Szolnok Megyei Néplap, 1972. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-15 / 165. szám

1972. július 15. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Tisztítják a takarmánygabonát a Mezőtúri Állami Gazdaság pusztabánrévi üzemegy­ségének kombájnszérüjén Megfizethető ár, elfogadható választék Ebédidőben a szolnoki vendéglőkben A déli órákban is hűvös, kellemes a szolnoki Tisza Szálló másodosztályú étter­me, közismert nevén a„kis- Tisza”. A pincér időnként meg-megjelenik felpakolt tálcáját egyensúlyozva. Az egyik asztalnál két kö­zépkorú férfi ül. Hallom, menüt rendelnek. Még egy cigarettát sem szívnak el, már tányérjukban a Frank­furti leves. Várok, míg a harmadik fogásig eljutnak. — Férfiaknak is elég a menüben feltálalt étel meny- nyisége? . — Nekem már csak van A nagy-Tiszában csak az előfizetéses ebéd az olcsó — töprengek magamban, míg a kis étteremtől a szálló kerthelyiségéig, a pár mé­tert megteszem. Francia, angol, német szavak röpköd­nek halkan, diszkréten a vadgesztenyefák alatt. Ké­rem az étlapot és böngész­ni kezdek a különleges éte­lek hosszú oszlopa között. A menüt keresem. Azt a tu­rista-menüt. amiről a mi­niszteri rendeletből érte­sültem. Meg van. Lenn, a lap alján, a főszakács 21 forintos ajánlata mellett. Ara 40 forint. Jól látok? És jól emlékszem? No néz­zük csak még egyszer mit mond a rendelet: a fővá­ros. a megyeszékhelyek, a gyógy- és üdülőhelyek I. osztályú melegkonyhás üz­leteiben az idegenforgalmi idényben 12-től 15-óráig egyféle turista-menünek kell lenni. Engedmény a fo­gyasztói árból 20 százalék. Egészen más környezet fo­gadja a vendégét a _vad- gesztenvefák lombjával ár­nyékolt fehér damaszt ab­roszok után a III. osztályú Strand-vendéglő kertjében. A kétes tisztaságú tarka­kockás térítőkön kézzel írott étláp, rajta a kétszám­jegyű árak is csak egyessel kezdődnek. Az étlap első nagy nyomtatott betűs éte­le a menü: 12 forint 20 fil­lérért, két változatban. A fürdőruhás vendégek előtt mégis csak noharakat látok. — Nincs ma igazi strand­idő. nem sokan ebédeltek. Különben sem nagyon ke­lendő a menü, — tájékoz­tat az üzlet vezetője — Me­nü és a vendég tetszése szerint összeállított eb^ árkíMönhögete mindössze nár forint. Á .legtöbb v°r- tló* ígv inkább maga vá­laszt. • Az Alföldi kisvendéglőbén mint mindig, a déli órák­étvágyam, szeretem és ér­tékelem is a finom falatokat — válaszol egyikük. — Két- hete iárok ide, ha nem va­gyok vidéken mindig itt ebédelek, mindössze 15 fo­rintért. Csendes, rendes, tiszta hely ez, udvarias pincérekkel. — A „nagy-Tiszában” nem próbálkozott még? — Ott csak az élőfizetéses ebédet bírja el az átlagke- resetűek zsebe. A magam­fajta, sokat utazó, vidékre járó embernek az nem ki­fizetődő. Tehát egyébként ez az. elő- ételes menü 50 forint lenne. — Mennyit szolgált fel me ebből a turistáknak szánt ebédből? — kérdem a pin­cért. — Hetet. A két hét alatt ez volt a rekord forgalom. Valamennyien itt ülnek, akik ma délben ezt rendelték: a négytagú francia társaság, egy amerikai házaspár és a főorvosék itt a szomszéd asztalnál. Megkérdezem a külföldi­eket. hogy ízlett, meg van­nak-e elégedve. Mindkét asztalnál lelkes bólogatás, dicsérő szavak. — Nem drága? Mint akik nem értik, hogy lehet ilyet kérdezni, csodál­kozva nemet intenek. — Egy dollárért ebédelni vicc nekik — jegyzi meg a fehárkabátos pincér. Mire szólnék: hogy csak nekik, ő már készségesen az újon­nan érkezők asztalához si­et. ban tegnap is csúcsforgalom volt. Szolnok egyik legol­csóbb és legízletesebben fő­ző melegkonyhás vendéglő­jének tartják a harmadosz­tályú üzletét. A környék­beli lakók vállalatok, iro­dák dolgozói, főleg kispén­zű émberek mind ide jár­nak ebédelni A napi öt­A Belkereskedelmi Mi­nisztérium hivatalos lapjá­ban, a Kereskedelmi Érte­sítőben megjelenít közlemény egy szabálytalanság megszün­tetésére figyelmezteti a ven­déglátóipari üzemeket: Ven­déglátó üzletekben ugyanis „Lemez klub” címén belépődí­jat szednek, holott a ven­déglátóipari árak szabályo­zásáról méz 1967-bén kia­dott utasítás értelmében hatszáz adag ebédből egye­lőre csak tíz-tizenöt volt a menü. A magyarázat itt is kézenfekvő. A többit is ol­csón adják. Inkább a kisvendég­lőket, éttermeket keresik A különböző osztályú ét­termekben ebédidőben tett villámlátogatások tapaszta­latai azt mutatják, hogy a miniszteri rendelet szerint kötelező menüszolgáltatás főleg a másodosztályú ét­termekben (a kis-Tiszában, a Múzeum-étteremben, a Ha­lászcsárdában...) hozott rö­vid két hét alatt is észre­vehető változást. Főle^ ott figyeltek fel a vendégek az új szolgáltatásra, ahol jú­lius elsejéig egyáltalán nem volt menü. A Halászcsár­dában például ezidáig 20 forinton alul nem lehetett megebédelni. Most a má­sodosztályra ervségesen elő-_ írt 15 százalékos árenged­ménnyel, maximum 15 fo­rintba kerül egy komplett háromfogásos menü. egy olyan környezetben, ami még az igényesebbek esztétikai kí­vánalmait is kielégíti. Mindezért csak üdvözöl­ni lehet a belkereskedel­mi miniszter július elsején életbe lépett rendeletét, amely kötelezővé tette a déli és az esti menüt vala­mennyi melegkonyhás üzlet­ben. (kivéve az önkiszolgá­ló egységeket.) S ha az elsőosztályú étter­meket a 40 forintos turista­menüért — ami inkább az idegenforgalomban érezteti maid hatását — nem is ke­resik fel n kisnénzű embe­rek annál inkább megke­resik a kisvendéglőket, ét­termeket, ha azokban ked- vükrevaló és megfizethető ebédeket és vacsorákat fo­gyaszthatnak el. Szolnok néhány éttermében a kezde­ti tapasztalatok erre enged­nek következtetni. Kovács Katalin csak zene- vagy műsórszól- gáltatás alkalmával lehet felszámolni belépődíjat. Ki­mondja ugyanis az utasí­tás hogy a gépzene, — rá­dió. lemezjátszó. Wurlit­zer stb. — esetén zenés árat felszámítani nem szabad, tehát' belépődíjat sem kér­hetnek. mert ilyen díjazás­ra csak „élő zene” vagyis jelenlévő zenekar játéka ésetébeh van lehetőség. Turista-menü 40 forintért Maguk választanak Ami tilos a lemez klubban Jászapáti mozaik „Tejcsárdát” hoznak létre Jászapátiban az ÁFÉSZ volt élelmiszerboltja helyén. Az ötvenezer forint átalakítási költséggel 80 négyzetmé­ter alapterületen épülő tej­ivó két műszakban, — reg­gel 6-tól este 7-ig — lesz majd nyitva. Az átutazó vendégek igényeinek kielégí­tése melLett az új létesít­ménnyel megoldják végre a jászapáti iskolás gyerekek reggeliztetését. A jelenlegi tejivót — amely sem méreteivel, sem berendezéseivel már nem felel meg a kultúrált keres­kedelem követelményeinek — tej- és kenyérbolttá ala­kítják át. Az új tejcsárdát tervek, szerint augusztus 20-án nyitják még. ☆ Á nagyközségben folytat­ják a tavaly elkezdett víz­vezeték bővítési akciót. Az elmúlt évben 3200 folyómé­ter vízvezeték építésével 250 lakásba vezették be az ivó­vizet. Az idén 6 ezer folyó­méterrel hosszabbítják meg a nagyközség vízvezetékhá­lózatát és 440 családhoz jut­tatják el az egészséges jó ivóvizet. Az akció megvaló­sítását a lakosság önkéntes hozzájárulása tette lehetővé. A jászapátiak ugyanis a je­lentős mértékű társadalmi munka elvégzése mellett, családonként 1000—2500 fo­rinttal járultak hozzá a víz­hálózat bővítéséhez. \ ür A várakozásnak megfele­lően javított Jászapáti áru­ellátásán az idén március­ban megnyílt ÁFÉSZ élel­miszer áruház. Az ÁFÉSZ az áruház megnyitásával egyidőben megállapodott a jászszentandrási Haladás Tsz-el, melynek értelmé­ben a szövetkezet rendsze­resen szállít az áruházba friss tőkehúst, különféle húskészítményeket, hurkát, disznósajtot, stb. Az új szolgáltatással vég­leg megszűnt a régi hús­boltban a korábban annyi bosszúságot okozó sorban állás. Az áruház gazdag áruválasztékát bizonyítja, hogy a második negyedévre tervezett 3 millió 100 ezer forint helyett, 3 millió 980 ezer forint volt a bevétel. — illés — Új hír Jászkisérről A MÁV szakosztálya által kidolgozott komplex gépja­vítási program első részé­nek megvalósítása Jászkis- éren befejezéséhez közele­dik. A MÁV miskolci főnök­ség irányításával épülő 4200 négyzetméter alapterületű javítócsarnok és más üzemrészek átadását ez év december 31-re tervezik. A program második ré­szének kidolgozását szüksé­gessé tette a várható 100 százalékos létszámnöveke­dés, a nagyarányú gépesítés. Készítik új munkásszállás, üzemi konyha terveit is. A két szakaszban megvalósuló beruházás több mint száz­millió forintba kerül. A munkások zöme jász­apáti, jászkiséri lakos, de az üzem szakemberei az ország mindén részéből jöttek. Ré­szükre átadták az első négy- lakásós szolgálati épületet Jászapátiban. További négy lakás kivitelezéséhez ez év­ben kezdének hozzá. A tel­jes felféjlesztés után az üzemnek kilencszázötven dolgozója lesz. A MÁV pályafenntartás az országban eddig szétszórt kis javító üzemeit. megszünteti, s a felépítményi nagy mun­kagépek javítását 1973-tól csak Jászkiséren végezhetik. Ne szólj szám? E “*- lénk, erőteljes vita bontakozott ki a közelmúlt­ban egy fontos intézmény pártszervezetének tag­gyűlésén. Az intézmény életét ugyanis nem cse­kély súlyú esemény rázkódtatta meg: hivatali hatalommal való visszaélés és más hasonló cselekedetek miatt levál­tották az egyik fontos beosztású vezetőt. A felszólalók szinte valamennyien elmondták: ők is tudtak a szóbanforgó visz- szaélésekről, s noha önmagukban vagy személyes beszélge­tések során elítélték a főnökük magatartását, nyilvánosan szót emelni nem mertek. Életre szóló tanulságként fogal­mazták meg a taggyűlésen, hogy ez a hallgatás nem volt kommunistához méltó, hogy a párttagnak személyre való tekintet nélkül fel kell lépnie a mulasztásokkal, visszaélé­sekkel szemben. Valljuk meg őszintén: jó néhány egyéb helyen sem ártana hasonló tanulságot megfogalmazni. Hiszen nem egy­szer kérdjük, amikor fény derül a hanyagság, lelkiismeret­lenség, becstelenség valamely megnyilvánulására: tudtak erről, tettek ellene az ott dolgozó kommunisták? S bizony többször kiderül: tudtak róla, vagy legalábbis sejtettek egyet-mást, de szót emelni, harcba szállni nem volt ele­gendő erejük, bátorságuk. A kommunistákra háruló kötelezettség e tekintetben elvileg egyértelmű és világos. A szervezeti sza­bályzat a párttag kötelességévé teszi, hogy „sze­mélyre való tekintet nélkül tárja fel a fogyatékosságokat, harcoljon a bírálat elfojtása és az önelégültség ellen”. Ez az elv azonban nem mindig és nem mindenhol válik ele­ven gyakorlattá. Néhol mintha a közmondás „klasszikus” bölcsessége élne: „ne szólj szám, nem fáj fejem”. Ez a — valóságos és keserű tapasztalatokból leszűrt — szemlélet azonban a régi világban sem volt az osztályharcos munkás életelve, a mai körülmények között pedig egyenesen a kis- polgáriság tipikus megnyilvánulása. Nem titok, persze, mi élteti és termeli újjá ma is ezt a szemléletet és magatartást. S az sem titok, hogy e té­nyezők között nem csekély helyet foglal el a megtorlás miatti aggodalom. Az érintettek részéről történő „visszalö- vés” és „betartás” még távolról sem ment ki a divatból. Bár kétségtelen, hogy ma a bírálat nyílt elfojtásához, a durva megtorláshoz nem éppen kedvezőek a feltételek. A X. pártkongresszus által elhatározott intézkedések megerő­sítették a jogosan bírálók pozícióit, növelték a kritika el­fojtása elleni sikeres küzdalem lehetőségét. „Nagyon buta vezető az, aki ma nyíltan próbálja megtorolni a kritikát ’ — hallottam a múltkor egy megjegyzést, s úgy érzem, e vélekedésnek tulajdonképpen igazat adhatunk. Csakhogy a nyílt megtorlás nem az egyetlen lehetsé­ges formája a visszaütésnek. A jogos ügyért síkraszállót egyéb kár és hátrány is érheti, más gondja-baja is szár­mazhat a kiállásából. íme, néhány példa ennek bizonyítására. Ismerősömmel találkozom, rettentően háborog, mert az intézmény vezetője kész elpalástolni egy felháborító szabálytalanságot. „Ne nekem mondjad el — jegyzem meg —, felelős beosztású ember vagy, osztályvezető, pártveze­tőségi ■ tag, tiltakozz az igazgatónál!” „Ne félj, a jövő hét végén meg is mondom neki!” — feleli. Aztán a kérdésre, hogy miért csak akkor, kissé zavarba jön. „Tudod, ptt van nála egy előterjesztésünk a munka ésszerűsítésére, a jövő hét közepéig kell döntenie az ügyben. Nekem nem lenne előnyöm belőle, ha elfogadja, de jónéhány kisebb beosz­tású embernek megkönnyítené a munkáját. Nem akarom, hogy ők érezzék a hátrányát, ha a főnök esetleg megharag­szik rám, s mérgében visszadobja a tervezetet...” S hogy egy más előjelű, nemrég hallott esetet is említsek: egy .kommunista munkásnak társai több, általuk tapasztalt visszaélést és mulasztást elmeséltek, ösztökélve, hogy mint párttag, lépjen fel ezek ellen. Ö meg is tette, amikor azonban munkatársainak iga­zolniuk kellett volna szavait, azok „sumákolni” kezdtek, visszakoztak, mondván, hogy ők nem is úgy mondták, nem is úgy értették... Az illető egyedül maradt, ránehezedvén a felelőtlen fecsegés, az intrika vádja, amely alól nem is igen tudja most tisztázni magát. Hiába magyarázza elke­seredetten: ő lelkiismeretesen akarta teljesíteni a párttag kötelezettségét; íme, most . ezért tűnik pártszerűtlennek. Mi tagadás, az ilyen esetekben jelentkező lehetséges vagy valóságos hátrányok bekövetkeztét semmiféle bizto­sítékkal nem lehet kizárni. Ilyen — és hasonló — veszé­lyeknek mindig ki lehet téve a bíráló. Nincs olyan hatá­rozat, vagy jogi paragrafus, amely feltétlen védelmet nyúj­tana ellenük. Ezzel józanul és reálisan számolni' kell, ha nem akarjuk illúzióba ringatni magunkat. Igazuk lenne tehát a „ne szólj szám” elv képviselői­nek? Szó sincs róla. Éppen ellenkező következtetést szüksé­ges levonnunk: ha „a száj szólása” jár is bizonyos veszé­lyekkel, tudatosan vállalni kell ezt a veszélyt. S minde­nekelőtt a kommunistáknak kell vállalniuk! Hiszen a for­radalmár erényeihez ma is hozzátartozik a bátprság, az áldozatkészség, a kockázatvállalás. Vállalása annak a koc­kázatnak is, hogy a jó ügy védelmében átmenetileg alul­marad a szűk egyéni vagy csoportérdek képviselőivel, a maradi, kényelmes, önző emberekkel szemben. E zért fontos, hogy a pártszervezetekben kellő gon­dot fordítsanak a kommunisták ilyen irányú ed­zésére is. Egy ideig erről valahogy kevesebbet beszéltünk. Most ismét kezdünk jobban figyelni rá. kez­dünk többet szólni a kommunistáknak erről a roppant fon­tos morális kötelezettségéről. Ez jó és szükséges dolog. Mert akárhogy is nézzük, az egészséges előrehaladáshoz minden biztosíték közül alighanem a legfontosabb ä kommunista kollektívák, s azokon bélül minden egyes párttag helyes szemlélete és magatartása. — es Nyáron fokozott tej ellenőrzés Á nyári szezonban foko­zottabban ellenőrzik a tejet és a tejtermékeket a me­gyei és fővárosi élelmiszer- ellenőrző- és a vegyvizsgáló intézetek. Az ellenőrök azon­ban mécf mindig jócskán ta­láltak kifogásolni valót. A tejipari üzemek az előírt tárolási hőmérsékletet min­denhol betartják, méefele­lő számú hűtőkocsi juk azon­ban nincsen, emiatt a ter­mékek égyrésze szállítás közben ä mégengedéttnél jobban felmelegszik. Sok­szor a kereskedelemnek sin­csen elegendő hűtőpultja és ezért esetenként minőségi­hibás termékek is eljutnak a fogyasztókhoz. . Az ellen­őrök szabálysértési eljárást indítottak a Soproni Tej­üzem ellen, ahonnan a meg­engedettnél naffvobb víztar­talmú vajat szállítottak az üzletekbe és polipack tej, valamint nagyobb mennyi­ségű tejföl került — a zá- rógén hibája miatt — súly- hiáftnyal á fogyasztókhoz. !

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents