Szolnok Megyei Néplap, 1972. augusztus (23. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-20 / 196. szám

Kéjlakom

története

Barátom, a nyugdíjas f<5- vigyázó tanácsolta, hogy építsek bungalót fából, a Balaton parton. Először is olcsó, sógora az ács, fölhúzza fillérekért. Másodszor kicsi az adója, mivel a kivető hatóság szerszámkamrának nézi. Harmadszor praktikusan szűk, rokonság ide nem kívánkozik. Kettőnek ki kell menni, hogy a harmadik beférjen.

— Mese kis palotád les^ csillogtatta meg a lehetőséget, — éppen csak nem lesz kolbászból a kerítése, és nem dicsekszel mézeskalács ablakokkal. Valódi cukordoboz gazdája leszel, leteszem rá a főesküt. Messze földről sereglenek ide, hogy megbámulják.

— Nem túlmeleg az nyáron? — hárítottam el erőtlenül.

— Egy nyavalyát! Fölszerelsz két ventillátort. Ügy érzed magad benne, mint egy jégkunyhóban.

Nemcsak a szerzés ősi ösztöne dolgozott bennem, de a hiúság is. Senkinek sincs ilyen eredeti favillája Tocsogófelsőn. Nevet is adtam már kisded hajlékomnak:

TÖRPESZUPER”.

A sógor egyik ebédszünetében összeütötte a bungalót.

A címfestő, aki koporsókészítő is volt egyben, egy hétig elpiszmogott a fölirat betűivel.

Amikor mindez elkés.-gilt, kiálltam a teleksarokra, hogy megfigyeljem a hatást.

Az arrajárók diszkréten heherésztek, vihogtak, vagy légyingettek. Volt, aki szánakozva mustrált végig, miféle cserebogár lehetek, hogy pont ide építek faházat, a luxus nyaralók közé... Egy kisfiú magyarázta a lánykának, miközben kiköpte a rágógumit:

— Deszkabódé. Az első emberpár lakott Ilyenben,

A sortnadrágos akadémikus-külsejű úr, kis kecs- ke-szakállal, azonmód tüzetfogott:

— Odanézz 1 Balaton-fej- lesztés a huszadik században! Ilyen otromba csúfságot nem pipáltam!

i— Életfogytiglanra ítélnémi

aki építette, — sziszegett a másik, aki egyik felső ítélő- szék szavazóbírája lehetett.

Egyelőre elég volt nekem ennyi. Visszabotorkáltam a házba, egészen fölkavart ekkora emberi korlátoltság. Fogalmuk sincs a romantikáról !

Ezután kezdődött faház- tulajdonosi kálváriám.

Hétvégi kirándulók szalonnát sütöttek a verandán. A lécajtót leszagatták, s a szélvédő korlát úgy fityegett, kifelé a gyom-világba, mint valami odvas zápfog. A műanyagtetőn mosogatórongy szárítkozott. Két kövér

Jó lenne — mondta egyszer John Steinbeck, — ha a nagy író stílusát úgy kezelnék, mint hajdan a nagy

könnycsepp gördült lefelé az államig.

Gyorsan kijavítottam a hibákat. Restaurálással töltöttem a szabadságot. Eredmény: makacsul gyógyuló tokszalagszakadás. Kétszer estem, le a létráról.

— Kerítened kellett volna — hangoztatta barátom, a fővigyázó, — kétszeres szögesdróttal.

— Mit jelent ez anyagilag?

— Tizenkettőezer betonoszlopokkal. Fából még drágább.

Reménytelenül intettem gipszkötéses karommal:

hadvezérek lovát: tulajdonosán kívül senki sem ülne fel rá.

— Akkor várnom kell.

Éjszakáim se voltak eseménytelenek. Népes szú-csa- lád költözött a tartó-gerendák közé, szívósan perce- gett és szöszmötölt, ki vékonyan, ki vastagon. Akkora zenebonát csaptak, azt hittem, itt a végítélet. Még nem hallottam; ennyire lármás rovarokat.

Cickányok és mezei pockok lakmároztak napközben a deszkákon. Rágcsáltak rajt keveset, aztán bűntudat nélkül odébb álltak.

— Kend be a házat csónaklakkal. így lesz tartós a kalyiba. A cickány se kedveli a szagát! — tanácsolta a tapasztalt fővigyázó.

Kilószám kentem a csónaklakkot a bordákra. Egy ragacs volt a lábszáram és a képem, mintha akkor bújtam volna ki a festékdobozból.

Legpimaszabbak mégis a verebek voltak. Befészkeltek a tetőhasadékba, éppen a veranda fölé. Napszámban dolgozhattam rájuk, egy takarító vállalat is megirigyelhette volna.

— A menkű csapna ebbe a vityillóba! Te aztán praktikus tanácsot adtál! támadtam barátomra, a fővi- gyázóra.

— Add el, így, ahogyan van — vígasztalt. — Jó pénzt kapsz érte. Majd én, kezembe veszem a dolgot.

Hűlt helyét találtam a bungalónak, mire ismét le- rándultam.

— Egy maszek vette kölcsön a házikót. Guruló fagylaltszalonnak használja, furikázik vele a parton — ragyogott barátom, a fővigyázó. — Csak láttad volna azt a intézkedést. Négy marcona fogdmed-legény kapta marokra mind a négy sarkát. Alvázat csúsztattak alá* kerekekkel.

■— Legalább hosszúlejáratú ez a kölcsönzés? — aggályoskodtam.

— Nyáron viszik a fagylalt-idénnyel. A szezon végén hozzák vissza.

Megnyugodtam. Ezentúl messze elkerülöm a Törpeszupert.

Fő az óvatosság!

Vállalati szépségverseny

Sok a tulajdonos

(Dluhopolszky László rajza)

Hunyadi István