Szolnok Megyei Néplap, 1972. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-30 / 178. szám

12 SZOLNOK MEGTE3 NÉPLAP 1972. július 30. 1972. JÜLIUS 30 VASÁRNAP •*.. : JUDIT NAPJA 1 Á Nap kél 4.19. nyugszik: 19.21 órakor — A Hold kél: 20.52, nyugszik 9.12 órakor. Ő/árható időjárás ma es­tig: nappali felhőképződés, már csak szórványosan elő­forduló helyi záporral, zi­vatarral. Mérsékelt, a ziva­tarok idején átmenetileg megerősödő északkeleti szél. A felmelegedés erősödik. Várható legmagasabb nappa­li hőmérséklet 27—32 fok között. BELL ötven évvel ezelőtt, 1922, július 30-án halt meg — 75 éves korában — Alexan­der Graham Bell, angol születésű amerikai tudós, a telefon egyik feltalálója. Sü- ketnéma-intézeti pedagógus volt, majd egyetemi tanár lett. Később Edison által tökéletesített készülékét 1876-ban mutatta be. A telefonálás, illetve táv­beszélés lényege, hogy két, egymástól távoli személy tud beszédkapcsolatot te­remteni, vezetéken továb­bított villamosenergia fel- használásával. A beszéd hangenergiáját eOv átalakí­tó (mikrofon) villamos­energiává változtatjd át: ezt vezetéken a másik fél távoli készülékéhez juttat­ják. ahol egy másik átala­kító (hallgató) a villamos­energiát hallható hangener­giává alakítja vissza. Nem sokkal Bell találmánya után már hazánkban is megje­lentek az első telefonköz­pontok (1881); ezeket Pus­kás Tivadar elgondolása alapján készítették. Lottótá j ék ózta tő A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 30. játékhéten 5 találatos szelvény nem érkezett. 4 ta­lálatot 23 fogadó ért el nye­reményük egyenként 175 337 forint, három találata 4047 fogadónak volt. nyeremé­nyük egyenként 498 forint, a 2 találatos szelvények szá­ma 144 774 darab, ezekre egyenként 17 forintot fizet­nek. A nyereményösszegek nye­reményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek — ŰJ SZIKVÍZ és bambi üzemet létesített az ÁFÉSZ Jászszentandráson. Eddig a jászapáti szövetkezet látta el üdítőitallal a községet és a strandfürdőt. A 130 ezer forintos költséggé) épült üzem mintegy négyezer üveg üdítőitalt készít ha­vonta. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Telefon: 12—093, 12—320. 12—069, 11—932 Telex: 23 357 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Szolnok. Kossuth tér 1. Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12—094 Az előfizetés díja egy hónapra 20.— forint Index-szám: 25 069 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden posta­hivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat F'élelős vezető: Kozák Ferenc Halálos fogadás A kiskörei csárdában iszo­gatott barátaival péntek délután Zabolai József 36 éves kenderes-bánhalmai la­kos, a Hídépítő Vállalat se­gédmunkása. Jócskán felön­töttek már a garatra, amikor Zabolai és egyik cimborája fogadást kötöttek: ki ússza át gyorsabban a Tiszát? Szinte mondani sem kell, hogy til­tott helyen vágtak neki a folyónak. Ötven méter után tragikus véget ért a verseny. Zabolai elmerült, nem lát­ták többet élve. Az idei nyáron ez a hete­dik vízhalál a Tisza magyar- országi szakaszán. Az élő csirke Szolnokon 28 —30 forint volt kilónként, Jászberényben viszont 31—32 forint. Ellenben az élő tyúk Jászberényben olcsóbb, 26 forint a szolnoki 30 forintos átlagárral szemben. A puly­ka kilóját 26-ért, a libáét 22-ért, a kacsáét 25-ért ad­ták Jászberényben. (A továb­biakban a jászberényi árakat zárójelben közöljük.) A tojás darabonként 1,40— 1,50, a burgonyát a tszuek 3,60-ért a magáneladók 4— 4.50- ért mérték kilónként (4 Ft). A sárgarépa és a pet­rezselyem csomónkénti ára 1.50— 3 forint között alakult (3,80, ill. 5,90). A vöröshagy­ma kilónként 6 forint (4 Ft). A zöldfélék részben Szol­nokon voltak olcsóbbak. A fejeskáposztát 4 (5), a kelká­posztát 5—7 (8) forintért ad­ták, karfiolt is mértek kilón­ként 12 forintért A paradi­— MÁTÖL egyes autó­buszvonalakon megváltozik a menetrend. Zagyvarékason a Malom — Mozi — Vasútál­lomás; Kisújszálláson a Vas­útállomás — Arany J. u. — Lenin u. — .Malom — Tégla­gyár; Törökszentmiklóson a Vasútállomás — Lenin u. — Strandfürdő, a Szabadsághar­cos u. — Lenin u, — Strand­fürdő, valamint a Jókai u. — Lenin u. — Strandfürdő közötti vonalakon már a mó­dosított menetrend szerint közlekednek az autóbuszok. Köszönetnyilvánítás Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik szeretett édesanyánk, özv. SZÉP BALAZSNÉ szül.: Sölét Ormos Borbála temetésén résztvettek — és mély fájdalmunkban osztoz­tak. Fiai, Balázs, Károly és két mehye, unokái és dédunokái — EGÉSZSÉGÜGYI ve­télkedő lesz Kisújszálláson, a művelődési házban au­gusztus 4-én. A vetélkedőn a Rózsa Ferenc Ifjúsági Építőtábor fiataljai vesznek részt, ö-xxxx»ooooooooocxxx>oooooooooooooooa*j jj Fordított sorrend | | — Hallottam. hogy § 8 milyen szerencse árt. 8 8 Mondd, hogyan csinál- 8 I tad ? I § — Nagyon egyszerűen. 8 8 Megismerkedtem egy 8 8 gazdag férfival. Neki § § pénze volt, nekem me9 a 8 tapasztalatom. 8 8 — És most? § § — Most neki vannak § 8 tapasztalatai és nekem van 8 g pénzem. . 8 QDOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOCOOOOOO<S csőm 2—3 (3) forint A zöld­paprika 2—7 forint (3,50). A főzőtök 1—1,50 (80 fillér). A szolnoki piacra 32 má­zsa uborka érkezett, a salá­tának valót 2—3, kovászolás­ra alkalmas fajtákat 4—5, az elrakni valókat 7—8 forintért árulták (4,20). A zöldbab ki­lóját 8—10 forintért (9), a zöldborsóét 18 forintért kap­hatták meg a vásárlók. Szol­nokon ismét megjelent a sóska 5—6 forintos egység­áron kelt. Az alma 4—8 (7), a körte 6—8 (7), a sárgabarack 3—4 (4), az őszibarack 4—8 (6), a szilva 2,50—5 (4) forint. A sárgadinnye 4, a görög 5 forint (mindkettő 4). A megyeszékhely piacán újdon­ság volt a szőlő, 10—14 fo­rintért adták kilóját. A csak­nem ötezer cső felhozott fő­ző kukoricából egy-egy da­rab 1—1,20 forintért kelt e-1. — JUTALOMÜDÜLÉS. Hatnapos csehszlovákiai és lengyelországi jutalomüdü­lésen vett részt a napokban n törökszentmiklósi Járási Városi Művelődési Központ Liszt Ferenc kórusa. — BEFEJEZÉSÉHEZ kö­zeledik Jászberényben a 31- es számú múút Kossuth Lajos úti szakaszának éoí- tése. a 13 millió forintos beruházással épülő 4 for­galmi sávos, 13 méter szé­les, zárt szegélyű útszakasz a tervek szerint szeptember 30-ra lesz kész. Köszönetnyilvánítás Mindazoknak a rokonok­nak. jó barátoknak, munka­társaknak. vállalatoknak és ismerősöknek, akik drága feleségem, édesanyánk TÖTH IMRÉNÉ szül.: Csány i Katalin temetésén résztvettek, sír­jára koszorút, virágot he­lyeztek. Mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család Karcag A kunhegyes! művelődési központ nyugdíjas klubjának hetven tagja van és ebből 25-en rendszeresen látogatják a klub rendezvényeit. Képünk egy esti foglalkozáson készült PIACI SZEMLE | Újdonság a szőlő Pártnapok Augusztus 3­-12-ig Férfi Fehérneműgyár kis­újszállási gyáregysége: aug. 3-án, 14 órakor, Sári Mihály, a megyei pártbizottság osz­tályvezetője. Mezőgép Vállalat kisúj­szállási gyáregysége, aug. 4- én, 15 órakor, Barna Károly, a megyei pártbizottság osz­tályvezető-helyettese. Fémfeldolgozó Szövetkezet, Mezőtúr, aug. 7-én, 14 óra­kor, Jakaticg Árpád, a me­gyei pártbizottság politikai munkatársa. Tiszabö, Petőfi Tsz (köz­pont), aug. 8-án, 16 órakor, Rimóczi Teréz, a megyei pártbizottság politikai mun­1rofó fCO Iparcikk Kisker. Vállalat, Szolnok, Komarov terem, aug. 9-én, 18.30 órakor, Bán­kúti Miklós, a megyei párt- bizottság osztályvezető­helyettese. FŰSZERT Vállalat Szolnok (Csaba úti központ), aug. 10- én, 16.30 órakor, dr. Iglódi József, megyei főügyész. Szolnok megyei Gabona­felvásárló Vállalat, Török- szentmiklós, aug. 10-én, 15 órakor, Győri Tibor, a me­gyei pártbizottság politikai munkatársa. Mezőgazdasági Gépgyár tö­rökszentmiklósi gyáregysége (Vasas klub), aug. 11-én, 16.30 órakor, Szekeres László, a megyei pártbizottság tit­kára. Mezőtúri Állami Gazdaság központja, alig- 11-én, 14 óra­kor, Papp Lajos, a megyei pártbizottság politikai mun­katársa. I r— 1 MOZI \ i ...-i Szolnok Vörös Csillag: Csak rá ken nézni! (16). hétfő: Csak rá kéü nézni! (16), Kert: Csárdás­királynő hétfő: A csendőr nyug­díjba megy, Tisza: Forrófej (14). hétfő: Harkály (14). Jászberény Lehel: Hyppolit, a lakájhétfő: Az ellopott vonat, — Kert: A csendőr nyugdíjba megy, hétfő: Csárdákirálynő. — Kisújszállás Ady Hello Dolly! I—n. (Dupla helyáron!), hétfő: Szenvedély (14). Kunhegyes Szabadság: Tá­madás hegedűszóra, hétfő: Tu­dom, te vagy a gyilkos! (14). — Kunszentmárton Kőrös: Valaki az ajtó mögött (16), Ezek a fia­talok (du.), hétfő: Hárem a si­vatagban. Mezőtúr Dózsa: Har­kály (14), — hétfő: Átutazóban Moszkvában, Szabadság: Zeppe­lin, hétfő: Forrófej (14). Tisza­füred Tisza: A lovakat lelövik ugye? (14), hétfő: A rovarölő (18) — Törökszentmiklós Dózsa: Szenvedély (14). hétfő: Hyppolit. a lakáj. Túrkeve Vörös Csillag: Tudom, te vagy a gyilkos (14), Átutazóban Moszkvában (du.) — hétfő: Zeppelin.-■ Hl . _ RADIO SZOLNOKI RÁDIÓ: Vasárnapi magazin. HÉTFŐ: Alföldi krónika. — Üzemi lap­szemle. — A Jászberényi Hűtő­gépgyár kamarakórusa énekel. — Ütőn, útfélen — Tangóritmus­ban. — Sport. — Zenés autóstop. KOSSUTH RADIO; 8.05: öt kontinens hét napja. Külpolitikai negyedóra. 8.20: Népdalcsokor. 8.48: A Magyar Rádió és Tele­vízió Gyermekkórusa Na-? kada műveiből énekel. 0.03: A karcsú-tornyú vár. a Gyermekrádió műsora- 9.50: Szerkesztői üzenetek. 10.05: A Szovjetunió Honvédelmi Minisztériumának fúvósze­nekara játszik. 10.15: önarckép. Füst Milán versei. 10.30: Vasárnapi koktél. 12.10: Édes anyanyelvűnk. Lórincze Lajos műsora. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta... 13.00: Nem azért mondom... Hámos György írása. 13.10: A Magyar Állami Hang­versenyzenekar hangver­senye az Erkel Színház­ban. 13.32: Pillantás a nagyvilágba. 13.52: A hangverseny közvetítés fnlvfatácsi 14.44: Lírai önarckép. Kiss Ta­más versei. 15.08: A cigánybáró. Részletek Johann Strauss operettjé- \ bői. 15.55: Kedves lemezeim. A mikrofon előtt: Juhász Ferenc. 16.58: Halgatóink figyelmébe! 17.05: Faluról—falunak muzsiká­val. 17.55: Mező mentén járkáltom- ban. Cseremisz népkölté­szet. 18.06: Vivaldi: Hat fuvolaverseny. Op. 10, A tv és rádió mai műsorából ajánljuk „PAVILON” A FŐUTCÁN... Dokumentumfilm. Né- hány évvel ezelőtt idősebb férfi szállt le a Moszkvából ér- kező gyorsvonatról a szolnoki pályaudvaron. A nemzetközi gyors továbbrobogott, a sok éve halottnak hitt Munkácsi István pedig összetalálkozott családjával. A „pavilon” a főutcán — tulajdonképpen csak egy bódé. A benne árusító öregasszony özvegy Munkácsi Istvánná. A hétköznapok for­gatagában az emberek meg-megállnak itt, tökmagot, szo- tyolát vesznek, aztán továbbsietnek. Nem ismerik az öreg­asszony történetét, aki olyan, mint a többi öregember, 8 akivel mégis különös utat járatott meg a történelem. A dokumentumfilmet 11.30 órakor láthatjuk a tévében. VERDI-EST SZEGEDEN. Közreműködiki a Szegedi Nemzeti Színház énekkara és a Szegedi Szimfonikus Zene­kar Vaszy Viktor vezényletével. Kertész Iván összekötő­szövegét Király Levente mondja el. Szerkesztő: Bánki László. Díszlettervező: Sándor János. Vezető operatőr: Ko­csis Sándor. Rendező: Horváth Zoltán. Ezt a műsort 21.30 órakor sugározza a tévé. VESZEDELMES VISZONYOK. Choderlos de Laclos re­gényét fordította Örkény István. Rádióra alkalmazta: Bé­kés Tamás. Szerkesztő: Papp Zoltán. Rendező: Vadász Gyula. Ezt a műsort 20.30 órakor sugározza a Kossuth rádió. 19.10: A Golden Gate együttes hangversenye az Erkel Színházban. 20.30: Veszedelmes viszonyok. Choderlos de Laclos regé­nye rádióra alkalmazva. 81.35: A Magyar Rádió és Tele­vízió népi zenekara ját­szik. Kozák Gábor József vezetésével. Török Erzsé­bet énekel. 22.20: Félóra sanzon. 22.50: Esti hangverseny. 0.10: A Paraguayos-együttes lemezeiből. PETŐFI RADIO: 7.30: Üj orgonalemezeinkből. 8.00: Miska bácsi lemezeslgdája. A Gyermekrádió műsora. 8.30: Mit hallunk? Érdekességek a jövő hét műsorából. 9.00: A Pikk Dáma. Részletek Csajkovszkij operájából. 10.00: Magyar Múzsa. Kormos István műsora. 10.40: John Barbirolli vezényel. ti.59: Külföldi Kulturális Híradó. 12.19: Shirley Verett hangverse­nye a Carnegie Hallban. Zongorán kisér: Chasles Wadsworth. 13.98: Alice Csodaországban, n. rész (ism.) 14.00: Táskarádió. Az Ifjúsági Rádió zenés műsora. 15.00: Mit üzen a rádió? (ism.) 15.35: Tárlatkalauz. Szabadi Judit jegyzete. 15.45: Magyar fúvószene. 16.05: Ez is, az is... 18.05: Találja ki, hol járunk? Földrajzi fejtörő. *1.20: Solti Károly nótákat éne­kel. Balogh Elemér cim- balmozik. 18.40: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 18.50: Jó estét, gyerekek! 19.00: A vasárnap sportja. 19.30: Kapcsoljuk a Salzburgi Festspielhaus-ot. Cosi fan tutte. Mozart kétfelvonáso« operája. 21.10: Öt perc sport. 21.15: Az operaközvetítés folytatása. 22.30: Thrákia ragyog fehéren. Gencso Hrisztozov bolgár költő versei. 22.40: Billy Vaughn zenekara 4 a fc7Í 1r Ü3.10: Slágereinkből. HÉTFŐ: KOSSUTH RÁDIÓ: 8.15: Mit üzen a rádió? 8.50: Nóták. Kovács Andor gitározik 9.06: Az elmés nemes Don Qui­jote de la Mancha. Miguel de Cervantes Saavedra re­génye folytatásokban. XXII. rész. 9.26: Rádióbörze. 9.30: A hét zeneműve: Chopin — e-moll zongoraverseny. 10.05: Márta. Részletek Flotow operájából. 10.50: Barokk muzsika. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Ifj. Magyart Imre népi ze­nekara játszik, — Tihanyi József énekel. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak! 14.05: Édes anyanyelvűnk. Lőrincze Lajos műsora. 14.10: Sándor Judit énekel. 14.28: Nagy mesterek indulói. 14.40: „Arany kalásszal ékes ró* naság...” Petőfi versei. 15.10: A képzelet varázslója. — Epizódok Verne Gyula éle­téből Irta: Zoltán Péter. I. rész. 15.40: Rise Stevens és Eddy Nel­son Romberg A diákher- cee című operettjéből éne­kel. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Lóránd István dalaiból. 16.20: Túró József népi zenekara játszik. Endrédi Mimi és Herr Olivér énekel. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Lemezmúzeum: Mattia Battistini énekel. 17.40: Van úi a Nap alatt. Tudományos híradó. 17.55: Huszas stúdió. Munkásszállás. 19.00: Esti krónika. 19.30: Sporthíradó. 19.40: A hónap slágerei. 20.20: ..Minden szót újra kimon­dani...” Latinovits Zoltán műsorának közvetítése a szentesi Tóth József kul- túrotth ónból. 21.21: Nagy siker volt! A Ma­gyar Állami Hangverseny- zenekar hangversenye az Erkel Színházban. 23.00: Meditáció. 23.10: Zenés játékokból. 23.45: Kórusok magyar költők verseire. 0.10: Bálint János cimbalmozik. HÉTFŐ: PETŐFI RADIŐ: 8.05: Antaridák a Földön. Fan­tasztikus rádiójáték. írta: Botond-Bolics György és László Endre, I. rész. (ism,) 8.43: Rossini: Teli Vilmos — a II. felvonás fináléja. 9.03: Ezeregy délelőtt. A' Gyermekrádió műsora. 10.05: Zenés műsor üdülőknek, 12.03: Mezők, falvak éneke. 12.20: Két trió. 13.03: Esztétikai nevelés a szov­jet általános iskolákban, Galina Vinogradova kan­didátus írása. 13.20: Beethoven: I. szimfónia. 14.00: Kettőtől—hatig... A Rádió kívánságműsora. 18.05: Külpolitikai figyelő (ism.) 18.20: Hanglemezgyűjtők húszperce. 18.40: Csapó György műsora. 19.10: Közkívánatra! Lassan ősz* re iár. Kosztolányi Dezső elbeszélése rádióra alkal­mazva. 19.30: A la carte... Táncdaléne* kesek ábécében. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.25: Üi könyvek (ism.) 20.28: Az Állami Népi Együttes műsorából. Közreműködik? Zsolnai Vilmos — klarinét, 21.10: Latinamerikai históriák. 21.30: Emlékek útján. Zene. ka* báré, riport — 4x90 perc­ben. II. rész (ism.) 23.15: A hét zeneműve: Chopin — e-moll zon g oraverseny. (ism.) 23.45: Katona Klári és a Korong* együttes felvételeiből. fÉLiviZig BUDAPEST) 9.31! Félidő 0:1. Magyarul tv szőlő lengyel rövid- játékfilmsorozat, A A. szökés. 10.00: Ki lesz a* győztes — Zán~ kán? Játékos úttörővetél-? kedő a balatoni Űttörővá- rosból. 11.00: Múzeumi séták. Látoga­tás az Acquincumi Mú­zeumban (ism.) 11,30: . Pavilon” a főutcán. Dokumentumfilm. 13.50: Táncdalfesztivál *72. A 2. elődöntő ismétlése, felvételről. 15.20: Bolgár fieste Havannában. Portréfilm a művészi tor­na világbajnokáról. Maria Gigovárcl. 16.05: Hazai tájakon. Rövidfilm­összeállítás. 1. Bajai mozaik (színes!)» 2. A homok városa színes!) Bevezetőt mond: dr. Ke- resztúry Dezső. 16.40: Világlárók. Magyarul be­szélő francia rövidiáték- filmsorozat. IV. rész: Szicíliában. 17.05: Delta. Tudományos híradó. 17.35: Reklámműsor. 17.40: Kell a jó könyvi Játékos olvasóvetélkedő. 18.45: Esti mese. 19.00: A ..HÉT”. 20.00: Hírek. — Sporthírek. 20.10: Történelmi magánügyek. Magyar film vígjáték. 21.30: Verdi-est Szegeden. 22.40: Hírek. — Sporthírek. 22.55: Jó éiszakát. felnőttek! Casanova kontra Kéksza- káll. Bábfilmsorozat. 5. rész: Kos (színes!) POZSONY: 9.35: Kicsinyek műsora. 10.35: Hogyan születik a balett? 10.55: Arcképcsarnok: Hans Fallada, 11.00: Térzene 11.30: Vasárnapi magazin. 12.00: Hírek. 15.35: Labdarúgó Szlovák Nem­zeti Felkelési Kupa, 17.25: Bábiáték. 18.10: A nézők levelei fölött. 18.40: Esti mese. 19.00: Tv-bíradó. 19.25: Sporte-*edmények 1. 19.50: Költészet. 20.00: Egv szolgálati út vége. Tv-1áték. 21.20: Egy dal száz vége, 21.45: Tv-híradó. 22.00: Sporteredmények 2 2. MŰSOR: 19.45: Tv-híradó. 20.00: Lucis és a csodák. Cseh mesefilm. 21.15: Skandinávia zenéie. 21.40: Tv-híradó. HÉTFŐ: 16.40: Hírek. 11.45: Telesport. 18.00: Pálva^álaszátsi tanácsadó. 18.40: Esti mese. 19.00: Tv-bíradó. 19.20: Dalok. 19.30: Megtalálták az élet rejtel­mét. Publicisztika. 20.00: Glfoní: Féltékeny asszo­nyok. Tv-vígjáték. 21.10: Tv-bíradó 21.30 • Musíoa viva. Zenei magazin.

Next

/
Thumbnails
Contents