Szolnok Megyei Néplap, 1972. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-16 / 166. szám

12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. július 16. 1972. JÚLIUS 16., VASÁRNAP VALTER NAPJA Á Nap kél: 4.03. nyugszik: 19.37 órakor. A Hold kél: 10.31, nyugszik: 21.53 órakor. Időjárásjelentés Szolnokon tegnap mérték az idei eddigi legmagasabb hőmérsékletet: 34,4 °C-t, a legnagyobb — 42 százalékos — páratartalom mellett. Várható időjárás: Főként nappali felhőképződés, leg­feljebb egy-két helyen zá­porral, zivatarral. Az élénk, időnként erős lökésekkel ki- sértS északkeleti, keleti szél lassan mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmér­séklet 29—34 fok között. AMUNDSEN Száz évvel ezelőtt, 1312. július 16-án született Roald Amundsen, a híres norvég sarkkutató. Huszonöt esztendős volt, amikor részt vett De Ger- lache Déli-sarki expedíciójá­ban; abban a nagyszabású kutató munkában, amely a Déli-sark, az Antarktisz minden kontinenstől távol fekvő, teljesen óceánoktól körülvett kietlen vidékének felkutatására irányult. Amundsen nevéhez rend­kívüli teljesítmények fűződ­nek: 1911. december 14-én elsőnek érte el a Déli-sar­kot. 1918 és 1920 között eredményesen végigkutatta az Északkeleti átjárót, ké­sőbb az Üjszibériai-szigetek környékét. 1926-ban légha­jón a Spitzbergákröl — az Északi-sarkot keresztezve — Alaszkába érkezett. 1928-, ban, Nobile expedícióját ke­resve, eltűnt. — TOVÁBB építik Kis­újszálláson a korábban meg- 'kezdett Piac úti lakótelepet. Jelenleg 42 lakás készül s a :tervek szerint novemberben «adják át a tulajdonosoknak. Hirdet A mezőtúri Városi Tanács értesíti a lakosságot, hogy 1972. július 22-én (szomba­ton) 9 órai kezdettel lebon­tásra a következő épületek kerülnek eladásra nyílt árve­résen; Szabadság tér 26, 27, 28 és Wesselényi út 1/a. sz. Az árverés során előnyben részesülnek azok a szemé­lyek, akik érvényes építési engedéllyel rendelkeznek. . ‘ ' <5& «•' A Jászkiséri ÁFÉSZ Igaz­gatósága pályázatot hirdet szabadkasszás élelmiszer-ön­kiszolgáló bolt, valamint ve­gyesboltok. eszpresszó, ital­boltok, zöldség-gyümölcs üz­letek vezetői állásainak be­töltésére. A pályázati feltéte­lek az ÁFÉSZ központi iro­Szolnok megyei ’9*’ ) NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a i Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő f ’ Varga József Telefon; 12—093, 12—320, 12—069, 11—932 Telex: 23 357 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Szolnok, Kossuth tér 1. Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12—094 Az előfizetés dija egy hónapra 20.— forint Index-szám: 25 069 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden posta- hivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: L ; Kozák Ferenc — A 17 MILLIÓS NDR- ból az idén az emberek milliói utaznak turistaként a baráti szocialista országok­ba. Nemrég nyilvánosságra hozott adatok szerint az év első felében már 2,8 millió NDK-beli állampolgár járt Lengyelországban. A Cseh­szlovákiában megforduló tu­risták többsége is az NDK- állampolgára. — A FIAT Művek 1972 el­ső hat hónapjában az el­múlt év hasonló időszakához képest 35 ezerrel növelte az általa eladott gépkocsik szá­mát Lottótájékoztató A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 28. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 54 fogadó ért el, nyereményük egyenként 74 319 forint, három talá­lata 4172 fogadónak volt, nyereményük 481 forint. A kéttalálatos szelvények szá­ma 128 841, ezekre egyenként 19 forintot fizetnek. A nye­reményösszegek a nyere­ményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. — JÚLIUS 20-án kezdődik Budapesten a Zeneművészeti Főiskolán a VI. Bartók Béla nemzetközi zenei szeminári­um. A résztvevő hallgatók 16 napos tanfolyamon neves magyar és külföldi művész­tanárok vezetésével hegedű-, zongora- és vonósnégyes szakon gyakorlati foglalko­zásokon sajátítják el a hi­teles Bartők-interpretációt. ■— TÁRSADALMI munká­ban vállalta az utcai padok festését a szolnoki útfenntar­tó üzem KISZ-tagsága. Az utóbbi időben 102 olyan pa­dot helyeztek el Szolnok kü­lönböző területein, amelyet ,&k festettek be. m é n y e k dójában tekinthetők meg. Pályázatot hirdet továbbá az ÁFÉSZ iparcikk előadó és gazdasági revizori állás be­töltésére is. Közgazdasági technikum, mérlegképes könyvelői képe­sítés, valamint ötéves szak­mai gyakorlat szükséges. Jelentkezés személyesen, vagy írásban az ÁFÉSZ ig. elnökénél. Jászkisér, Fő út 25. ☆ A jászapáti Dolgozók Gim­náziuma és Dolgozók Szak- középiskolája levelező tago­zata felvételt hirdet az 1972/ 73-as tanévre. — Feltételek a vonatkozó rendeletek szerint. Érdeklődni és a „Jelentkezési Iap”-ot átvenni a gimnázium gondnokságán hivatali idő­ben lehet. Magyar cigaretták Moszkvába Több mint ötvenmillió magyar cigarettát indít út­nak a napokban a moszk­vai Balaton étterembe a MONIMPEX Külkereskedel­mi Vállalat. A tervek szerint az idén és jövőre kétszáz­millió, Moszkvában is ked­velt magyar cigarettát szál­lítanak az étterem ellátására. — KÖZÖSEN épített utat Szolnokon, a Csaba utcában a városi tanács és a FŰ­SZERT. A 600 méter hosszú útnak a fele — 310 ezer fo­rint költséggel — elkészült; 150 métert aszfaltoztak is. Gazdagabb volt a kínálat Meglátszott, hogy a szolnoki üzemek zömében nincs szabad szombat. Tegnap a piacon a kí­nálat meghaladta a keresletet. tJjburgonyából 6880 kilogramm volt az egyéni felhozatal és 1183 kilót kínáltak a szövetkezetek, 4 és 4.50 forintos áron. A zöld­paprikára ára a múlt heti 34 fo­rintról 20-ra csökkent. Jelentő­sen befolyásolta az uborka és pa­radicsom árának alakulását a Szikrai Állami Gazdaság, stand­ján a paradicsomot az átlagos 6—8 forint helyett 4-ért, az ubor­kát 3 forinttal olcsóbban, 2 fo- rinért adták. A zöldség továbbra is csomóban — sárgarépából 890 kilogramm, petrezselyemből 1286 kilogramm volt a felhozatal — 2—2.50-ért kapható. j Bővült a választék gyümöl­csökből. Az őszibarackot a minő­ségtől függően 6—10 forintért adták. Kajsziból az idei legna­gyobb mennyiség érkezett, több mint 5 mázsa — a múlt hetihez hasonló 5—8 forintos árban. Cukoralmából és korai körté­ből csak az egyéni termelők hoz­tak piacra. A 4000 kilogramm al­mát 3—5, a körtét pedig 6—10 fo­rint között mérték. Először ezen a hét végén jelent meg a sárga­dinnye: ára 8—10 forint. A tojásfelhozatal jó. Darabon­kénti 1.50-es ára azonban 20—30 fillérrel több. mint más megye- székhelyeken. Csirkéből 1060 ki­logramm jutott a piacra, a már­ciusi csirke párját 80—100 forin­tért kínálták. Betiltott borotvapengék A vásárlóktól érkezett pa­naszok alapján a Kereske­delmi Minőségellenőrző In­tézet megvizsgálta a Nylon és a Cápa elnevezésű bo­rotvapengék minőségét. Meg­állapította, hogy a fővárosi Finommechanikai Vállalat által gyártott borotvapengék minősége nem felel meg a követelményeknek, ezért a további árusítását megtil­totta. — SZOVJET biokémiku­sok új vitamint szintetizál­tak: a tudományos akadémia biokémiai intézete és az élelmiszeripari technológiai intézet munkatársai előállí­tották és a klinikai gyakor­latban is kipróbálták az „U-vitamint”. A készítmény­nek gyógyító hatása van a gyomorfekélyes és gyomor- hurutos betegekre. — DRÄGA volt a legel­tetés. A szandaszőllősi Vö­rös Mező Tsz erdejében le­geltette két tehenét C. J. szandaszőllősi lakos. ezért 1000 forin.tra büntették. 240 millió tonna gabona A KGST-tagországok 1971- ben a világ gabonatermé­sének egyötödét takarítot­ták be, több mint 240 mil­lió tonna gabonát. Most a mezőgazdaság távlati —1935- ig terjedő — fejlesztési ter­vén dolgoznak. E tervek a növénytermesztés és az ál­lattenyésztés jelentős mér­tékű növelését irányozzák elő. A cél elérésében je­lentős szerepet játszanak a kölcsönösen szállított műsza­ki felszerelések és ásványi műtrágyák. Szoros az együtt­működés az új növény- és állatfajták kitenyésztésé­ben, valamint más mező- gazdasági problémák kö­zös megoldásában. r—“i L_ MOZI \ i ______i r Szolnok Vörös Csillag: Az ör­dög fogadója (14), hétfő: Az ör­dög fogadója (14). Kert: Betyá­rok bosszúja, hétfő: Bostoni foj­togató (18) (Felemelt helyáron!), Tisza: Sztrogof Mihály, hétfő: Sztrogof Mihály. Jászberény Le­hel: A sólyom nyomában, hét­fő: Fantomas a Scotland Yard ellen, — Kert: Bostoni fojtogató (18) (Felemelt helyáron!), hétfő: Betyárok bosszúja. Kisújszállás Ady: John és Mari. hétfő: Szent Péter esernyője. Kunhegyes Sza­badság: A közvetítő (14). hétfő: John és Mary. Kunszentmárton Körös: A szemtanú (16) (Felemelt helyáron!), hétfő: Támadás he­gedűszóra. Mezőtúr Dózsa: A ko­rona elrablása, avagy úra a bosszúállók, hétfő: Tanár úrnak szeretettel. Szabadság: Egy rend­őrfelügyelő vallomása az állam­ügyésznek (16), hétfő: Halál Ve­lencében (16). Tiszafüred Tisza: Osceola, hétfő: Hattyúdal. To- rökszentmiklós Dózsa: Fantomas a Scotland Yard ellen, hétfő: A korona elrablása, avagy újra a bosszúállók. Túrkevc Vörös Csil­lag: Halál Velencében (14), Adj pacsit, pajti! (du.l. —hétfő: Egy rendörfelüg.yelő vallomása az ál­lamügyésznek (16). RADIO' SZOLNOKI RADIO; Vasárnapi magazin. — Mosoly­gó zenetörténet. Halló! Halló! — Iluh István versei. — Lemez­album. KOSSUTH RÁDIÓ! 7.25: Múzeumi híradió. 7.28: Nagy családok. Rab Nóra műsora. 8.95: öt kontinens hét napja. Külpolitikai negyedóra. A szünetben: Tabi László 8.20: Szentendrei gyerekek. Lipták Gábor rá dió játéka. 9.11: Szivárvány. Véleményünk szerint. 10.30: Vasárnapi koktél. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 13.04: Jegyzet. 13.14: Szvjatoszlav-Richter Schu- mann-mveket zongorázik. 13.36: Tudósaink fóruma. 13.56: Nagy mesterek — világhí­rű előadóművészek. 14.44: Lírai önarckép. Károlyi Amy versei. 15.08: A nagy mesterek — világ­hírű előadóművészek című műsor folytatása. 16.02: A Karamazov testvérek. Dosztojevszkij regényének rádióváltozta IV. (befej e-. ző) rész (ism.) 17.05: Faluról — falunak muzsi­kával. Tákos. 17.45: A Mayas-együttes leme­zeiből. 17.57: Pillantás a nagyvilágba. 18.17: Az opera a jelmeztervező szemével. Márk Tivadarral beszélget Kertész István. 19.10: Minden jegy elkelt! Álom­fejtés. Analízis két rész­ben (ism.) 20.52: A Magyar Rádió és Tele­vízió népi zenekara ját­szik. Lakatos Sándor veze­tésével. 21.20: Paganini: h-moll hegedű- verseny. 21.47: Jacques Loussier felvételeiből. 22.10: Sporthírek. — Totó. 22.20: Magnósok, figyelem! (ism.) 23.05: Kamarazene. 0.10: A dzsessz kedvelőinek. PETŐFI RÁDIÓ: 8.00: Mit hallunk? Érdekessé­gek a jövő hét műsorából. 8.30: A Magyar Rádió és Tele­vízió Gyermekkórusa éne­kel. A tv és rádió mai műsorából ajánljuk HAZAI TÁJAKON. Magyar rövidfilm-összeállitás. Be­vezetőt mond: dr. Keresztury Dezső. 1. Helytállás. Rendező: Glósz Róbert. 2. Nyár, ifjúság. Rendező: Kárpáti György. A kisfilmek az árvízsújtotta Szabolcs megye erőfeszítéseire és az ország összefogására emlékeznek. A rövidfilmet 16.00 órai kezdettel láthatjuk a tv-ben. SZÁZADOS SZENZÁCIÓK. írta: Teknős Péter. Rendező: Benedek Árpád. Ki gondolná, hogy két évvel a nagy francia forradalom kitörése, a Bastille lerombolása után a védtelen nép vére folyt Párizsban? Ki gondolná, hogy 1791. júliusá­ban, két évvel a forradalmi nép győzelme után tulajdon­képpen még el se kezdődött a forradalom? Ki gondolná, hogy király ült még a trónon, és a hatalmat gyakorló polgárság védte? A nemzetőrség 1791-i sortüze magyarázza mindezt... — A „zseniális hadvezér” fogalma Napóleon ne­vével forrt össze, pedig megelőzte őt a svéd XII. Károly, akit senki soha sem győzött le, de végül is ő maga teperte földre saját magát 1709 júliusábaA... A műsort 10.50 órakor hallhatjuk a Petőfi adón. 8.41: Nótacsokor, csárdáscsokor. 9.10: A „Nyitnikék” postája. 9.40: Leveles könyv: Csehov levelei. H. rész. 10.17: Rose Bampton és Kim Börg énekel. 10.59: Százados szenzációk. 11.20: A Magyar Állami Hang­versenyzenekar hangver­senye. 12.15: Az Alföld. Ady Endre. — Arany János. Juhász Gyu­la, Petőfi Sándor, Szabó Lőrinc versei (ism.) 12.27: A hangversenyközvetítés folytatása. 13.16: Hóvirág. Horst Solomon rádiójátéka (ism.) 14.00: Táskarádió. 15.00: Mit üzen a Rádió? (ism.) 15.35: Böbe Gáspár Ernő népi zenekara játszik. 16.05: Frank: A-dúr szónáta. 16.35: Fényes Szabolcs operettjeiből. 17.00: Kérdőjelek. Minus idő. Kovács Júlia műsora. 17.30: Lantos Rezső Bárdos La­jos műveket vezényel. 17.45: Ki ez? Képrejtvény. 18.05: Made in Hungary. Köny- nyűzene. tánczene. dzsessz. 18.50: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 19.00: A vasárnap sportja. 19.35: Ifj. Magyart Imre népi ze­nekara játszik. Kovács Jón zsefné énekel. 20.10: öt perc sport. 20.15: Hofi Géza énekel. 20.28: A főszerepben: Benjamino Gigli. II. rész. Verdi: Az álarcosbál. Háromfelvoná- sos opera. 21.21: Találkozás a színházzal. 21.41: Az operaközvetítés folytatása. 23.10: Kedvelt táncok — népszerű előadók. HÉTFŐ: KOSSUTH RADIO: 8.15: Mit üzen a Rádió? 8.50: Mezők, falvak éneke. 9.06: Az elmés nemes Don Qui-* .íote de la Mancha. Miguel de Cervantes Saavedra re­génye folytatásokban. XVI. rész. 9.26: Rádióbörze. 9.30: A hét zeneműve: Prokof­iev — Vili. szonáta. 10.05: A Magyar Állami Hang­versenyzenekar hangver­senye a Zeneakadémia nagytermében. Vezényel; Kórod! András. 12.3): Ki nver ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 13.44: Válaszolunk hallgatóinknak! 13.59: Klasszikusok magnószala-« f on (ism.) des anyanyelvűnk. Lőrincze Lajos műsora, (ism.) 15.15: A Magyar Rádió és Tele-? vízió énekkara énekel. 15.24: Könnyűzene Berki Géza szerzem ény eiből. 15.39: Csináljunk üzletet. Szebe- rényi Lehel elbeszélése. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Zongoraművek. 16,27: Beszéljünk a demokráciá­ról. Rapcsányi László műsora. 16.47: Bellini: Az alvajáró. Amina áriája a II. felvo­násból 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Huszas stúdió Külön ki­adás. Szilágyi János műsora. 17.39: Filmklub. Szerkesztő: Székely Gabriella. 18.19: A Lengyel Kultúra Hete. Lengyel dalok és táncok A Mazowsze együttes mű­sorából. Vezényel: Marian Domanski. 18.38: Ki tanul tovább? Osgyáni Csaba riportja. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti Krónika. 19.30: Sporthíradó. 19.40: Magyar muzsika tegnap és ma; 20.00: A Lengyel Kultúra Hete. Rádiószínház. 20.47: Kodály—Vörösmarty Mihály: Liszt Ferenc. 20.59: Egy rádiós naplójából. Sebestyén János műsora. 22.20: László Margit és Melis György operettdalokat énekel. 22.48: Az Ob-folyótól a Bajkál- tóig. Kulcsár István szibé­riai riportsorozata. II. r. 23.03: A Leningrádi Filharmo­nikus Zenekar hangverse­nye a Moszkvai Rádióban. 0.10: Mary Poppins. Részletek Sherman filmzenéjéből. HÉTFŐ: PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Mikrobi és a Holnaplátók, Fantasztikus rádiójáték. III. rósz (ism.)) 8.35: Goar Gaszparjan énekel. 9.03: Ezeregy délelőtt. A Gyermekrádió műsora. 10.05: Zenés műsor üdülőknek. 11.45: Néhány szó zene közben. 12.03: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik. Mé­száros Tivadar vezetésével. 12.30: Kamarazene. 13.03: Diákok, nyár. sátor... G. Tímár György műsora. 13.20: Mario Lanza operaáriákat énekel 14.00: Kettőtől—ötig... A Rádió kívánságműsora. Műsorvezető: Erdei Klári *• és Kovalik Károly. Ripor­ter: Poór Klári és Fikár László. Rendező: dr. Jós- fay György. 16.33: Műsorismertetés. 17.00: ötórai tea. Szerkesztő: Kiss Gyöngyi, 18.00: Hírek. Időjárás. 18.05: Külpolitikai figyelő. (ism.) 18.20: Emlékek útján. Zene. kabaré, riport 4x90 percben (ism.) 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00: Az Esti Krónika különkiadása. 20.23: Üi lemezeinkből. 20.30: üj könyvek (ism.) 21.32: Nőkről — nőknek. Szerkesztő: Balyó Mária. 22.02: A Lengyel Kultúra Hete. Varsói ritmusok. 22.30: A hét zeneműve: Prokof­jev — VIII. szonáta (ism.) 23.15: Nóták. BUDAPEST; ío.oo: Félidő 0:1. Magyarul be­szélő lengyel rövidjáték- film-sorozat. 2. rész. 10.30: Nemzetközi gyermekhang- verseny H. rész. 10.55: Környezetünkért. Riportműsor. 11.25: Rusztaveli földjén. Dokumentumfilm (ism.) 14.58: Nótaszó... 15.20: Galopp-verseny. 16.00: Hazai tájakon. 26.35: Világjárók. Francia rövid- játékfilm-sorozat. 2. rész: Marseille. 17.00: Üdvözlet Ada-Kaleh szige­téről. Román kisfilm. 17.10: Delta. 17.35: Kell a jó könyv! 3. rész. 18.40: Esti mese. 19.00: A ..HÉT”. 20.00: Hírek. — Sporthírek. 20.10: Gyilkos, vagy áldozat. Francia film. 22.00: Hírek. — Sporthírek. 22.15: Jó éjszakát, felnőttek! Casanova kontra Kéksza- káll. Bábfilmsorozat. 3. rész: Oroszlán. POZSONY: 9.30: Kicsinyek műsora. 10.05: Ifjúsági tv-játék. 10.55: Könyvmagazin. 11.20: Hírek. 11.30: Vasárnapi magazin. 16.55: Szovjet dokumentumfil­mek. 17.25: Görbe tükrök birodalma. Szovjet mesefilm. 18.40: Esti mese. 19.00: Tv-híradó. 19.25: Sporteredmények 1. 19.50: Közvetítés a libereci árumintavásárról. 20.20: Költészet. 20.25: A sivatag fehér napja. Szovjet kalandfilm. 21.45: Kultúra 72. 22,10: Tv-híradó. 22.25: Sporteredmények 2. HÉTFŐ: 16.45: Hírek. 16.50: Beszéljünk oroszul. 17.20: Arcképcsarnok: J. Hrusovsky. 17.45: Telesport. 18.15: Hangverseny, 18.40: Esti mese. 19.no: rTV-!Mradó. 19.20: Dalok. 19.30: Időnk órái. 20.00: Vásári ve+élkedő. 20.30: Schiller: Stuart Mária. Színházi közvetítés. 22.35: Tv-híradó. 23.00: Szpa^szkij és Fischer Reykjavikban. Centrum hétfő A CENTRUM PAVILON ÁRUHÁZBAN, SZOLNOK. Sásvári fcrt 59/a. Piactér 1972. július 17-én női nylonharisnya férfi—női köntös és pizsama, női ernyő, különböző ajándékozási és illatszercikkek 20 százalékos árengedménnyel vásárolhatók Minden idényben vegye igénybe a CENTRUM PAVILON ÁRUHÁZÁT ................................................................................................................

Next

/
Thumbnails
Contents