alaposan megnézem nincs-e törése a játékosnak, mert ilyenkor természetesen a gyúró is csak a mentőket hívhatja. Legfontosabb a szakmában a sérülések megelőzése. Min­den játékosnak más és más az izomzata, érezni kell me­lyikük mikor kerül játékra kész állapotba. A jól fel­lazított izom nehezebben sérül. — Mivel sokat utazunk én hordom a táskában a pati­kaszereket is. Mindenféle gyógyszer van nálam, amire csak szükség lehet egy hosszabb túra során. Vasárnap a békéscsabai bajnoki mérkőzésen tehát tele táskával ül már a kis­padon a gyúró. És akár győz, akár veszít a csapat ő mindig megöleli a pályá­ról levonuló MTE játékoso­kat. — Pb — MÜNCHEN A nyugatnémet olimpiai labdarúgó válogatott újabb edzőmérkőzét játszott és ezúttal a megerősített SV Lohhof együttese ellen 11:0 arányban győzött. Egymaga Höness 7 gólt rúgott. Rajta kívül Kalb háromszor, Hitz- Eeld egyszer talált a hálóba. ☆ AMSZTERDAM Harmincezer néző előtt barátságos mérkőzést vívott Amszterdamban az Ajax Amsterdam és a Bayer München labdarúgó csapa­Szolnoki , Tízek bajnoksága A városi asztalitenisz szak- szövetség a hét végén ren­dezi meg a serdülő és ifjú­sági versenyzők számára a „Tízek” bajnokságát. A Tal- linn-körzeti általános iskola tornatermében asztalhoz lép­hetnek azok a serdülőkorú fiúk és lányok, illetve ifjú­sági korú versenyzők, aki­ket a verseny rendezősége a küzdelemsorozatra meghívott. A bajnokság jó alkalom lesz arra, hogy a sportegye­sületek szakvezetői lemérjék, hol tart a sportág utánpót­lása. Az indulók között ott lesznek a Szolnoki MÁV, a VÍZIG, a Volán SC és a Kilián FSE legtehetségesebb asztaliteniszezői. ta. A találkozón gólnélküli első félidő után a hollan­dok 2:1 arányban győztek. Az 54. percben Müller sze­rezte meg a vezetést. Cruyff egyenlített 17 perccel később, majd a 74. percben Hulshoff beállította a végeredményt. Rövid időn belül ez volt a BEK győztes holland csa­pat második győzelme, a többek között Müllert, Bec- kenbauert és Maiért felvo­nultató nyugatnémet baj­nokcsapat ellen. Az első mérkőzésen 5:0-ra győzött az Ajax. Olimpiai híradó Gyülekeznek a lakók Hétfőn estére 589-re nőtt az olimpiai faluban tartóz­kodó nemzetközi sporttí- bor lakóinak száma. A leg­újabb vendégek közé taro­zik huszonkilenc szovjet sportoló, köztük Faina Mel­nyik, a női diszkoszvetcs világcsúcstartója, és Janis Luszisz a gerelyvetés rekor­dere. Münchenben edz már a 100 m-es síkfutás kétsze­res Európa-bajnoka, Vale- rij Borzov is. Száz méter kamerával Az olimpiát több világ­hírű televíziós és filmtár­saság telerekordingre. il­letve celluloid szalagra rög­zíti. Az egyik legnagyobb forgató csoportot a japán Kon Isikawa vezeti aki 1964-ben Tokióban már re­mek filmet készített. Ez­úttal a 100 m-es síkfutás megörökítését tervezi; a 10 másodpercig tartó verseny­számról 10 perces filmet ké­szít. méghozzá úgy, hogy egy futót kisér végig kame­ráival a rajttól a célig, miközben bemutatja az at­léta főbb izmának munká­ját is. Minden bizonnyal ez lesz az olimpiák történetének ..leghosszabb” 100 m-e, hi­szen 10 perc alatt egv kez­dő 3000 m-es akadálvfutó is célba ér. A rövidfilmek kedvelői mindenesetre kí­váncsian várják, a 100 m-es síkfutás közben készített anatómiai tanulmányt. Kik utaznak síppal Münchenbe? A FIFA kijelölte a münche­ni olimpiai labdarúgótorna harmincas játékvezetői ke­retét mely a korábbi évek gyakorlata alapján; a 16 résztvevő ország 1—1 az úgynevezett „semleges” or­szágok 8. végül a rendező ország jogán a Német SZK jelenlegi 6 FIFA-játékveze­tőjéből tevődik össze. A névsor sok meglepe­tést tartalmaz. A FIFA ugyanis tovább követve a jól bevált mexikói gyakor­latot, ismét újabb és újabb, a nemzetközi porondon ed­dig még kevéssé ismert já­tékvezetőket állít reflektor- fénybe. Magyarországot ugyan­csak új név: Palotai Ká­roly képviseli, aki tagja volt az 1964-es tokiói olim­piai labdarúgótornán arany­érmet nyert magyar válo­gatott csapatnak. A labdarúgó olimpiák történetében úgy hisszük, ez a7 első eset, hogy egy olim­piai aranyérmes játékos a válogatott mezt felcseréli a játékvezetők fekete öltözé­kével. VOLÁN 7. sz. Vállalat 18-ik élet- éviiket betöltött női és férfi dol­gozókat keres kalauzi munkakör­be. Jó kereseti lehetőség. Autó­busz járatainkon díjmentes uta­zás. Női dolgozók részére mun­kaidőkedvezmény. — Jelentkezni lehet: Szolnok. MA VAUT Állo­más. Kunhegyes! Általános Fogyasztási Értékesítő Szövetkezet kiskeres­kedelmi és vendéglátóipari sza­badkasszás egységeibe egységve­zetői, valamint helyettesi munka­körök betöltésére pályázatot hir­det. Alkalmazási feltétel 5/1972. Bk. M. sz. rendelet szerint. Je­lentkezni lehet: személyesen, — vagy írásban. ÁFÉSZ központi iroda, Kunhegyes. MEZŐGÉP szolnoki gyáregység© Szolnok, Be^enyszögi u. azonnali belépéssel felvesz gépésztechni­kusokat, gyártástechnológusokat, illetve technológusokat, most vég­zett szakközépiskolásokat, mező- gazdasági gépszerelőket és villany- szerelőket. Bérezés megegyezés szerint. Munkásszállást szükség esetén biztosítunk. Jelentkezés a fenti címen. Építésztechnikust felvételre ke­resünk, építész muirifh'kör betöl­tésére. Jelentkezni lehet: Szol­noki. Tejipari Vállalat. Szolnok, Mártírok útja 13. szám alatt. Szolnoki TÜZÉP Vállalat közgaz­dasági technikumot végzett fiatal munkaerőt keres felvételre — könyvelésbe. Jelentkezés: Szol­nok, Kossuth tér I. fsz. 9. (I. sz. Irodaház). A Tiszapartl Gimnázium takarí­tónőt keres felvételre. Fonó-szövő átképzősként lányo­kat 15 év felett, valamint férfia­kat 18 évtől betanított munkás­ként felveszünk. Szállást bizto­sítunk. Levélbeni jelentkezésre részletes tájékoztatást küldünk. Üipesti Gyapiúszövőgyár Buda­pest, IV., Berni u. 1. sz. A Lőrinczi Fonó felvételt hirdet 15 éven felüli lányok részére! A betanulási idő: 1 hónap, kereset 1700—2100 Ft — a betanulási idő után. Vidéki lányok részére szál­lást biztosítunk. Cím: P1V. Lő- rinczi Gyár — Budapest, XVIII., Övömről út 85—91. A Kőbányai Sörgyár szolnoki ki- rendeltsége Szolnok. Magyar u. 3. sz. alatt hároinműszakos fej. töüzemébe fiatal férfi dolgozókat, valamint gépkocsirakodókat — azonnali belépéssel felvesz. A törökszentmiklósi Baromfifel­dolgozó Vállalat felvesz építőipa­ri gyakorlattal és építőipari tech­nikummal rendelkező dolgozót műszaki ellenőri munkakörbe. — Jelentkezés a vállalat személy­zeti előadójánál, naponta 7—15 óráig. Közgazdász munkakörbe egyete­mi végzettséggel dolgozót keres az Országos Takarékpénztár Szol­nok megyei Igazgatósága. Fize­tés megegyezés szerint. Szabadkasszás vegyes élelmiszer és vendéglátóipari egységeinkbe vezetői munkakörök betöltésére pályázatot hirdet. Pályázati fel­tételek a központban, ÁFÉSZ, Mezőtúr, Rákóczi u. 1. sz. alatt megtekinthetők. Az Üjszászi Vegyesipari Szövet­kezet villanyszerelő és lakatos szakmunkásokat azonnali belé­péssel felvesz. Érdeklődni: Szö­vetkezet munkaügyi osztályán. Kőteleki Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet pályáza­tot hirdet szabadkasszás vendég­látóipari és* kisker. egységek vezetői, helyettesi munkakör be­töltésére. — Pályázati határidő augusztus 20. Szükséges erkölcsi, szakképesítés, működési bizonyít­vány bemutatása esetén a pályá­zati feltételek a központi Irodá­ban megtekinthetők. Szabadkasszás egységeink vezeté­sére ruházati iparcikkbolt, vala­mint vendéglő, cukrászda és há­rom italbolt, szakképzett vezető­ket keres. ÁFÉSZ, Jászszent- andrás. Telefon: 9. Gyakorlattal rendelkező személyt középiskolai és mérlekgépes ok­levéllel vagy közgazdasági egye­temi végzettséggel belső ellenőri munkakörbe felveszünk. „Keres­kedelmi” Vállalat jeligére a szol­noki hirdetőbe. HIRDETMÉNY Értesítjük a város lakossá­gát hogy a jászberényi Vá­rosi Tanács V. B. pü., terv- és munkaügyi osztálya, 1972. augusztus 11-én 9 órai kez­dettel nyilvános árverést tart az alábbi szanálásra kerülő lakóépületekre. Varga u. 10, 14, 15, 18, 21; Kossuth L. u. 34. és 20. sz. melléképület. Városi Tanács V. B. Jászberény rmuK itttj nimniiiMiiiJimiiuiiiiiirimiiiMmlii Hirdessen a Néplapban ! INGATLAN: Tiszavárkonyon 150 négyszögöl telek el­adó. Üdülőteleknek alkalmas — strand­nál. — Érdeklődni: Tiszavárkony, Ta­nácsnál, Sárainénál. 287 négyszögöl telek eladó, Szandaszőllő- sön. Érdeklődni: Vö­rös mező u. 12. Kunhegyes, Béke u. 9. sz. alatt 540 négy­szögöl telekkel, gyü­mölcsössel, családi ház azonnali beköl­tözéssel eladóé— Ér­deklődni lehet: a helyszínen. bármi­kor a tulajdonosnál személyesen. — Tóth István nyugdíjnál, TELEK eladó, Szol­nok, IX. kér. Sás u. 27. szám. Érdeklődni: Sás u. 33. ELADÓ ház azonnali beköltözéssel. Rákó-* czifalva, Sallai u. 59. SZOLNOK. Viola u. 8. sz. házrész azon­nal beköltözhetően eladó. Érdeklődni 1«*- het: egész nap. (Ady E. utcáról nyílik.) HÁZÉPÍTÉSRE alkal­mas 150 négyszögöl telek eladó. Szolnok* Gép utcában, érdek­lődni : Keskeny J. u. 34. szám. kétszobás fürdő­szobás házrész eladó. Szolnok. Bánát u. 5. (Memtőállomás mö­gött. HAROMSZOBÁS ker­tes családi ház eladó. Szolnok. Rákóczi u. 54. szám. SZOLNOK. Kertvá­ros, Napsugár u. 38fo. 1966-ban épült két- szoba összkomfortos.- közművesített telek­kel családi ház el­adó. TELJESEN közműve­sített szanálásmentes területen ház. beköl­tözhetően eladó. Szól­tok, I. kér. Telep u. 11. szám. Bzandaszőllősön. Vö­rösmező u. 63. szám alatt kétszobás csa­ládi ház eladó. Ér- d^klódni: ugyanott. SZOLNOK. Dózsa Gy. u. 20. sz. ház. beköl­tözhetően eladó. — Tregeer Lajos. SZOLNOK. Rákóczi u. 29. sz. ház beköl­tözhetően eladó. Ér­deklődni : Dózsa Gy. u. 9. alatt. KUN9ZENTMÄRTON Vasút u. 11. számú lakóház eladó. Ért. a helyszínen. GÉPJÁRMŰ: JO állapotban lévő CM-es — kiskerekű Wartburg eladó. Tö­rök a<27tnio«;. Mezőtúr. 750-es Zastawa gép­kocsi. 17 000 km-rel sürgősen eladó. Túr- keve, Debreceni u. 2/B. VILÁGOSKÉK Moszk­vics 412-.es CY írsz. eladó. Jászszentand- rá®. Po6ta u. 21. sz. CP-s Zastawa 750-es kitűnő állapotban el­sőkézből eladó. Jász­berény, Szövetkezet u. 5. II. 17. SKODÁT 1000 km-ig veszek. Szolnok. Ba.1- csy-Zs. u. 4. Műszakilag vizsgá­zott Trabant 601-es, 30 000 km-rel eladó. Szolnok. Rudas L. u. 4/b. szám. WARTBURG Limou­sine 353-as IB frsz. eladó. Szolnok, Bál­vány u. 18. ni/22. 17 óra után. GARÁZSBAN tartott 601-es Trabant eladó. ~ Törökszentmiklós. Kossuth u. 74. Gru­ber, — vagy telefon: Szolnok 13—022. wmmmummmmmmmm ADAS-VÉTEL: TÖBB darabból álló német — kombinált szobabútor eladó. — Szolnok. Kút u 7/1. BOXER-kÖlykök ki­tűnő szülő-pártól el­adók. Kaposvári. — Szolnok. Zagyvaparti sétány 3. 8000 db tojóférhőhel v építéséhez szüksé­ges baromfiketrec új és használt alkatrész eladó. Ar: helyszíni megállapodás szerint. — Cím: Virágzó Tsz, Sülysáp. BOXER kölykök ol­csón eladók, részlet­re is. Szolnok, Cso­konai u. 66. GARÁZS eladó. Szol­nok. Kulich Gy. u. 7. IL em. 11. GÁZTŰZHELY — pa­lackkal. — modern konyhaszekrény és egy pár függönykar­nis eladó. Szolnok* Gerle u. 13. fsz. 2. Farasó. VENNÉK falitüzelé- ses zománcozott kály­hát, jó állapotban. — Cibakháza, Üjszőlő 132, szám. 17 levelű filodendron eladó. Szolnok, Bá­nyai K. u. 2. ép. 3. ajtó. 2 db leányka orkán dzseki eladó. Szol­nok. Karkecz K, u. 4. II. 2. NÉGYRÉSZES szoba garnitúra újszerű ál­lapotban. 2 db alsó­felső ruhásszekrény, rádió, női kalapok, eladók. Szolnok, Áp­rilis 4. u. IV. ép. 1 db hegesztő dina­mó olcsón eladó. — Varga János, Tisza- ienő. Belső Jenő u. 63. szám. 50 literes hordók el­adók. Szolnok, Mé­száros L. u. 19. EGYÉB: Fóv^OBA-könyha alsóépület kiadó. — Szolnok, Bem u. 40. Szabadföldi magas­törzsű rózsa húsz faj­tában eladó, megte­kinthető virágzásban, őszi kiállításra, sze­mélyesen kijelölhető — Novothny Miklós, Rákóczífalva. Fafűrész elést, fameg­munkálást vállalok. fae^k^-^ket k^^ít^ic és javítok. — bognár kisiparos. Agócs Fe­renc. Szolnok, József A. u. 5. SZOLNOK. Csokonai u. 2. sz. alatt külön­béi áratú bútorozott szoba kőt diák részé­re kiadó. LAK AsrSFRE: PIACTÉRNÉL két- szoba összkomfortos I. emeleti tanácsi la­kásom elcserélném háromszobásra. Tele­fon: 13—818. 19 óra után. UA7 4SCA51 : 53/154 magányos tiszt, viselő korban hozzá­illő leinformálható társat keres házasság céljából. — ,,Rossz egyedül” ielieére a szolnoki hirdetőbe. az Állami biztosító SZOLNOK MEGYEI IGAZGATÓSAGA gépjármű kárrendezési csoportja augusztus 10-től, Szolnok, Ságvári krt. 31. sz. alatt (OTP) mellett működik. Telefon: 11-036 sz. Jetientkezzen a törökszentmiklósi Művelődési Központ tanfolyamaira BALETT — 4 éves kortól Évnyitó: szeptember 5-én 18 órakor NYELVTANFOLYAMOK (felnőttek és gyermekek számára) Angol—francia—német és orosz — kezdő és haladó fokon! Indul: szeptember 15-én. szabAs-varrás Indul: október 1-én. JELENTKEZÉS naponta 9-től 20 óráig! Tel.: 143 A világsporfja—sorokban

Next

/
Thumbnails
Contents