Szolnok Megyei Néplap, 1972. augusztus (23. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-20 / 196. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. augusztus 20. r---------' 1 MOZI f l _____J r 1972. AUGUSZTUS 20. VASÁRNAP ALKOTMÁNY ÜNNEPE A Nap kél: 4.46, nyugszik: 18.48 órakor. A Hold kél: 16.23. Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, többfelé esővel, egy-két helyen zivatarral. Élénk, időnként erős, helyenként viharos lökésekkel kísért északi szél. Az évszakhoz képest hűvös idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 16—21 fok között. ASCHER OSZKÁR Hetvenöt évvel ezelőtt, 1897. augusztus 20-án született Ascher Oszkár előadóművész, színész és rendező. Eredetileg mérnöknek készült, műegyetemet végzett. Művészi fejlődését Ödry Árpád irányította; 1921-ben már önálló esten lépett fel, 1926-tól a Nagy Endre kabaréban volt szavaló művész. A Nyomdászok, majd az Építőmunkások szavaló kórusait irányította; csoportjaival fellépett a Vasasok kulturestjein, s illegális műsorokban is. 1933-ban a Színészképző Iskola tanára lett, de a baloldali mozgalmakkal való kapcsolata miatt és a fasiszta törvények következményeként tanári állását elvesztette. A felszabadulás után a Pódium Kabaré tagja, majd igazgatója, később a rádió főrendezője és az Úttörő Színház művésze lett, 1951-től pedig az Állami Faluszínház fődramaturgja, 1957-től igazgatója. Egyik kezdeményezője volt a hazai verskultura reneszánszának; különösen önálló estjeivel aratott nagy sikert. 1956-ban Kossuth-dijjal tüntették ki, 1957-ben pedig Kiváló Művész címmel. A néhány éve elhunyt művész sok cikket és több könyvet írt a színészképzésről és az előadóművészeiről. Földcsuszamlás Legkevesebb húszam meghaltak és több mint százan megsebesültek a brazíliai San Pauloban péntekem történt földcsuszamlás következtében. A város Campos de Jordao mumkáskerületé- ben a föld 50 házat temetett be, csaknem ezren maradtak fedél nélkül — közölte Costa Cavalcanti belügyminiszter. — T1SZAFÖEDV ÁRON szeptember 1-én kezdődik a tanév az ország egyetlen óvónőképző szakközépiskolájában. Két osztályban nyolcvannégyen tanulnak majd, és négy év után mint érettségizett, szakképzett óvónők helyezkednek el. — AUGUSZTUS 18-án este Szolnok belterületén Kom- lós Ferencné Szolnok Ady E. u. 1 szám alatti lakos kerékpárjával balra kanyarodott és összeütközött a vele azonos irányba haladó Kádár Sándor szolnoki motor- kerékpárossal. Mindketten könnyebben megsérültek. Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét a rokonoknak, munkatársaknak és ismerősöknek. akik szeretett édesapánk, nagyapánk HOKSARI ANTAL temetésén résztvettek. Gyászoló család Szolnok Lottótájékoztató A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a 33. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 63 fogadó ért el, nyereményük egyenként 64.578 forint. Hármas találata 6703 fogadónak volt, nyereményük egyenként 303 forint. A kéttalálatos szelvények száma 166.748 darab, ezekre egyenként 15 forintot fizetnek. A nyereményösszegek a nyereményiiLletékek levonása utám értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. — A KARCAGI Általános Szerelő Ktsz néhány napon belül elkészíti az óbudai hajógyár részére a 16 tonnás darufülke prototípusát. Az idén még 11-et készítenek szovjet exportra. — MÄR 98 HALOTTJA van az esős évszaknak Dél- Kóreában. Az esőzuhatagok házakat döntenek romba, emberek ezrei maradnak hajlék nélkül. Halál az országúton Tegnap délelőtt, a 4-es számú főútvonalon Karcag és Kisújszállás között dr. Tass Gyuláné miskolci lakos az általa vezetett személygépkocsijával letért a jobboldali útpadkára, majd hirtelen balra rántotta a kormányt és neki ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő dr. Takács Tibor ceglédi lakos által vezetett személygépkocsinak. A baleset következtében dr. Tass Gyuláné súlyos, nem életveszélyes, férje Tass Gyula 45 éves kórházi főorvos 8 napon belüli sérülést szenvedett. A kocsiban utazó Gáspár József miskolci nj'ugdíjas könnyebben, felesége súlyosan sérült meg. A másik gépkocsi vezetőjét, dr. Takács Tibort súlyos, életveszélyes sérülés érte, felesége könnyebben sérült meg. ☆ A déli órákban még egy súlyos közlekedési baleset történt megyénkben. A 32-es számú úton Alattyán és .Jánoshida között Nagy János, újszászi lakos, a megengedettnél nagyobb sebességgel vezette motorkerékpárját, egy jobbra ívelő útkanyarban áttért az úttest menetirány szerinti baloldalára és összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő Miskovics Bertalan csehszlovák állampolgár személygépkocsijával. A baleset következtében a motorkerépáros a helyszínen meghalt. A személygépkocsi a hirtelen fékezés következtében az árokba borult. — A rendőrség mindkét ügyben folytatja a vizsgálatot. Szolnok Vörös Csillag: Mackenna aranya (Felemelt helyáron), hétfő: Mackenna aranya (Felemelt helyárak). — Kert: A 4-es labor őrültje. — Hétfő: Egy erkölcstelen férfi (16). Tisza: A sirály éjszakája (16). Hétfő: Enyém, tied. Jászberény Lehel: Egy rendőrfelügyelő vallomása az államügyésznek (16). Hétfő: A sirály éjszakája (16). Kert: Rondó (16). Hétfő: A 4 es labor őrültje. Túrkeve: Vörös Csillag: Meglepő fordulat. Hétfő: A pap felesége (14). Tö- rökszentmiklós Dózsa: Halál Velencében (14), Csapajev (du.). Hétfő: Egy rendőrfelügyelő vallomása az államügyésznek (16). Mezőtúr Dózsa: Enyém, tied. Hétfő: Trans-Európa express! (18). Szabadság: A pap felesége (14). Hétfő: A kaktusz, virága. Kisújszállás Ady: a Zeppelin. Hétfő: Átutazóban Moszkvában. Kun- szentmárton Körös: Hyppolit, a lakáj. Hétfő: Vér és liliom (14). Tiszafüred Tisza: Sztrogof Mihály Hétfő: Jean Paul Marat üldöztetése (16). Kunhegyes Szabadság: A korona elrablása, avagy újra a bosszúállók. Hétfő: Hahó, a tenger! RÁDIÓ SZOLNOKI RADIO: Vasárnapi magazin — . jó meghallói a törvényeknek” — Mosolygó zenetörténtet — Hogy állunk szaktársak — Lemezalbum — A szivárvány , a színeiről — Sport és muzsika. 8.05: 8.20: 10.03: 12.15: 13.28: 13.38: Készül az ebéd PIACI SZEMLE j Ezúttal a megye három városának hétköznapi és hétvégi piacán árult néhány termékről vannak összehasonlító adataink. Baromfit például a törökszentmiklósi- ak vásárolhattak legelőnyösebben. Az élőcsdrke kilóját ott csak 27,20, Jászberényben 30,60, Szolnokon a magáneladók 32, a tsz-ek 28 forint átlagáron adták. A tyúk átlagos egységára a helyiségek ugyanilyen sorrendjében 23,70 illetve 30 és 27 forint volt. Kacsát és libát Be- rényben 25, illetve 26, Tö- rökszenítmiklóson 22,10, illetve 21,90 forintért vásárolhattak kilónként. Gazdaságosabb kínálat alacsonyabb ár: ez az ösz- szefüggés jellemzi a két fő tejterméket is. Tejfölt például csaknem ötször annyit vittek a törökszentmiklósi piacra, mint a szolnokira — ugyanígy tehéntúrót is — és ezért a megyeszékhelyen 2 forinttal drágábban, literenként 30, illetve 20 forintért kapható. Csupán a burgonya átlagára egyezik nagyjából mindhárom helyen; 4 forint kilogrammonként. A zöldségfélék közül a sárgarépa és a petrezselyem csomóját 1,50 és 2,50 közötti áron adták Szolnokon, Jászberényben az előbbit 3,20- ért, a petrezselymet még drágábban: 6,80-ért árusították. Törökszentmiklósan a kilónként átlagáruk 7,50, illetve 9,40 forint. A vöröshagyma Szolnokon volt tegnap a legolcsóbb: 3—4 forintért adták kilóját, míg Törökszentmiklóson 6, Jászberényben 6,80 Ft átlagáron kelt. A gyümölcs árak Szolnokon így alakultak: alma 3—7, a körte 4—10 az őszibarack 3—10, szőlő 8—14 forint. Jászberényben a szőlőt 10—12, az almát 5—7, a körtét 7, az őszibarackot 8 forint átlagáron adták kilónként. Ezek közül Töroli- szentmi klóson a körte viszonylag olcsóbban, a többi gyümölcs a másik két helyen említett árakhoz hasonló összegért talált vevőre. Gyászhír Fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk: ÖZV. kollár belané 1972. aug. 17-én elhunyt. Temetése folyó hó 21-én lesz 16.30 órakor a róm. kát. temető halottas házából. A gyászoló család KOSSUTH RADIO: Öt kontinens hét napja. Külpolitikai negyedóra. Ez az én színpadom! — A nem-budapesti színházak vidám vetélkedője a Fészek Klubban. Ünnepi Szivárvány. Üj lemezeinkből. Beethoven: IX. szimfónia. Tisztelet az embernek! Csák Gyula írása. Házy Erzsébet és Korondy György énekel. 14.04: Lírai önarckép. Juhász Ferenc versei. 14.19: Rádiólexikon. 14.49: A Magyar Népköltészet Hete. Vígballadák. 15.08: Fülharmonikusok klubja. Az Ifjúsági Rádió zenés fejtörője a 6-os stúdióban. 16.08: Az ezeréves Fehérvár köszöntése. 17.05: Prágai levél. 17.15: Nótakedvelőknek. 18.00: Alkotmány-napi összefoglaló. 19,10: A Magyar Rádió és Televízió esztrádzenekara játszik. 19.31: Hídépítők. Lengyel József műve, rádióra alkalmazva. 80.41: Bemutatjuk új stúdiófelvételünket. Mozart: A varázsfuvola. Kétfelvonásos opera. 0.10: Virágénekek. PETŐFI RADIO: 6.00: Miska bácsi lemezesládája. A Gyermekrádió műsora. 8.30: Mit hallunk? Érdekességek a jövő hét műsorából. 8.00: Óvodások dalkincse. Játékdalok. 9.10: Mesterek — mesterművek. 9.30: V. Debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusfesztivál. 10.50: Szívesen hallgattuk! Vasárnapi koktél. 12.20: Jó ebédhez szól a nóta. Gergely Anna és Solti Károly énekel. Kozák Gábor József népi zenekara játszik. t3.10: Mese Iván cárevicsről és az elvarázsolt Vaszilisszá- ról. Orosz népmesemotívumokból írta: Sumonyi Zoltán. 14.00: Táskarádió. Az Ifjúsági Rádió műsora. 15.03: A Rádiószínház Múzeuma (1958). Karácsonyi törénet. Sós György rádiójátéka. 16.05: Göcsej szívében. Nagy Piroska műsora. 16.35: Ferenc Éva énekel. Bige József dudán és furulyán játszik. 16.54: Magyar előadóművészek felvételeiből. 17.17: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. A Magyar előadóművészek felvételeiből c. műsor folytatása. 18.05: Operetthangverseny. 19.00: Kistelek. Nagyközség az 5-ös főút mentén. 19.30: Virginia Zeani Puccini áriákat énekel. 19.50: Jó estét, gyerekek! 20.15: Liszt: Tasso — szimfonikus költemény. . 20.40: A művelődéspol. rovat műsora. 20.50: Az Állami Népi Együttes műsorából. 21.30: Az atomkor küszöbén. 21.45: Slágerturmix. 23.15: Esti hangulatban. — Könnyűzene. Hétfő: KOSSUTH RÁDIÓ: 8.15: A Román Kultúra Hete. 8.42: Régi hangszerek világa. I. rész (ism.) 9.02: Móricz Zsigmond művei. Rózsa Sándor. I. rész. (ism.) 9.26: Rádióbörze. 9.30: A hét zeneműve. Bach: d-moll kettősverseny. 10.05: Ki tanul tovább? (Riport) (ism.) 10.20: Két versenymű. 11.00: Tudod-e? 11.25: Rita Streich és Ludvic Spiess énekel. 12.35: Tánczenei koktél. A tv és rádió mai műsorából ajánljuk GAZDAG PROGRAMOT ígér a televízió ünnepi műsora 9 órakor kezdődik a Röpülj púvar-körök találkozójának második része. 10 órától Alkotmányunk ünnepén címmel tisztavatást közvetítenek a budapesti Kossuth Lajos térről, majd utána a vízi- é* légiparádét láthatják a nézők. A délutáni műsor 14.25-kor a Pajtás-kupa lab dar úq ódöntő közvetítésével kezdődik. 16.25-kor a Liliom fi című magyar filmet sugározza a tévé, majd 18.10-kor Nevetséges. ha-ha-ha... címmel az operettked- velők Johann Strauss Lehír Ferenc és Kálmán Imre műveiből láthatnak összeállítást. 20 órától kerül sorra a Röpülj páva!”-körök találkozójának harmadik részére. KAVIÁR ÉS LENCSE. Háromfelvonásos vígjáték közvetítése a Madách Színházból felvételről. 1967 nyarán mutatták be Giulio Scarnicci és Renzo Tarabusi bohózatát, amelyben mintegy elvarázsolt kastélyban élnek a szereplők és a nézők is, mivel — a képzeletbeli tükrök révén — mindenki másképp látja magát és a többieket m mint amilyenek valójában. Eqy szedett-vedett olasz család a főszereplő; a családfő agyafúrt ötlettel arra veszi rá a famíliát, hogy együttesen próbáimnak szánalmat kelteni maguk ir nt egy jótékonysági egyesületnél Ez sok fordulat alapi a. s miközben valamennyien szerepet játszanak, igyekeznek a dolgot úgy feltüntetni, mintha a. polgári morálnak megfelelően élnének. Az írók kitűnő szerepeket, pergő cselekményt írtak, s ehhez csak többlet a kitűnő színészek — Pécsi Sándor, Tolnay Klári. Zenthe Ferenc, Körmendi János és a többiek — alakítása. A műsor 20.40-kor kezdődik. EZ AZ ÉN SZÍNPADOM! A nem-budapesti szin< házak vidám vetélkedője a Fészek Klubban. Szerkesztette; Kaposy Miklós. III. rész. A Szolnoki Szigligeti Színház műsora. Konferál: Szombathy Gyula. Kaposy Miklós: Szolnoki hírek _ színházi bemutatók (Baranyai I bolya. Halász László). — Tiszai Lajos: Szóin okország... (Baranyai Ibolya. Halász László, Sebestyén Éva, Szombathy Gyula, ifj. Ujlaky László). Győző László: A legöregebb színházlátogató (Benyovszky Béla. ifj. Ujlaky László.) — Bor József: Tájjellegű Rómeó (Halász László, Huszár Lászlóm Szombatit y Gyula, ifj. Újlaki László). — ifj. Ujlaky László: Körzetesítjük a nagyvilágot! (a szerző) — Itt n fiatalok mesélnek (Halász László. Huszár László Szombathy Gyula. ifj. Újlaki László). Bor József: Beszélniük marunkról is (Baranyai Ibolya, Hollóst Frigyes, Huszár László, ifj. Újlaki László. Varga D. József). Az összekötös^öv^get írta és a szerkesztő munkatársa: Bor József. A műsort a Kossuth rádióban hallhatjuk, 8.20 órai kezdettel. 13.20: Ifj. Magyart Imre népi zenekara játszik. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak! 14.05: Édes anyanyelvűnk. (ism.) 14.10: Klasszikusok magnószalagon (ism.) 14.51: Bencze Márta énekel. 15.10: A Román Kultúra Hete. 15.30: Zenés hangképek a IV. Zalai Folklórfesztiválról. I. rész. 15.54: A Rádiószínház bemutatója. Agis tragédiája. Bessenyei György drámájának rádióváltozata. 16.52: Csárdások. 17.20: Decsényi János dalaiból. 17.31: A Román Kultúra Hete. 18.00: Huszas stúdiók 19.40: Emlékek szárnyain... 20.39: Külpolitikai dokumentumműsor. 21.08: Nótaest. 22.20: Félóra sanzon. 22.50: A művelődéspolitikai műsor. 23.05: Zenekart muzsika. 0.10: Régi angol szerzők müveiből. Hétfő: PETŐFI RADIO: 8.05: Szimfonikus zene. 9.03: Ezeregy délelőtt. A. Gyermekrádió órája. 10.05: Zenés műsor üdülőknek. 11.05: Néhány szó zene közben. 12.03: Népdalok. • 12.30: A Szovjetunió Honvédelmi Minisztériumának Központi fúvószenekara játszik. 12.42: Esti iskolák a Szovjetunióban. Nyikolaj Balov kandidátus írása. 13.03: Bécsi klasszikus zene. 14.00: Kettőtől—hatig... 18.20: Közkívánatra! 19.24: A XX. században éltem — II. rész. 20.25: Üj könyvek (ism.) 20.28: Ez az én színpadom. I. rész (ism.) 22.08: Régi magyar dalok és táncok. 22.30: A hét zeneműve. Bach: d-moll kettősverseny (ism.) 23.15: Sullivan operettjeiből. BUDAPEST; 8.58: Röpülj páva-körök találkozója. n. rész. (színes!) 10.00: Alkotmányunk ünnepén. 1. Közvetítés a Kossuth Lajos téri tisztavatásról, 2. Honvédelem, technika, — sport. Kisfilm az MHSZ életéről, 3. Vízi- és légi- parádé a Budapesti Honvédelmi Napról. 14.23: Pajtás Kupa. A labdarúgó döntő közvetítése. 15.45: Félidő: 0:1. Magyarul beszélő lengyel Hiúsági rö- vidjátékfilm-sorozat. vn. rész. 16.15: Eger. Magyar rövidfilm. 16.25: Liliomfi Magyar film. (ism.) (színes!) 18.10: Nevetséges ha-ha-ha... összeállítás Strauss. Lehár és Kálmán műveiből. 18.50: Fénylő búzaföldek között... 19.}0: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Röpülj páva-körök találkozója. ELI. rész. (színes!) 20.40: Kaviár és lencse. Vígjáték három felvonásban, a Madách Színház előadása. 22.50: Hírek. 22.55: Jó éjszakát, felnőttek! Casanova kontra Kéksza- káll. 8. rész: Nyilas, (színes!) POZSONY: 9.35: Bábjáték 10.00: Tv-íilm a nők életéről. 10.30: Dalmüsor divatbemutatóval. 11.30: Látogatóban barátainknál, 11.55: Hírek 16.50: Tábori kürt 17.30: A manézs királya. Szovjet film. 18.40: Esti mese. 19.00: Tv-Híradó, 19.20: Költészet. 20.00: Élet kettesben, NDK filmvígjáték. 21.20: Kultúra — 72. 21.4'5: Tv-Híradó. 22.00: Sporteredmények 2. Hétfő: 17.00: Tv-Híradó. 17.05: A betliari állatgondozó. 17.35: Kazetta. 18.15: Bolgár népdalok és táncok. 18.40: Esti mese. 19.00: Tv-Híradó. 19.30: Riport a komarnoi hajógyárból. 20.00: A vörös sátor. Olasz—szovjet film. 23.30: Tv-Híradó. BUKAREST: 7.30: Pioníroknak. 9.30: A falu életéből. 10.15: Híres muzsikusok Bucurestben. 31.30: Magyar nyelvű adás. 13.00: 360 fokon. Utána: Sport. — Labdarúgás: Argyes—Arad. 13.45: Könnyűzene. 14.00: Labdarúgás: Argyes—Arad folytatás. 15.05: Ejtőernyős bemutató. 15.10: A három testőr. Folytatásos film. 18.20: A legkisebbeknek. 19.20: Film több folytatásban. 1 rész: Mihail Vites2ul. 21.45: Tx-Híradó. 21.50: A vasárnap sportja. Hétfő: 16.40: Orosz nyelvoktatás. 15.40: Filmkritika. 18.20: A legkisebbeknek. 18.40: Tv Híradó. 19.00: Tv riportfilm. ..Fehér éjszakák” 19.20: Mihail Viteszul 2. rész. 21.05: Könnyűzene lengyel változatok. 21.30: Huszonnégy óra. 21.45: A világ fővárosainak kontrasztja. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok mesyei Bizottsága és a Szolnok meg vei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Telefon: 12—093. 12—320. 12—069» 11—932 Telex: 23 357 Kiadla a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Szolnok. Kossuth tér 1. Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12—094 Az előfizetés dfia egy hónapra 20— forint Indexszám: 25 069 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden postahivatalnál és 8 kézbesítőknél Szolnoki Nvomda Vállalat Felelős vezető: Kozák Fereno