Szolnok Megyei Néplap, 1972. augusztus (23. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-27 / 202. szám
1972. augusztus 27.' SZOLNOK MEGYEI N Él* LAP 5 MÜNCHENI DUMP» 72 MÜNCHENI HLIMPIA 72 MÜNCHENI OLIMPIA 72 Olimpiai zászló alatt a világ ifjúsága Tegnap délután Münchenben ünnepélyesen megnyitották a XX. Nyári Olimpiai Játékokat. Nehéz röviden összefoglalni azt a színpompás látványosságot, amelynek tegnap tanúi lehettek a helyszínen és a televízió képernyője előtt a nézők. Hiszen ötoldalas forgatókönyv jelölte a tennivalókat. Pontban 15 órakor belépett a stadionba dr. Gustav Heinemann, az NSZK elnöke és elfoglalta helyét díszpáholyában, melyben számos világnagyság, jeles politikai személyiség találkozott egymással. Nagyságok a nézőtéren — és világnagyságok a pályán: a bejáratnál elsőnek az olimpia szülőföldjének képviselői, a görögök tűntek fel, utánuk alfabétikus sorrendben több mint egy órán át százhuszonöt ország mintegy tízezer versenyzője menetelt a nemzeti lobogók alatt. A magyarok a Szovjetunió és az Egyesült Államok társaságában, Kulcsár Gergellyel az élen vonultak be a stadionba. Örökre emlékezetes marad elnökét Heinemannt az olimpia megnyitására. Az államelnök egy mondatos, lakonikus rövidségű engedélye után az olimpiai himnusz hangjai mellett vonult be az NSZK evezős nyolcasának legénysége az olimpiai zászlóval. Méltóságteljesen kúszott az árbocra az ötkarikával díszített hófehér lobogó, majd ötezer fehér galamb szállt a magasba, jelezvén ezzel, hogy az olimpia eszméjéhez elválaszthatatlanul tartozik hozzá a béke gondolata. Három mozsárlövés jelezte az olimpiai . láng megérkezését: a tizennyolc éves Günther Zahn nyugatnémet ifjúsági bajnok, a szívverés lüktetését szimbolizáló dobok dübörgése közepette gyújtotta meg a stadion tetején az olimpiai lángot. A sportolók nevében a huszonkét éves Heidi Schüler hyu- getnémet atlétanő mondta az olimpiai fogadalmat, majd az olimpiai zászlóra felesküdtek a közreműködő bírók, játékvezetők is. A ma kezdődő versenyeknek az olimpia szelleméhez méltó tisztaságát így hát semmi nem veszélyeztetheti. A megnyitó befejezéseként kivonullak a csapatok a stadionból, hogy legközelebb mezbe öltözve nemes ellenfélként találkozzanak a sportpálya küzdőterén. — pb— Kiküldött tudósítónk Horváth Kálmán jelenti MünchenbőlEstére érmet szeretnénk Amit golym, az olimpia komputere nem tud, azt bőségesen pótolja a sokszorosító szolgálat, így szombatra mintegy két kilónyi startlistával és részvételi jegyzékkel látott el minden újságírót. Vasárnap tizenkét sportágban megkezdődnek a küzdelmek, s ezek közül csak Balczóék nyeregbe szállnak Az öttusázók kezdik, hiszen a lovaglás már reggel nyolckor rajtol. Balczó, Bakó, Villányi összeállítású csapatunk talán legnehezebb napja lesz ez, hiszen az eredmény nemcsak rajtuk, hanem a lovakon is múlik. Az evezősök startlistáján Balogh László és Sarlós •György neve olvasható, 9.45- kor indulnak a kormányos nélküli kettősök első előfutamában. Az NSZK, Anglia, Thaiföldi bokszolókat kell legyőzni... kosárlabdában és gyeplabdában nem vagyunk érdekeltek. A többi tíz jó részében előfutamok, selejtezők lesznek, de már abban is reménykedhetünk, hogy estére az első érmes versenyzőnket is ünnepelhetjük. Vegyük azonban sorjában. Románia és Mexikó csapatai lesznek ellenfeleik. Kormányos nélküli négyesünk, és a magyar nyolcas délután rajtol az előfutamokban. Nyolcasunk viszonylag könnyebb beosztást kapott, hiszen nincs ott csoportjukban az NSZK hajója, amelyről az egyik helyi lap — talán nem is túlozva — ezt írta: „Miénk a világ legjobb nyolcasa!...” Az ökölvívók időbeosztását tudósításom készítésekor még nem ismerem, de az bizonyos, hogy Gedó György az elsők között lesz. Papírsúlyú olimpikonunknak első ellenfele nem okozhat gondot. A súlycsoportjában különleges ütőerejű és taktikai felkészültségű magyar versenyzőnek első ellenfeléről, a thaiföldi Surapongról csak annyit tudunk, hogy 23 nappal idősebb és két centivel alacsonyabb Gedónál. Bizonyosan korántsem olyan félelmetes ellenfél, mint kis- váltósúlyú honfitársa Bantow, az előolimpiai torna győztese. Gedónak egyébként a legjobb nyolc közé jutásért folyó küzdelemben sem lesz nehéznek látszó ellenfele, a dobogóra jutásért azonban már szovjet öklözőt kaphat. Harmatsúlyban nincs indulónk, a pehelysúlyúak között viszont Botosnak a 32 közé jutásért is öklöznie kell. Már mondanom sem szükségest?) az ellenfél itt is thaiföldi! — Valóságos csapatversenyt vívunk az ázsiai ország öklözőivei. A többiek első ellenfelei: Orbán L.— Sourour (Marokkó), Kajdi— Vrij (holland). Tóth—Ouma (ugandai), Réder—Alexe (román). Tornászaink is elkezdik, ők azonban csak délután találkoznak a szerekkel. A nők kezdik korábban, majd 19 órakor a férfiak gyakorlataira kerül sor. Azt ígértem, hogy ma estére megismerkedhetünk az első magyar érmes versenyzőkkel. Őket a súlyemelők között kell keresni, a lep- kesúlyúak döntőjében Holcz- reiter Sándor a dobogóért küzd — elsősorban a lengyel Smalczerz és Korcz. a japán Saito és Sasaki, valamint a már 325 kilogrammot is elért thaiföldi Sukchinda ellen. Amikor Szűcsnél és Holczreitemél jártam, éppen „holtponton” voltak — már ami a versenylázat illeti. Mire alapozom éremszérző esélyeinket? Nos, nemcsak versenyzőink tudására, hanem arra is, hogy a jelenlegi erősorrend a következő: 1. Smalczerz 340, 2. Holczreiter 335 (a világcsúcsot is ő tartja 342,5-del), 3. Szűcs és Korcz (lengyel) 327,5, 5. Sukchinda (thaiföldi) 325, 6. Sasaki (japán) és Lindeborg (holland-antillák) 320 kg-mal. Ha mindehhez még hozzávesszük, hogy rajtolnak a birkózók is, a röplabdás lányok pedig az NSZK csapata ellen kezdenek, vízilabdázóink és labdarúgóink is lejátszók az első mérkőzésüket, nyilvánvaló, hogy már az első versenynapon is lesz miért izgulni itt, s otthon a rádió- és tv-készülé- kek mellet. Még jó, hogy vasárnap van! ooo Hírek A müncheni és a nyugat-németországi mozitulajdonosok aggódnak. Félnek a tévé olimpiai kon- kurrenciájától, arra számítanak, hogy a játékok ideje alatt nagyon kevesen mennek majd moziba szórakozni. Egyesek szerint — hogy megtartsák a nézőközönséget — a legújabb s a legfantasztikusabb sex-filmeket kellene vetíteni. ☆ A birkózók mérkőzés-sorozatának befejezéseként a szabad- és kötöttfogásban augusztus 31-én, illetve szeptember 10-én összesen 60 érmet osztanak ki. A szakemberek minden súlycsoportban több esélyest tartanak számon, s köztük két magyar is található: az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Varga János, a Bp. Honvéd sportolója és a szófiai VB „tuskirály” Hegedűs Csaba, a Vasas kiválósága. ☆ Herbert Rehbein minden számban „győztes” lesz az olimpián, neve azonban egyezer sem jelenik meg majd az eredményjelző táblán. Rehbein szerezte ugyanis a minden eredményhirdetésnél eljátszásra kerülő fanfármelódia zenéjét, azonban egyszer sem hallhatja Münchenben, — mivel nem hívták meg, és a megnyitó ünnepségre sem kapót jegyet. A zeneszerző így svájci otthonából kiséri figyelemmel az olimpiai játékokat. ■ír A közel 50 tagú rhodcsiai küldöttség pénteken elhagyta az olimpiai falut. — Az afrikaiak Münchenből is elköltöztek, az NSZK hadügyimisztériuma által meghatározott helyre, — amely egyelőre nem ismeretes. ☆ Alexandre De Merode, az orvosi bizottság elnöke határozottan cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint a női résztvevők sex-vizsgálatánál rendelle- I nességeket fedeztek volna feL A rádió és televízió közvetítései a nézőknek ez a pompás etnográfiai-, divat- és sztárparádé. Amikor elfoglalták a csapatok a helyüket a pá-, lya smaragdzöld pázsitján, sor került a hivatalos megnyitóra. Willi Daume, az olimpiai szervezőbizottság elnöke köszöntő szavai után Avery Brundage-nak a NOB leköszönő elnökének adta át a szót, aki katonás tömörséggel kérte fel az NSZK vasArnat: Petőfi 9.00—W.ÜO-ig: Birkózás (szabadfogás, eeJetjező), evezés (előfutamok), gyeplabda, kajakkenu (slalom), kosárlabda (elő- mérkőzések), labdarúgás (Magyarország—Irán), ökölvívás (selejtezők), öttusa (lovaglás), röplabda (selejtezők) Magyarország— NSZK női, sportlövészet, torna (férfi és női előírt), vízilabda selejtező), műugrás (női seljtező). Kossuth 17.25—24.00-ig: Birkózás (selejtező), kajak-kenu (slalom), kosárlabda (előmérkőzések), ökölvívás (selejtezők), röplabda (selejtezők), súlyemelés (52 kg-jg), torna (férfi előírt), vízilabda (selejtező), műugrás (férfi selejtező), összefoglaló. ■ Olimpiai hírösszefoglaló. Kossuth: 12.10—12.15-ig, 15.08—15.11ig. Petőfi: 20.10—20.15-ig. 23.10— 23.15-ig. Televízió: 13.55—18.00-ig torna, női—férfi kötelező gyakorlatok, evezés előfutamok. labdarúgás (Magyarország—Irán), röplabda (Magyarország—NSZK női). 20.55—23.00-ig: ökölvívás selejtezők, sportlövészet, sportpisztoly, torna férfi kötelező gyakorlatok, súlyemelés 52 kg-ig. öttusa lovaglás. Kísérleti (2) műsor 19.30-20.55ig: ökölvívás selejtezők, sportlövészet. sportpisztoly, * torna férfi kötelező gyakorlatok, súlyemelés 52 kg-ig. HÉTFŐ: Petőfi 10.00—17.20-ig: Birkózás (szabadfogás, selejtező), gyeplabda. kajak-kenu (slalom), kosárlabda (előmérkőzések), labdarúgás. ökölvívás (selejtezők), öttusa (vívás), röplabda (selejtezők), sportlövészet, torna (női szabadon választott), úszás (előfutamok), vízilabda (selejtező). Kossuth 17.25—24.00-ig: birkózás (szabadfogás, selejtező) gyeplabda, kajak-kenu (slalom), kosárlabda (előmérkőzések), labdarúgás. ökölvívás (selejtezők), öttusa (vívás), röplabda (selejtezők), súlyemelés (56 kg-ig), torna (női szabadon választott). — úszás (döntők: 200 m férfi pillangó, 200 m női vegyes. 4x100 m férfi gyorsváltó), vízilabda (selejtező). műugrás (női döntő), — összefoglaló. Olimpiai hírösszefoglaló. Kossuth; 6.33—6.48-1g. 15.10—15.15-ig. 17.05—17.10-ig. Petőfi: 23.10-23.15- lg. Televízió 15.00—19.00-ig: torna. női csapat szabadon választott gyakorlatok, úszás 200 m férfi pillangó döntő. 200 m női vegyes döntő, 4x100 m férfi gyorsváltó döntő, kajak-kenu slalom, kajak férfi egyes, kenu férfi egyes, ökölvívás I. forduló. 20.55-23.00- ig: torna női szabadon választott gyakorlatok, súlyemelés 56 kg-ig műugrás női. öttusa, vívás. Kísérleti (2) műsor 19 00— 20.55-ig: torna női csapat szabadon választott gyakorlatok, súlyemelés 56 kg-ig, műugrás női. A vasárnap és a hétfő programja AUGUSZTUS 27., VASÁRNAP Birkózás. Szabadfogás, selejtezők, 10—14 és 19—22 (Laták, Gál. Klinga, Szabó, Rusznyák, Urbanovics, Kovács, Rajkó). Evezés. Előfutamok. 10—12 és 14—17. Gyeplabda. 10.30—17.20. Kajak-kenu. Slalom 9—12 és 15—18. Kosárlabda. Előmérkőzések 9. Labdarúgás. Selejtezők (Magyarország—Irán) 15. Ökölvívás. Selejtezők. (Gedó, Botos, Orbán L., Kajdi. Tóth, Réder) 13—19. Öttusa. Lovaglás (Balczó, Bakó, Villányi) 9—12, 13—17. Röplabda. Selejtezők Magyarország—NSZK női), 15.30. Sportlövészet. Sportpisztoly (Katkó, Marosvári), 9. Súlyemelés. 52 kg (Holczreiter és Szűcs), 19. Torna. Férfi és női kötelező gyakorlatok bemutatása. (Bérezi, B. Kiss, Herczeg, Kisteleki, Magyar, Molnár, Kovács, illetve Békési Ilona. Császár Mónika, Horváth Margit, Kelemen Márta, Kéri Anikó, Med- veczky Krisztina, Nagy Zsuzsa), 9—17.20 és 19—22.30. Vízilabda Selejtezők (Magyarország—Hollandia) 10. Úszás. Műugrás, női selejtező, 13. Televízió. 13.55— 18, 20.55—23. AUGUSZTUS 28., HÉTFŐ Birkózás. Selejtezők 10. Gyeplabda. Selejtezők, 10. Kajak-kenu. Slalom, 13. Kosárlabda. Előmérkőzések, 10. Labdarúgás. Selejtezők, 16.30. Ökölvívás. Selejtezők, 13—17 és 19.25—23. Öttusa. Vívás, 10. Röplabda. Selejtezők, 10. Sportlövészet. Kisöbű sportpuska. (Hammeri dr. és Nagy S.) 10—16. Súlyemelés. 56 kg. (Földi) 19.25, Torna. Női szabadon választott gyakorlatok, 10— 12.30 és 18—22. Úszás. Előfutamok, 10. Döntők: 200 m férfi pillangó (Hargitay) 200 m női vegyes (Kaczandcr. Tú- róczy), 4x100 m férfi gyors, 17.3(3. Műugrás (női) 20. Vízilabda. Selejtezők (Magyarország—NSZK) 10— 17 és 17.25—19.50. Televízió, 15—19, 20.55—23. OLIMPIAI NAPTAR .a s o N úszás ÖTTUSA LOVAGLÁS LÖVÉSZET Íjazás RÖPLABDA VITORLÁZÁS '2 CQ > • 4 t, fi fi I» 3 e fi 1 o N Cfi * 38. TJ u ATLÉTIKA. EVEZÉS* KOSÁRLABDA ÖKÖLVÍVÁS KENU KERÉKPÁR \1VAS LABDARÚGÁS TOIWA * SÚLYEMELÉS KÉZILABDA GYEPHOKt CSELGÁNCS BIRKÓZÁS eí 1 TJ uí 4) N ? :3 t/> * ű fi l cfi u 0« ■■■■ m FiS & I M a r* * ,» N Binnii