Szolnok Megyei Néplap, 1972. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-13 / 137. szám

XXIII. évf. 137. sz. 1972. június 13;, kedd. A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜL JETEK í ÁRA: 80 FILLÉR A győztes ismét Kisújszállás Vándorzászló átadás, jutalmak, kitüntetések az ünnepi tanácsülésen Napirenden az ügyészi és bírói szervezet munkája As országgyűlési képviselőcsoport ülése Nem az első alkalommal hangzottak el a tegnapihoz hasonló elismerő szavak a kisújszállási városi tanács nagytermében, nem először nyújtották jobbjukat őszinte kézszorításra a város legjobb társadalmi munkásai. Az utóbbi években háromszor nyerte meg a megyében Kis­újszállás a társadalmi mun­kaversenyt. A városok kö­zötti — új feltételekkel meg­hirdetett — területfejlesztési versenynek a tavalyi ered­ményének alapján újból Kis­újszállás lett a győztes. — A város lakóinak ösz- szefogása. tettekben is meg­nyilvánuló városszeretete, párosulva a párt és tanács vb, valamint a Hazafias Népfront városi bizottsága szervező és irányító munká­jával eredményezte a nagy­szerű teljesítményt. A 13 ezer lakosú városban ötezer lel­kes aktíva 3 millió 707 ezer forint értékű társadalmi munkát végzett tavaly — mondotta ünnepi beszédében Hevész Ferenc, a megyei ta­nács vb pénzügyi osztályve­zetője, aki a megyei tanács végrehajtó bizottságának megbízásából a tegnapi ün­nepi tanácsülésen átadta K isújszállág tanácsának a győztesnek járó vándorzász­lót, az elismerő oklevelet és jelképesen a 300 ezer forint pénzjutalmat. Ebből az alkalomból kap­ta meg a megyei tanács ál­tal adományozott „Társadal­Június második vasárnap­ján tartották az építők nap­jának ünnepségét, — ők minden évben így szokták — a Szolnok megyei Építés és Szerelőipari Vállalat dol­gozói és családtagjai, a szol­noki Tisza-ligetben. Együtt ünnepelt az építőkkel Sípos Károly, a városi pártbizott­ság első titkára és Soós Ist­ván, a megyei tanács elnök- helyettese is. — Köszönetét kell mon­dani a vállalat minden dol­gozójának azokért a jelen­tős eredményekért, amelye­ket e vállalat magáénak tudhat; mindenekelőtt az el­múlt év 19.1 százalékos ter­melési érték-, s a 23,1 szá. zalékos árbevétel növekedé­séért. Joggal lehetnek büsz­kék e vállalat dolgozói arra is. hogy a növekedés 91.3 százaléka a termelékenység emelkedéséből származott. A termelékenység mögött pedig nemcsak technika van, hanem mindenekelőtt em­ber, aki jól megszervezi és jól elvégzi a munkát. Fe­gyelmezett. becsületes mun­ka nélkül nem születhettek volna ilyen eredmények, — mondotta köszöntőjében Ár­vái István, az SZMT vezető titkára. Majd Herczeg Balázs párt. titkár és Kiss Sándor igaz­gató arany pecsétgyűrűt adott át tizennyolc dolgozó- mák, akik húsz éve hűsége­sek a vállalathoz. Két év­tized egy munkahelyen és különösen az építőiparban nagy idő. Ezt köszönte meg és ismerte el a vállalat a törzsgárda tagjainak a szép etnlékgvűrűvel. Horváth Bé­la, a kunsági terület építés­mi munkáért” kitüntető jel­vény arany fokozatát Oláh Lajos a városi tanács elnöke, az aranyplaketett pedig a MEZŐGÉP vállalat kisújszál­lási gyáregysége. A megyei tanács kitünte­tései után Oláh Lajos a városi tanács által adomá­nyozott „Társadalmi mun­káért” jelvény arany és ezüstfokozatát kilenc, a bronz fokozatot pedig tizenhárom aktivistának nyújtotta át. vezetője az Építőipar Kiváló Dolgozója kitüntetés tulaj­donosa lett. ötvenen nyer­ték el a Vállalat Kiváló Dolgozója címet és még so­kan kaptak munkájuk után jutalmat. Több mint száz­ezer forintot osztottak ki Romes Csandra hazánkban Romes Csandra, a Béke­világtanács főtitkára, az Or­szágos Béketanács meghívá­sára néhány napos tartózko­dásra Budapestre érkezett. Vezetőképzés A vezetőképzés hatékony­ságának fokozása érdekében végzett kutatások eredmé­nyeinek ismertetését, az erre vonatkozó kezdeményezések, javaslatok feltárását, vala­mint a tapasztalatcsere ki- terjesztését tűzte ki céljául a KGST-országok vezető­képző intézeteinek tegnap a Gellért Szálló különtermé­ben megkezdődött ötnapos konferenciája. Az ifjú vör öske rész t esek versenye Tegnap Budapesten az Asztalos János ifjúsági park­Az aranyjelvénnyel kitünte­tettek között volt két orszá­gos szerv munkatársa; Bár­sony János, az ÉVM főosz­tályvezetőhelyettese . és Stimm Miklós az OVH fő­osztályvezetője. A „Társadalmi munkáért” plakett aranyfokozatát kettő, az ezüstöt négy, a bronzot pedig három kisújszállási termelőszövetkezet, vállalat, illetve iskola kapta. ezen a napon jutalomra. Részesült ebből tizenhét gépkocsivezető is, akik pél­dásan helytálltak a Vezess baleset nélkül mozgalomban. Az ünnepség hivatalos ré­szét közös ebéd, juniális követte. ban tartották a középfokú iskolákban működő vöröske­resztes csoportok elsősegély­nyújtó versenyének országos döntőjét. Harminckét csapat közül a gimnáziumok és szakmunkásképző intézetek kategóriájában első lett a gyulai 613-as számú ..Mun­kácsy Mihály” Ipart Szak­munkásképző Intézet csapa­ta. Az egészségügyi szakkö­zépiskolák közül a hatvani egészségügyi szakközépiskola csapata szerezte meg az első helyet. Küldöttségünk a Dimitrov-évforduló ünnepségein A Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága, valamint a bolgár társadal­mi és tömegszervezetek meg­hívására hétfőn reggel ma­gyar küldöttség utazott Szó­fiába Georgi Dimitrov szü­letésének 90. évfordulójával kapcsolatos nemzetközi kon­ferenciára és ünnepségekre, Nemes Dezsőnek, az MSZMP Az országgyűlési képvise­lők Szolnok megyei csoport­ja hétfőn megtartotta má­sodik negyedévi ülését. A munkatervnek megfelelően megtárgyalták az országgyű­lés soronkövetkező üléssza­kának feladatait. Ennek ke­retében dr. Iglói József me­gyei főügyész, a megye ügyészi szervezetéről, mun­kájáról, dr. Magyari József a megyei bíróság elnökhe­lyettese a bírói szervezetről tájékoztata a parlament tag­jait. A képviselők a tájé­koztatók elhangzása után élénken érdeklődtek a két szervezet munkája iránt. A soronkövetkező országgyűlés elé kerülő törvénytervezet alapján kilenc kérdést tet­tek fel az előadóknak. Kí­váncsiak voltak többek kö­zött arra. hogy hogyan ala­kul a bűncselekmények szá­ma a megyében? Milyen ré­tegekből kerülnek ki a bűn- cselekmények elkövetői ? A gyakorlat alapján rendsze­resen megjelenő legfelsőbb bírósági állásfoglalások nem szűkítik-e le a bírósági gya­korlatot? A bírói szervezet munkájában milyen szerepet töltenek be a nők? A kérdésekre adott vála­szokból kitűnt, hogy a me­gye ügyészi és bírói szerve­zetei a törvény szellemében következetesen gyakorolják munkájukat. A megyében a tízezer lakosra eső bűncse­lekmények száma nem rosz- szabb az országos átlagnál, Politikai Bizottsága tagjának vezetésével. Czinege Lajos Csehszlovákiába utazott Martin Dzur hadseregtá­bornok, nemzetvédelmi mi­niszter meghívására hétfőn reggel — Czinege Lajos ve­zérezredes honvédelmi mi­niszter vezetésével — hiva­talos, baráti látogatásra Csehszlovákiába utazott a Magyar Néphadsereg kül­döttsége. 700 modell, bőrdíszműipari kiállításon A Bőripari Tudományos Egyesület az idén is meg­rendezi a hazai bőrdíszmű- ipar legújabb modelljeinek seregszemléjét. Tegnap a vá­rosligeti vásárváros könnyű­ipari pavilonjában sajtótájé­koztatón mutatták be a XVI. országos bőrdíszműipari ki­állítás anyagát. A több mint növekedett azonban a fiatal, korúak által elkövetett bűn­tettek száma. A garázdaság, a nyilvános helyeken törté­nő közbotrányokozás, betö­réses lopás az elmúlt három év alatt, csaknem háromszo­rosára nőtt. Ez a körülmény is jelzi, hogy a társadalom­ra az eddiginél is sokkal na­gyobb feladat hárul az ifjú­ság nevelésében, a fiatalko­rúak által elkövetett bűn- cselekmények számának csökkentésében. A Legfel­sőbb Bíróság által rendsze­resen kiadott állásfoglalás, jelentős segítséget ad a gya­korló bíróknak, elősegíti, hogy a különböző esetekben reális, a törvény előírásai­nak megfelelő ítéletek szü­lessenek. Szó esett a továb­biakban a rendőrség és az ügyészség kapcsolatáról, a közjegyzői tevékenységről. Az utóbbi témával kapcso­latban kitűnt, hogy a köz­jegyzők gyakorlati munká­jában sok a restancia, töre­kedni kell arra, hogy az el­maradásokat mielőbb fel­számolják. A bírói és az ügyészi szer­vezet tevékenységén kívül a képviselőcsoport tagjai fog­lalkoztak a megye 1971. évi állami költségvetésének, zár­számadásának eredményével és az ezzel összefüggő kér­désekkel. Erről. a napirend­ről Oláh János, a képviselő- csoport elnöke tájékoztatta a jelenlévőket. 700 modell 'jórészét még az idén kisebb-nagyobb soro­zatban gyártani kezdik. Ez alkalommal hozták nyilvá­nosságra az országos pályá­zat eredményét, s odaítélték a bőrdíszműiparban dolgozó tervezők, mintakészitők leg­szebb alkotásaiért járó di­jakat A XVI. országos bőrdísz­műipari kiállítást ma dél­előtt 10 órakor nyitják. A bemutató június 20-ig nyitva áll a nagyközönség előtt is. Befejeződött a vízügyi vezetők értekezlete Befejezte munkáját a KGST vízügyi vezetők érte­kezletének XVIII. ütése. Jó­váhagyták a I>ina és a Tisza vízgazdálkodásában érdekelt országok közötti együttmű­ködés fejlesztésére vonatko­zó javaslatokat. Kijelölték a vízgazdálkodási tapasztalat­én tájékoztatáscsere gyakor­lati módszereit. Ajánlásokat fogadtak cl a vízügyi tudó­ffla: Negyvenötezer ember utazik naponta Nemcsak egy eset A windsori herceg regénye Házassági hirdetés A vasárnap sportja EMELTÉK AZ ÉPÍTÉSI KÖLCSÖN FEISÖ HATÁRÁT Az építésügyi és városfej­lesztési miniszter, és a pénz­ügyminiszter együttes ren­delkezőben módosította a szociális követelményeknek meg nem felelő telepek fel­számolásáról szóló, hét év­vel ezelőtt megjelent ren­deletet. A régebbi rendelet számos kedvezménnyel tette lehetővé, hogy már csaknem hatezer család költözhetett a korábbinál jóval korszerűbb lakásba, s így jónéhány he­lyen már sikerült felszámol­ni a szociális követelmé­nyeknek meg nem felelő te­lepeket. A most megjelent kiegészítő rendelkezés sze­rint az eddiginél magasabb összegű építési kölcsönt kap. nak az érintett családok. Az engedélyezhető építési köl­csön felső határa az építési költségnek 90 százaléka, de legfeljebb az eddigi 65 ezer helyett 85 ezer forint lehet. Egyes rendkívüli esetekben, — külön egyedi mérlegelés alapján — ezt az összeget is meghaladhatja a kölcsön. A szociális követelmények­nek meg nem felelő tele­pekről eltávozó esaládok építési kölcsöne kamatmen­tes, akárcsak eddig, de a törlesztés feltételeit tovább javította a módosító rendel­kezés. Az építkezőnek eddig a lakóházépítési befejezésé­től számított 30 év alatt kellett havi egyenlő részle­tekben visszafizetni a köl­csönt, de most már a havi törlesztés összege kevesebb lesz, mert az új intézkedés alapján 35 év alatt egyen­lítheti ki a kölcsönt. A Ma­gyar Közlönyben megjelent módosító rendelkezés a ki­hirdetéssel hatályba lépett. mányos munkák koordinálá­sára, a KGST-tagországok együttműködésének fejlesz­tésére, a hidrológia cs a hid- rometria területén, valamint a hatékony árvízvédekezésre vonatkozóan. Választékbőv'ités a textiliparban Hétfőn a Technika Házá­ban több mint félezer hazai szakember részvételével kezdte meg munkáját a textilipar műszaki és tudo­mányos konferenciája. A plenáris ülésen György Ist­ván (Könnyűipari Miniszté­rium) a „Struktúra változta­tás és választékbővítés mű­szaki-gazdasági problémái a magyar textiliparban” cím­mel tartott előadást. A kon­ferencia munkáját a textil­ipar gazdasági és műszaki vezetői nagv érdeklődéssel kísérik, mert az előadások és viták várhatóan segítik majd a textilipar rekonst­rukciós feladatainak megol­dását. Arany pecsétgyűrű a hűségért Köszönet és jutalom a legjobbaknak Révész Ferenc átadja Oláh Lajos tanácselnöknek a győz­tesnek járó elismerő oklevelet cs jelképesen 300 ezer fo­rint pénzjutalmat. (Háttérben a megyei tanács és a Ha­zafias Népfront megyei bizottságának vándorzászlója.) Gromiko Párizsban Kadhafi nyilatkozata Bajor választások Amerikai bombázások KÜLPOLITIKAI TUDÓSÍTÁSAINK A 2. OLDALON HÍREK LUPOSllASOK — HÍREK PÚPOSÉI ÁSOK

Next

/
Thumbnails
Contents