Szolnok Megyei Néplap, 1972. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-29 / 177. szám

1972. július 29. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 SZOLNOKI VASUTASOK JUBILEUMA Históriás ének egy régi üzemről Havi 32 toriul és 93 krajcár B A szolnoki járműjavító első mestereit nemigen ér­tenék meg a mai munkások. Az alapításkor munkába állt szakemberek ugyanis többnyire külföldiek voltak. Ezért nem csodálható, hogy a magyar nyelv hivatalos használatát csak 1870. júli­us 13-án vezették be az üzemben. A munkások napi mun­kaidejéről nem maradt fel­jegyzés, de valószínű, hogy az országban akkoriban szo­kásos napi 12—15 órás mun­kaidő volt a szolnoki ja­vítóműhelyben is. A munkások jövedelméről viszont rendelkezünk for­rásanyaggal. Abból tudjuk, hogy a szakmunkások havi ke­resete az 1870-es évek vé­gén 32 forint 93 krajcár volt. Összehasonlítási alap­ként említhető meg hogy akkor ez az össze„ három mázs3 búza árának felelt meg. A szabadság ismeret­len fogalom volt. Csaic a műhelyfőnök kivételes en­gedélyével maradhatott távol valaki munkahelyétől. A táppénz — a Betegsegélyző Intézet 1853-as megalaku­lásától kezdve — a havi fizetés háromnegyede — de ezt az összeget csak egy évié folyósították. Helyi szakmunkásképzés­ről 1876-ig nem beszélhe­tünk. Wagner Gusztáv mű­helyfőnök ezután szervezett szaktanfolyamokat, megkezd­ve ezzel a járműjavító ma­gyar anyanyelvű szakmun­kás gárdájának kinevelését. Szociális és kulturális té­ren lényegében ettől az idő­től kezdődik a műhely mun­kásainak szervezkedése. Elő­ször a Fáklya társulat ala­kult a temetések rendezé­sére, majd a következő év­ben az olvasóegylet. 1878. december 31-én a dalkör, 1892-ben pediCT a zenekart is megszervezték. Az 1900-as évek elején sem volt még szó kedvez­ményekről. a munkaidő reg­gel hattól tizenkilenc óráig tartott. A tanoncokat is gyakran 12 órahosszat fog­lalkoztatták. Ugyanakkor a legelemibb szociális intéz­kedéseket (például fürdő, öltöző építése) is elmulasz­tották. Az elégedetlen munkástö­megeket n Magyar Vasutas című szociáldemokrata lap igyekezett tömöríteni. A szol­noki MÁV műhely munká­sainak első nagyobb meg­mozdulására 1904. április 19- én került sor. Ezen a na­pon ők is csatlakoztak az országos méreteket öltött vasutas sztrájkhoz. Akció­juk azonban nem járt ko­molyabb eredménnyel, hiszen csak a forgalmi szolgálat alkalmazottai kaptak kisebb fizetésemelést. Az első világháború alatt a szolnoki járműjavító mun­kásainak jórészét mentesítet­ték a katonai szolgálat alól, de szinte éjjel-nappal dol­goztatták őket. A háborús viszonyok miatt élelmiszer- ellátásuk sem volt megfe­lelő. Az elégedetlenkedők­kel kemény kézzel bántak el. A műhely katonai pa­rancsnoka az üzemben ki­alakított börtönbe zárta őket. Nem csoda, ha a munkások elégedetlensége nőttön nőtt. s 1917-ben egy­hetes, 1918-ban pedig két­hetes sztrájkban robbant ki. A munkástömegek — jó­részt a járműjavító dolgo­zói — 1918. november 2-án elfoglalták a szolnoki vá­rosházát. megalakították a direktóriumot. a Tanács­köztársaság védelmére hét­ezer munkás jelentkezett Szolnokon, — zömükben a MÁV műhely dolgozói. Az üzemben ugyanakkor négy ágyúval munkás tüzérüteg alakult és részt vett a Szol­nok alatti harcokban. A Tanácsközársaság buká­sa után a munkások veze­tőit az abonyi Vigyázó kas­télyba hurcolta a Héjas kü­lönítmény. Sokat felkon­colt közülük, még töb­bet megkínozott; A terror azonban nem érte el célját, s az 1924-ben bekövetkezett munkáselbocsájtások is csak szították az elégedetlenke­dést. A helyzeten változtat­ni akaró munkások közül kerültek ki a Magyar Szo­cialista Munkáspárt helyi szervezetének megalakítói a húszas évek közepén. A munkásmozgalmi szer­vezkedés a harmincas évek­ben sem szűnt meg a jár­műjavítóban. Kisebb ille­gális csoportok alakultak, melyeknek tagjai közül né- hányan besúgás következté­ben rendőrkézre kerültek. Az ország német meg­szállása után a szolnoki MÁV műhelyt is német ka­tonai felügyelet alá helyez­ték. A fegyveres őrség je­lenléte lehetetlenné tett minden nagyobb méretű munkásmozgalmi megmozdu­lást. (Folytatjuk) Simon Béla Julias 26-án Szolnokon, a Damjanich János Múzeum föld­szinti kiállítótermeiben nyílt meg a nemrég elhunyt kiváló festőművész Szabó Gyula gyűjteményes kiállítása, amely augusztus 20-ig lesz nyitva Learatták a levendulát Hetekig látványossága volt a Tihanyi félszigetnek a festői színekben pompázó és illatárban úszó levendula mező. A francia levendula néhány nappal ezelőtt be­érett és Tihanyban befejez­ték az illatos növény beta­karítását. A levendula aratását a Balaton-parton mindenütt befejezték és a következő napokban hozzálátnak a le­vendulaolaj lepárlásához. Űj faimpregnáló szer A BUDALAKK pusztavá- mi gyárában megkezdték a faimpregnáló szer gyártását. A folyadék, amely faházak, polcok és a nedvesség ha­tásának kitett fatárgyak vé­delmét szolgálja, nemcsak a nedvességtől védi, de szép fényes felületet is ad. A gyár tizenkét féle szín­ben készíti az új terméket. A kereskedelem igényeinek megfelelő mennyiségben. Már nyolc éve gyűjtögeti a régi Kunság, Sárrét tárgyi em­lékeit dr. BelLon Tibor, a karcagi múzeum igazgatója. Eddig több mint háromezer régi tárggyal gazdagította a múzeum anyagát. Képünkön a legújabb gyűjtésből: egy kutya nyak­örv, zsupszalmából fonott tojástartó, tejesköcsög és egy pálinkásbutykos Felvettek? — Nem sikerült? Országszerte befejeződtek az egyetemi, főiskolai fel­vételi vizsgák valamennyi — nappali, esti és levelező — tagozaton. összesen 60 658-an írták meg írásbeli dolgozataikat, illetve felel­tek a szóbeliztető felvételi bizottságok előtt, hatezerrel többen, mint az elmúlt esz­tendőben. Legtöbben — szám szerint 39 251-en — a nappali tagozaton felvéte­liztek. (Az 1972—73. tanév nappali tagozataira ugyan­akkor mintegy 14 500 első évest vehetnek fel a felső- oktatási intézmények.) A túljelentkezés mellett ebben az esztendőben is jellemző volt az egyes karok, szakok közötti aránytalan és egye­netlen pályázati megoszlás. Most is előfordult például, hogy azokon a karokon és szakokon, ahová túl sokan pályáztak, viszonylag ma­gas pontszámmal is el kellett utasítani jelentkező­ket, míg más karokon és szakokon kisebb pontszám is elegendő volt a felvétel­hez. Az elmúlt napokban 11 520, nappali tagozatra pá­lyázó hallgató kapta meg postán a felvételéről szóló kedvező értesítést. Még nem döntöttek ugyanis annak a 2280 műszaki főiskolás „gó­lyának” a sorsáról, akik szeptemberben ugyancsak megkezdhetik tanulmányai­kat a nappali tagozatok el­ső évfolyamain. A késede­lem oka az úgynevezett át­irányítás. A műszaki egye­temekre jelentkezett és megfelelt hallgatók egy részét ugyanis a hasonló képzést nyújtó, üzemmérnö­ki diplomát adó műszaki főiskolákra irányítják át. Azok a jelöltek, akik a felvételi vizsgákon elér­ték a felvételhez szükséges pontszámot, de felvételt nem nyertek, értesítést kap­tak, hogy elért pontszámaik­kal a jövő évben ugyanazon a szakon — újabb felvételi vizsga nélkül — pályázhat­nak. Közölték velük pont­számaikat részletezve, va­lamint az elutasítás indoko­lását is. A felsőoktatási in­tézmények felvételi bizott­ságai a rendelkezésre álló helyeknek csak 94 százalé­kát töltötték be. A sikeresen vizsgázott de elutasított pá­lyázók a bizottság határo­zata ellen — a kézbesítéstől számított nyolc napon belül — az illetékes miniszterhez fellebbezhetnek. A kérel­meket a felsőoktatási intéz­mény vezetőjéhez kell be­nyújtani. A műszaki egyetemek nappali tagozataira 4907-en adták be pályázatukat, ösz- szesen 2085 diákot vehetnek majd fel, eddig 1853 hely sorsáról döntöttek. Az or­vostudományi egyetemekre együttvéve 3710-en felvéte­liztek, 1240 lesz az első év­folyam végleges létszáma, jelenleg 1166 pályázó kap­ta meg felvételéről a vég­leges, kedvező döntést. Többszörös volt a túljelent­kezés a tudományegyete­mek különböző fakultásaira: a nappali tagozatokon együttvéve 7408-an adtak számot tudásukról a felvé­teli bizottságok előtt, kö­zülük 2165-en lehetnek majd első évesek. VARGA RUDOLF; Nagy esők idején A nagy esők ideje úgy él bennem, mint az ün­nepek. A szegénység, tehetetlenség, bánat és fé­lelem ünnepei. A falut kö­rülvették fényes függönyök­kel az esők. A házakat kü- lön-külön elfedte. Az Öte- mető és a Kistag felől ök- lendezve leömlő vizet elgá­toltuk, mi gyerekek. Egész gát- és tórendszereket ala­kítottunk ki. A víz-hozta ajándékokat, csíborokat, bé­kákat úgy úsztattuk meg, mint igazi hajókat igazi tengerekben. Rengeteg béka termett egyszerre, mintha az esővel hullottak volna az égből. Mikor meguntuk gyötörni őket, valamelyi­künk kitalálta, gyűjtsük ösz- sze, és adjuk el, mert úgy megveszik, mint a mákgu­bót, vagy a csipkebogyót és a kamillavirágot. Ezeket mi nem is szedtük komolyan. Nem férfinak való munka. Ügyetlenül, ímmel-ámmal segítettünk a kislányoknak a gyűjtögetésben. Nem is a szagos füvek miatt, hanem mert olyan jó volt velük civakodni, egrecéroztatni őket. Meg ha valaki kétszer egymás után segített egy kislánynak, akkor a többi­ek elkezdtek csúfolódni, meg olyat kiabálni, hogy: „két szerelmes pár, mindig együtt jár...” Néha még azt is elénekelték, hogy: „gólya, gólya, hosszúlábú gólya ...” És akkor jó volt csikó módjára vadul közé­jük rohanni, és zavarni szerteszét őket. Utána meg bíborszínű, égő füllel visz- szamenni kislányhoz, és rá­sandítva, bizonytalan mér­gelődő hangon eldadogni: „Hát ezek hülyék! Ugye Et.a?” — Vagy Bözsike. Il­lett még zsörtölődni egy ki­csit, méltatlankodni, és ha már abbahagyták a gúnyo­lódást, belefáradtak, röggel dobálni őket, mert -akkor­még-biztos-húznak-egy-ki- csit. Ezzel a dolog szente­sítve is lett. Mármint a gyűjtögetőké. Nagy fűzfakosarakkal me­rítettük a békát. Verseng­tünk a szörnyetegekért. Es­tére lett is mindenkinek kb. öt-hat kiló vartyogó, ka­vargó masszája. Vittük ha­za a zsákmányt. Útközben tervezgettünk. Volt, aki ki­számolna, ha szeptemberig mindennap esik az eső, ak­kor a búcsúra békából bi­ciklit vesz. Én egy sötétkék ruhát gondoltam magam­nak, meg egy piros svájci­sapkát. Valahogy úgy sze­rettem volna, hogy zöld­kölnire is jusson, két nagy nyúlás üveggel. Húsvétkor majd keresek vele egy zseb pénzt, abból pedig egy hor­gászbotot veszek, selyemzsi­nórral, igiazi haliakra. Már láttam is magam, ahogy es­ténként kiülök a Csehovi- csék hídjára, — sötétkék ruhásán, horgászbottal, fe­jemen a piros svájci. A többiek majd ott gubbasz­tanak körülöttem, „hallgat­ják” a kapást. Odaadom a botot majd annak, aki ide­adja egy körre a bringáját. Ködösen rémlett, hogy a vaskádban akár fel is hiz­lalhatnám a halakat kuko­ricával, és árulhatnám a pincében a húst, mint a fe­ketén lemészárolt tinókat, és felfúvódás miatt levágott ökröket. Egészen megittasul- tam titkomtól, és méltósá­gomtól. Búcsúkor majd ve­szek egy akkora görögdiny- nyét, ami nem fér be a házba. Ügy kell az udvaron felaprítani, mint a disznót perzsel éskor — gondoltam. — Azt mondom majd: „Édesanyám, egyenek ebből a fáin dinnyéből! Maga is nagyapa!” ök meg csak néznek. Nagyanyám gyana­kodni fog, hogy megint lo­pom a tojást. De én nem, mert arról már leszoktam’, mint a cigarettáról, meg a káromkodásról. a É jszakákon át tervezget­tem. Közben szapo­rodtak a varangyok, a kisszínben. Nézegettem a portékát. Békáim lesová­nyodtak, hüllő-szemeikkel olyan keseryesen néztek rám, a szívem majd meg­szakadt, de olyankor rájuk csaptam a pokrócot, és mentem tovább gyűjteni, vagy tervezgetni. Olyan bé­ka-csapdáról álmodoztam, ami éjszaka is működik, amíg én nem lehetek kinn a gáton. Ellenségeink voltak a li­bák. Rugdostuk is őket, mint a lovak. A kutyákat is rájuk eresztettük. A város­ban később sok vasárnapi ebédnél ettek kék-Jibahúst. Egvszer az egyikbe buzgal­mában úgy beletaposott va­lamelyikünk, hogy összetört benne a tojás, úgy folyt ki belőle, sárga csíkot húzott maga után. A libák támadá­sa miatt gátőrséget kellett szerveznünk, mert külön­ben szétfürödték volna a szép, tapasztott sarat. A szekér, meg ha átment raj­ta, folyt, folyt lefelé a víz, mintha a könnyünk folyt volna. Nekem végül már volt vagy tízezer békám. A nagy­apa régi katonaládáját is megtöltöttem velük. Abba kerültek a legszebbek. Azoknak forintért akartam adni darabját. De kinek? Még mindig nem jött el a békás-ember. Pedig hullot­tak a dögök. Némelyiket olyan laposra taposták a többiek, mint a pléhdarab. Sikítottak, nyöszörögtek, üvöltöttek a békák, mintha minden udvarban két békás­tó lett volna. Furikkal kel­lett hordani a bókalencsét, a bélpoklosoknak. Békás, nyálkás volt a kezem min­dig. A felnőttek nem törőd­tek velünk. A férfiak este a kocsmában ül­tek. Nem ittak, csak elfoly- tott hangon beszélgettek. A nap végigjárta a házakat, mindenütt elidőzött, mind egyháziadó-szedéskor. A vánasszonyok rídogáltak a templomban. Az eső meg csak esett tovább. Nem le­hetett kimenni a mezőre. Sárosán, sötét tekintettel jöttek haza a tarlóról az asszonyok, ahol a szétázott kereszteket rakták rendbe. Egy-két férfi gumicsizmában kiment a zuhogó határba^ és kaszált, mert a búza úgy megdőlt, mint a Csendes né­ni házfala. Az asszonyok, mint a vályogvetők, szedték a markot némán. A zsinde- lyes házakban éjjel is hall­gatóztak, nem állt-e mega víz? Egyiik délután a botit előtt álltunk, vártuk a kenyeres autót. A bolt az idősebb fi­úk kedvenc gyülekezőhelye volt. Ültek a fakorláton fe­ketéin gesen, feketegatvásan, mint a varjak. Mi, kisebbek nem szerettük őket. A fü­lünket húzták, meg fickónak szólítottak. Csúfoltak min­ket a békák miatt. De a boltos meghallotta a béka­ügyet. Kifaggatott minket szegről-végre. Utána a ke­nyeressel valamit beszélt. Másnap jött a hír, hogy így-meg-így, ide-meg-ide le­het vinni a békát. A boltos, aki egyben kocsmáros is volt, este valamit mondha­tott, mert az emberek más­nap békáról faggatták köly- keiket. Még aznap, szemer­kélő esőben elindult három szekér a városba. Hordók, dézsák, tele békával. A lo­vak meg úgy megvadultak a gyereksírást utánzó hangza­vartól, alig lehetett felrak­ni rájuk a hámot. Mi is ott totojáztunk a szekerek kö­rül. Dunnyogtunk, hogy min­ket nem visznek a béka­piacra. Estére hazaértek a sze­kerek, üresen. Megálltak a kocsma előtt, ahol már iz­gatott gyerekcsapat várako­zott. Kaptunk egy-egy ka­kas-nyalókát. Soha olyan népszerűek nem voltunk még. Egy-két nap múlva az idő is jóra fordult. Forró csillagok gyúltak az égen. A zóta évek szaladtak el, sok nedves eső esett. Az üveggé vált kö­lyök arcokon a sok biciklis,' sötétkékruhás, svájcisapkás álom tovább élt reményként. Megmaradt titoknak.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents