Szolnok Megyei Néplap, 1972. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-19 / 168. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. július .19 Kiegyensúlyozottabb szereplést várnak a szurkolók Amiből kevés akadt: vasutas gól az ellenfél hálójában Az 1971—72-es bajnoki idényben mindennapos té­ma volt a sportberkekben a Szolnoki MÁV NB II-es lab­darúgó csapatának szeszélyes szereplése. Ez nem is csoda, hiszen a neves vasutascsapat a rajttól kezdve a kiesési zónában, vagy annak a „mezs­gyéjén” tanyázott és az őszi idényt 11 ponttal 23—26-os passzív gólkülönbséggel a 14. helyen zárta. A tavaszi forduló sem kezdődött zökkenőmentesen; az ismert okok miatt új szakvezető került a csapat élére Dombóvári József sze­mélyében, akinek úgyszólván mindent elölről kellett kez­denie, hiszen ném ismerte a játékosgárda adottságait, a bajnoki mezőny játékerejét. A számszerű eredmények azt mutatják, hogy a tavaszi idényben már kitűnően sze­repelt a hazai pályán a csa­pat és végül is biztosította bennmaradását az NB II-ben. Míg ősszel mindössze há­romszor győzött és 11 pontot szerzett, tavasszal már hét győzelem jelezte a javuló játékot és 17 gyűjtött pont A huszáros hajrá sem tudta azonban feledtetni az év- közbeni gyengébb szereplést, melynek okai között meg kell említeni a játékosok erőnléti hiányosságait. — Az egyéni teljesítmények kö­zül az élre kívánkozik Abo- nyi Ferenc csapatkapitány, Donka Mihály és Szabó György szei'eplése, akik sportszerű életmódjukkal, magatartásukkal, lelkesedé­sükkel minden esetben erős­ségei voltak együttesüknek. A csapat végül is felka­paszkodott a középmezőny­be. s ez a viszonylagos jó helyezés némileg megnyug­tatta a kedélyeket a kék-fe­hér táborban. A MÁV hívei azonban a következő baj­noki idényben mindenképpen kiegyensúlyozottabb szerep­lést várnak a csapatuktól. — halász — Sporthírek — Vasárnap rendezték meg a megyei sportlövő bajnoksá­got, melyen hat lövészklub versenyzői indultak. A stan­dard puskások női mezőnyé­ben a 60 lövéses fekvő test­helyzetben Hornyik Júlia 513 körrel, a lányok első Korcso­portjában Kiss Zsuzsanna 558 körrel, a lányok második kor_ csoportjában Papp Mária 518 körrel győzött. Ugyanebben a versenyszámban a fiúk első korcsoportjában Győr László 559 körrel, a második korcso­portban G. Szabó János 549 körrel nyert. A Kisöbű sport­puska 60 lövéses fekvő test­helyzetben Tanner János 569 körrel győzött, az egy körrel gyengébb eredményt elért Sárosdy Ferenc előtt. Vala­mennyi versenyző az MHSZ MÁV-lövész klub tagja. Tartalékos honvédelmi verseny Jászberényben nagyszerűen előkészített, — 12 akadallval tűzdelt 5000 méteres pályán rendezték meg a megyei tar. talékos honvédelmi versenyt. Az első Korcsoportban 11, a másodikban 8 csapat indult. Az első korcsoport győztese Jászberény város csapata lett 205 ponttal; második Túrke- ve 170 pont, harmadik Tisza­füred 169 pont. A második korcsoportban szintén hazai győzelem szü­letett: 1. Jászberény város 146, 2. Szolnok 117, 3. Török- szentmiklós 108 ponttál. A Szolnok megyei Tanács Építé­si és Szerelőipari Vállalata Szol­nok, Ostor u. la. keres azon­nali belépésre fiatal, érettségi­zett, lehetőleg építőipari gyakor­lattal rendelkező anyagbeszerzőt. Fizetés megtgvezés szerint. Az állás betöltésére erkölcsi bizo­nyítvány szükséges. Jelentkezés a fenti címen a vállalat személy­zeti vezetőjénél. Azonnali belépéssel felveszünk adminisztrátorokat, 40 órás mun­kahét. Fizetés megegyezés sze­rint. Jelentkezés: Állati Fehérje Takarmányokat Előállító Vállalat Szolnok, Tószegi üt. A szolnoki borkóstoló Kossuth u. 3. női dolgozókat keres fel­vételre. A Rákóczifalva és Vidéke ÁFÉSZ rákóczlüjfaiusi 9. sz. vegyesbolt­jába szakképzett boltvezetőt és helyettesét keres. — Erkölcsi és működési bizonyítvány kötelező. Jelentkezni az ÁFÉSZ központi irodájában lehet. — Rákóczifalva, Rákóczi üt 53. Telefon: Rákóczi­falva 6. A Volán 7. sz. Vállalat daruke­zelőket keres szolnoki telephely­re. Fizetés 1800.— Ft+minden da­ruzási napon 30.— Ft pótlék. Je­lentkezni lehet: Szolnok, József A. u. 91. sz: á szállítmányozási és darabárus főnökségnél. A Lőrinczi Fonó felvételt hirdet 15 éven felüli lányok részére! A betanulási idő 1 hónap, kereset 1700—2100 Ft — a betanulási idő után. Vidéki lányok részére szál­lást biztosítunk. Cím. PIV. Lő­rinczi Gyár — Budapest, XV1IL, Gyömrői út 85—91, Láng- és villanyhegesztőket, kő­művesek mellé segédmunkáso­kat felveszünk. — Jászalsószent- györgy, Vegyesipari Ktsz. Jelent­kezés a személyzeti osztályon. Azonnali belépéssel alkalmazunk kazánfűtőket. 40 órás munkahét. Fizetés megegyezés szerint. Je­lentkezés személyesen, AHatife- hérje Takarmányokat Előállító Vállalat. Szolnok, Tószegi út. HIRDETMÉNY Az Állami Energetikai és Energiabiztonságtechnikai Felügyelet, Körzeti Energia­felügyelete VD—59/1972. szá­mú határozatával vezetékjo­got adott a Tiszántúli Áram- szolgáltató Vállalatnak a Szol­nok Cukorgyár déli állomás közötti 10 kV-os kábelre. A határozat, valamint a kábel nyomvonalrajza a Vá­rosi Tanács V. B. műszaki osztály hivatalos helyiségé­ben, emelet 124 sz. szoba, 1972. július 28-ig ügyfélfoga­dási időben megtekinthető. INGATLAN: SZOLNOK, Ostor út 3. számú ház beköl­tözhetően eladó. Ér­deklődni lehet levél­ben — Dunaföldvár; Paksi u. 77. Kifogástalan családi ház. 5 szoba hallos összkomfortos, Kar­cag központjában — beköltözhetően eladó. Dr. Alexiné. Karcag, tanácsháza mögött. kétszobás ház 200 négyszögöl telekkel, beköltözhetően eladó. Szandaszőllós. Rákó­czi u. 56. KIS családi ház el­adó. (300 négyszögöl telekkel), Szolnok. Pipacs u. 1. Érdek­lődni 16 órátóL HAT helyiségből álló utcai házrész telek­kel, társasházépítésre is alkalmas, eladó — vagy kisebb házra cserélhető. Szolnok. Bercsényi u. 14. sz. Kissék. SZOLNOK, Ady E. u. 78. sz. háromszo­bás ház eladó, (ket­tőszoba összkomfort beköltözhető.) ADAS-VÉTEL: Nagyméretű tégla és két ajtó eladó, Szol­nok, Tisza Antal u. 13. szám. ELADÓ alig használt — több darabból álló német hálószoba és egy kombinált szek­rény. Érdeklődni le­het Szolnok, Táncsics u. 10. sz. özv. Für Józsefnénál. Vattacukorgép eladó. ».Üj gép” jeligére a szolnoki hirdetőbe. GÉPJÁRMŰ: 1971-ben vizsgázott, felújított Skoda Com­bi 1202-es csomagtar­tóval eladó. Érdek­lődni lehet: Mészá­ros, Karcag, Piactér. 250-es Jáwa — príma állapotban eladó. — Szandaszőllős, Lenin u. 25. Dorida. Érdek­lődni: egész nap. ÜJ Komár segédmo­tor eladó. Szolnok, Horog u. 23. LAKÁSCSERE: Elcserélném belváro­si szegedi, tanácsi — egyszoba-konyhás lakásomat szolnoki hasonlóért; sürgős. — Bicski Ferenc, Sze­ged, Moszkvai krt. 29.. udvar 3. Elcserélném Szolnok. Várkonyi téri I. eme­leti kétszoba tanácsi lakásomat erkélyes- re. — ..III. emeletig” jeligére a szolnoki hirdetőbe. EGYÉB: MODERN. porelszi- vós géppel parketta- csiszolást és lakko­zást vállalok. Szol­nok, Farkas u. 18. Váll András. Különbejáratú, üres szoba házaspár ré­szére kiadó. Szolnok. Tégla u. 36. Hirdessen a Néplapban 1 Uj játékosok, új edző Erősödik a Cukorgyár labdarúgó csapata A Szolnoki Cukorgyár labda­rúgó csapata kiesett a megyei első osztályból. A csapattal egy nagymúltú együttes búcsúzott a megye labdarúgásának élvonalá­tól. Természetesen nagy volt az elkeseredés mind a szurkolók, mind pedig a sportkör vezetőinek körében. — A gyenge szereplés nyomán felvetődött a kérdés, hogy érdemes-e egyáltalán szere­peltetni az alacsonyabb osztály­ban a labdarúgó csapatot. Azok, akik szívükön viselik a megye sportéletének alakulását, a hírre aggódni kezdtek a gyári együttes sorsáért, hiszen a rossz szereplés ellenére is színtelenebb lenne nélküle a bajnoki mezőny. A sportkör elnöksége, a szakosz- lalyvezetőséggel együtt felmérést végzett a gyárban, és megszüle­tett a döntés, amelyet a pénteki évadnyitó értekezleten hoztak nyilvánosságra: a Cukorgyári SK futballistái ott lesznek a rajtnál a megyei bajnokság II. osztályá­ban, az őszi szezonkezdéskor. Az értekezleten a szakosztály vezetői elemezték a hibák okaik és ígéretet tettek a jobb szerep­lésre. Ügy látszik, a fogadkozást határozott intézkedések is köve­tik. örvendetes, hogy a bajhok- ság során ugyan csődött mon­dott, ám nem tehetségtelen gár­dát sikerült együtt tartani. Senki nem távozik el, sőt erősödik a cukorgyár csapata. — Leelőssy visszatér a Kiliánból, és Takács László személyében tehetséges játékost igazoltak a Dudari Bá­nyászból. Az edzéseket a jövő­ben Vilisch Ferenc irányítja, aki mint játékos a Szolnoki MTE- ben bizonyította, hogy ismeri a sportág minden csínját-bínját! A cél természetesen: visszake­rülni a magasabb osztályba. — Hogy a terv reális, mi sem bi­zonyítja jobban, mint az, hogy ugyancsak a pénteki értekezleten osztották ki az ifjúsági játéko­soknak az ezüstérmeket, melyet a megyei ifjúsági bajnokságban a második helyezésükkel szerez­tek. Ahol ilyen bázisa van a lab­darúgásnak, ott bízvást lehet építeni a jövőre. A világ sportja sorokban AIX LES BA1NS: Nincs szerencséje a Tour de Franceon a spanyol Luis Ocana- nak. A kitűnő versenyző, aki a belga Eddy Merckx egyik legko­molyabb ellenfele tüdőgyulladást kapott és orvosi utasításra fel kellett adnia a versenyt. Emlékezetes, hogy tavaly Oca- na sokáig a körverseny élén állt, majd egy súlyos bukás után ki kellett válnia a küzdelemből. A sok baj ellenére Ocana han­goztatja: — jövőre ismét meg­próbálja... AMSZTERDAM: Az Ajax Amsterdam labdarúgó csapata komoly nemzetközi mér­kőzésekkel készül az új idényre. Az együttes július 27-én Francia- országban a Nice-vel játszik. — majd oda-visszavágó alapon mér­kőzik a Bayem Münchennel, — augusztus 4-én Münchenben, 8-án pedig Amszterdamban. GRAZ: A főiskolai sakk-csapat VB második fordulójában Magyaror­szág 2.5:0.5 (1) arányban vezet Csehszlovákia ellen. NEW YORK: A volt két hivatásos nehézsú­lyú ökölvívó világbajnok Cassius Clay és Floyd Patterson között augusztus 28-ra tervezett mérkő­zést szeptember ?0-ra halasztot­ták. ZADAR: A férfi ifjúsági kosárlabda Európa Bajnokság harmadik for­dulójának eredményei: a) csoport: Izrael—Szovjetunió 70:63 (34:34). A csoportban Izrael áll az élen 6 ponttal, az 5—5 pontos Magyar-: ország és Lengyelország előtt. b) csoport: Jugoszlávia—Franciaország 71:58 (36:21). Bulgária—Csehszlovákia 81:68 (34:43). Állás: I. Jugoszlávia 6 pont, 2. Olaszország 4 pont. Cukorrépa átvevőnek felveszünk adminisztrációban jár­tas, jól számoló férfi munkaerőt szeptemberben kezdődő répaátvé­telhez. A jelentkezést írásban kér­jük a Szolnoki Cukorgyár Répaosztály címére. A SZOLNOK MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT felvételre keres — üveges — bádogos — épületasztalos — szobafestő—mázoló szakmunkásokat KIEMELT BÉREZÉSSEL Jelentkezni lehet Szolnok, Ady E. u. 117/C Munkaügyi osztály július 20-tól 23-ig Szolnok, Kossuth tér 4. sz. alatt a Múzeum nagytermében. A helyszínen az ORION-gyár szakemberei szaktanácsadással szolgálnak Nyitva: 9 órától 19 óráig A kiválasztott készülékek árusítását az Iparcikk Kisker. Vállalat szolnoki „Kamera” rádió és tv boltja végzi Szolnok területén díjtalan házhoz szállítás ^-EÍeidrömetái KERESKEDELMI VAU A LAT ^

Next

/
Thumbnails
Contents