Szolnok Megyei Néplap, 1972. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-08 / 159. szám

1972. július 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Miről olvashatunk a Szputnyikban? A jó hírért, névért Könyvszemle E. Peggio: Az olasz kapitalizmus az 1970-es években A külpolitika iránt- ér­deklődő magyar újságolva­só szinte napról-napra friss és bőséges tájékozta­tást kap az olasz politikai éle+ eseményeiről. A napi hírek azonban csak a po­litika felszíni jelenségeit ké­pesek regisztrálni, a mély­ben ható erők működésé­nek feltárása csak átfogó elemzés eredménye lehet. Eugenio Peggio könyve éppen ebben ad újat a ko­rábbi politikai kiadványok­hoz képest. Az olasz gazdasági élet- ellentmondá­sos fejlődésének felvázolá­sával érthetőbbé teszi a na­pi politika alakulását, nem csupán a jelenben, hanem bizonyos jelzéseket is ad a jövőre nézve. Ezek a jelzé­sek a könyv megírása óta (1970) eltelt időben részben valósággá váltak (gazdasági stagnálás, a konzervatív erők ellentámadási kísér­lete.) Mindez az elemzés helytálló voltát bizonyítja. A könyv azonban túlmegy az olasz gazdasági fejlődés belső ellentmondásainak le­leplezésén. Miként a bal­oldali ellenzék sem elég­szik meg a rendszer bí­rálatával. hanem konstruk­tív programot is képes ad­ni a hibák kijavítására. Peg­gio könyve is megjelöli azokat a szerinte szükséges reformokat, amelyekkel az olasz alkotmány adta lehe­tőségek keretein belül is meg lehet szüntetni a rend­ellenességek túlnyomó ré­szét. Az alkotmány adta kere­tek hangsúlyozása azért fontos, mert a baloldali erők a harc jelenlegi szakaszá­ban elsősorban nem az al­kotmány megváltoztatásá­ért, hanem szellemének ma­radéktalan érvényre jutta­tásáért harcolnak. A háború utáni olasz alkotmány ugyanis a fejlett kapitalis­ta országok alkotmányai között a legdemokratiku­sabb. Kidolgozásának idő­szakában a kommunisták és a többi baloldali erők még a hatalom részesei voltak, s tevékenyen részt vettek az alkotmány létre­hozásában. Azóta a legkövetkezete­sebb baloldal kiszorult a kormányból, s a jobboldal minden módon törekszik az alkotmány szabotálására. A kommunisták és egyéb baloldali erők nem mond­tak le a szocialista átala­kulásért vívott harcról, a jelenlegi időszakban azon­ban még látnak lehetőséget a rendszer jelenlegi keretei közötti előrehaladásra is. Iyen módon szövetsége­süknek nvernek meg olyan demokratikus és monopóli­umellenes erőket, amelyek ugyan nem értenek egyet a szocialista átalakulással de készek fellépni a ielenlegi- nél demokratikusabb rend­szer létrehozásáért. Olvan folyamat kibontakoztatásáról van tehát szó. amely már szocialista jellegű tartalmat is képes adni ay antifasisz­ta ellenállásból született demokratikus rendszernek, anélkül, hogy egyelőre alap­vető strukturális változáso­kat feltételezne. 1955 és 1968 között Olasz­országban a Japánéhoz ha­sonló fellendülés követke­zett be. Ennek nyomán Olaszország agrárországból fellett ipari állammá vált. A fejlődés azonban a vára­kozás ellenére nem szüntet­te meg. inkább -nyilvánva­lóvá tette és kiélezte az el­lentmondásokat. Az olasz gazdasági „csoda” a mun­kaerő nagyfokú kizsákmá­nyolása. a bérek alacsony szinten tartása mellett jött létre. Alapja nem a belső fogyasztás bővítése, hanem a nagyarányú export volt. Nem szűnt meg, sőt nö­vekedett az északi és déli országrész fejlettségében meglévő különbség, a mun­kanélküliség és a tőkeex­port. A három jelenség lényegében összefügg egy­mással. A Dél munkaképes tömegei a terület fejleszté­sének elhanyagolása miatt nem jutnak munkához. Eugenio Peggio könyve második részében ismerte­ti a baloldal javaslatait a gazdaság rendellenességei­nek megszüntetésére. Alap­elve az úgynevezett de­mokratikus programozás, amely lehetőségként már magában hordozza a terv- gazdálkodás bizonyos ele­meit. A demokratikus prog­ramozás célja, hogy állami beavatkozás segítségével a dolgozók érdekéivel össz­hangban oldják meg a gaz­daság problémáit. Ehhez többek között a tőkeexport megfékezésére, a beruházá­sok ésszerű elosztására, a belső piac bővítésére van szükség. Ez utóbbi esetben a terv figyelemre méltó eleme, hogy a bővítést nem csu­pán a magánfogyasztás nö­velésében (és különösen nem a magánfogyasztásnak a fejlett kapitalista országok­ra jellemző ésszerűtlen túl- hajszolásában) látja, hanem az úgynevezett közületi fo­gyasztás növelésében azaz a kutatás, az oktatási rend­szer, az egészségügy és egyéb területek fejlesztésé­ben. (Kossuth Könyvkiadó 1972). B. A. Felavatták a szentendrei új müvésztelepet Nyári csendélet a Tisza-parton Derkovits Gyula: 1514 A sor Balassi Bálinttól származik, aki a végvári vi­tézekről írta le a szép ver­set, akik a jó hírért, névért, a harci dicsőségért hagynak hátra minden kényelmet és nyugalmat. A mi címünkbe teljesen más okból került a jó hír és név: hazánk jó híréről és nevéről van szó, de nem csatákban, hanem a nyári idegenforgalomban. Azt mondhatná valaki, hogy az idegenforgalom a világ egyik legegyszerűbb és legtermészetesebb üzleti tevékenysége. Nem kell hoz­zá más, mint autóút, ben­zinkút, szállodai ágy, déli­báb minden mennyiségben, gémeskút. Mindebben kétségtelenül van valami, mert vendé­geink nálunk tartózkodását kellemessé az említett té­nyezők és eszközök nélkül bajosan tehetjük. Mindez kell hozzá és mindezen túl is nagyon sok minden még. De minden együtt arra hi­vatott, hogy képet alkosson a mai Magyarországról, a hozzánk érkező, bármilyen nyelven beszélő külföldiben. így válik az egész idegen- forgalom szalámieladási és csárdás-muzsikálási témából rangos politikai problémává. Már nemegyszer írtunk róla. a vendégek fogadtatása nálunk meglehetősen szélső­séges és nemegyszer a va­luta keménysége szerint me­legebb, vagy hűvösebb. Ez a kétségtelenül megalázó és sajnos nem ritka magatar­tás egyébként sújtja a hazai turistát, a kispénzű magyart Is. akinek többnyire ugyan­úgy nincs kemény valutája, mind a lengyel, vagy cseh­szlovák kollégájának. De most nem erről a kérdésről szeretnék néhány szót ejte­ni, hanem arról a kétféle hatásról, amelyet idegenfor­galmunk más-más világtáj­ból érkezőkből kiválthat Mit akarunk a nyugati turistának megmutatni ? Bi­zonyára nem azt, hogy fel­készültünk bármilyen nagy borravaló elfogadására. Bi­zonyára nem azt, hogy tu­dunk számlát felfelé kere­kíteni, vendéglői adagokat tefelé. És azt sem, hogy ga- zsulálunk — nincs rá hirte­len jobb magyar szó, ki­fejezés a szótáramban — miközben értéket, pihenést, Sok sok évvel ezelőtt eb­ben a városban végeztem el a középiskolát. Itt lettem nagykorú, majd érett ember, teljesen érett, és így tovább. Ugyancsak itt kezdtünk hoz­zá én és barátaim, vágyaink megtestesítéséhez. A vágya­ink pedig különfélék voltak. Az egyik mérnök akart len­ni, a másik zenész, a har­madik orvos, a negyedik meg egyenesen művész... Az évek pedig, mint is­meretes, nem topognak egy­helyben, hanem felfűződnek az élet fonalára és elrohan­nak a végtelenbe. A gyerekekből férfiak lesznek, az emlékek meg el­halványulnak, majd eltűn­nek. így támadt hát az a gondolatom, milyen jó lenne összejönni a régi cimborák­kal és elbeszélgetni, kiből mi lett. Az is igaz. nagyon jó lett volna megnézni a régi kis­fiúkat a mérnök, orvos, ze­nész és művész szerepében, meglátni őket mint nős em­bereket, sok gyerekkel, őszen, kopaszon. Na, de hogy kell megszer­vezni egy ilyen találkozót? Elhatároztam, hogy felke­resem szülővárosom, ahol eltelt egész gyermekkorom. jó szórakozást, szép tájat biztosítunk a vendégnek. Nemzeti büszkeség kérdése is, hogy a német, francia, angol, amerikai vendég ne egy baksisért hajlongó la­kájsereg emlékével távozzon tőlünk, hanem egyenesge­rincű, szocialista hazájuk értékeire büszke, ugyanak­kor udvarias és művelt em­berekével. Nehéz feladat, ez kétségtelen. De a szokvá­nyos, a vendéglátóipari dol­gozókat gyakran érő bírála­tokat félretéve, meg kell je­gyeznünk, hogy ezen jelen­tékeny mértékben múlik nemzeti tekintélyünk. Mint ahogyan mindazon, amit megmutatunk. — vá­rosokon és múzeumokban, képtárakon és lovasverse­nyeken, nyári hangversenye­ken és gyógyfürdőkön — ha akarjuk, ha nem, rajta van a „Made in Hungary” jelzés. És egyúttal az is rajta van, hogy „Készült a szocializ­musban”. Mert erről is szó van. Hi­szen Mr. Smith, Herr Schmidt, olasz. francia és svéd sorstársaik egy másik társadalom szemüvegével nézik a miénket. Eljöttek, elhozták a pénzüket, de eset­leg az előítéleteiket és a fenntartásaikat is. Tetszik a balatoni naplemente, és a Halászbástya is, de lehet, hogy esetenként jobban tet­szene nekik egy magántu­lajdonban lévő Halászbástya és egy felparcellázott nap­lemente, játékkaszinókkal. Azt kell megmutatnunk ne­kik, hogy ez így a mienk, ahogy van és bár nem ok­vetlenül kell nekik szemi­náriumot tartanunk, a saját két kezünk munkájának eredményeire, a szocialista vívmányainkra, büszkék le­hetünk előttük is. Mint ahogy a lengyel, az NDK-beli, a szovjet, vagy a bolgár vendég is a mi szo­cializmusunkat látja — ige­nis, a vendéglő tisztaságá­ban, a vonat pontosságában, a szállodai portás, vagy egy eligazításért megszólított já­rókelő udvariasságában, az ágynemű fehérségében. Jó hírünk, nevünk óránként vizsgázik július és szeptem­ber között, de tulajdonkép­pen egész esztendőben. És ebből a tárgyból nincs pótvizsga. Emlékszem, Kocsa Draga- nov orvos akart lenni. Ke­resni kezdtem hát a város kórházaiban, minden szana­tóriumban, valamennyi ren­delőintézetben, műtőben, ambulancián, s végre meg­találtam ! Egy elektronikai szakiskolában. Mechanikát tanított. Iván, Karakolevet. aki bá­nyamérnöki diplomát szer­zett, a városi postán fedez­tem fel. Sajtóterjesztéssel foglalkozik. Egyivású cimboráim még többre mentek az életben. Az erdőmérnök Angel Va- szilev a helyi színház fővi­lágosítója lett, Pjotr Szlav- csev stomatológus németet tanít egy balettiskolában. Kolja Nikolov vegyész pedig riporterkedik a helyi lapnál. Todor Sztancsev, aki mű­vésznek készült, a Víz- és Csatorna Művek főnöke, a jogász Szlavcso Boriszov pe­dig mindegyiken túltett — a város futballcsapatának edzője lett. Minden összezavarodott a fejemben, s már nem is cso­dálkoztam. mikor Mincso Dragnev matematikussal egy étteremben találkoztam ösz- sze, ahol is harmonikázott. A patinás múltú szentend­rei művésztelep helyén új otthont kaptak a képzőmű­vészek. A 12 — műterem­mel rendelkező — lakást és egy kiállítási helyiséget pén­teken adták át rendelteté­sének. Először a galériában meg­rendezett emlákki állítást nyitották meg, ahol a több mint 40 éve alakult telep tagjainak alkotásait állítot­ták ki. Ezután került sor a telep avatására. Dr. Simó Jenő művelődésügyi minisz­Sztanko Petcsev gyógysze­részt pedig a város egyetlen bélyegkereskedésének igaz­gatójaként volt szerencsém viszontlátni. Nem tudom, jó-e ez, vagy rossz, de azért mindenki megtalálta a helyé-' az élet­ben. Hiszen valaha magam is arról álmodoztam, hogy drámai színész leszek, ehe­lyett humorista lettem. E gondolattól megvilágo­sodva, kimentem a repülő­térre, s felültem egy gépre, hogy hazautazzam. Mékkora volt a csodálkozásom, mikor kiderült, hogy a repülő pi­lótája szintén a mi iskolánk­ból került ki. Georgij Pan- kovnak hívták. Szegényke borzalmasan félt gyerekko­rában a magasságtól. Tér­iszonya volt. Csak ki kellett néznie osztályunk ablakából, s máris az udvarra szédült. A bőröndöm után néztem, ki akartam ugrani a gépből, de már késő volt. Hatezer méter magasan jártunk. Mit is mondhatnék vége­zetül? Ha sikerül ép bőrrel haza­érkeznem, föltétien megszer­vezem ezt a régvárt találko­zót ... Molnár Sándor fordítása terhelyettes ünnepi beszédé­ben megemlékezett az ala­pítókról, Jankó Jánosról, Ferenczy Károlyról, Fényes Adolfról, a Réti István nö­vendékeiből alakult szent­endrei festők társaságáról. Elmondotta, hogy a 30-as években már híres művész­telep tiszteletbeli’ tagjává választotta Tornyai Jánost, s ekkor telepedett le az ódon városban Czóbel Béla, Kmetty János. Barcsay Je­nő, Hincz Gyula, Vajda La­jos. Magyar és külföldi vendégek a II. Kodály szemináriumon Július 23. augusztus 19. között második alkalommal rendez a Művelődésügyi Minisztérium, Bács-Kiskun Megye Tanácsa és Kecske­mét Város Tanácsa, valamint az UNESCO Kodály-szemi- náriumot Kecskeméten — jelentették be azon a sajtó- tájékoztatón, amelyet pén­teken tartottak a Magyar Sajtó Házában. Mint Kodály Zoltánná, a program ösz- szeállítója és Újvári Lajos Kecskemét Város Tanácsának elnökhelyettese elmondotta, mintegy 140 vendég vesz részt a rendezvény-soroza­ton : 28 magyar hallgató és 112 külföldi. Többek között japán, szovjet, belga, oszt­rák, norvég, kanadai, svájci, egyiptomi, amerikai muzsi­kusok. pedagógusok jelénlé- tére számítanak. A csak­nem egyhónapos szeminá­rium célja a magyarországi énektanítás és a Kodály- módszer megismertetése, a hallgatók zenei és pedagó­giai továbbképzése. A parasztháború megis­mertetésében, légkörének fölidézésében, tragikus emel­kedettségének bemutatásában aligha létezik többet vál­laló képzőművészeti alkotás, mint Derkovits fametszet sorozata. Az 1928—29-ben készült, joggal híressé, köz­ismertté vált munka — amely Bálint György szavai­val Derkovits „zsenijének legnagyobb teljesítménye” — megkísérelte a lehetetlent. Tizenkét — eredetileg ti­zenegy — metszetbe sűríteni azt, ami 1514 tavaszán és nyarán Rákos mezejétől Te­mesvárig történt; az indíté­A folyóirat júliusi számá­ban több cikk számol be arról, hogy a körülbelül hatvan millió szovjet turista hogyan tölti nyári szabad­ságát, milyen utazási lehe­tősége van a Szovjetunióban. Két újságíró szociológiai témájú könyvének egyik fe­jezetét közli a folyóirat. A cikk 400 fiatal válaszát sum­mázza arra a kérdésre, hogy szeretik-e gyárukat, milyen terveik vannak az elkövet­kező öt évre, mivel foglal­koznak szabadidejükben? A Szputnyik elkalauzolja olvasóit az Atlanti óceánon dolgozó halászokhoz, az örök fagy birodalmába. Beszá­mol a kancsalság gyógyítá­sával kapcsolatos szovjet orvosi eredményekről. „Termonukleáris szellem a mágneses palackban” cím­mel a termonukleáris plaz­makutatásokról számol be annak kapcsán, hogy 1971- ben több szovjet fizikus Ál­lami-díjat kapott az e téren végzett munkáért. Közli a Szolszkaja Molo- gyozs (Falusi Ifjúság) című folyóirat munkatársának be­szélgetését egy falusi futball­csapat kapitányával, aki rendkívül érdekesen eleme­zi a falusi sport problémáit. Természetesen a júliusi szám is hoz népszerű dal­szöveget, közöl ételrecepteket (ez alkalommal lett recepte­ket), ismertet új bélyege­ket is. kokat, a háborút magát, a megtorlást. A lehetetlen meghajolt Derkovits zseni­je előtt: valóra vált. A ti­zenkét lap bármelyikét néz­zük is — akár a Temesvárt, akár a Trónont, a Ver- bőczyt — nem tudunk csu­pán szemlélők maradni, ha­nem azonosulunk. Művész-; szel, mondanivalójával. A tizenkét metszet lenyo­matát nagyalakú lapokon,’ szép borítóval jelentette meg a Magyar Helikon, ilyen módon is emlékezve a parasztháború vezéralakjára, születésének 500. évfordulója alkalmából. GENCSO UZUNOV: Baráti találkozó

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents