Szolnok Megyei Néplap, 1972. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-16 / 166. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! i • ti Ara: 1 forint Tizenöt éves a népi ellenőrzés T izenöt esztendeje, 1957. július 16-án hozta meg ha­tározatát az MSZMP Politikai Bizottsága a népi ellenőrzés szervezetének létrehozására. A határozat szervesen beillett a munkáshatalom megszilárdítását és a konszolidációt szolgáló intézkedések sorába. A népi ellenőrzésről szóló dokumentum hangsúlyozta, hogy messzemenően hasznosítani kell a lenini munkás­paraszt ellenőrzés hagyományait. „A létrehozandó ellen­őrzési szervezet állami szerv legyen, de munkáját nagy­részt a szervezeten kívül foglalkoztatott dolgozók mennél szélesebb köre végezze, döntően társadalmi munkában. Elnevezése népi ellenőrzés legyen, hogy ezzel is utaljon jellegére”. A párthatározatban foglalt irányelvek alapján alkotta még az országgyűlés 1957-ben. decemberi ülésszakán a népi ellenőrzésről szóló törvényt, s ezt követően 1958 elején választották meg a központi, majd a fővárosi, a megyei, a járási és a kerületi népi ellenőrzési bizottságokat, amelyek nyomban meg is kezdték munkájukat. Szolnok megyében 1958. február 21-én választotta meg a megyei tanács a megyei Népi Ellenőrzési Bizottságot. Ezt követően a területileg illetékes tanácsok is megvá­lasztották a járási és a városi NEB-eket. Szervezetileg _ it t a megyében — tizennégy NEB jött akkor létre. A párt várakozásának megfelelően a társadalmi és a gazdálkodó szervek javaslatára sok ezer dolgozót kértek fel népi ellen­őrnek, akik szívesen vállalták a társadalmi munkát Az alapkoncepció értelmében a központban alig nyolcvan, a megyei irodákban öt-hat, a járásoknál csupán az elnök és egy adminisztrátor végezte, s végzi ma is függetlenítve feladatait. így átlagosan száz népi ellenőr munkáját szer­vezi, segíti egy-egy hivatásos munkatárs. A népi ellenőrzés az évek során széles körű megbe­csülést és tekintélyt vívott ki magának. „A népi ellenőr- zés utján a dolgozó nép gyakorol ellenőrzést a javak tér- melése, elosztása felett, és ily módon is a vezetés tevékeny részesévé vált” — hangsúlyozta Kádár János abban a levelben, amelyet a népi ellenőrzés megalakulásának 10 évfordulója alkalmából a Népszabadság közölt. A népi ellenőrzéssel szemben is nagyobb követelmé­nyeket állított a gazdaságirányítás reformja. Ezért 1968- ban az országgyűlés kibővítette hatáskörét és az alsóbb szervek önállóságát. Az operatív vezetés igényei minden szinten jelentősen növekedtek. A népi ellenőrzést gyakran kérik fel soron kívüli vizsgálatokra. Fontos kérdésekre hívják fel a figyelmet a dolgozóktól érkező közérdekű be­jelentések, amelyek kivizsgálását az alapító párthatározat a népi ellenőrzés alapvető feladatává tette. Évente orszá­gosan mintegy tízezer bejelentés érkezik az egyes bizott­ságokhoz. A mi megyénkben ez a szám 3—400. Érdekes és figye­lemre méltó statisztikával ismerkedhettünk meg a minap a megyei NEB-nél; miszerint megalakulásuk óta 1972. jú­nius 30-ig — tizenöt év alatt — 3526 témában 5350 vizs­gálatot végeztek el. Vizsgálatot folytattak 15191 gazdál­kodási egységben, intézményben, összesen 31 766 népi el­lenőrt foglalkoztattak 88 405 vizsgálati nappal. A bejelen­tések — így a vizsgálatok is — jelentős része a társadalmi tulajdon károsítására, pazarlására, munka nélkül szerzett jövedelmekre, felelőtlen gazdálkodásra, egyszóval olyan jelenségekre figyelmeztet, amelyek sértik az emberek igaz­ságérzetét, a szocialista közerkölcsöt. A párthatározat fel­hívásának megfelelően, a népi ellenőrzés mindig kiállt a társadalom érdekében fellépő bejelentők ügyében, ha kel­lett, védelmében. M a is időszerű a párthatározat figyelmeztetése: a népi ellenőrzés léte nem csökkenti az egyes szervek felelősségét saját területükért. Erre azért is szükséges emlékeztetnünk, mert számos tapasztalat utal arra, hogy a reform bevezetésének első éveiben háttérbe szorult a gazdaságirányítás alapvető céljainak megvalósítását segítő ellenőrzés. A népi ellenőrzési bizottságok, a sok ezer népi ellenőr és az ellenőrzés apparátusa becsülettel, nagy felelősséggel, a 15 éve hozott határozat szellemében látja el feladatát! Munkájukat a társadalom elismerése, megbecsülése kíséri. olajvezeték megépítésére vo­natkozó szerződés mielőbbi aláírásában mindkét ország érdekelt, ezért kívánatosnak tartják, hogy az ezzel kap­csolatos szerződések a közel­jövőben létrejöjjenek. Az elnökök foglalkoztak a két ország papír- és cellulóz­ipari együttműködésének le­hetőségeivel, valamint a kül­kereskedelmi forgalom ala­kulásának időszerű kérdései­vel. Faluvégi Lajos és Géza Tik- vicki szombaton aláírta az új fizetési megállapodást, amely­nek alapján a kölcsönös fi­zetések szabadon áltváltható valutában történnek. A meg­állapodás 1973. január 1-én lép hatályba. Faluvégi Lajos pénzügymi­niszter és Géza Tikvicki, a Jugoszláv Szövetségi Végre­hajtó Tanács (kormány) tag­ja, a Magyar—Jugoszláv Gaz­dasági Együttműködési Bi­zottság magyar, illetve jugo­szláv tagozatának elnökei jú­lius 11—15. között Budapes­ten elnöki találkozót tartot­tak, amelyen megtárgyalták a kétoldalú gazdasági együtt­működés legfontosabb idő­szerű kérdéseit. Az elnökök az alumínium- ipari együttműködés nagy je­lentőségű eredményeként ér­iékelték a közelmúltban alá­irt vállalati szerződést, amely az obrovaci > timföldgyár fel­építésében való magyar rész­vételről intézkedik. A továbbiakban megálla­pították, hogy az Adria kő­A burmai miniszterelnök a Balatonnál U Ne Win szombati látogatásai U Ne Win, a Burmai Unió Forradalmi Tanácsának elnö­ke és kísérete szombaton a fő­városból vidékre látogatott el. A burmai vendégeket az útra elkísérte Fehér Lajos, á Minisztertanács elnökhelyet­tese, Hollai Imre külügymi­niszterhelyettes és dr. Kós Péter, a Magyar Népköztár­saság ranguni nagykövete. Az út első állomása Száz­halombattán, a Dunai Kő­olajipari Vállalat volt, ahol Gór Nagy Sándor nehézipari miniszterhelyettes, dr. Mon­dok Pál, a Pest megyei ta­nács elnöke, valamint a DKV Szombaton a — főleg du­nántúli — három-négynapos kényszerszünet után folyta­tódott az aratás azokon a területeken, ahol a napsütés és a széljárás felszárította a gabonatáblákat. A kombáj­nok mindenhol zavartalanul indultak, a központi 'javító- szolgálat ugyanis az esőzé­sek miatti állás idején jó munkát végzett. A MEZŐGÉP Tröszt 22 vállalata reggel 7-től este 7 óráig ügyeletet tart — így Volt ez szombaton is —, sőt, az aratás meggyorsítása ér­dtekében vasárnap is foglal­koznak az ügyfelekkel, 7-től • 1 óráig. A vállalatoknál 460 szerelő van állandó készen­létben ; a szakmunkások egy vezetői fogadták a vendége­ket. Dr. Simon Pál igazgató és Péceli Béla műszaki igaz­gató tájékoztatást adott a vállalat létrehozásának jelen­tőségéről, az ország gazdasági életében betöltött szerepéről, széleskörű tevékenységéről. A tájékoztatót Követően a vendégek megtekintették a nagykiterjedésű üzem külön­féle egységeit, a hőerőművet, valamint a szomszédságuk­ban épült új várost. A látogatás következő ál­lomása a besnyői Sallai Imre része a behozott gépekkel foglalkozik, a többiek pedig 109 teherautóval mennek a helyszínre és a gabonatáb­lákban álló, elromlott kom­bájnokat javítják meg. A te­herautókat kézi szerszámok­kal, hegesztőkészülékekkel látták el. Van olyan műhely­kocsijuk is, amely nagyobb javításokhoz szintén alkal­mas. A MEZŐGÉP Tröszt több mint 4000 féle alkatrészt gyárt az idén. hogy a tava­lyinál lényegesen jobb cse­redarab-ellátást biztosítson a gazdaságoknak. A nyár eleji induló készletek 50 száza­lékkal voltak nagyobbak a tavalyinál, s ennek köszön­Tsz volt. Nagy László, a ter­melőszövetkezet elnöke is­mertette a hazánkban az el­sők Között megalakult közös gazdaság történetét munká­ját, eredményeit, majd meg­tekintették a tsz sertés- és szarvasmarhatelepét. A bur­mai állam- és kormányfő ott­honában felkereste Baki Fe­renc tsz-brigádvezetőhelyet- test, s elbeszélgetett család­jának tagjaival; életükről, munkájukról. A burmai vendégek Bes- nyőről a Balatonhoz utaztak. hető, hogy eddig az aratás idején alkatrészhiány miatt sehol sem-volt gépkiesés, 24 órán belül mindenhol hely­színre érkeztek a szerelők, a megrendelt alkatrészekkel együtt. A tavalyinál jobb alkarész- ellátás az aratási munkáknál is jól lemérhető: a gazdasá­gok az előre elkészített ter­vek Szerint járatják a kom­bájnokat, nincs szükség gyors gépátcsoportosításokra és így zavartalan, nyugodt a munkatempó. Ezt azér.t tart­ják lényegesnek a szakembe­rek, mert a jól szervezett munkával várhatóan sikerül majd csökkenteni a szem­veszteséget. Ma: Kötelező tanulságok Utószó a „mezőtúri ügyhöz” 3. oldal ☆ Két perc nyelvművelés 4. oldal ☆ Gyula, élményekben Szabó János tudósítása, Nagy Zsolt fotóival Otthon, Jásziványon Borzák Lajos vasárnapi ri­portja 5. oldal Irodalmi mellékletünk 6—7. oldal ☆ Külpolitikai magazin 8—9. oldal Középút de nem arany Palágyi Béla jegyzete az SZMTE bajnoki szerepléséről II. oldal Alkatrészhiány miatt nincs kiesés Szerelők aratási készenlétben HriiI K TI DÚSÍTÁSOK — HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK HÍRÜK Ifjúsági klubtalálkozó Abádszalókon Nyolc ifjúsági klub kül­döttei vettek részt az abád- szalókj ifjúsági klubtalálko- zón. A program keretében bemutatkozott Tiszafüred, Jászberény és Abádszalók ifjúsági klubja. Kiemelkedő élmény volt Dinnyés József­nek, a KISZ KB pol-beat énekesének vitára késztető műsora. Az est keretében rendezett vitán a jelenlevő fiatalok hasznos tapasztala­tokat szerezhettek a klub­élet kérdéseiről. Emlékmúzeum József Attilának Szombaton délben Benja­min László Kossuth-díjas költő ünnepélyes külsőségek között nyitotta meg a bala- tonszárszói József Attila em­lékmúzeumot. A hét terem­ből álló emlékmúzeumot ab­ban a penzióban rendezték be, ahol a költő utoljára la­kott, s ahonnan elindult vég­zetes útjára. Üj megyei könyvtár Miskolcon A közelmúltban adták át rendeltetésének a Borsod megyei és a miskolci Városi Tanács közös beruházása­ként megvalósult megyei könyvtárat. A 160 ezer köte­tes könyvtár egyúttal a bor­sodi helyi könyvtárak mód­szertani központja is. A há­romszintes épületet képző­művészeti alkotásokkal díszí­tik. A könyvtár bejáratánál helyezik el Kovács Ferenc szobrászművész alkotását. A könyvtár két emeletét ösz- szekötő pillért Segesdi György rézdomborításaival borítják. A hírlapolvasóban Szabados Árpád festményeit helyezik el, míg a nagyte­rem tizenöt négyzetméteres pannóját Lenkcy Zoltán mis­kolci képzőművész alkotása díszíti. Közeleg a lecsószezon Bőséges lesz a jövő héten a burgonyaellátás, a ZÖL­DÉRT előrejelzése szerint. Az aratási munkák nem gá­tolják a nyári burgonya fel­szedését. a betakarításra ke­rülő mennyiség bőségesen fedezi a 300 vagonos orszá­gos igényt. Nem hiányzik majd a boltokból a vörös­hagyma sem, sőt megindul a hagyma exportja is. Meg­haladja a fogyasztók igé­nyeit a fejeskáposzta és a főzőtök kínálata is. A fejes­káposzta egy részét tartósít­ják, illetve kapros káposzta­ként — mint olcsó savanyú­ságot — hozzák forgalomba. Viszont előfordulhat, hogy a jövő héten, a zöldbab kínálat nem fedezi a 20 vagonos szükségletet. A prognózis szerint rohamosan közeledik a lecsószezon: a két legfon­tosabb „alapanyag”, a para­dicsom és a paprika ára egy hét alatt csaknem egyharma- dára csökkent — a buda­pesti jelentés szerint. Árvízveszély a Murán Szombaton délelőtt tovább növekedett az árvízveszély a zalai vízfolyások mentén, el­sősorban a Mura völgyében. Reggel 8 órától 10 óráig to­vábbi tíz centimétert áradt a folyó, s a vízszint elérte a 440 centimétert. A vízma­gasság egyre növekszik, a tetőzést mára virradó éjsza­ka várták. Letenye és Len­ti között, Murarátka község területén, a víz elárasztotta az úttestet, az utat lezárták a forgalom előtt. A nemzet­közi forgalmat bonyolító 7- es számú főútvonal Nagyka­nizsa—Becsehely közötti sza­kasza az úttestre zúdult ha­talmas mennyiségű iszap miatt csak nehezen járható. Nyelvszakos tanárok továbbképzése A nyári szünetben szak­tanárok ezrei vesznek részt különböző továbbképzéseken. Több mint félezer általános és középiskolai tanár vesz részt az orosznyelvi kurzuso­kon. A magyar—szovjet kul­turális egyezmény értelmé­ben az idén 57 szovjetunió­beli szakember vezetésével 9 városban tartják az orosz­nyelvi továbbképző kurzuso­kat. A középiskolai angol, fran­cia és német nyelvtanárok tanfolyamain kilencven gim­náziumi, szakközépiskolai ta­nár vehet részt: Balatonfü- reden, Sopronban és Szolno­kon. Megyeszékhelyünkön a Vásárhelyi Pál Közgazdasági Szakközépiskola kollégiumá­ban a német nyelvszakos ta­nárok kéthetes továbbképzé­se nemrég fejeződött be __ h arminchárom résztvevővel — az Országos Pedagógiai Intézet rendezésében. Meghalt dr. Dudás Miklós püspök Hosszas betegség után, 70 éves korában, szombaton el­hunyt dr. Dudás Miklós haj­dúdorogi görögkatolikns püs­pök. Temetéséről később tör­ténik intézkedés. Elutazott Ib Frederiksen Tegnap elutazott hazánk­ból az íb Frederiksen mező- gazdasági miniszter által ve­zetett dán küldöttség. Bú­csúztatásukra a Ferihegyi re­pülőtéren megjelent dr. Di- mény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, S. K. Paulsen, Dánia budapesti ideiglenes ügyvivője. Halálos baleset Abonyban Nem a látási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezet­te személygépkocsiját Abony határában Tóth Pál 33 éves technikus, budapesti lakos és elgázolta Tamási István­ná 35 éves tsz-tagot, aki ke­rékpáron haladt. A baleset következtében Tamásiné a helyszínen meghalt, Tóth Pált őrizetbe vették. r Uj magyar—jugoszláv fizetési megállapodás

Next

/
Thumbnails
Contents